A felnőttekben és a gyerekekben sok közös dolog van, például mindannyian szeretjük a meséket. Legyen az klasszikus, modern, groteszk, rövidke, hosszú, valóságon alapuló, vagy a fantázia szüleménye, minden mese megtalálja a közönségét. A klasszikusokon felnőve az évek előrehaladtával egyre nagyobb szükségét érezzük annak, hogy a régi kedvencek közé becsempésszünk valami újat, ám a széles választék között nagyon nehéz rátalálni arra, ami igazán elvarázsol, és visszavisz a gyermekkorunkba. Farkasházi Réka új könyve, az Életmesék első olvasásra kedvenccé vált, a könyvhöz járó korong pedig – bevallom, hiába vagyok 25 éves – többször került lejátszásra.

Hamarosan megjelenik Tiszlavicz Mária új regénye, a Mellékhatás, amely a BuKo történetek 2. része. Formailag a könyv már túl van az utolsó utáni simításokon, és azt csiripelik a madarak, hogy hamarosan a kezünkben tarthatunk egy újabb remek krimit. Nem is húzom tovább az időt, ismerjük meg egy kicsit jobban a könyvet, és a szerzőt!

Napjainkban egyre nagyobb teret nyernek azok a könyvek, melyek valamilyen formában kapcsolatban állnak a történelemmel. Legyen az valós alapokra épülő olvasmány, vagy fikció, esetleg éppen a kettőnek a keveréke, mindig megtalálja az utat az olvasókhoz. Bár eddig leginkább a magyar történelmet középpontba helyező irodalomból szemezgettem, a közelmúltban volt szerencsém nyitni az oroszok felé. Gondolok itt pontosabban a Romanov-ház életét feldolgozó könyvre, mely A Romanovok utolsó napjai címmel jelent meg.

A könyvmolyok körében már ismertek a könyves subscription box-ok, amelyek lényegében könyves meglepetés dobozok. Ezekben a dobozokban mindig van könyv, könyvjelző, kísérőlevél és pár exkluzív ajándék. Bár ezt nagyon magyarázni se kell, hiszen a social felületek tele vannak a jobbnál jobb külföldi és magyar boxok fotóival. Pár éve kezdték el többen is itthon próbálgatni ezeknek a dobozoknak a forgalmazását, az eredmény vegyes, vannak zseniálisan jó dobozok, és akadnak gyengébbek.

Korunknak talán egyik legjelentősebb eseményeként tekinthetünk a második világháborúra, amely Magyarországon sem múlt el nyomtalanul. Bár magát a világháborút, valamint következményeit több szemszögből is megismerhetjük, ha egy kis időt fordítunk az irodalmi anyagok tanulmányozására, a háború második leghosszabb és legtöbb életet követelő városcsatájáról eddig nem született konkrét irodalmi mű. Ferenc K. Zoltán könyve, A halál színe vörös ezt az űrt igyekszik betölteni.

Kiadó: Osiris

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 548

Műfaj: kézikönyv

Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött

ISBN: 9789632763187

Fülszöveg:

„A Szerzők és szerkesztők kézikönyvének első kiadása 1996-ban jelent meg, a második 2005-ben. Ez utóbbi kiadás óta immár 13 év telt el, s a kézikönyvek legalább egy évtizedenként jelentős átdolgozásra szorulnak. Különösen a digitális forradalom korában. Ez a folyamat ugyanis alaposan felforgatta a magyar könyvkiadás hagyományos világát is. Mindezen okok miatt több ponton újragondoltam és újrafogalmaztam a könyv téziseit és gyakorlati megoldásait. E könyv első kiadásának előszavában azt írtam, hogy egy jó kézikönyvnek csak a harmadik kiadása használható igazán. Ezek után félve bocsátom útjára ezt a munkát, tartva kissé attól, hogy nem tudok mindenben megfelelni ennek a magas elvárásnak. Végül pedig - ha nem is örök optimistaként - hiszek abban, hogy végső soron a racionálisan átgondolt szabálykövetés mindenki, tehát a kiadók, a szerzők és az olvasók számára is előnyös, hasznos és hosszú távon kifizetődő vállalkozás.

