Múlt héten pénteken teltház előtt játszott a Bagossy Brothers Company az Akváriumban. Velük tartott a No Sugar is, így két szuper gyergyószentmiklósi csapatot csíphettünk el egy estén.

Az idei évben elég széles körben igyekeztem bővíteni zenei ismereteimet, és nem egy „szerelemzenekar” került ki zenei vándorlásom győzteseként. A sors meglehetősen édes fintora, hogy mind olyan nevekről van szó, melyek már számtalanszor szembejöttek velem, mégis valahogy ezéven értem meg szívben és agyban is arra, hogy ezeket be tudjam fogadni. Gondolom, már kitaláltad, hogy ezeknek a csapatoknak az egyike a szóban forgó Bagossy Brothers Company.

Meglehetősen rövid idő alatt lopta be magát szívembe muzsikájuk, nem sokkal a Budapest Parkos koncertjük előtt kezdtem el komolyabban (értsd: napi rendszerességgel) hallgatni őket, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már veszem a jegyet a bulira. Bagossyék zenéje gyakorlatilag azonnal beverekedte magát abba a TOP5-ös listámba, amiben már nincsen meghatározható sorrend. Azóta igyekszem elcsípni őket minden közeli koncerten. Az Akváriumos buliról majdnem le is maradtam, de a sors megtartott nekem egy jegyet, az utolsó pillanatban csaptam le belépőmre.

Azt biztosra vettem, hogy ismét feledhetetlen élményben lesz részem. Nem sokkal kapunyitás után meg is érkeztem, majd miután a biztonságiak kiröhögték magukat azon, hogy minek nekem koncertre buborékfújó, és megbizonyosodtak arról, hogy nem fogok vele senkit megverni, a beléptetésen is túlestem. Kövezzetek meg, de mániám a buborékfújó, persze igyekszem nem bosszantani vele embertársaimat, hanem kulturáltan használni azt. No mindegy, nem is ez volt az este legfontosabb momentuma.

Már kezdés előtt szép számmal gyülekeztünk, így mire a No Sugar bevette a színpadot, már kialakulóban volt az igazi koncerthangulat. A frontcsajos csapat múltja a kétezres éves közepére nyúlik vissza, ám a 2016-os évet tekinthetjük annak, amely komolyabb változást hozott a zenekar életébe. Ekkor került a képbe a zenekar hangja, Portik Lívia, és szintén ezéven nyerte el a Hiszek Benned című daluk a Legszebb Erdélyi Magyar Dal díjat. A No Sugar kapcsán egyelőre minimális előismerettel rendelkeztem, pár dal meghallgatása alapján úgy éreztem, hogy nem fog csalódás érni. És ez valóban így volt, remek bemelegítést kaptunk az estére.

Alapból zeneileg sincsen okom a panaszra, mert nagyon kellemes hangulatot varázsolt az Akvárium falai közé a No Sugar produkciója, de mindez a dögös női énekhanggal megspékelve könnyen megnyert magának. A zenekar kimaxolta a rendelkezésükre álló időt, egy kellően színes műsort kaptunk, felcsendültek kicsit „lightosabb”, ringatózós dalok, és persze akadt lehetőség tombolásra, közös éneklésre is.

Nem bántam meg, hogy a No Sugar esetében az élő műsorra bíztam a komolyabb megismerést. A korábban a youtube-on meghallgatott nóták elültették a magját annak, amit az Akváriumos koncertükkel gondosan megöntöztek: leegyszerűsítve nyertek egy új hallgatót. Bár biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen, akinek pozitív élmény volt az Akváriumban való bemutatkozásuk.

A No Sugar műsora után már garantáltan jó hangulatban várhattuk, hogy a Bagossy Brothers Company vegye át a színpadot. Az Akvárium Nagyhallja megtelt, és mindenki ugyanarra az élményre várt. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de biztosan nem én vagyok az egyetlen. A koncert minden percét imádtam, és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Megkaptam azt, amiért ezen a napon az Akvárium felé vettem az irányt.

Bár a Bagossy Brothers Company idén töltötte be az 5-öt, megmutatták, hogy ennyi idő alatt is lehet nagyot alkotni, nagyot előre lépni. Nincs egyetlen olyan daluk sem, amit ne imádna a közönség. Minden dalukban rá lehet ismerni a csapatra, így biztos vagyok benne, hogy ha megnevesítés nélkül kéne meghallgatnom egy új dalukat, akkor is felismerném. Ha úgy vesszük, ezen a bulin ez is megtörtént.

