Fülszöveg:
„Szakad a hó az isten háta mögött, a hazafelé igyekvő Ector atya alig lát ki a szélvédőn. Bár kocsija ide-oda csúszkál a szerpentinen, olyan nagyon azért nem zavarja a dolog. Elvégre szombat este van. Egy „olyan” szombat este. Az „olyan” szombat estéken pedig egész egyszerűen nem történhet baj. Vagy mégis? Az út szélén felbukkanó apró csillanás egy kissé megzavarja a férfit. Mi a fene volt az? És miért volt olyan pokolian ismerős? Az egyre többször és többször felbukkanó fény felpiszkálja a pap lelkének, múltjának sötét darabkáit. Őrült hajsza kezdődik az idővel és egy furcsa fenevaddal, miközben a háttérben lassan vörösbe borul a Monte Pedro délceg csúcsa.”

Oldalszám: 308
Kiadó: Underground (magánkiadás)
Kiadás éve: 2018
Műfaj: regény
Zsáner: horror, thriller
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9786150027999

Ajánló:

Miután volt szerencsém Lauer Gábor első gyermekéhez, mely az Út sehová címet viseli, tudtam jól, hogy második könyve sem lesz éppen egy rózsaszín, csillámunikornisokkal tarkított tündérmese, de nem is voltak ilyen elvárásaim. Amikor kezembe vettem a második, Mindenvörös névre keresztelt gyermeket, elolvastam a fülszöveget, és megvizsgáltam a borítót, éreztem, hogy Ector atya története sok meglepetést fog számomra tartogatni. Nem is tévedtem, sőt, mondhatjuk, hogy engem is a teljes téboly kerülgetett olvasás közben.

Abel Ector atya egy papi csuhába bújt álszent, aki megkapja a lelkiismeret nagy pofonjait. Röviden talán így tudnám ajánlani a könyvet anélkül, hogy meglobogtatnám a spoilerveszély vörös zászlaját. A Mindenvörös tele van olyan részekkel, amiket kedvem lenne itt és most azonnal leírni, de akkor ugye a történet elvesztené keserédes varázsát.

Az időben viszonylag rövid, ám annál eseménydúsabb kaland egy szombat estén veszi kezdetét, amikor Abel Ector atya a másnapi misére készül – és igazából talán ez az egyetlen kapaszkodónk, ami még józanésszel felfogható, ugyanis pillanatokon belül borul minden. Annak ellenére, hogy ez is csak egy szokványos almancari szombat estének indul, egy nem éppen mindennapi találkozás felülír mindent, ami egy átlagos szombatba beleférne. Abel útját állja egy fenevad, ami a történet szerint csak akkor veszélyes, ha túl közel jön. Bár ez akár minden esetben érvényes lehetne, nem igaz? Ez az este mégis más, mert ez a fenevad nem csak szimbolikus a történetben, hanem becsülettel meg is kergeti Ector atyát – és akkor nagyon finoman fogalmaztam.

A vörös fenevaddal való találkozás lavinaként indítja el az események sorozatát, és kezdetét veszi a hajsza az idővel. No meg persze a lelkiismerettel. Hamarosan a felszínre kerülnek azok a múltbéli események, amelyek miatt fejest kellett ugranunk a tébolyult jelenbe, és ha eddig nem alakult volna ki egy negatív kép Ector atyáról, most már biztosak lehetünk benne, hogy nem az Úr egy szent szolgájához van szerencsénk. Rövidesen összekapcsoljuk a fenevadat a címmel (kapisgálod már, igaz?), és máris mindenre megtaláljuk a magyarázatot. Legalábbis azt hisszük, hogy mindent megértettünk, de nem adja olyan könnyen magát ez a történet. Abel visszaemlékezéseihez betársulnak az úgynevezett furcsa hangok, pontosabban Santilla atya szavait hallja egyfolytában. Ha mindez nem lenne elég különös, már-már természetfeletti eseményekben is részünk van, és bizony nagyon nehéz eldönteni, hogy ez most a valóság, vagy csak a képzelet szüleménye? Persze továbbra is ott lebeg a levegőben a másnapi mise gondolata…

Ector atya komoly fizikai és mentális csatát vív nem csak önmagával és múltjával, hanem a rettegett fenevaddal is. Mindezt olyan szövegkörnyezetben kapjuk meg, hogy akaratlanul is úgy érezzük, mi sem menekülhetünk el az atya nyomába szegődött vad elől, aki menet közben durva harapásokkal tépi szét az illúzió és a valóság közti leheletvékony határvonalat.

/eredeti kép forrása: Unbound Worlds/

Az igazat megvallva, nekem kicsit nehéz volt haladni a könyvvel, ugyanis sikeresen belecsöppentem egy olvasási válságba, illetve időnként annyira szorongtam tőle, hogy pár oldalanként muszáj voltam egy kis szünetet tartani. Ezutóbbit persze veheti a szerző dicséretnek is, mert eddig kevés olyan magyar szerző művével találkoztam, aki ilyen magas fokon képes minden oldalt átitatni a téboly, a veszélyérzet, és a lelkiismeret-furdalás különös elegyével. Nem hibátlan a könyv, és ha nagyon akarnék, biztosan találnék benne kivetnivalót. De most inkább csak annyit mondok, finoman, nőiesen, hogy azért néha kicsit beszartam, és ha túl későn, ráadásul fáradtan olvastam, már a macskáimban is a veszélyes fenevadat kerestem. Pedig egyikük sem vörös, a könyvben pedig… hát minden az.

Érdemes mindenre alaposan odafigyelni olvasás közben, ugyanis a történetben fontos az is, miért pont azt a szombatot választotta a sors, illetve az is kiderül, hogy a vörös fenevad milyen összefüggésben van Lacorta lakóival. Hosszasan lehetne taglalni, hogy csak egy túlreagált legendáról van-e szó, de a történet zárásával az utolsó fog, akarom mondani, a kirakós utolsó darabkája is a helyére kerül.

Ha kíváncsi vagy, mi is történt Ector atyával, illetve Lacorta többi lakójával, milyen különös erő veszi körül a helyet, és miért is lehet elátkozott, ne habozz, ess úgy neki a könyvnek, mint a fenevad Ector atyának. Ha csak egy érdekes, és cseppet sem nyugodt történetre vágysz, akkor is bátran ajánlom. Valamire azonban nagyon vigyázz… ha túl közelről les rád szemeivel egy vörös fenevad, tartsd távol magad tőle! Ha pedig kotorékszagot érzel, vigyázz az orrodra!

Borító: Egyszerű, lényegretörő, figyelemfelkeltő. 5 pont

Történet: Azt nem mondanám, hogy borzongató élmény volt számomra, inkább frusztráló. Néha már úgy éreztem, hogy ebbe a történetbe a végén még én is beleőrülök. 5 pont

Karakterek: Nincsenek sokan, és keveset tudunk róluk, de ahhoz éppen eleget, hogy puszta említésükkel is sötétebbé tegyék a könyv világát. 5 pont

Az elmúlt hétvége sokunk számára emlékezetes marad, ugyanis végre elérkezett az évnyitó Bagossy Brothers Company hétvége, melyre az A38 hajón került sor. A dupla koncert iránti érdeklődést jól mutatta, hogy már két hónappal a hétvége előtt elkelt minden jegy. Úgy tartja a mondás, hogy a jóból is megárt a sok, de szerintem Bagossyékból sosem elég, így mindkét estére jegyet váltottam, és egyáltalán nem bántam meg!

Mivel nagyon régóta vártam ezt a hétvégét, és semmiről sem szerettem volna lemaradni, mindkét napon ott voltam időben, így volt szerencsém hallani az előzenekarokat is. Már a kapunyitás utáni percekben is szép számmal gyülekeztünk a hajón, az első sorok nagyon hamar megteltek.

Az első estét a Teddy Queen nyitotta. A háromtagú brigád kellemes meglepetés volt, mert amilyen szemtelenül fiatalok, olyan ügyesek. Akik időben érkeztek, és őket is meghallgatták, nem maradtak jutalom nélkül, ugyanis a zenekar bemutatott egy teljesen új dalt, amely a Kicsikét címet viseli. Első hallásra azonnal elkapott a nyárérzés, a fülbemászó dallamokon túl a refrén is könnyen nyomot hagyott, és ahogy láttam, a közönség is nagyon jó fogadta a nótát.

/fotó: Emil Chalhoub/

Bár többeknek az újdonság erejével hatott a Teddy Queen produkciója, amikor egy feldolgozásra, pontosabban a 30Y Bogozd ki című dalára került sor, szinte mindenki együtt énekelt a csapattal, és azok is jobban felengedtek, akiket eddig még nem kapott el teljesen a koncerthangulat. Jelenleg tőlük egyébként személyes kedvenc a Nem számít. :)

A kellemes bemelegítés után már nem is tűnt olyan hosszúnak az a kis szünet, ami a Bagossy Brothers Company koncertjét előzte meg. Intróként felcsendült a Kilépő, amit többszázan énekeltünk végig, ezután pedig a Gyere velem című dallal kezdetét vette a várva várt zenei utazás. Többször is körbelestem, és mindenhol boldog, éneklő, ugráló, táncoló embereket láttam, ami nagyon jól mutatja, hogy mennyire szükségünk van olyan nagyszerű zenekarokra, mint a Bagossy. Sorra követték egymást a legkedveltebb – lehet egyáltalán priorizálni? – dalok, és mi persze mindet kitörő örömmel fogadtuk.