Gyurgyák János”

Ajánló:

Amikor a pályaválasztás során próbáltam eldönteni, merre vigyen majd az utam, a kiadványszerkesztés felé terelődtem. Annyit tudtam a szakmáról, hogy köze van a könyvekhez, és már ennyi is elég volt, hogy érdekeljen. Amikor pedig végre az iskolapadban ültem, és elérkezett a tanulás ideje, csak körmöltük az ajánlott, illetve kötelező olvasmányokat. Ezeknek persze a nagy része vagy nem volt kapható, vagy már elévült, így tanulmányaim során nem voltam sokkal előrébb (szerencsére így is jeles vizsgát tettem álmaim szakmájából), tudtam nagyon jól, hogy nem kell kétségbeesnem, ez egy olyan szakma, ami folyamatosan fejlődik, igazodik az aktuális trendekhez, így sosem lesz késő tanulnom. És nem is tévedtem.

Bár tanulmányaim során sok fontos szakkönyv kimaradt a fentebb említett okokból, tanáraim lelkiismeretesen megtanítottak mindent, amit lehetett, és most már elmondhatom magamról, hogy a szakmában dolgozom. Éppen frissen csöppentem bele a könyvkiadói életbe, amikor eljutott hozzám a Szerzők és szerkesztők kézikönyvének legfrissebb, idei megjelenése, amit nem győzök megköszönni az Osiris kiadónak! Jobbkor nem is jelenhetett volna meg a harmadik kiadás, hiszen a második kiadás megjelenése óta meglehetősen sok idő telt el, ezen felül nekem pont most volt szükségem a tudásom frissítésére, bővítésére.

Amikor kezembe vettem a könyvet és belelapoztam, már a gyors szemle is elég volt ahhoz, hogy tudjam, a Szerzők és szerkesztők kézikönyve alaposan bevezet majd a könyvek világába. Sokakban él az a sztereotípia, hogy egy szakkönyv csak unalmas és száraz lehet, azonban jelen esetben szó sincsen erről!

A könyv részletesen, ám érthetően kitér minden fontos tudnivalóra, a kisebb lépésektől kezdve a nagyobb műveletekig gyakorlatilag mindenről szó esik, amit fontos tudnunk, ha a könyvszakmában találjuk meg álmaink foglalkozását, vagy csak érdeklődünk iránta. A Szerzők és szerkesztők kézikönyve az a könyv, ami bármikor is kerüljön a kezedbe, minden esetben hasznát fogod venni. Számomra több szempontból is öröm volt olvasni a könyvet, ugyanis olyan leírásokkal és példákkal is találkoztam, amik nem jöttek velem szembe tanulmányaim során, így megkaptam a szükséges kiegészítést.

Kifejezetten tetszett a könyv szerkezeti felépítése. Jól elkülönített fejezetekben mutatja be, melyek a könyvek legfontosabb elemei, és minden fejezet elején találunk egy tartalomjegyzéket, amelynek köszönhetően később is könnyen megtaláljuk azt a témakört, amelynek éppen utána szeretnénk olvasni. A könnyebb eligazodást segíti a kötet végén található tárgymutató is.

Azon felül, hogy többek között a Szerzők és szerkesztők kézikönyve megmutatja, milyen hibákba eshetünk egy könyv írása vagy szerkesztése során, és mindenre ad pár könnyen értelmezhető példát, a kötetben fontos szerepet kapnak többek között a könyvkiadással kapcsolatos fogalmak, rövidítések, segédletek is. Bőven találkozunk ajánlott irodalommal, valamint a könyvek világát érintő érdekességekkel is. Mindezek azt igazolják, hogy a kötet egy alapos munka eredménye, és nem csak felületesen nyújt betekintést a könyvek világába. A kézikönyvnek külön pozitívuma, hogy könnyen emészthető, és bármilyen hihetetlenül hangzik, nem unalmas, sőt! Kifejezetten szerethető stílusban szólítja meg az olvasót.