A koncert során felcsendült egy teljesen új nóta, amely ekkorra még címet sem kapott. Első hallás után bátran ki merem jelenteni, hogy egy hamisíthatatlan Bagossy nótát kaptunk. Zeneileg és szövegileg is hozzák a fiúk a minőséget. A cím nélküli dal remek előfutára a készülő lemeznek, amit már most tűkön ülve várok!

A koncert tartogatott még egy kis meglepetést. Egy dal erejéig vendégeskedett Boros Csaba a Republicból, így az este még színesebbé vált.

Az este sajnos nem volt elég arra, hogy minden dalt élőben is meghallgathassunk, de így sem lehet okunk a panaszra, mert amit az idő engedett, abba belefért a zenekar eddigi viszonylag rövidke pályájának legjava. A műsor repertoárjában többek között helyet kapott a Van ez a hely, Add vissza a játékom, Csendes vizeken, Valahol itt, Vakít a kék, Sanyi és a Komédiás is. Ez persze csak egy szelete az estének, vannak dalok, amelyek eddigi tapasztalataim szerint a szett állandó részét képezik, és van olyan is, amit rövid ideje tartó koncertlátogatásaim során most hallottam először élőben.

Azt nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mit is szeretek annyira a zenekarban, mert igazából nehéz szavakba önteni. Minden daluk színes, és élettel teli. Nagyon jól beletaláltak abba, hogy mire van szüksége a 21. század hallgatóságának. Talán kicsit nyálasan vagy sablonosan hangzik, de ha csak egy szóban kéne jellemeznem a Bagossy Brothers Company-t, akkor annyit mondanék, hogy élet. Mert dalaiknak minden hangja él.

Miután a koncert utolsó hangjai is elültek, és néztem a szétszéledő tömeget, azonnal jelentkezett az ürességérzet. Mondanám ezt egyfajta függőségnek is, hiszen még mindig friss hallgatónak mondhatom magam, és ilyenkor még elég nagy lánggal ég a l’amour. Szinte még véget sem ért a koncert, de máris vágytam a következőre.

Írásom közel sem adja vissza mindazt, amit az Akváriumban megéltünk, de ha azt mondom, hogy az éves koncertélményeim egyik kedvence volt ez, akkor már sokat elárulok. Aki ismer, tudja, hogy van, amikor heti 2-3 koncert is becsúszik hivatás szinten, és kevés jut kikapcsolódás, szórakozás címszóval, így ez tényleg nagy szó. Idén a Bagossy Brothers Company jött, játszott, és nálam győzött. (Azt azért sajnálom, hogy csak idén, mert eddig szegényebb voltam a muzsikájukkal, de örülök, hogy még viszonylag időben rájuk találtam.)

Köszönöm az élményt, hamarosan újra találkozunk!

U.i.: Mire ez a szösszenetem megszületett, kihirdetésre került a következő budapesti időpont. Januárban egy dupla évnyitó keretében találkozhatunk az A38-on. Az esemény 18-ai napjához itt tudtok csatlakozni, a 19-eihez pedig itt.

Azt nem tudom, hogy tudok-e várni januárig, szerencsére lesz még Pest közelében koncert idén, pontosabban Gödöllőn, illetve ha jobban belegondolunk, Gyöngyös sincsen botrányosan messze. Mondom ezt gödi lakosként. Ha neked közelebb van Nyíregyháza, akkor még van lehetőséged elcsípni Bagossyéket az idei évben!

Köszönöm, hogy elolvastad! Láv!

Fotók: Hegyi Júlia Lily Photography

További fotók itt és itt.

KockaCica kihívott egy rövid, ám annál érdekesebb book tag-re, amit nem szeretnék kihagyni. Nem kertelek, lássuk, miről is van szó!

1.Töklámpások – Melyik könyves világban töltenéd el legszívesebben a Halloweent?

Most egyik legnagyobb kedvencem a világa alapján Jessica Townsend Nevermoor című regénye. Bár még nem értem a végére, egyszerűen imádom! Ezen kívül vetekszik egymással még Stephanie Garber Caraval-ja, Soman Chainanitól a Jók és Rosszak Iskolája sorozatának világa, és Josh Malerman Ház a tó mélyén című könyvében megálmodott nem mindennapi helyszín.

