Kiadó: Colorcom Media

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 318

Illusztrálta: Somogyi Ferenc

Műfaj: regény

Zsáner: ifjúsági, kaland

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155665653

Fülszöveg:

„Egy elrabolt hercegnő, akitől egy ország jövője függ – és egy zsiványfiú, akitől az elrabolt hercegnő függ.

Johanna az egyik pillanatban a főváros felé tartó postakocsin ül, a másik pillanatban pedig szolgálói holttestén taposva rángatják ki onnan. Timar az egyik pillanatban a haramiák nem túl fényes, de kiszámítható életét éli, a következőben pedig olyan döntés elé állítja a sors, amelyért azt a keveset is el kéne dobnia, amije van. És mert a sors komisz – ha ő nem akarja eldobni, is elveszik tőle. 
Ahogy Johanna és Timar valós és képzelt üldözőik elől menekülve egyre messzebb jutnak, világossá válik számukra: csak egymásra számíthatnak.

De vajon hogy végződik az út két kiszolgáltatott gyerek számára egy olyan világban, ahol csak az erősnek van szava, és ahol nem lehet tudni, mi igaz és mi hamis?”

Ajánló:

A napokban érkezett meg hozzám utazókönyv formájában Szöges Emese első könyve, a Lókötők és hazugok. Maga a könyv nem volt ismeretlen számomra, sokszor szembejött már velem az online térben, és már csak a cím, és az egyszerű, de mutatós borító is hívogatott, hogy olvassam el. Így amikor adódott a lehetőség utazókönyvként elolvasni, boldogan tettem fel a kezem, hogy na, ebbe a sorba én is beállok! Nem bántam meg, mert amikor végre rám került a sor, hosszú idő után először tudtam elolvasni úgy egy könyvet, hogy nem tettem félre hosszabb időre. Nem olvastam mostanában rossz könyveket, csak van, amikor nem megy az olvasás, de szerencsére a Lókötők és hazugok olyan jól kihozott ebből, hogy azóta már néhány könyvet ledaráltam az olvasása óta.

No de tegyük csak félre a rizsát, hiszen nem ez most a legfontosabb! Amikor jobban szemügyre vettem a könyvecskét, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon a borító, illetve a fejezetek elején található virágok kapcsolatban állnak-e a történettel, de ezen később már nem törtem a fejem. Eleinte kicsit féltem attól, hogy fog-e tetszeni a történet, és amikor az első bekezdés kicsit megakasztott a nyelvezetével, valamint a németes hangzású nevekkel, megijedtem, hogy ez az olvasmány nem fog éppen könnyen csúszni. Szerencsére a riadalom a következő bekezdésnél el is múlt, és meglepően hamar sikerült alkalmazkodnom a szövegkörnyezethez. Sőt, végül pont a történet nyelvezete volt az, ami magával ragadott. A szép megfogalmazásnak köszönhetően én is pillanatokon belül részesévé váltam Johanna és Timar történetének.

/saját fotó/

Az nem titok, hogy amint belecsöppenünk a fiktív világba, az egyik főhősünket, vagyis Johannát elrabolják a haramiák. Ő sem érti, mi történik, és eleinte az olvasó sem, de megjelenik másik főhősünk, egyben a hercegnő hőse is, Timar. Amint Timar fülébe jut, hogy Johanna jövője és biztonsága nem garantált, félve a legrosszabbtól, meszökteti a lányt. Ezzel kezdetét veszi egy végeláthatalan menekülés. A fiatalok Freienwil felé tartanak, ám útjuk cseppet sem könnyű. Innentől a cselekmény valamilyen szinten ismétlésekre épül, ugyanis a két „szökevény” szinte folyamatosan úton van, fogadókban szállnak meg, aggódnak a jövőjüket illetően, és mindezen felül minél fáradtabbak, annál nehezebbnek érzik elérni úticéljukat. Ami megtöri ezt a monotonitást, az pont Johanna és Timar kapcsolata, ugyanis útjuk során egyre többet tudnak meg egymásról, és mivel egyébként is egymásra vannak utalva, együtt kell megoldást találniuk problémáikra.