Az este során több meglepetés is várt a jelenlévőkre, egy régóta nem játszott dal, a Ha rólad szólna most egy kicsit másképp szólalt meg. Jót tett a dalnak az átgondolás, ezzel teljesen más ízt kapott, ráadásul nagyon finom átvezetéssel követte a Vakít a kék. Szeretem, amikor egy zenekar hozzá mer nyúlni régebbi dalokhoz, és kicsit újragondolni azokat, mert ilyenkor más, újabb nézőpontból is megismerhetjük. A másik meglepetés pedig egy teljesen friss dal volt, a Maradj így, ami várhatóan pár héten belül megjelenik. Aki esetleg egyik napra sem tudott eljönni, így lemaradt volna, ne aggódjon, imádni fogja!

A koncert nem lett volna teljes egy kis technikai baki nélkül, először az Élj a mának! után döntött úgy a láthatatlan ördög, hogy az éneket időnként nem fogjuk hallani, és a Van ez a hely alatt is belekontárkodott a dalba. Norbi szerencsére jól kezelte a helyzetet, és megragadva az alkalmat, rendhagyó módon jelezte, hogy bátran énekelhetünk:

Az a terv, hogy ha én eltűnök, ti elég hangosak vagytok, és segítetek!

Úgy gondolom, hogy nem lehet ránk panasz, hangerőben a közönség részéről sem volt hiány.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Bár néha úgy éreztem, hogy egy ilyen jó esete soha nem érhet véget, kicsivel több, mint 20 dal után el kellett búcsúzzunk a zenekartól. Egyelőre még nem volt esélye sem annak, hogy erőt vegyen rajtam a koncert utáni ürességérzet, mert tudtam nagyon jól, hogy a következő napon repetázhatok egyet.

Amikor szombaton újra megérkeztem a hajóhoz, sok ismerős arcot láttam az előző estéről, így máris olyan volt, mintha egy megszokott közegbe érkeznék. Ezt az estét a 4S Street melegítette be. A meglehetősen friss formáció elég hamar bebizonyította, hogy kiérdemelték helyüket a hajó színpadán. Elhozták nekünk Egyszer fenn című dalukat, mellyel tavaly a Legszebb Erdélyi Magyar Dal díjat is bezsebelték 25 év alatti kategóriában.

A refrénből kaptunk is egy gyorstalpalót, így együtt tudtuk énekelni a zenekarral. Bár maga a dal elég rövidke – nincs összesen 3 perc –, könnyű volt megkedvelni. A koncert során a csapat még jól meg is ugráltatott minket, így nem csak a hangunkat, hanem lábainkat is kellőképpen bemelegíthettük a folytatásra.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Amikor elérkezett a Bagossy Brothers Company műsorának ideje, és felcsendültek az ismerős dallamok, olyan érzésem volt, mintha csak az előző napot ismételnénk meg – ami részben igaz is volt. A menetrend már ismerős volt, de az élmény persze nem volt teljesen ugyanaz. Most az átgondolt dalok még jobban tetszettek, a Maradj így című dalnál egy kicsit jobban rázott a hideg, és a légkör sem volt összehasonlítható az előző napival. Most a technika ördöge nem garázdálkodott, ellenben amikor Norbi egy dalban tévesztett egy sort, mindenki egy emberként fagyott le egy pillanatra, hogy utána egy mosollyal nyugtázva az élő zene egyik varázsát, folytassuk tovább az estét.

Összességében az egész koncert alatt nagyon elememben voltam, de amikor az Add vissza című dal következett, egy kicsit előbújt belőlem a gyerek, és bátorkodtam a buborékfújómmal villogni – kövezzetek meg, de nálam alap koncertkellék, és ha gyerek is van a közelben, akkor a siker garantált – , amire többen is elmosolyodtak. Bízom benne, hogy senkit nem zavartam meg a gumicukor illatú buborékokkal, és zavartalanul tudta így is élvezni az estét.

Sajnos ez az este is nagyon hamar elrepült, és a dupla teltház azt bizonyítja, hogy két koncert sem elég már a Bagossy Brothers Company rajongóknak. Kíváncsian várom, hogy a jövő évi évnyitó hány naposra nyúlik, illetve arra, hogy helyszínnek megmarad-e az A38 hajó, hiszen egy hajós bulinak megvan a maga varázsa, de az sem újdonság, hogy a hallgatói igények már nagyobb helyszínt kívánnak.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Két este alatt három remek gyergyói csapatot hallhattunk, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian olyan élményekkel tértünk haza, amelyektől több napig nem találtuk a helyünket. Ha valaki feltenné nekem a nagy kérdést, hogy megérte-e mindkét estére befizetni majdnem ugyanazért a műsorért, azt tudnám mondani, hogy persze, mert a két este során nem egészen ugyanazt kaptam. Ezt persze csak azok érthetik, akiknek lételeme az élő zene, és valóban az élményért járnak koncertekre. Rólam pedig sokan tudják, hogy koncertfüggő vagyok. (:

Ha röviden kéne elmondanom, hogyan is éreztem magam a két este során, talán így tudnám kifejezni magam: Csendes vizeken evezve Úszom a nap felé, és miközben Vakít a kék, tudom jól, hogy Rég a mélyben Van ez a hely, ahol semmi más nem számít, csak az, hogy Élj a mának! Na jó, tudom, ez most gyenge volt. Azért én mindként estét imádtam, és remélem, hogy ti is! Az Akváriumban biztosan találkozunk, de ha addig nem bírok várni, akkor nem kizárt, hogy nyakamba veszem a világot egy újabb élményért!

Köszönöm az emlékezetes dupla hétvégét, méltó kezdése volt a 2019-es évnek!

Cetti

Nem is olyan régen útjára indult egy teljesen új kezdeményezés, mely a Dalok a mélyből elnevezést kapta. Az Úri Muri pincéjének picinyke színpadán négy dalszerző mutatkozott be egy-egy fél órás szettel. Az este során Tóth Dorothy, Lee Olivér, Agócs Márton és Muzsik szórakoztatta a nagyérdeműt, és a jelek szerint mindenki nagyon jól érezte magát.

Bár már jó pár hét eltelt az első Dalok a mélyből redezvény óta, mindenképp szerettem volna itthagyni róla egy emléket. Ez az este több szempontból is különleges volt számomra, ugyanis részese lehettem egy új kezdeményezés megszületésének, illetve először jártam az Úri Muri falai között.

Amikor beléptem, egy kisebb térben találtam magam, azonban ahogy lementem a pincébe, máris kinyílt előttem az Úri Muri világa. A fal mellett sok régi „retro” rádió sorakozott, a pult egyik oldalán egy kellemes beülős részt találtam, a másik oldalon pedig a nézőtér és a színpad kapott helyet. Érdemes volt itt is jobban körbenézni, ugyanis az egész helyiség kellemes volt, a színpad előtt akár kis párnákon is helyet foglalhattunk, ezen felül kis székek adták meg a feelinget. A színpadon háttérként szolgál egy zongoratöredék, amit én persze gyermeki áhítattal lestem, mert szeretem az ilyen nem hétköznapi dekorációkat.

/kezdésre várva/

Miután az este házigazdái - Volkova Krisztina és Molnár Fábián -  megnyitották a rendezvényt, elsőnek Muzsik (Muzsik és Volkova) vette be a kicsike színpadot, aki nem csak gitározott és énekelt, hanem szájharmonikán is emelte az este hangulatát. Kezdésnek a Hobo Blues Band Ki vagyok én? című dalát hozta el a pince hallgatóságának. Ezután persze szerepet kaptak saját dalok is, elsőként Az én utópiám, majd ezt követte a Nincs baj, valamint a Kefír, kifli, boldogság. A daloknál Muzsik pár szóban megosztott velünk egy kis háttérinfót a dalokkal kapcsolatban, amit most csak azért nem idéznék, mert mindezek élőben sokkal jobban átjönnek a megfelelő környezetben. Ezután meghallgathattuk Cseh Tamás és Bereményi Géza közös dalát, mely a 74-es év címet viseli. Ezen kívül már csak egy elköszönő nóta fért bele a műsoridőbe, amely ismételten egy saját dal volt, a Kispolgár, ébredj! Mivel a koncert ideje alatt a főváros utcái megteltek tüntetőkkel, és nem volt éppen nyugodt a hangulat, így az elhangzott daloknak még különösebb volt az íze, volt valami a levegőben, ami mindezeket megfűszerezte, illetve a dalok mondanivalójának többsége jól tükrözi az aktuális helyzetet, a jelenlegi légkört. Mivel korábban nem ismertem egyetlen Muzsik és Volkova dalt sem, Muzsik műsora adott nekem egy kevéske ízelítőt, és arra biztatott, hogy ezt a hiányosságot pótoljam, így már csak ezért is megérte ezen a napon ellátogatni Pestre.