2. Csokit vagy csalunk – Melyik a kedvenc Halloween-i nyalánkságod?

Nem vagyok egy nagy nasis ember, ha lehet, a rágcsát is igyekszem egészségesen megoldani. Pont a napokban sütöttem sütőtökös zabkekszet, na, az most az új kedvenc!

3. A jelmez – Melyik könyves karakter bőrébe bújnál?

Nagyon sok kedvelt könyves karakterem van, de ha csak egy valakire eshet a választásom, akkor Skrupulus Fondor lenne az.

4. Szellemek – Az ijesztő olvasmányaid közül melyik a kedvenced?

Itt most egy trilógiát emelnék ki, bár nem kifejezetten ijesztőnek mondanám. Böszörményi Gyula Rémálom Könyvek sorozata volt az első olyan meghatározó olvasmányélményem, amitől egy kicsit féltem. Budapest számos olyan helyszínén játszódik a történet, amelyet gimnazistaként érintettem, és tini fejjel még számomra kicsit ijesztőnek bizonyult odaképzelni a könyv egyes jeleneteit.

5. Rémisztő sikolyok – Melyik könyvednek van a legrémisztőbb borítója?

Kevés borító tud rám ijeszteni, de ha nagyon választani kell, akkor én is kettőt hoznék. Egyik Stephen King mostanában legfelkapottabb könyvének, az AZ-nak a filmes borítója, bár ez inkább attól válik kissé rémisztővé, hogy tudom, mi lapul alatta. A másik pedig John Cure Hontalan lelkek című könyvének a borítója. Na, az talán kicsit elgondolkodtat azon, hogy valóban nem tud egy borító sem megijeszteni.

+1. Sötét utcák – Melyik gonosz karaktert kerülnéd el jó messziről?

Határozottan Pennywise-t. Bár nem tudom, hogy ha találkoznék vele, akkor megijednék, vagy elröhögném magam. Utána következik A fekete ruhás nő.

Ha érdekesnek találtad, töltsd ki te is bátran! Ha kíváncsi vagy, hogyan töltöttem ki a tavalyi Felnőtt tartalom book taget, akkor kattints!

Kiadó: Twister Media

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 448

Műfaj: regény

Zsáner: fantasy

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155631610

Fülszöveg:

„A ​Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak asaját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.

Intrikában gazdag, borongós, vérbeli vámpírregény ez, mely finoman felépített allegória is egyben. Hogy pontosan minek az allegóriája, annak eldöntése az olvasó feladata.”

Ajánlás:

Bár már véget ért az az időszak, amikor a csapból is vámpírsztorik folytak, és talán már nem is akkora divat a vámpírok témáját feszegetni, én azt mondom, hogy egy-egy remek történetre a mai napig igény van. Biztosan sokan olvastunk Anne Rice-t, Bram Stoker-t, Laurell K. Hamilton-t, vagy akár Stephanie Meyer-t, csak hogy pár nagyobb nevet említsek. Talán mélyebbre is ástuk magunkat, és valamilyen szinten elkanyarodva a vámpírvilágtól, teret adva egyéb elemeknek is, képbe került Cassandra Clare, Claudia Gray, Devlin Haynes, Rachel Caine, Richelle Mead, Levy L. Smith, esetleg megküzdöttünk Władisław Stanisław Reymont-tal is. Kimeríthetetlen lista áll rendelkezésünkre azokról a szerzőkről, akik valamilyen formában foglalkoznak/foglalkoztak a vámpírok világával. Tisztában vagyok azzal is, hogy magam sem ismerek minden nevet, és minden történetet. De abban biztos vagyok, hogy most már nem kell messzire kalandoznunk, ha egy igényes és rendkívül összetett „vámpírregényre” vágyunk. Számos hazai szerző boncolgatta már a témát, és tudunk is válogatni a jobbnál jobb történetek között. Amióta pedig a magyar olvasóközönség gazdagodott Frey Évával, és az általa megálmodott Allegóriummal, semmi okunk sem lehet a panaszra.