A könyv elsősorban azoknak szól, akik vagy szerzőként, vagy szerkesztőként kerülnek kapcsolatba a könyvkiadás világával. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem elég, ha egyszer elolvasod ezt a könyvet, majd felteszed a polcra a többi közé díszelegni, ezt jobb, ha magad mellett tartod, legyél szerző vagy éppen szerkesztő, szükséged lesz rá!

Ha tehetném, kötelező olvasmánnyá tenném mindazok számára, akik bármilyen formában tevékenykednek a könyvszakmában, mert bőven lenne hova fejlődnie a hazai könyvpiacnak, ám ahhoz, hogy ez a fejlődés egyáltalán elindulhasson, előbb a könyvkiadást kéne alaposan gatyába rázni, beleértve minden szereplőt a szerzőktől kezdve a kiadói munkatársakon át a nyomdászokig.

Hosszasan tudnám taglalni, hogy miért is van szüksége a hazai könyvszakmának a Szerzők és szerkesztők kézikönyvére, de röviden-tömören már csak azt tudom kiemelni, hogy ebben tényleg benne van az a tudás, amit ha többen telepítenénk a fejünkbe, sokkal gördülékenyebben működhetne a könyvkiadás napjainkban.

Ha a megszokott ötös skálán kéne pontoznom a kötetet, minden kertelés nélkül azt mondom, hogy A szerzők és szerkesztők kézikönyve kiérdemelte az 5 pontot!

Új tematikával és névvel indul útjára a Szegedi Nemzeti Színház Regionális Kamaraszínházi Fesztiválja, a REKAMIÉ. Határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a szegedi közönség április 8-13-ig a Kisszínházban.

Barnák László főigazgató, a program válogatója elmondta, a fesztivállal szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani a határon túli magyar alkotókkal, színészekkel, intézményekkel. A REKAMIÉ új színfoltként tűnik fel a magyar fesztiválpalettán, a hosszú távú cél pedig, hogy rangos szintre emelkedjen. A rendezvény kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja, színházunk egyik ősbemutatója a programsorozat része.

Az Újvidéki Színház művészeti vezetője, Lénárd Róbert hangsúlyozta, örömmel fogadták a felkérést, büszkén vesznek részt többszörös díjnyertes előadásukkal a programsorozatban.

Jászay Tamás, a Revizor kritikusa szerint változatos és merész a fesztivál első kiadásának programja. „Mindegyik előadásban van valami, amit nagyon lehet várni, amire nagyon kíváncsinak lehet lenni.”

A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel, együtt beszélik meg a látottakat Proics Lilla és Jászay Tamás moderálásával.

 A REKAMIÉ programja:

2019. április 8. (hétfő) 19:00
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Az ördög próbája
Rendező: Radu Afrim

2019. április 9. (kedd) 19:00
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
EXIT
Rendező: Schilling Árpád

2019. április 10. (szerda) 19:00
Újvidéki Színház
Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Rendező: Alekszandar Popovszki 

2019. április 11. (csütörtök) 19:00
Zentai Kamaraszínház
Molnár Ferenc: Liliom
Rendező: Mészáros Tibor

2019. április 12. (péntek) 19:00
Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Rendező: Lukáts Andor

2019. április 13. (szombat) 19:00
Nagyváradi Szigligeti Színház
Heltai Jenő: Naftalin
Rendező: Novák Eszter

Az előadásokra már válthatók jegyek a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a szinhaz.szeged.hu weboldalon.

Kiadó: Philosopheum

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 160

Műfaj: regény

Zsáner: krimi, történelmi regény, detektívtörténet

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786150038742

Fülszöveg:

„Hirám mester építette Jeruzsálem templomát, és fektette le alapjait valami titokzatosnak, amit úgy hívnak: szabadkőművesség. 
Évezredekkel később, a 19. század derekán Pest-Buda egyik dohos pincéjében őriznek egy titokzatos ládát, amelyet “Hirám koporsójának” neveznek, és erőszakkal lehetetlen hozzáférni tartalmához. Zárját egy olyan rejtvény megoldása nyitja, amely a szóbeszéd szerint, magának az ördögnek elméjében fogant. Amikor pedig az ifjú Ferenc József császár hajtóvadászatot indít a szabadkőművesek ellen, mindennél sürgősebbé válik a láda felnyitása. 
Fenyvessy Márton, az 1848–1849-es honvédsereg egykori őrnagya, a titkosírások, a rejtjelezés és a katonai kémkedés szakértője vállalja, hogy alámerül az ősi tudományok, a szabadkőműves szimbolika, a mágia és okkultizmus mélyére, hogy tulajdon lelkét kínálja fel cserébe Hirám koporsójának kulcsáért.”