/Muzsik - fotó: Fekete Vica/

Muzsik után érkezett a színpadra Agócs Márton, akit többen már az Aurevoir. valamint a Jóanépi zenekarokból ismerhetünk. Nem egyszer volt már szerencsém hallani önálló esten is, így már tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok, így abban is biztos voltam, hogy nem fog csalódás érni. Bár ő azzal indította műsorát, hogy egy kicsit izgul, mert egyedül van a színpadon, véleményem szerint felesleges volt, hiszen ebben is van már tapasztalata. A műsorban előkerültek széki népdalfeldolgozások, mint pl. Haragszik a nap a holdra, vagy a Látod babám (Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék), Ballada (Megöltek egy legényt). Marci elhozta a Muzsikás együttes Kati-Kata című dalát is, illetve nem maradtak el a kedvelt Aurveoir. dalok sem, mint pl. a Folyóvíz. Két dal között meglehetősen szórakoztató körítéssel bevezette a nagyérdeműt az open hangolás rejtelmeibe, majd miután megtudhattuk, hogyan csajozzanak gitározni nem tudó egyének az open hangolás segítségével, a Gergel című nótával búcsúzott.

/Agócs Márton - fotó: Fekete Vica/

Az este következő fellépője Tóth Dorothy volt a Nunki Bay Starship zenekarból. Az egész este miatt talán Dorothy izgult a legjobban, ugyanis nap közben kihordott nyolc orrvérzést a nagy izgalomban, de hegedűjátékával, valamint kellemes énekével elvarázsolta a nagyérdeműt. Műsorát különlegesebbé tette technikája, ugyanis dalaiban fontos szerepet kapott a loopolás. Ez élőben kicsit merész próbálkozásnak tűnhet, de nem ő volt az első olyan előadó, akit volt szerencsém élőben ilyen formában hallani – de ezen az estén ő volt az egyetlen –, és személy szerint egy tök jó dolognak tartom, ad egy ízt a eljátszott daloknak, és persze több lehetőséget nyit meg az előadó előtt. Dorothy ezen az estén volt először egyedül színpadon, ráadásul ő volt az este egyetlen női fellépője, de nagyon jól képviselte a női zenészeket, megmutatta, hogy bizony hölgyeknek is van helyük a zenei életben. Műsorában helyet kapott olyan Nunki Bay Starship dal is, amelyet már nem játszanak, így a jelenlevők garantáltan megkapták azt a pluszt, amit egy ilyen este adhat.

/Tóth Dorothy - fotó: Fekete Vica/

Az este utolsó fellépője – egyben számomra legnagyobb meglepetése – Lee Olivér volt, szettjével egy elég erős zárást adott az első Dalok a mélyből estének. Olivér neve eddig sem volt nekem ismeretlen, de most volt szerencsém először hallani élőben, hogy mit is tud. Miközben hallgattam, nem egyszer éreztem úgy, mintha éppen egy Sons Of Anarchy tracklistet hallgatnék. Vicces sztori egyébként Olivér esetben is akadt, szóval ha a remek zenei produkció nem lett volna elég, az estének így sem volt esélye ellaposodni. Kedvencként pont egy olyan dalt tudnék kiemelni, ami Olivér elmondása szerint még nincs teljesen kész, de mégis akkora feeling van a dalban, hogy kár lenne elhanyagolni. A címét nem árulom el, inkább csak abban reménykedem, hogy egyszer elkészül a nóta, és többen is hallhatjuk majd.

/Lee Olivér - fotó: Fekete Vica/

Összességében egy nagyon tartalmas estét kaptunk az első Dalok a mélyből. keretében, és aki ott volt, az biztosan maradandó élménnyel gazdagodott. A vendégek között akadtak külföldi hallgatók is, akiknek láthatóan nagyon tetszett a műsor. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés megtartja az érdeklődést, és a minőséget, mert nem hétköznapi, az már biztos!

Köszönöm az élményt!

Cetti

Az év utolsó pár napjában igazi koncertdömping várt a zenerajongókra, és nagyon nehéz volt ezek közül választani, olyan jó volt a felhozatal. Én szerencsére már korábban eldöntöttem, hogy az A38 hajó fedélzetét választom az egyik napon, és a 2018-as év utolsó estéinek egyikét a USEME, a Phrenia, valamint a Mirror zenekarok társaságában töltöm.

A tavalyi évem utolsó napjai elég pörgősek voltak, de összességében az egész december nem volt éppen egy pihenős hónap. Kellett is egy kis idő, hogy az extrém hosszúra nyúlt évzárómat kiheverjem, feldolgozzam, de most végre eljutottam odáig, hogy mindezeket írásba is foglaljam. Kezdeném is az egyik legmeghatározóbb élményemmel, mégpedig a USEME, valamint vendégei, a Mirror és a Phrenia remek A38-as koncertjével.

Bár már jó előre bebiztosítottam magamat jegy tekintetében, nehéz volt elhinni, hogy valamikor ez a nap is elérkezik. Számolva azzal, hogy bármi történhet (mégis csak vonattal ingázok a hirhedt 70-es vonalon…), úgy terveztem el az utazást is, hogy időben odaérjek. No persze a MÁV kitett magáért, és az út utolsó 5 percében megnyugtattak, hogy drága vonatunk már sehova se fog menni az elkövetkezendő fene se tudja, hány órában, oldjuk meg a továbbjutást. Már majdnem lemondtam a hónap legjobban várt bulijáról, de végül egy „B” tervnek köszönhetően sikerült megérkeznem cirka 10-15 perces késéssel.

Megérkezésemkor a Mirror már javában tolta a bulit, de szerencsére még sikerült elcsípnem tőlük pár nótát. Bevallom, túl sok előismerettel nem rendelkeztem a zenekart illetően, így ez az élő műsor egyfajta vizsga is volt. A csapat hamar megnyert magának, így bátran araszolgattam előrébb a nézőtéren, és egész hamar kikötöttem az első sorban.

A rövidke ízelítő alapján én úgy látom, hogy jó úton halad a Mirror legénysége, ehhez nem fér kétség, illetve ezt jól bizonyítja a zenekar eddigi életrajza is. Most már biztosan nagyobb figyelmet fogok szentelni a Mirror muzsikájának, mert érdemes figyelni rá. Azt sajnálom, hogy a műsornak csak egy részén tudtam jelen lenni, bízom benne, hogy hamarosan ismét lesz szerencsém egy élő műsorhoz!

/fotó: Adrienn Pucher/

A Mirror után a Phrenia vette be a színpadot. Az adai (Szerbia) csapat neve már nem volt számomra ismeretlen. Korábban már volt szerencsém hallani a zenekart élőben, így tudtam, hogy nem fog csalódás érni. Sőt, mivel elég régen láttam a fiúkat színpadon, így érzékelhető volt a fejlődés. No persze ezelőtt sem volt okom panaszra, bár míg régebben csak távolabbról figyeltem a zenekart, most igyekeztem kitenni magamért az első sorok többi tagjával együtt.

Mire igazán észbe kaptam, le is telt a műsoridő, amit kicsit sajnáltam is, mert még tudtam volna hallgatni a csapatot. Aki esetleg eddig nem ismerte volna a zenekart, most már biztosan emlékezni fog rá, ugyanis a Phrenia előadásában egy olyan verzióban hallhattuk a Pokémon főcímdalát, amit elég nehéz lenne elfelejteni. A dal közben kicsit körbelestem, és az az igazság, hogy elég régen láttam ennyi boldog nagy gyereket egy helyen, pontosabban egy hajón, ezért plusz pont jár a fiúknak. 

A Phrenia emlékezetes performansza után az este fő fellépője, a USEME vette birtokba az A38 színpadát, és egy kellemes tombolásra hívta magával a nagyérdeműt. Bár ez a formáció még meglehetősen fiatal, nem éppen tapasztalatlan zenészek alkotják, így a minőségi muzsika már a kezdetek óta garantált. Idén Tavaly több alkalommal is meglestem már a zenekart élőben, és eddig nem okozott csalódást, így biztos voltam benne, hogy ez a koncert is jó élményként fog megmaradni emlékeimben.

Annak ellenére, hogy a USEME 2015-ben alakult, már két nagyszerű lemezt tudhat maga mögött, és ezen az estén bőven kijutott a közönségnek a jóból. Személy szerint az összes dalukat szeretem, persze vannak a nagy-nagy kedvencek, mint pl. a Felhővitorlás, Ami felkavar, Túl kevés a szándék, Mézmocsár vagy mondjuk a Légy a hősnőm. Amikor meghallom bármelyik eddig ismert USEME szerzeményt, azonnal elkap az „úúú, ezt is imádom” érzés, így nagyon nehéz akár egy dalt is külön kiemelni az estéből. Aki korábban járt márt a blogon, tudja nagyon jól, hogy szoktam emlegetni az úgynevezett „szerelemzenekarokat”. A tavalyiak egyike határozottan a USEME, és a hajón megmutatta, hogy miért is vagyok annyira oda a zenekarért.

Kissé sablonos lenne a jó dallamokat, és a tartalmas mondanivalót feszegetni, hiszen aki ismeri, és szereti a zenekart, mindezekkel tisztában van, hogy részben emiatt is gyarapszik folyamatosan a USEME-tábor. Ami miatt érdemes a koncertekre eljárni, az a színvonalas műsor, amit a jegyünk áráért, no meg persze a zenekar iránti tiszteletünkért, szeretetünkért cserébe kapunk.