Ha a vámpírokról a romantikában dús, nyáltól tocsogó „hegyesfogú harapós” sztorik jutnak eszedbe, és szerinted másfajta kötet nem is létezhet a témában, akkor két javaslatom van számodra: vagy most azonnal menekülj, vagy lépj ki a komfortzónádból! Én a helyedben az utóbbit preferálnám, ugyanis ha kihagyod az Allegóriumot, akkor hazai szinten a téma egyik legátfogóbb, és legjobb könyvét szalasztod el! Lássuk be, a jó dolgokból senki sem szeret kimaradni.

Így voltam én is az Frey Éva első könyvével, amely még egy alcímmel is rendelkezik (Az ajándék). Ha megnézed a borítót, elolvasod a fülszöveget, és mindezt próbálod fejben összerakni a címmel, valamint az alcímmel, elsőre talán nem érzed úgy, hogy ezek mind összepasszolnának. Én legalábbis eleinte tanakodtam, hogy mi lehet ezek között a kapocs, de miután jobban belemerültem a történetbe, szépen lassan összeállt a kép.

Az Allegóriumban egy nagyon különös és aprólékosan megálmodott világba csöppentem, ahol minden apróbb mozzanatra figyelnem kellett ahhoz, hogy ne vesszek el az információk és cselekményszálak sűrűjében. Mivel korábban figyelmeztettek, hogy nem lesz egy egyszerű olvasmány, így ez nem ért váratlanul, sőt, már nagyon is vártam, hogy végre belekezdhessek. Szükségem volt egy olyan történetre, ami nem a könnyedségével kapcsol ki, hanem a komolyságával, feszességével. Ezt teljes mértékben megkaptam, és annak ellenére, hogy a több szálon futó cselekmény bőven megtornáztatta azokat a bizonyos kerekeket, egyáltalán nem éreztem túl nagy kihívásnak.

/eredeti kép forrása: pixabay/

Frey Éva a vámpírtémát úgy adta át szórakoztató formában, hogy közben bőven kaptunk ízelítőt a természettudományokból, az orvosi világból, vagy akár a történetlemből, fűzött bele izgalmakat, rengeteg fordulatot, meghintette egy csipetnyi romantikával. Ezeket összegyúrva pedig egy olyan történetet alkotott meg, aminek még nem akadtam a párjára. Az igazat megvallva, nem is szándékozom keresni, ugyanis én az Allegóriumtól megkaptam mindent, ami egy jó könyvhöz szükséges.A Másfélék fennmaradása komoly feladat, és nem olyan könnyen kivitelezhető. Bármikor előfordulhat, hogy számításaik nem jönnek be egy-egy művelettel kapcsolatban, és a lebukás veszélyes is fennáll. Az Allegóriumban ez is előtérbe kerül számos szál mellett, ezáltal az olvasó egy rendkívül sokrétű kalandban találhatja magát, mely során új ismeretekre is szert tesz.

Változatos szereplők, különös helyszínek, kellő mennyiségű rejtély, amelyek nem maradnak magyarázat nélkül. Röviden így tudnám jellemezni az Allegóriumot anélkül, hogy bármit is elspoilereznék, vagy bárkit megnevesítenék. Persze volt helyenként hiányérzetem a történet kapcsán, akadtak szereplők, akikről szívesen olvastam volna, de talán majd ezt is megkapom egyszer.

Most az „ajánlom mindenkinek, aki…” résznek kéne következnie, de Frey Éva könyvének esetében egy kicsit újra kell gondolnom az ajánlást, mint tevékenységet és fogalmat. Nem egy egyszerű, könnyen emészthető és hétköznapi formában szórakoztató regénnyel állunk szemben. Az Allegórium félelmetes mértékű tudást és érettséget hordoz magában, így olvasása saját felelősségre ajánlott! Arra figyelj, hogy ha elkezded, és magába szippant a történet, nem fogsz egykönnyen szabadulni! Én szóltam!

Bízom benne, hogy lesz majd folytatása a kötetnek, és többet is olvashatok majd az írónőtől.

Borító: A gránátalma nagyon figyelemfelkeltő, szinte kiugrik a fehéres-szürkés háttérből, és csalogat, hogy vegyem kézbe, olvassam el. 5 pont

Történet: Az Allegórium nagyon erős indítás egy első könyves szerzőtől, megkívánja az olvasó figyelmét. Szívem szerint megadnám az 5 pontot, de biztos vagyok benne, hogy az írónő még ezt is felül tudja múlni, és egy erős 4-essel bátorítanám erre. 4 pont

Karakterek: Sokan vannak, és sokfélék. Kicsit nehezített pályán van az olvasó a sok orosz név között, de ez csak fokozza a szereplők izgalmasságát. 5 pont

Eredeti cím: The Diabolic
Sorozat: A kárhozott 1.
Kiadó: Twister Media
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 480
Fordította: Bodóné Hofecker Zsuzsanna
Műfaj: regény
Zsáner: sci-fi, disztópia, ifjúsági
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9786155631283

Fülszöveg:

„A ​kárhozott könyörtelen.