Ajánló:

Mindig megosztó vitatéma lehet, hogy a kisregények mennyire érnek fel „nagyobb” társaikhoz, hiszen számos sztereotípia létezik a kisregényekkel kapcsolatban. Van, aki szerint nincs is rájuk kereslet, és van, aki úgy gondolja, hogy nincsen bennük elég tartalom. Nos, én azt gondolom, hogy ezutóbbi csak a szerzőtől függ, a keresletre viszont most nem szeretnék kitérni.

Sipos Gergő kisregénye, a Hirám koporsója tavaly decemberben jelent meg, amely nem sokkal a megjelenés után a kezem ügyébe is került. Első ránézésre nem mondhattam el sok mindent a kötetről, de formailag már ekkor meg voltam vele elégedve. A fekete kis könyvecske elfér a zsebben, jól esik kézbe venni. Nem foglal sok helyet, ám amint elkezded olvasni, rájössz, hogy a kisregény = kevés tartalom sztereotípiája megbukni látszik.

Annak ellenére, hogy már a fülszöveg is elegendő betekintést ad a kisregénybe, megmutatja a fő mozgatórugót, rengeteg meglepetést rejt magában a könyv. Már önmagában az egy kellemes meglepetés, hogy nem hétköznapi formában foglalkozik a szabadkőművességgel, hanem egy rejtélyt épít a mozgalom köré. Mivel korábban nem volt túl sok ismeretem a szabadkőművességről, így ez a könyv megadta a kellő löketet ahhoz, hogy kicsit mélyebben beleássam magam a témába. Hogy pontosan mi is kezdte el szőni fejemben a kíváncsiság fonalát? Erre a válaszom legalább annyira sokrétű lenne, mint amennyire a történet is az.

A könyv különleges hangulatát megalapozza egy Szent Ágoston idézet, ezt pedig követi egy prológus, amely kellő sejtelmességgel vezeti be az olvasót Hirám koporsójának történetébe.

Kerülve minden felesleges kertelést, hamar fejest ugrunk az események sűrűjébe. Fenyvessy Márton találkozik egy különös alakkal, aki a szabadkőműves mozgalom egyik tagja. Egy nem mindennapi kéréssel fordul hozzá, amikor arra kéri, hogy nyisson ki egy rejtélyes ládát, nevezetesen Hirám koporsóját.

Elsőre úgy tűnhet, hogy egy ládát nem lehet nagy nehézség kinyitni, ám Hirám koporsója nem csak egy egyszerű láda. Hirám koporsóját csak a pengeéles logika nyithatja ki, ezzel azonban nem mindenki rendelkezik. Hogy legyen még egy kis nehezítés, no meg persze némi izgalom is a feladatban, a küldetés cseppet sem veszélytelen, ugyanis a ládában nem kevés durranóhigany található. Az anyagnak már a neve is árulkodó, így nem is részletezem, mire képes a durranóhigany, hivatalos nevén higany(II)-fulminát. Csak hogy fokozzuk a tétet, azt sem árt tudni, hogy a láda kinyitására korlátozott idő áll rendelkezésre.

A fenti tények ismeretében nekem nem lenne elég bátorságom vállalkozni a nagy feladatra, ám Fenyvessy Márton nálam sokkal keményebb, és bátran teszi kockára életét. Ha sikeresen teljesíti a küldetést, nem kis jutalom üti markát, ha viszont hibát vét, azzal komoly árat fizet. Az egykori őrnagy ennek tudatában kezd neki a rejtély megoldásának.