A koncert során egy dal erejéig vendégeskedett Siklósi Örs az AWS-ből, aki nem csak azt mutatta meg büszkén, hogy cipő nélkül van a színpadon, hanem a „mikrofondobó” tudását is, amit természetesen Csongor Bálinttól tanult, még véletlenül sem Mirjamtól (azért az egyértelmű, hogy kettejük között ég és föld a különbség, nem csak előadói színvonalban). :D Illetve aki látta már élőben a műveletet, tudja nagyon jól, hogy nem ugyanaz a koreográfia. A buli közben persze nem maradhatott el az sem, hogy Bálint bejöjjön a közönséghez, és ott is énekeljen, valamint Anga-Kis Miklós bodysurf közben játsszon egy kicsit.

/fotó: IShootGigs/

Az este során a közönségre sem volt panaszom, legalábbis amit körülöttem láttam, arra egy rossz szavam nem lehet. Elől meglehetősen szűkösen fértünk, persze sok jó ember kis helyen is sok jó ember, kevés olyan figura akadt, aki indokolatlanul kezdett el lökdösődni/tolakodni. Bár ez egy koncerten alapból nem idegen dolog, akadt, aki nehezebben viselte. Többnyire azért nem volt gond, és a helyben megismert kis társasággal jól kitomboltuk magunkat, ahogy azt egy koncerten illik.

A kezdeti kis késésemet leszámítva, én úgy érzem, hogy egy hibátlan estét kaptam, ugyanis megvolt benne minden, ami az élő zenéhez elengedhetetlen. Remek zenészek, jó hangulat, ráadásul annak ellenére, hogy egyedül mentem, megtaláltam a nekem való társaságot is. Másnap persze még a nyakfájást sem bántam, ami természetesen a headbangelés következménye, de büszkén viseltem az előző este fizikai hatásait.

Ez a koncert méltó lezárása volt az évnek, és bízom benne, hogy idén is lesz szerencsém párszor elcsípni az USEME zenekart, illetve ha a szerencse nekem kedvez, valahol csak sikerül elkapnom egy-két Mirror vagy Phrenia bulit is.

/fotó: IShootGigs/

Köszönöm az élményt, idén folytatjuk!

Cetti

Sziasztok!

KockaCica meghívására én is kitöltöttem egy kihívást, amit picit módosítottam, mert a tavaly év végéről szólt, de mire elért hozzám, már átléptünk 2019-be. Íme:

1. A legjobb 2018-as olvasmányok:
• Christelle Dabos – Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
• Jessica Townsend –  Nevermoor
• Daniel Cole – Rongybaba
2. A legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél: Charlie Higson – Felnőttek nélkül
4. A legjobban várt megjelenés 2019-ben: Még nincs, de bízom benne, hogy lesz pár meglepetés.
5. A legnagyobb csalódás: A. G. Howard – A rózsa vére. Nem is bírtam befejezni...
6. Legnagyobb meglepetés: Veda Sylver – Törékeny boldogság. Nem szoktam romantikust olvasni, de ezt nem tudtam letenni.
7. Kedvenc új szerző: Több is van, de ha csak egyet mondhatok, akkor: Jessica Townsend
8. Legújabb könyves szerelem: A Flavia de Luce rejtélyei sorozat (egyelőre a borítók miatt, még nem olvastam, remélem, hogy nem lesz csalódás)
9. Legújabb kedvenc karakter: Nemezis (A kárhozott)
10. Egy könyv, amin sírtál: emlékeim szerint nem volt, így idén duplán kell pótolnom.
11. Egy könyv, ami boldoggá tett: Doktor Proktor pukipora. Vagyis azon inkább jókat röhögtem.
12. Kedvenc filmes adaptáció, amit 2018-ban láttál: A barátságos óriás (mondjuk többet nem is láttam)
13. Kedvenc értékelés, amit 2018-ban írtál: Stephanie Garber első könyvéről, a Caravalról írt értékelésem a kedvencem, az a tavalyiak közül egyébként a harmadik legolvasottabb blogos könyvajánlóm, ezt már csak a röviden “Wunschpunsch”, valamint a Rongybaba előzte meg
14. A legszebb könyv, amit 2018-ban vásároltál: Ransom Riggs – A különlegesek regéi
15. Melyik könyveket szeretnéd 2019-ben elolvasni?: Rengeteg van, már közel 50-et összeszedtem. :D

Ha kedvet kaptál hozzá, töltsd ki te is! :)

Kiadó: magánkiadás

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 56

Illusztrálta: Nemes Takách Kata

Zsáner: mese

Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött

ISBN: 9786150032184

Fülszöveg:

„Mindenkinek saját puszimanója van.

Igen, neked is.

Sejtelmed sem volt róla? Pedig van, méghozzá nem is akármilyen! Ő az, aki minden este lecsúszdázik hozzád egy holdsugáron, és addig puszilgatja a szemhéjad, amíg az le nem csukódik. Sőt, akkor sem hagy magadra, ha elaludtál. Kinyitja neked Álomország egyik kapuját és vigyáz rád, amíg fel nem ébredsz. Szívesen megismernéd közelebbről? Akkor rád vár ez a mesekönyv!”

Ajánlás:

Minden felnőttben rejtőzik egy gyerek, még ha ezt sokan nem is merik bevallani. Mindenkinél másképpen mutatkozik ez meg, én például imádom a meséket! Erre persze csak akkor jöttem rá, amikor volt egy mesésebb időszakom. Sok mesét olvastam, és úgy tűnt, hogy ez jót tesz a lelkivilágomnak. A bennünk rejlő gyereknek is sokszor szüksége van a lelki táplálékra – vagy ha nevemhez hű szeretnék maradni, szellemi csemegére –, így amikor lehetőségem adódott a Puszimanók elolvasására, izgatott gyerekként dobtam félre (csak képletesen persze) minden teendőmet, és megkezdett olvasmányaimat.

Tóth Anikó Dóra első meséjével, a Puszimanókkal egy új világ kapui nyíltak ki előttem, amely egy eddig ismeretlen oldalról közelíti meg az álmok világát. A mese egyik főszereplője Olívia, aki nem tud elaludni. Anyukája elkezd neki mesélni a puszimanókról, ami hatásosnak tűnik. Ha nem tudunk elaludni, arra már ezer meg egy féle megoldás létezik, a gyerekek számára viszont garantált a siker, ha tudják, hogy van egy puszimanójuk. Ebben a kötetben megismerhetjük a puszimanókat, és megtudjuk, hogy egészen apró kis lényekről van szó, akiket nem szabad összekeverni a tündérekkel!

Egy nagyon aranyos történetben volt részem a Puszimanók társaságában, csak azt sajnáltam, hogy nagyon hamar véget ért. Nem csak a mese szövegvilága magával ragadó, hanem az illusztrációk is csodálatosak. Külön tetszik az, hogy a rajzok hűen kapcsolódnak a szövegkörnyezethez, így vizuálisan is közelebb hozzák az olvasót ehhez a nem mindennapi történethez.

A Puszimanók minden szempontból gyerekbarát: könnyű a nyelvezete, a betűméretnek és a nagy sorközöknek köszönhetően a gyerekek is könnyen olvashatják, ráadásul bőven vannak benne illusztrációk, így amikor elfárad a szemük, tudnak egy kis pihenőt tartani a rajzok csodálásával. Formailag is meg vagyok vele elégedve, kényelmesen kézre esik, én tipikusan „törökülésben olvasós” könyvnek mondanám.

A Puszimanók egy nem hétköznapi mese, ami felnőtteknek is remek kikapcsolódást nyújt. Az már csak egy személyes tapasztalat, hogy nálam a Puszimanók csodás ereje működött, ugyanis mire elolvastam a kötetet, kedvem lett volna aludni egy jót. Sőt, ha egy kedvenc mesét kéne választanom, akkor azt mondanám, hogy a Puszimanók a jelenlegi kedvenc!

Kíváncsi vagy, hogyan néznek ki a puszimanók, hol laknak, milyen ruhát hordanak, mit esznek? Tudni szeretnéd azt is, milyen összeköttetés van közted és a saját puszimanód között, és mi minden közös bennetek? Esetleg az álmok keletkezése, forrása érdekel? Vagy mindezek egyszerre? Van egy jó hírem, ugyanis ezeket mind megtudhatod, ha elolvasod a Puszimanókat!

A Puszimanók olvasása ajánlott bármilyen napszakban, egyedül, vagy egy gyerek társaságában, mert nem csak a szép álmokat biztosítja, hanem a napi jókedvet is!

Ha úgy érzed, hogy a jó álmokhoz szükséged van a Puszimanók segítségére, és szeretnéd meghívni őket az otthonodba, kattints ide.