A kárhozott legyőzhetetlen.

A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.

Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.

Amikor a császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a császári udvarba, azaz a Crysanríthemumba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.

Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.”

Ajánlás:

Rengeteg olyan könyv van, amit szeretek, de nagyon kevés olyan, amiben megkapok mindent, amit elvárhatok. Amikor a kezembe vettem S. J. Kincaid első magyarul megjelent könyvét, A kárhozottat, még nem tudtam, hogy ez lesz az idei évem egyik legjobb olvasmánya. Most már magabiztosan ki merem jelenteni, hogy nagyon előkelő helyre tornázta fel magát hihetetlenül rövid idő alatt.

Régebben nem rajongtam túlzottan a disztópiákért, sem pedig a scifi-ért, valahogyan nem tudtam megtalálni a helyemet ezekben a világokban. Persze ahogyan teltek az évek, egyre jobban elmélyültem ezekben a zsánerekben is, és idővel egészen komfortosan éreztem magamat egy-egy sci-fi vagy disztópia olvasása közben. Ez részben annak is köszönhető, hogy rábukkantam azokra a kötetekre, melyek idáig vezettek simának nem éppen nevezhető könyvmoly utamon. Részben pedig annak, hogy nyitottabbá váltam a könyvek világában. Ezt nem is bántam meg, hiszen ha nem történik meg ez a fajta fejlődésem, nem bukkanok olyan remek könyveke, mint A kárhozott.

A könyv már a borítójával nagyon könnyen megfogott, a pillangó megjelenítése (félig valódi pillangó, félig pedig egy halom penge) is azt sugallta, hogy ez a könyv nem az, aminek elsőre látszik. A fehér alap mutathatná az ártatlanságot, és még a valódi pillangószárnyak is utalhatnak egyfajta gyengédségre, lágyságra, ártatlanságra. Az alattuk található pengék viszont pont azt jelképezik, hogy A kárhozott mást is rejt magában.

A történet főszereplője, Nemezis úgy néz ki, mintha közülünk való lenne, pedig valójában nem ember, hanem egy könyörtelen gyilkológép, akit azért hoztak létre, hogy egyetlen egy embert „szeressen”, védjen, szolgáljon. Ha a szükség úgy kívánja, akár öljön, vagy meg is haljon érte. Ugyanis a kárhozottaknak nincsen más szerepük a világban. Ha mindez nem lenne elég, Nemezis szemszögéből követhetjük végig, hogy ez az elv mennyire nem helytálló, nincsen kőbe vésve, és egyáltalán nem megdönthetetlen.

Nemezist azért teremtették, hogy akár élete árán is védelmezze a galaktikus szenátor lányát, Sidonia von Impyrean-t. Ahhoz, hogy ezt a küldetését hibátlanul végezze, senki máshoz nem kötődhet. Mivel a kárhozottaknak ez a rendeltetésük, így ez Nemezis számára egyáltalán nem furcsa feladat, ő csak a kötelességét teljesíti. Azonban Sidonia valóban ragaszkodik a kárhozotthoz, és soha nem is kezelte úgy, mintha bármiben is kevesebb lenne nála. Az élet viszont komoly próba elé állítja őket, amikor a császár a Crysantemumba rendeli Sidoniát, miután a lány apja felkelést szított ellene. Nemezis csak azt teszi, amit tennie kell, amikor a lány helyett ő megy a császárhoz, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy teljes fordulatot vegyen a történet.

/eredeti kép forrása: pixabay/

Az írónő eddig sem vette félvállról a történetet, sőt, egy olyan disztopikus világot ültetett bele, amelyben erősen jelen van a politikai és társadalmi helyzet görbe tükre. Jobban belegondolva, bizonyos részektől már nem is állunk annyira messze, csak éppenséggel a technológiai fejlettség terén van pár fényévnyi távolság. Ezzel az alappal szinte azonnal sikerült megfogni, és nehezemre esett bármikor is letenni a könyvet.