Tudjuk nagyon jól, hogy az idő pereg, ám fontos, hogy Márton minden egyes lépést alaposan átgondoljon. Joggal merül fel a kérdés az olvasóban, hogy vajon képes-e megbirkózni a feladattal, és sikerül-e kinyitnia Hirám koporsóját? Én persze azon is elgondolkodnék, hogy érdemes-e egyáltalán kockára tenni az életemet egy rejtély megoldásáért…

/saját fotó/

Mindent persze nem szeretnék elárulni, hiszen akkor elrontanám az olvasás örömét. Ez nem áll szándékomban. Szerencsére a történetben csak külső szemlélőként voltam jelen, azonban pár dolgot olvasóként is könnyen megállapíthatok. A szerző alapos munkát végzett kisregénye megírásakor, így történetében megvan a szükséges hitelesség, gondolok itt például arra, miként lép reakcióba a durranóhigany, de akár a szabadkőműves jelképeket is megvizsgálhatjuk. Fentebb már említettem, hogy eddig nem igazán voltam jártas a szabadkőművességet illetően, de a könyv kíváncsivá tett, és utánaolvastam, hogy én is teljesebb képet kaphassak róla. Egyáltalán nem bántam meg, a Hirám koporsóját olvasva új ismeretekkel gazdagodtam, és a terjedelemhez mérten egy meglepően tartalmas történetben volt részem.

Mindent összegezve én úgy érzem, hogy egy jól megírt, tartalmas kisregény is képes képviselni azokat az értékeket, mint amit „nagyobb” társaik, és igenis igény van rájuk!

Köszönöm szépen Sipos Gergőnek, hogy egy számomra eddig ismeretlen világba nyerhettem betekintést, és felkeltette iránta érdeklődésemet!

Ha szereted a kisregényeket, vagy éppen ódzkodsz tőlük rövid terjedelmük miatt, de szeretnél egy rejtélyes, izgalmas, jól megírt kötetet olvasva új ismeretekre szert tenni, nyugodt szívvel ajánlom neked a Hirám koporsóját!

Borító: Bár nem vagyok oda túlzottan az arcképes borítókért, ebben az esetben jó választás volt. A sötétből kitekintő arc, valamint a címben elrejtett szabadkőműves szimbólum elég figyelemfelkeltő ahhoz, hogy a kötet kiemelkedjen könyvtársai közül. 5 pont

Történet: Rövid, de tartalmas. Izgalmas formában nyerhetünk betekintést a szabadkőművesség világába, ezen felül a rejtély és a misztikum egy különös fűszert is adnak a történetnek. 5 pont

Drámapályázatot hirdet a Budapest Bábszínház fennállásának 70. évfordulója alkalmából. A felhívásra fiatal szerzők jelentkezését várják.

A nyílt jeligés pályázati kiírás a 16 és 35 év közötti fiataloknak szól, abból az alkalomból, hogy a színház a következő évadban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A pályázat célja a fiatal drámaírók támogatása és új bábszínpadi művek megszületésének elősegítése, amelyek kifejezetten a 13-18 éves korosztálynak szólnak, az ő problémáikat állítják a középpontba. A pályaműveket 2019. május 31-én éjfélig lehet feltölteni ezen a felületen, ahol a pályázati kiírás és minden fontos tudnivaló megtalálható.

Az alkotásokat elbíráló szakmai zsűri tagjai Dobák Lívia dramaturg, Nánay István kritikus és Tasnádi István író lesznek, a pályázat győztese bruttó 650.000 forint díjazásban részesül.

A győztes mű címét és az íróját a Budapest Bábszínház 2019. szeptember 30-án teszi közzé a honlapján, a mű szerzőjét pedig külön is értesíti e-mailen. Ezt követően a Budapest Bábszínháznak joga eldönteni, hogy a győztes mű szerzőjével egy olyan tartalmú felhasználási szerződést köt-e, amely alapján a szerződés aláírásától számított 3 évre megszerzi a győztes mű magyarországi bemutatásának kizárólagos jogát.

Kiadó: Colorcom Media

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 318

Illusztrálta: Somogyi Ferenc

Műfaj: regény

Zsáner: ifjúsági, kaland

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155665653

Fülszöveg:

„Egy elrabolt hercegnő, akitől egy ország jövője függ – és egy zsiványfiú, akitől az elrabolt hercegnő függ.