Borító és illusztrációk: Gyönyörűek, hűek a meséhez, és biztosan a kisebbek figyelmét is magukra vonják. 5 pont

Történet: Egyedi, és nagyon kedves mese, amit kicsik és nagyok is egyaránt könnyen megszerethetnek. 5 pont

Októberben jelent meg A. I. Willis első könyve, a Victoria a Papirusz Book Kiadó gondozásában, mely úgy tűnik, osztatlan sikernek örvend az olvasók körében. November 13-án sor került a sajtóbemutatóra, melyen volt szerencsém részt venni. A bemutató több szempontból is izgalmasnak ígérkezett, ugyanis azon felül, hogy egy beszélgetés keretében jobban megismerhettük az írónőt, valamint könyvét, számos vendég tette színesebbé az eseményt.

Amikor megérkeztem az Írók Boltjába, a galérián már sokan várakoztak a bemutatóra. Legnagyobb szerencsémre még helyet tudtam foglalni egy ismerős közelében, így nem éreztem magam annyira elveszettnek a sok ismeretlen arc között. Kezdésig még érkeztek páran, és a mellettem lévő üres hely is gazdára talált, nem sokkal ezután pedig kezdetét vette a bemutató.

A kellemes hangulat biztosítása érdekében Dóka Attila, a DAA frontembere a bemutató elején és a végén is előadott egy-egy dalt akusztikus formában. Bevallom, el tudtam volna még hallgatni egy ideig, de egyelőre beértem ennyivel, és amint az írónőé és Victoriáé lett a főszerep, máris egy másik világban kötöttünk ki.

Az írónővel, Dr. Vetter Szilviával Kemény András beszélgetett, aki a Papirusz Book Kiadó vezetője. A beszélgetésnek köszönhetően bővebben betekinthettünk a Victoria keletkezési körülményeibe. Minden könyv másképpen születik, a Victoria pedig nem csak testet öltve különleges, hanem már a múltja, a tervezési szakasza sem volt hétköznapi. Az elhangzott információkkal bebizonyosodott, hogy nem baj, ha egy történet évekig érlelődik, bizonyos szálak később állnak össze, és az sem baj, ha mindössze 168 oldal, mert így is mély nyomokat hagyhat az olvasóban. A kötetre majd egy külön bejegyzésben térek ki részletesen, így nézzétek el nekem, hogy most többet nem árulok el róla.

Bár én már úgy érkeztem a bemutatóra, hogy Victoria minden oldalát megismertem, ezen a napon még közelebb került hozzám a könyv. Nem csak azért, mert megismerhettem a hátterét, hanem azért is, mert Mihályi Győző Jászai Mari díjas színművész több részletet is felolvasott belőle, az ő hangjával pedig rendkívül kellemes volt hallani azokat a mondatokat, melyek olvasás közben maximum csak képzeletben visszhangozhattak a fejemben.

Egy kis ízelítő:

A bemutató során szót kapott még Czigány Ildikó, az ország első női utasszállító pilótája, aki most a KoA Társállatotthon képviseletében volt jelen. A Noé Állatotthont Schneider Kinga gépviselte. Őket talán nem is kell bemutatnom, hiszen küldetésük szinte azonos: olyan állatok jólétének érdekében tevékenykednek, akik valamilyen módon bajba jutottak, árván maradtak, kínzás vagy baleset áldozatai voltak.

Rajtuk kívül Jarjabka Szilvia is jelen volt, a FitCandy megálmodója, aki nem csak a diétás édességekkel lopta be magát szívünkbe, hanem cukrászdájával az „Év kutyabarát cukrászdája 2018” különdíját is elnyerte.

Annyit még azért el merek árulni, hogy Victoria is különös figyelmet szentel kutyáinak, így bizonyos formában megmutatkozik a regényben az állatok szeretete. Ráadásul annak ellenére, hogy Victroia fizikálisan nem tud kilépni a kötetből, mégis tesz valami fontosat az állatokért. A szerző ugyanis minden, 2019 májusáig eladott kötet árából 1000Ft-ot az állatvédelem javára fordít. A kezdeményezésben segítséget nyújt szakmai partnerként a Kutyabarát.hu, a kedvezményezettek pedig a fentebb említett Noé Állatotthon, valamint a KoA Társállatotthon. A befolyó összegnek pedig máris megvan a funkciója, ugyanis ha megvásárolod a kötetet, hozzájárulsz ahhoz, hogy a Noé speciális- és gyógytápokkal biztosítsa a kölyök, idős, valamint beteg kutyák étkeztetését, ezen felül azt is támogatod, hogy a KoA az árván maradt társállatok eddig megszokott életminőségét biztosítsa.

Számtalan könyvbemutatón jártam már, de azt kevés esetben tudom elmondani, hogy olyan jól össze volt hangolva minden, mint a Victoria esetében. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak a könyv kapott fontos szerepet, hanem a „Kultúrával az állatvédelemért!” mottó teljes mértékben érvényesült. Mint azt említettem, a könyvben is szerepet kapnak a kutyák, így megvan a kapocs. Mind a tematikát, mind pedig a célt sikerült úgy kiépíteni, hogy mindenkiben legyen valami közös, ez pedig az állatok szeretete. Az esemény számomra minden szempontból pozitív élmény volt, és bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jól megszervezett könyvbemutató, aminek részese lehettem!

Ha még nem tettél szert A. I. Willis Victoria című kötetére, de szeretnéd ménél hamarabb a kezedben tudni, vagy akár a karácsonyfa alatt is el tudod képzelni a könyvet, meg tudod rendelni a Libri, a Bookline, és a Líra oldalán, vagy közvetlenül a kiadótól is megrendelheted a papirusbook@gmail.com e-mail címen.

Ha kíváncsi vagy, milyen volt a sajtóbemutató, itt meg is tudod nézni.

A hónap második vasárnapján egy nem mindennapi élményben volt részem, amikor Evelinhez, a Pergamenre hányt szavak b/vloggerinájához csatlakoztam be egy programba. Rövid előzményként annyi legyen elég, hogy ellátogattunk a Tesztbeszéd című műsor egyik forgatására, melynek a Brody Studios ad otthont, ezután pedig bekukkanthattunk a backstage-be.

Önmagában a forgatások világa eddig sem állt messze tőlem, korábbi tanulmányaim a médiához köthetők, ezen felül nem egyszer megesett már, hogy beugrottam egy klipbe statisztaként, vagy éppen a maszkmester segédjeként vettem ki részemet a munkálatokból, de most egy teljesen más oldalról ismerhettem meg a média ezen ágát. Azt tudtam eddig is, hogy nem kevés munka összerakni igényesen bármit, ami később képernyőre kerül, de egy talkshow szerkezete merőben más, mint mondjuk egy kisfilmé. Itt nem tudsz mindent felvenni hatvanhatszor, sőt, úgy igazán egynél többször felvenni bármit is… finoman szólva korlátozottak a lehetőségek.

Az igazat megvallva túl sok elképzelésem nem volt arról, hogy látogatásunknak mi szerepe lehet a műsor forgatásának ideje alatt, de szerencsére ezen nem kellett aggódnunk, gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk. Ugyanis mi is részesei lettünk a show-nak.

Ha már hallottál a Tesztbeszédről, akkor nem kell neked bemutatnom, ha pedig még újdonság számodra, akkor engedd meg, hogy pár szóban bemutassam. A Tesztbeszéd lényegében egy rendhagyó beszélgetős televíziós műsor, amihez foghatót hazai fronton még biztosan nem láthattuk. Persze készült már tucatszámra ismert embereket felsorakoztató tévéműsor, de a Tesztbeszédben most egy új oldaláról ismerhetünk meg ikonikus alakokat. Egy-egy adásban négy hazai hírességet találunk a kerekasztal körül, a műsort Dombóvári István vezeti, a rendező pedig Lovász László. A műsor vendégei rájuk, valamint egymásra vonatkozó kérdéseket válaszolnak meg az előttük található tablet képernyőjén, a jelenlévő nézők pedig ugyanezt teszik a telefonjukon. Amikor pedig mindez adásba kerül, a tévénézők is be tudnak csatlakozni a facebookon a szavazásba. A kérdések nem hétköznapiak, és pont ettől lesz érdekes a műsor!

Egy-egy adás szereplőinek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a meghívott vendégek ne ismerjék egymást közelebbről, ugyanis a Tesztbeszéd lényege az, hogy a feltett kérdések alapján ismerhessék meg egymást. Ez több szempontból is érdekes. Egyrészt azért, mert a kérdések sokszor tűnhetnek kissé abszurdnak, másrészt pedig azért, mert ezekre két lehetséges válasz közül lehet választani. Miután megkapjuk a válaszok eredményét, az érintettek kicsit bővebben kifejthetik, hogy pontosan melyik is igaz a válaszok közül. A forgatás során bebizonyosodott, hogy vannak esetek, amikor a két válasz közül egyik sem fedi le 100%-ban a valóságot, de ez is csak izgalmasabbá tette a dolgokat.

Voltak kérdések, melyeknél azelőtt, hogy megtudtuk volna a válaszok eredményét, sor került egy videó bejátszásra, melyben a kérdésre választ adtak az alanyok barátai vagy közeli hozzátartozói. Így azon felül, hogy szinte ismeretlenek alkottak véleményt két lehetséges válasz alapján, azok is kifejthették gondolataikat, akik jobban ismerik az adott hírességet. A válaszok aránya sokszor meglepő volt, de a legtöbb esetben nagyon megosztották a közönséget. Talán azért is, mert nem szokványos kérdésekre kellett válaszolni, akadt közöttük extrém, és persze vicces is. Külön pozitívuma az egésznek a beszélgetés komolysága, ugyanis amellett, hogy a vendégek és a nézők is nagyon jól szórakoztak, egy nagyon jó beszélgetés alakult ki a műsor főszereplői között.