A kárhozott még a korábbiaknál is jobban magába szippantott, amikor felfedezhetőek voltak Nemezis fejlődésének jelei, és egyértelművé vált, hogy nem kell feltétlenül annak maradnod, akinek születtél. A kárhozottak kegyetlen, vad lények, és csak szolgálatot teljesítenek. Ez nem jelenti azt, hogy csak így tudnak létezni, egy kárhozottnak is lehetnek érzései, mindez csak attól függ, hogy szolgaként vagy egyenrangúként kezelik. Legalábbis Nemezis erre nagyon jó bizonyíték, a történet során többször kimutatkozott, hogy Sidonia nyomot hagyott benne.

S. J. Kincaid könyve több szempontból is kiemelkedő. Egy olyan képzeletbeli világot épített fel valós elemekkel, amely egyszerre megrémiszt és ámulatba ejt. Mindezt megfűszerezte egy nagyon egyedi jellemfejlődéssel, sok-sok csavarral, egy kevéske romantikával. Ezeket olyan ügyesen építette bele, hogy elsőre fel sem tűnik, mi az, ami miatt megfog a könyv, szépen lassan magamtól kellett rájönnöm, hogy mi minden tetszik benne.

Amikor befejeztem A kárhozott olvasását, úgy éreztem, hogy azonnal tudnám folytatni, el akarok veszni a következő részben!

A kárhozott egy olyan könyv, amelyet bátran merek ajánlani mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen műfajt, zsánert részesít előnyben, ugyanis ebben a könyvben nyomokban több is fellelhető, így mindenki kap egy kicsit abból, amit egy könyvtől várhat.

Borító: A borítón szereplő pillangó megmutatja a azt az ellentétességet, amely Nemezisben is fellelhető. Az igazi pillangószárnyak utalnak a gyengédségre, míg a pengék arra a keménységre és könyörtelenségre, ami egy Kárhozottat működtet. 5 pont

Történet: Egy-egy fordulat a történetben olyan, mint egy lórúgás, mégis ezek késztetik arra az olvasót, hogy bármi is történik, ne tegyék le a könyvet. 5 pont

Karakterek: Nem tökéletesek, hiszen olyan, hogy tökéletes, nem létezik, mindig az adott körülményekhez mérten lehet valami optimális, amely már majdnem egyenlő a tökéletessel. A Kárhozott szereplői mind a műfajt, mind pedig a történet környezetét tekintve optimálisak. 5 pont

Eredeti cím: The Shadow Queen
Sorozat: Ravenspire 1.
Kiadó: Twister Media
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 416
Fordította: Bozai Ágota
Műfaj: regény
Zsáner: fantasy, ifjúsági
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9786155631313

Fülszöveg:

„Lorelai Diederich, szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire. 

A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét. 

A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.”

Ajánlás:

Amikor egy klasszikus mese modern átiratával, vagy valamilyen formájú feldolgozásával találkozom, mindig fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon mit hozott ki belőle az alkotó, milyen irányba terelődött a klasszikus történet. Számtalanszor fordult elő velem is, hogy egy alaptörténetet elképzeltem egy kis extrával fűszerezve, így mindig örömmel vetem bele magam egy-egy újraformált történetbe. Persze a csalódás eshetősége mindig jelen van, ahogyan az sem kizárt, hogy jobban fogom szeretni a modern változatot, mint az eredetit. Hogy melyik igaz Az árnyékkirálynő esetében? Nos, azt egyelőre nem árulom el, inkább elrejtem a sorokban!

Izgatottam ugrottam neki C. J. Redwine könyvének, Az árnyékkirálynőnek is, és kezdeti lelkesedésem nagyon sokáig kitartott a modern Hófehérke átirat olvasása alatt. Egy remek felépítésű világba csöppentem, amely nem csak elkápráztat, hanem folyamatosan izgalomban tart. Az írónő ebbe a világba beleültetett egy már-már ismerősnek mondható, mégis egyedivé formált szereplőgárdát, és egy félig ismert, félig pedig az újdonság erejével ható cselekményszálon futtatta végig őket.