Johanna az egyik pillanatban a főváros felé tartó postakocsin ül, a másik pillanatban pedig szolgálói holttestén taposva rángatják ki onnan. Timar az egyik pillanatban a haramiák nem túl fényes, de kiszámítható életét éli, a következőben pedig olyan döntés elé állítja a sors, amelyért azt a keveset is el kéne dobnia, amije van. És mert a sors komisz – ha ő nem akarja eldobni, is elveszik tőle. 
Ahogy Johanna és Timar valós és képzelt üldözőik elől menekülve egyre messzebb jutnak, világossá válik számukra: csak egymásra számíthatnak.

De vajon hogy végződik az út két kiszolgáltatott gyerek számára egy olyan világban, ahol csak az erősnek van szava, és ahol nem lehet tudni, mi igaz és mi hamis?”

Ajánló:

A napokban érkezett meg hozzám utazókönyv formájában Szöges Emese első könyve, a Lókötők és hazugok. Maga a könyv nem volt ismeretlen számomra, sokszor szembejött már velem az online térben, és már csak a cím, és az egyszerű, de mutatós borító is hívogatott, hogy olvassam el. Így amikor adódott a lehetőség utazókönyvként elolvasni, boldogan tettem fel a kezem, hogy na, ebbe a sorba én is beállok! Nem bántam meg, mert amikor végre rám került a sor, hosszú idő után először tudtam elolvasni úgy egy könyvet, hogy nem tettem félre hosszabb időre. Nem olvastam mostanában rossz könyveket, csak van, amikor nem megy az olvasás, de szerencsére a Lókötők és hazugok olyan jól kihozott ebből, hogy azóta már néhány könyvet ledaráltam az olvasása óta.

No de tegyük csak félre a rizsát, hiszen nem ez most a legfontosabb! Amikor jobban szemügyre vettem a könyvecskét, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon a borító, illetve a fejezetek elején található virágok kapcsolatban állnak-e a történettel, de ezen később már nem törtem a fejem. Eleinte kicsit féltem attól, hogy fog-e tetszeni a történet, és amikor az első bekezdés kicsit megakasztott a nyelvezetével, valamint a németes hangzású nevekkel, megijedtem, hogy ez az olvasmány nem fog éppen könnyen csúszni. Szerencsére a riadalom a következő bekezdésnél el is múlt, és meglepően hamar sikerült alkalmazkodnom a szövegkörnyezethez. Sőt, végül pont a történet nyelvezete volt az, ami magával ragadott. A szép megfogalmazásnak köszönhetően én is pillanatokon belül részesévé váltam Johanna és Timar történetének.

/saját fotó/

Az nem titok, hogy amint belecsöppenünk a fiktív világba, az egyik főhősünket, vagyis Johannát elrabolják a haramiák. Ő sem érti, mi történik, és eleinte az olvasó sem, de megjelenik másik főhősünk, egyben a hercegnő hőse is, Timar. Amint Timar fülébe jut, hogy Johanna jövője és biztonsága nem garantált, félve a legrosszabbtól, meszökteti a lányt. Ezzel kezdetét veszi egy végeláthatalan menekülés. A fiatalok Freienwil felé tartanak, ám útjuk cseppet sem könnyű. Innentől a cselekmény valamilyen szinten ismétlésekre épül, ugyanis a két „szökevény” szinte folyamatosan úton van, fogadókban szállnak meg, aggódnak a jövőjüket illetően, és mindezen felül minél fáradtabbak, annál nehezebbnek érzik elérni úticéljukat. Ami megtöri ezt a monotonitást, az pont Johanna és Timar kapcsolata, ugyanis útjuk során egyre többet tudnak meg egymásról, és mivel egyébként is egymásra vannak utalva, együtt kell megoldást találniuk problémáikra.

A történet persze nem merül ki ennyiben, olvasunk uralkodókról, és nincstelenről, látjuk a birodalom társadalmi szélsőségeit, és ezekbe a különbségekbe még belegondolni is rettenetes.

