Patrick Süskind nevét A parfüm című művével ismertem meg. A szokatlan, taszító, valamiért mégis vonzó történet megnyert magának, így maximális bizalommal vetettem bele magam A mélység kényszerébe. Elvárásaim voltak, azonban ebben a három elbeszélésben és egy elmélkedésben nem egészen azt kaptam, amire számítottam, végül eléggé vegyes érzésekkel vettem búcsút a könyvtől.

Fülszöveg:

Őrizkedj a kritikusoktól! Így szól A mélység kényszere című elbeszélés intő üzenete, amelyben egy tehetséges fiatal grafikusnő túlságosan szívére veszi a műbírálatokat. A Viadal egy sakkparti története, amelyben azonban a sakknál jóval több forog kockán. A Mussard mester testamentum  című novellában egy férfi olyan felismerésre jut, amelytől a szó szoros értelmében megkövül. Az Amnesia in litteris címet viselő értekezésében pedig Patrick Süskind azt a pillanatot írja le, amelyben az ember rádöbben, hogy csak halvány emlékei vannak azokról a könyvekről, amelyeket valamikor olvasott. A kötet nem mindennapi és nem mindennapi módon megírt történetek gyűjteménye.

Eredeti cím: Drei Geschichten und eine Betrachtung

Kiadó: Partvonal

Megjelenés éve: 2014

Oldalszám: 104

Műfaj: novella

Kötészet: keménytáblás

Fordította: Várnai Péter

ISBN: 9786155283543

Ajánlás:

Amikor éppen nagy dilemmában vagyok, hogy mégis mit olvassak, miután befejeztem egy terjedelmesebb művet, megesik, hogy egy kisebb kötetek kapok le a polcról. Nemrég így esett a választásom Patrick Süskind A mélység kényszere című könyvére, és ahogyan mások is említették már, én is a borító csapdájába estem. Az alapján egy könnyedebb, nyári olvasmányra számítottam, így sikerült jól meglepni.

Már az első elbeszélés, A mélység kényszere megtette a hatását, címéhez hűen elég mélyre sikeredett. Ahogyan a cím is utal rá, főszerepben a mélység áll, pontosabban annak hiánya. Adott egy ifjú művésznő főszereplő, aki a kritikusok szavait túlzottan a szívére veszi, melyek szerint tehetséges, ám műveinek nincsen elég mélysége. Ez a kritika olyan szinten hatással lesz rá, hogy alkotóként megreked, és a magánéletét is olyannyira beárnyékolja, hogy egy szép jövő helyett egy tragikus vég várt rá. Mind közül ez az írás tetszett a legjobban.

Ezután, amint magunkhoz térünk a sokkból, a Viadal című elbeszélésben egy feszült, izgalmas sakkjátszmának lehetünk tanúi, mely egy fiatalabb, ám ügyes, valamint egy öregebb és tapasztaltabb sakkozó között zajlik. Játszmájuk, közönségük reakcióinak részletes leírása azt érezteti, mintha mi is ott lennénk, bár én inkább éreztem az egészet idegesítőnek, mint izgalmasnak.

A kiadós sakk után jön a leghosszabb elbeszélés, Mussard Mester testamentuma, melyben nem csak Mussard Mesterről, hanem különös felfedezéséről is olvashatunk. Ez a felfedezés elkíséri élete végéig, gyakorlatilag eggyé válik az életével, és amilyen méltatlanul éri el a vég, az utolsó fél mondattal úgy kap egy kissé megszépített lezárást.

A kötet záródarabja egy elmélkedés, az Amnesia in Litteris. Bevallom, utólag kicsit puskáznom kellett, miről is szól ez az elmélkedés, mert hiába olvastam el, nem sok nyomot hagyott bennem. Mondhatnánk azt is, hogy hű a címéhez, mert semmire sem emlékszem belőle. Mivel az írás lényege pontosan az volt, hogy milyen halványan emlékszünk később az olvasott könyvekre, lehet, hogy szándékosan sikeredett így az Amnesia in Litteris?

Összességében egyszer olvashatónak érzem ezt a kis gyűjteményt, tagadhatatlanul Süskind írások, valamit mégis hiányolok belőlük. Talán pont a rövidségük miatt nem alakult ki az a mély élmény, amit Süskind olvasása közben várok. Lehet, hogy az a baj, hogy ezeknek a történeteknek nincs is igazán mélységük, esetleg eljárt felettük az idő, megkövesedtek? Vagy egyszerűen csak elfelejtődtek? Mindenesetre, nekem nem lett kedvencem.

Értékelés: 3 pont

Kiknek ajánlom: A rövid történetek kedvelőinek, illetve azoknak, akik szeretnének megismerkedni Süskind stílusával.