Azon a forgatáson, melyen mi is rész vettünk, Péterfy Bori, Gregor Bernadett, Ganxsta Zolee és Csonka András ülte körül a kerekasztalt. Ez a négyes nekem nagyon pozitív csalódás volt, ugyanis annak ellenére, hogy négy különböző karakter volt jelen, és mind más műfajban mozognak, más vonalat képviselnek, könnyen megtalálták a közös hangot, és a komoly témákat sikerült egy oldottabb hangvételű beszélgetés formájában a nézők elé tárni.

Miután a beszélgetős része lezajlott a felvételeknek, még pár rövid snitt készült a közönségről, ezzel biztosítva, hogy tényleg minden meglegyen a megvágott műsorhoz. Ezután nem ért véget számunkra a móka, ugyanis volt lehetőségünk Lovász Lászlóval, és Dombóvári Istvánnal is váltani pár szót, míg körbevezettek minket a backstage-ben. A kellemes hangulatú hely adottságait maximálisan kihasználták, és nem csak arra fókuszáltak, hogy a szereplők készen álljanak a műsorra, hanem legyen lehetőségük lazítani is. A Brody Studios-ban én egyetlen kis kellemetlenséget találtam, az pedig a hőmérséklet, ugyanis nem volt éppen szobahőmérsékletű a levegő, de ezen nem is tudtak volna változtatni. Azt gondolom, hogy egy forgatási helyszínen ennyi még belefér, ezért a kis kellemetlenségért, és az esetleges megfázásért kárpótol az élmény és a műsor egyedisége, érdekessége.

Kicsit nehéznek érzem magát az élményt írásban átadni, hiába az én asztalom ez a fajta élménymegosztás, azt kell mondjam, hogy ezt mindenkinek ki kell próbálnia, aki kicsit is érdeklődik a média és a talkshow-k iránt. Bár az első évad részeit már mind leforgatták, így nincs olyan forgatás, amire jegyet tudnátok váltani, bízom benne, hogy ez a remek kezdeményezés több évadosra növi ki magát. A Tesztbeszéd egy hiánypótló műsor rohanó világunkban, mondom ezt úgy, hogy kevés televíziós tartalmat tartok értékelhetőnek, ritkán érzem azt, hogy az adott műsor megérdemli a figyelmet. Azonban a Tesztbeszéd epizódjai során egy új oldalról ismerhetjük meg az ismert közéleti személyek, valamint a talkshow-k világát is.

Ha nem szeretnél lemaradni a Tesztbeszédről, minden héten hétfőn 21 órakor elcspíheted a friss részeket a Spektrum Home-on, ráadásul az adásokat többször is ismétlik. Ha valamiért számodra nem elérhető ez a csatorna, van egy jó hírem, ugyanis a korábbi részek már a SorozatBarát oldalán is megtekinthetők.

Én nagyon hálás vagyok azért, hogy betekintést nyerhettem egy ilyen műsor kulisszái mögé, mert nem csak az ismereteim bővültek, de nagyon kellemes is volt a Brody Studios falai között eltöltött idő.

Ha kíváncsi vagy, hogy Evelin hogyan látta a Tesztbeszéd forgatását, lesd meg ezt a videót!

Szeptemberben a Rock On! Fest hétvégéjén jelent meg az Echonald legújabb lemeze, Változunk címmel. A tíz dalos korongnak már a címe is árulkodó, hiszen a lemez egy komoly változás hozománya. Avatatlan füleknek ez csak egy feltörekvő banda lemeze, ami vagy tetszik, vagy nem, régebbi hallgatóknak viszont egy picit több ennél.

Ha nem először tévedsz ide, akkor bizonyára feltűnt, hogy a Szellemi Csemegék blog felületén eddig nem volt még ilyen „13+1 ok, hogy…” bigyó. Valójában már régen tervezve volt, csak a megfelelő anyagra várt, melyet az Echonald zenekar új, Változunk címet viselő korongja végre meghozott. Ha ismered már a zenekart, akkor tanúja vagy egy új korszak születésének az életükben. Ha a blogot is ismered, akkor pedig egy új rovat születése is a szemed láttára történik. Ha egyikünket sem ismered, nos, akkor üdv köreinkben!

Egy zenekar életében egy újabb lemez mindig másabb, lemezről lemezre igyekeznek megfelelni a hallgatóságnak, azonban kevesen cselekszenek annak tudatában, hogy nem csak új hallgatókat nyernek ezzel, hanem esetleg el is vesztenek párat a régi táborból. Az Echonald ettől sosem riadt vissza, az elmúlt évek során pedig komoly változáson ment keresztül zeneileg, mégis minden lemeznél igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Most már akárhogy is nézzük, a válogatás albummal együtt az ötödik nagylemezt tarthatjuk kezünkben, és elmondhatjuk, hogy valami beérett.

Először tök jó ötletnek tűnt, hogy dalonként szedjem szét a lemezt, de jobban átgondolva, ha most minden dalnál kiemelem, hogy mennyit változott a csapat, nem sok értelme lenne, könnyen beleeshettem volna az önismétlés csapdájába. Meg nem vagyok én magyartanár, sem műelemző, hogy olyat is belelássak egy-egy szövegbe, ami amúgy nincs is benne. Nem játszunk „Mire gondolt a költő?” játékot, így menet közben átalakultak kicsit a szempontok.

De tegyük is félre a rizsát, ugyanis most egy olyan lemez van a főszerepben, amelyet már sokan nagyon régóta vártunk, és biztosra veszem, hogy a fiúk is vért izzadtak vele, mire megszületett. Hogy megérte-e a beleölt energiát? Az mindjárt kiderül.

Kezdjünk is bele a pontokba

1. A tálalás

Fontos, hogy milyen külsővel kerül a kezünkbe egy termék, jelen esetben egy fizikai formában is elérhető lemez. A grafikai elemek változatlanul Lajcsák István kezét dicsérik, neki köszönhetően ismét igényes köntösbe bújtatva jelenhetett meg a fiúk anyaga. A CD-hez tartozó booklet azon felül, hogy négy dalnak a szövegét tartalmazza, vizuálisan is közelebb hozza a lemezt a hallgatóhoz.

2. Változások

Bár ebben a kifejezésben, hogy változás, nem két perc munkája van, összehasonlítva a korábbi lemezekkel, ég és föld az időszakok közötti szakadék. Az évek során a képzeletbeli batyuban gyűltek a tapasztalatok, az építő vélemények, és biztos vagyok benne, hogy a mindenbe beleköpők fikájából is ragadt egy kicsi a batyu szövetébe, de a fiúkat ismerve, pont ez érdekelte őket a legkevésbé. A képzeletbeli batyuból kivették azt, ami hasznosítható, hozzáadták azt, ami eddig is megvolt a fejükben, és összegyúrták egy lemezzé. A zenekar több szempontból is túlszárnyalta magát, egy zeneileg jobban kidolgozott, szövegileg pedig egyszerűbb, mégis mély tartalmú lemezt hozott.

3. Csak semmi hősködés!

Erről talán a fiúk, főként Feri tudna inkább mesélni. Még a válogatáslemez kapcsán mesélte az énektémákról, hogy itt most nem a „hősködés” kapott főszerepet, lejjebb vett a hangokból. Ha csak elindítasz egy régebbi korongot, érteni fogod, miről is van szó. Nincsenek akkora magaslatok, mint pár évvel ezelőtt, és ezek nélkül is sikerült elérni, hogy teljes legyen a hangzás, sőt, még így is színesebb skálán mozog Feri az ének terén.

4. Nincsenek túlírt szövegek

Manapság egyre jobban igaz, hogy a leegyszerűsített szövegekre van igény. Senki ne vegye sértésnek, de az a tapasztalat, hogy ha egy szöveg esetleg átlagon felüli szinten van megírva, jönnek a fikaköpők, és leszarozzák, mert nem értik. Bár ez a jelenség minden művészeti ágban jelen van, ha nem érted, akkor nyilván csak szar lehet, még véletlenül sem a szövegértéseddel/műértelmezéseddel van baj, mert te tökéletes vagy. Megsúgom, ez elég buta elmélet, és még csak nem is helyes. Tény, hogy sokaknak nem megy a gondolatátadás ezen formája, de az Echonald esetében nem ez volt a gond, hanem a hazai közeg értetlensége. Így komoly lépés volt – és meglátásom szerint kihívás is –, hogy az Echonald dalaiban a szövegek megfogalmazása egyszerűbb legyen, de továbbra is megőrizzék a mondanivalójukat.