Kifejezetten tetszett, hogy nem E/1-ben olvashattam a történetet, hanem úgymond külső szemlélőként lehettem részese a történéseknek. Nagyon szerettem, ahogyan Johanna és Timar között szépen lassan oldódnak bizonyos gátak, és még ha útjuk nem is éppen zökkenőmentes, kitartanak magukért és a céljukért. Az írónő mindig tartogat pár meghökkentő meglepetést az olvasó számára, és szerintem ő is nagyon jól tudja, mikor gondoltam torkomban dobogó szívvel arra, hogy ezt mégsem teheti meg hőseinkkel!

A befejezéshez közeledve sikerült jól rám ijeszteni, a történet zárása pedig meghagyja a lehetőséget arra, hogy akár több alternatív befejezést is elképzeljek, ugyanis egy olyan véget kapunk, ami nem hagyja nyugodni az olvasót.

A könyvben található pár illusztráció, amik a rajzstílus miatt az iskolai kötelezőkre emlékeztetnek. Bár jobban belegondolva, maga a történet és a nyelvezet is valamiért azt juttatja eszembe, amikor kiadják a kötelező olvasmányokat, hogy na most akkor ezeket tessék szépen elolvasni. A Lókötők és hazugok viszont annyiban más, hogy egy pillanatig sem éreztem nyűgnek (nekem a kötelezők mindig azok voltak!), sőt, olyan jól esett olvasni, hogy én máris büszkén szorítok neki helyet a kedvenc olvasmányaim listáján.

/eredeti kép forrása: burst.shopify/

Annak ellenére, hogy Szöges Emesének ez az első könyve, meglepően jól ír, és egy olyan alaposan felépített történetet ad az olvasóknak, hogy kedvem lenne a könyvet azonnal betiltatni. Mind tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, a kötelező olvasmány meg többnyire keserű, és szívem szerint bátran javasolnám kötelező olvasmánynak, de azzal csak elvenném a fiatalok kedvét az olvasásától. Pedig a Lókötők és hazugok egy nem mindennapi, ám nagyon is szerethető történet minden egyes keserűbb és édesebb pillanatával.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek, ha kihagytam volna, most valamivel szegényebb lennék!

Borító: Nincsen túlbonyolítva, a sok-sok virág azon kívül, hogy szépen mutat, nem árulkodik a történetről, így nem is tudhatjuk, mit rejt pontosan a borító, de én pont ezt szerettem meg benne. Plusz, ahogyan azt az instagrammos képeimen láthatjátok, nekem megmozgatta rendesen a fantáziámat. 5 pont

Történet: Amikor a kezembe vettem a könyvet, nem tudtam, mi fog rám várni, így nem is futottam neki az olvasásnak nagy elvárásokkal, csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet. És milyen jól tettem! Végre egy olyan történet akadt a kezembe, ami nem hagyta magát huzamosabb ideig félretenni, mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy vajon mi lehet a két főhősünkkel. Ebből adódóan rövid idő alatt elolvastam, és azóta próbálom felfogni, hogy ez a történet ennyi volt, és most még csak esélyem sincs arra, hogy felkapjak egy folytatást, vagy egy másik kötetet a szerzőtől (de bízom benne, hogy még megörvendezteti az olvasókat sok szép történettel!) 5 pont

Karakterek: Mivel lényegében a Lókötők és hazugok karakterközpontú, és két főszereplőnk van, így közelebbről őket ismerjük meg. Az utolsó oldalakig tartogatnak meglepetéseket, a közöttük formálódó kapcsolat pedig elég látványosan, és persze érthetően mutatja meg, hogyan kedvelheti meg egymást két idegen, két olyan személy, akik talán soha nem is találkoztak volna, ha nincsen ott az a bizonyos de… Rajtuk kívül akadnak még mellékszereplők, akik esetében egy-egy jelent is elég, hogy eldöntsük, mennyire fontos a jelenlétük, vagy éppen mennyire lehetnek fontosak, ha egyáltalán nincsenek is jelen, csak névlegesen lógnak a levegőben. 5 pont