A történet persze nem merül ki ennyiben, olvasunk uralkodókról, és nincstelenről, látjuk a birodalom társadalmi szélsőségeit, és ezekbe a különbségekbe még belegondolni is rettenetes.

Kifejezetten tetszett, hogy nem E/1-ben olvashattam a történetet, hanem úgymond külső szemlélőként lehettem részese a történéseknek. Nagyon szerettem, ahogyan Johanna és Timar között szépen lassan oldódnak bizonyos gátak, és még ha útjuk nem is éppen zökkenőmentes, kitartanak magukért és a céljukért. Az írónő mindig tartogat pár meghökkentő meglepetést az olvasó számára, és szerintem ő is nagyon jól tudja, mikor gondoltam torkomban dobogó szívvel arra, hogy ezt mégsem teheti meg hőseinkkel!

A befejezéshez közeledve sikerült jól rám ijeszteni, a történet zárása pedig meghagyja a lehetőséget arra, hogy akár több alternatív befejezést is elképzeljek, ugyanis egy olyan véget kapunk, ami nem hagyja nyugodni az olvasót.

A könyvben található pár illusztráció, amik a rajzstílus miatt az iskolai kötelezőkre emlékeztetnek. Bár jobban belegondolva, maga a történet és a nyelvezet is valamiért azt juttatja eszembe, amikor kiadják a kötelező olvasmányokat, hogy na most akkor ezeket tessék szépen elolvasni. A Lókötők és hazugok viszont annyiban más, hogy egy pillanatig sem éreztem nyűgnek (nekem a kötelezők mindig azok voltak!), sőt, olyan jól esett olvasni, hogy én máris büszkén szorítok neki helyet a kedvenc olvasmányaim listáján.

/eredeti kép forrása: burst.shopify/

Annak ellenére, hogy Szöges Emesének ez az első könyve, meglepően jól ír, és egy olyan alaposan felépített történetet ad az olvasóknak, hogy kedvem lenne a könyvet azonnal betiltatni. Mind tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, a kötelező olvasmány meg többnyire keserű, és szívem szerint bátran javasolnám kötelező olvasmánynak, de azzal csak elvenném a fiatalok kedvét az olvasásától. Pedig a Lókötők és hazugok egy nem mindennapi, ám nagyon is szerethető történet minden egyes keserűbb és édesebb pillanatával.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek, ha kihagytam volna, most valamivel szegényebb lennék!

Borító: Nincsen túlbonyolítva, a sok-sok virág azon kívül, hogy szépen mutat, nem árulkodik a történetről, így nem is tudhatjuk, mit rejt pontosan a borító, de én pont ezt szerettem meg benne. Plusz, ahogyan azt az instagrammos képeimen láthatjátok, nekem megmozgatta rendesen a fantáziámat. 5 pont

Történet: Amikor a kezembe vettem a könyvet, nem tudtam, mi fog rám várni, így nem is futottam neki az olvasásnak nagy elvárásokkal, csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet. És milyen jól tettem! Végre egy olyan történet akadt a kezembe, ami nem hagyta magát huzamosabb ideig félretenni, mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy vajon mi lehet a két főhősünkkel. Ebből adódóan rövid idő alatt elolvastam, és azóta próbálom felfogni, hogy ez a történet ennyi volt, és most még csak esélyem sincs arra, hogy felkapjak egy folytatást, vagy egy másik kötetet a szerzőtől (de bízom benne, hogy még megörvendezteti az olvasókat sok szép történettel!) 5 pont

Karakterek: Mivel lényegében a Lókötők és hazugok karakterközpontú, és két főszereplőnk van, így közelebbről őket ismerjük meg. Az utolsó oldalakig tartogatnak meglepetéseket, a közöttük formálódó kapcsolat pedig elég látványosan, és persze érthetően mutatja meg, hogyan kedvelheti meg egymást két idegen, két olyan személy, akik talán soha nem is találkoztak volna, ha nincsen ott az a bizonyos de… Rajtuk kívül akadnak még mellékszereplők, akik esetében egy-egy jelent is elég, hogy eldöntsük, mennyire fontos a jelenlétük, vagy éppen mennyire lehetnek fontosak, ha egyáltalán nincsenek is jelen, csak névlegesen lógnak a levegőben. 5 pont