5. Nincsen a korongon kifejezetten „depi-öngyi” hangulatú dal

A korábbi Echonald daloknál sok esetben elmondható volt az, hogy bizony megríkatják az embert, többnyire pont a mondanivalójukkal. Persze a dalok mindig vegyes hangulatúak voltak, de a zenekarral mindig is úgy voltam, hogy élőben kurva jót bulizok a zenére, de ha csak fülessel hallgatok egy lemezt, taknyom-nyálam egybe, és bőgök. No, nem minden egyes tételen, de elég sok volt az olyan dal, ami nagyon betalált. Meg hát a lányok amúgy is sírósak, és érzékenyebbek. Lényeg a lényeg, hogy volt durván egy kb. 1-1,5 éves időszak, amikor szinte képtelen voltam meghallgatni akár egy Echonald nótát is, pont azért, mert nem hiányzott, hogy előjöjjön a sírós picsa oldalam. Ugyanis sok dal ezt a hatást érte el nálam. Az új album pedig mentőövként jött, mert annak ellenére, hogy tartalmilag továbbra is mély dalokról van szó, másképpen hatnak a hallgatóra (legalábbis rám), teljesen más a hangulatuk. Ez persze azért is lehetséges, mert az új dalok már valamilyen szinten más ingerek hatására íródtak, és a zenekar is kiforrottabb lett. Most sok csomag százas zsepi rebeg hálát, hogy nem kell meghalniuk a Változunk lemez miatt. Ez is egy komoly változás. Ha ezzel a lemezzel ismered meg a zenekart, akkor olyan boldog lehetsz most, mint egy csomag túlélő százas zsepi.

6. I know what you feel – csak egy kicsit másképp

Továbbra is megmaradva a szöveg, illetve hangulat témájánál, még mindig megtalálhatjuk saját világunkat a dalokban, de más ízben. Ugyanúgy a mindennapi élet benyomásai alapján megszületett dalokat kapunk, mondhatjuk, hogy a zenekar ezentúl is a hallgatósággal van, de már egy kicsit másképp. A szövegek olyan, az eddig megszokottaktól eltérő hangulati környezetbe ültetve szólalnak meg, amellyel ugyanúgy elérik azt a hatást, hogy megszeresse, magáénak érezze a hallgató, csak éppen kisebb eséllyel szomorodik el. Ezt persze megint a saját szemszögemből nézve mondom.

7. Színesebb zenei alapok

Bár zeneileg eddig sem kellett félteni a zenekart, a Tíz év Echonald lemezen azt hallhattuk, hogy hogyan szólnak az addig ismert dalok egy kis vérfrissítéssel, a Változunk mondható a jelenlegi felállás első igazi közös gyermekének. Érezhetően sokat dobott az anyagon a szélesebb zenei ismeret, gondolok itt akár arra, hogy nem álltak meg a rétegzene egyik mélyebb rétegénél, hanem mertek nyitni egy kicsit másfelé is, és a srácok mertek több irányt, dallamot előcsalogatni a hangszerekből. A teljes lemez legelső hallgatásakor a Pusztíts el című dalnál éreztem azt, hogy az első pár másodperc alapján meg nem mondanám, hogy ez egy Echonald nóta. Szerintem nagyon jót tett a csapatnak, hogy hagytak időt beérni a munkának, és nem siették el a lemez megjelenését, mert nagyon sok újítással álltak elő ezen a korongon. Kicsit éles váltás, mégis egy masszív folytatása az eddigi pályának.

8. Dinamikában nincs hiány

Lényegében a teljes lemezre elmondható, hogy az első hangtól az utolsóig megvan a kellő dinamika, ami viszi előre a korongot és a hallgatót is. Nem akarok belemerülni a szakszavas okosságokba, pláne, hogy az ilyesmit nem az én tisztem eldönteni. Maradjunk annyiban, hogy sokadik hallgatásra sem érzem azt, hogy alábbhagyna a lemezben lévő erő, lendület.

9. Egyensúly

Feltűnt, hogy egyensúlyban vannak a pörgősebb, és a kicsit lassabb tételek? Nem? Akkor hallgasd meg a lemezt újra, csak most kicsit figyelmesebben.

10. Harmónia

A hangszerek és az ének közötti kapcsolaton nincs mit részleteznem. Biztosan mindannyian tudnánk mondani legalább egy olyan dalt, amelynél az előadó kicsit elbaltázta a dolgot, és nem minden passzol össze, ettől nem válik éppen kedvenccé az adott szám. Sokszor nem is tudjuk, hol botlik el a dolog, csak érezzük, hogy az úgy nem oké. Meglátásom szerint a Változunk lemezen nem lépett elő ez a probléma, a dallam igazodik a szöveghez, működik a dolog oda-vissza.

11. Van eleje, van vége, tehát van kerete

Szeretem, ha egy lemeznek van eleje és van vége, gondolok itt a felvezetésre, vagy ha jobban tetszik, intróra, és a lezárásra, outrora. Nem minden esetben szükséges ezeknek külön tételként szerepelniük a lemezen, de az Echonald esetében már megszokhattuk, így joggal elvárhatjuk, hogy nem csak beleugranak a közepébe, aztán valahol elvágják a végén. Szépen felvezetik a lemezt az első, Megyek tovább című dalukkal, amelynek kezdése teljes értékű intróként is megállja a helyét. A dal magába foglalja, hogy a zenekar most egy új szakaszban jár, valami véget ért, de az élet zajlik tovább. A zenekar is maga mögött hagyott egy szakaszt, ami hozzátesz a jelenhez, és részt vesz a jövő formálásában. A lemez megkapja a lezárást is, az Így ér véget című dallal. Ebben is benne van minden, pörgés, lassabb dallamok, és tartalmas szöveg. A bevezetés és a lezárás keretbe foglalja az album teljes tartalmát.

12. Egy kis görbe tükör, avagy Mást nem érdekel

Bár nem terveztem, hogy külön bekezdésben kiemeljek akár egy dalt is, mert akkor illene végig gyalogolni a többin is, de a Mást nem érdekel című nóta egy nagyon is aktuális, ám hétköznapi témát ragad meg. A hétköznapi életet foglalja magában, melyben jelen van a közösségi média nem éppen pozitív hatása, és az is, hogy mennyire megyünk el a valós élet mellett azért, hogy cserébe a kirakatban minden tökéletes legyen.

„Mondd, mennyit kell még tennem,
hogy mellém állj és éld meg
mindazt, ami mást nem érdekel.

Csak téged, és jobb leszel, ha érzed,
hogy átkarol az élet.

Emelt fővel hidd el, többet látsz.”

 13. Egy kis személyes, avagy én mit szeretek (még) benne:

Azon felül, hogy a zenekar mutatott valami újat a saját munkásságából, és még engem is meg tudott lepni, több dal is akadt, ami elsőre kedvenc volt. Fentebb már említettem a Mást nem érdekel-t, de ezen kívül nagy kedvenc a címadó Változunk, ami korábban a lemez előfutáraként klip formájában is megjelent. Már a megjelenés napján hallhattuk a koncerten Az élet ilyen című nótát, amire első hallásra azt mondtam magamban, hogy húbazmeg, ez betalált! Összességében amúgy én a teljes lemezzel meg vagyok elégedve, mert minden dalban megtaláltam azt, amit kellett. Van olyan dal a lemezen, amire azt mondom, hogy részemről témájában most nem aktuális, lehet, hogy csak hónapok, vagy évek múlva nyer értelmet, de ettől még nem rossz, megvan az értéke, csak ebben a pillanatban nem jön át 100%-osan. Azt gondolom, hogy ezzel nincsen baj, mert az újabb lemez is adott valamit, amit örömmel cipelek magammal fejben és szívben. No de megfogadtam, hogy most igyekszem elfogulatlan, és nyálmentes maradni, próbálom ehhez tartani magam.

Aki nem ismerte eddig a zenekart, csak ezzel a lemezzel került bármilyen kapcsolatba az Echonald nevével, munkásságával, annak biztosan mást ad a lemez, mint egy régebbi hallgatónak. Én úgy érzem, hogy a Változunk lemezzel egy hosszú időszak lezárult, de nem egészen hétköznapi értelemben. A zenekar magával hozta ebből a szakaszból azt, amit érdemes, gondolok itt főként a tapasztalatok általi fejlődésre, változásokra. Hátra maradtak azok a dolgok, amelyek nem szükségesek a folytatáshoz, viszont ezeknek helyére került mindaz, ami kellett a változáshoz, ami kellett ahhoz, hogy a lemezben benne legyen az a plusz, amire a hallgatók vártak.

Most egy klasszikus meséből idéznék, röhögjetek ki nyugodtan.

„Rafiki: A változás jó.

Simba: Jó, de nem olyan könnyű.”

/Oroszlánkirály/

Követve a fiúk pályáját, valóban nem volt könnyű nekik sem eljutni eddig a változásig. Úgy látom, hogy megérte, és bízom benne, hogy a fiúk is így gondolják!

13+1. Tudtad, hogy van élet az agyonhype-olt nagy zenekarokon túl is?

Magyarázzam a kérdést, vagy egyértelmű, hogy mint mindenben, úgy a zenében is van egy körforgás? Mindig bukkannak fel új nevek, termelődik az utánpótlás, és sokszor más ízt hoznak, mint a jól ismert, nagy zenekarok. Nem kell megijedni, nagyon sok feltörekvő csapat is van olyan ügyes, mint mondjuk a nagy-nagy kedvencek ugyanennyi idősen. Csak túl kell lépni a komfortzónán, le kell dobni a szemellenzőt, ki kell szedni a fülzsírtartót, vagy ahogy tetszik, és meglepődve fogjátok tapasztalni, hogy még ha nem is profik a mai feltörekvők, de van bennük kraft, van bennük sok lehetőség. Nem ciki a kis nevű bandákat szeretni, hallgatni meg aztán végképp nem. Nem vagyok a nagyok ellen, mert ők is tettek azért, hogy oda jussanak, ahol most vannak, de a magyar hallgatói közeg hozzáállásával, és (nem) befogadóképességével sosem fogok megbékélni. Emelem cilinderem azok előtt, akik teret adnak a kicsiknek, és ha idetévedtél, nyilván te is közéjük tartozol.

Az Echonald is abba a zenei generációba tartozik, amely igyekszik lépést tartani a 21. századi igényekkel, hullámokkal, mégis próbál maradandót és értékeset alkotni. Mi, akik ebben hallgatóként veszünk részt, talán jobb lenne, ha nem mennék el lesütött szemmel eme furcsa jelenség mellett.

Végezetül

Nos, így is bő lére lett eresztve szösszenetem, ha idáig eljutottál, és nem kezdett el anyám csuklani, akkor minden tiszteletem a tiéd. Néha kissé eltérve a lényegtől átváltottam elmélkedőbe, talán túl elvont és hosszú lett ez a szösszenet, ezt aláírom. Ez a szösz elsősorban a Változunk lemezről akart szólni kicsit más szemszögből. Hogy ez végül átjön-e, vagy az egész egy zagyvaság, hagyd itt kommentben nyugodtan. Van saját véleményed a lemezről? Azt is várom szeretettel! Remélem, nem bántad meg, hogy benéztél, és nem érzed elvesztegetett időnek azt, amit most egy feltörekvő csapatnak, és egy őrült blogger írásának szenteltél.

Ha egy tizes skálán pontoznom kéne a korongot, akkor nem adok max pontot, mert az nyilván már az elfogultságra lenne fogható. Nagyon szeretem a lemezt, de szeretném, ha érne még meglepetés, és a fiúk folytatnák tovább az új utat, és a következő lemezhez egy új batyuból szednék elő az inspirációt, így egy olyan nyolcast adok, ami már majdnem kilences.

Eredeti cím: Nevermoor. The Trials of Morrigan Crow
Sorozat: Nevermoor 1.
Kiadó: Kolibri
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 380
Fordította: Pék Zoltán
Műfaj: regény
Zsáner: fantasy, gyermek- és ifjúsági irodalom
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789634370246

Fülszöveg:
„Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia. 

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia. 

Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.”

Ajánlás:

Vannak olyan történetek, amik úgy szippantanak magukba, mintha csak arra vártak volna, hogy végre az olvasó kezébe kerüljenek. Amikor először láttam meg a Nevermoor világába bevezető kötetet, mely a Morrigan Crow négy próbája címet viseli, tudtam, hogy ezt el kell olvasnom. A Kolibri Kiadónak köszönhetően pedig erre nagyon hamar sor került. Azt tudtam a könyvről, hogy sokan tartják a Harry Potter méltó utódjának, és igazat kell adnom nekik, ugyanis Jessica Townsend egy olyan világot teremtett meg Nevermoorban, a Szabadállamban, amely egy új rétegét mutatja meg a varázsvilágnak.

Morrigan Crow élete gyermek létére nem egyszerű, és úgy néz ki, hogy soha nem fogja megélni a felnőttkort. Napszálltakor született, ezáltal ő egy elátkozott gyerek, ráadásul bármi is történik Jackalfax városában, mindenért őt hibáztatják. Persze csak a rossz dolgokról gondolják azt, hogy az ő sara. Morrigan úgy éli mindennapjait, hogy bocsánatkérő leveleket kell küldenie mindenkinek, akit bármilyen sérelem ért, az apja pedig nem győzi fizetni a kártérítéseket. Akárhogy is nézzük, ezek nem túl jó kilátások. Adott egy fiatal lány, aki szinte még be sem lépett a kamaszkorba, de minden balesetet az ő nyakába varrnak, és úgy néz ki, hogy 11. születésnapjára az ajándéka a halál. Ezt a nem túl kegyesnek ígérkező, és meglehetősen rövid jövőt átírja a sors. Egy hajszálnyival a kegyetlen „ajándék” beteljesülése előtt megérkezik egy furcsa hős, Jupiter, aki esélyt ad Morrigan számára egy kedvezőbb életre.

Jupiter ugyanis a Csudálatos Társaságba szeretné bejuttatni az elátkozott lányt, így különös módon becsempészi őt Nevermoorba. Úgy látszik, hogy érkezése kicsit felborítja a megszokott menetrendet, és a véletlenek sorozata olyan jeleket mutat, ami miatt Morrigan úgy érzi, ide is elérte őt átka.

Az izgalmak nem csak a történet indításáig vannak jelen, ugyanis Morrigan élete teljesen megváltozik a Szabadállamban. Egy varázsvilágba csöppen, ahol egy esernyő nem csak arra való, hogy megvédjen az esőtől, a fizikai valóját hátrahagyva utazhat az Ökörnyál vonalon, a szobája folyamatosan átalakul, és még folytathatnám a sort, de nem szeretném minden mozzanatát elárulni a történetnek.

A könyvet olvasva szívesen beköltöztem volna a Deukalión Hotelbe, és magam is részt vettem volna a próbákon. Függetlenül attól, hogy felvételt nyertem-e volna a Csudálatos Társaságba vagy sem, ez biztosan izgalmas kaland lett volna. Olvasóként persze így is az volt, mert ez a történet tele van csudával!

/eredeti kép forrása: pixabay/

A Nevermoor első kötete tele van izgalmakkal, és csodákkal, érdekes figurákkal, és persze nem maradhatott el a humor sem. Kevesen tudjak úgy ábrázolni egy varázslatos világot, hogy az azonnal magába szippantson. Morrigan Crow sorsát sok mindenben érezhetjük hasonlónak Harry Potterével, neki sem jutott ki a jóból. Egy rossz családból szakad ki Jupiter segítségével, és az új életben is akadnak olyanok, akik nem szeretik, azonban ez egy varázslényekkel, és érdekes barátokkal tarkított világban cseppet sem mondható nagy tragédiának. Nevermoorban is vannak különleges épületek, egyesületek, így úgy érezhetjük, hogy sok a hasonlóság J. K. Rowling világhírű sorozatával, de rengeteg különbség is van. Sőt, én sok esetben éreztem úgy, hogy voltak dolgok, amikben Jessica Townsend máris túlszárnyalta. Ez persze nem azt jelenti, hogy Morrigan máris lelökné a varázsvilág trónjáról Harryt, inkább azt mondanám, hogy méltó párja lehet, és a saját képességeikkel úgy kápráztathatják el az olvasókat, mint a Mikulás és a Karácsonykirálynő csatája.

Amíg én is Nevermoorban voltam, egy időre újra gyerek lehettem. Itt találkoztam olyan különös lényekkel, mint Fenestra, a macskarizma. Őszintén szólva, el tudnék fogadni itthon egy macskarizmát, de úgy tűnik, be kell érnem négy macskával. Érdekes és egyedi karaktereket kapunk a történetben, mint például Hawthorne, Morrigan legjobb barátja. Persze említhetném Dame Chandát, Jacket, Mr. Jones-t, Noelle Devreaux-t, Cadence Blackburn-t, vagy akár a rettegett Csudamívest is. Annyit elárulhatok, hogy ez a felsorolás meglehetősen csalóka, csak párat említettem a szereplők közül, de ebben is van egy kis csavar.

Jessica Townsend a mágikus varázsvilág egy új dimenzióját nyitotta meg Nevermoorban, ahova még nem érkeztünk meg mindannyian, sokatokra várunk ám!

Én már most nagyon várom a folytatást! Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szeretne részese lenni egy csodának. Ha lehetőséged van rá, ne olvasd túl sok szünettel a könyvet, mert Nevermoor addig nem fog nyugton hagyni, míg minden szegletét be nem jártad!

Borító: Azonnal megfogott. Bár a borító összességében elég egyszerű, mégis megvan benne az az aprócska varázs, ami miatt felfigyeltem rá. Nem csak a kék és a fehér szín miatt, hanem az aranyfólia, az átlátszó formalakk, az enyhe dombornyomás is remek választás volt, még jobban kiemelik ezt a csodálatos történetet. 5pont

Történet: Varázslatos! Tele van olyan elemekkel, amelyek újat mutatnak a varázsvilágból az olvasók számára. Ha tehettem volna, egy ültő helyemben elolvastam volna az egészet! Biztos vagyok benne, hogy visszatérő darabja lesz az olvasmányaimnak! 5 pont

Karakterek: Kövezzetek meg, de én itt sem találtam kivetnivalót, pedig sok szempontból tudok kritikus lenni. Jessica Townsend tudja, mit kell adnia az olvasóknak, nem csak világteremtésben, történtszövésben, hanem karakterábrázolásban. Igazi meseszereplőket kaptunk, akik mégis valóságosnak, emberinek érződtek a történet olvasása során. 5 pont