/eredeti kép forrása: pixabay/

Ami nagyon tetszett Az árnyékkirálynőben, az maga az alapötlet, a karakterek is nagyon beleillettek a környezetbe. Megkaptuk a gonosz királynőt, a vadászt, és persze a csodaszép lányt, akinek a szívére fáj a gonosz uralkodónő foga. Ezzel az írónő nagyon jól átemelte a klasszikus mese főbb ismertetőjegyeit, és ennek köszönhetően jó vonalon indult el a történet. Sikerült beleszőnie egy kis varázslatot, egy szerelmi szálat, és sok-sok apró, ám olyan fontos építőelemet, ami nélkül egy mese vagy bármilyen történet könnyen elveszhetne a szürkeségben. Ezután máris nyert ügye lett volna nálam, ha a „retelling” egy kicsit jobban megy neki, és az összességében izgalmas, fordulatos történetnél nagyobb hangsúlyt fektetett volna egy nagyon fontos alapelemére: a szövegre. Az eredeti szöveg ismerete nélkül azt nem tudom megállapítani, hogy az eredeti műben vagy a fordításban csúsztak el a dolgok, de azt biztosan ki merem jelenteni, hogy bőven lett volna még mit csiszolni ezen a regényen. Túl sok volt az ismétlődő cselekmény, illetve bizonyos kifejezések az elviselhetőnél gyakrabban bukkantak fel.

A történet egyik legerősebb újításaként a sárkány-vonalat emelném ki. Mivel odavagyok a sárkányokért, mint fantázialényekért, úgy éreztem, hogy ebben a könyvben megtalálom a klasszikus mese, és az általános szint fölé emelt fantázia közötti kapcsot. Tény, hogy megtaláltam számításaimat, ám sajnos egy idő után úgy éreztem, hogy ezen is botlott el a történet. Lehet, hogy túl szőrszálhasogató vagyok, de nagyjából a könyv felénél úgy éreztem, hogy nagyon is elegem lett ebből a sárkány vonalból. Hogy miért? Nem azzal volt a fő problémám, hogy vadászunk sárkányszívvel rendelkezik, ez teljesen rendben van, sőt, egy különös ízt ad az egész kerettörténetnek. Mégis valamelyest ez okozta számomra a fő galibát a könyv megszeretése kapcsán. Egy ideig még kicsit viccesnek tartottam, hogy sűrűn előkerülnek a sárkányszív, sárkányvér szavak, és társaik, viszont lassan elkezdtem unni, később pedig már egyenesen idegesített. Sokat bosszankodtam magamban, hogy ha már alapjáraton a történet színes, miért nem sikerült egy kicsit jobban rágyúrni a szókincsre?

Aztán persze az is könnyen lehetséges, hogy csak én voltam kritikus, de egy ponton úgy éreztem, hogy nekem bőven elég volt ennek a történetnek a fele is. Ciki vagy sem, de félbehagytam a könyvet, mert  nem bírtam tovább, elegem lett abból, hogy túl lett a sztori „sárkánykodva”, én pedig dühösebbé váltam, mint a legveszélyesebb házisárkányok, és sárkánydühöm egyre jobban felforralta véremet… Ugye, milyen idegesítő? Na, pont erre gondoltam!

Néha sajnos ennyi is bőven elég ahhoz, hogy egy jó történet mérlegét rossz irányba billentse, és engem első nekifutásra legyűrt Az árnyékkirálynő. Pedig tényleg egy remek történet lenne, ha fogalmazás terén egy kicsit több kreativitásért áll sorba ez a modern mese. Biztosan nem sajnálta volna senki, ha egy icipicit több odafigyelést kap szöveggondozás terén.

Egyelőre úgy látom jónak, ha nem erőltetem magamra Ravenspire világát, de ez nem jelenti azt, hogy egyszer nem adok neki egy új esélyt. Ez a történet tele van jó dolgokkal, de ha csak egy kicsit is rossz passzban van az olvasó, könnyen elmegy tőle a kedve, így nekem is meg kell találnom hozzá a megfelelő időpontot, hangulatot.

Borító: Nagyon szemrevaló a fekete almával, elsősorban emiatt figyeltem fel rá. 5 pont

Történet: Izgalmasan indul, sőt, remek átdolgozás lenne, azonban a fantáziadús világ okozta izgalmakat ellaposította a túlzottan sok szóismétlés. A megfogalmazáson bőven lett volna mit gyúrni, sajnos nagyon sokat elvett az élményből az, hogy túl volt tolva a sárkány kontent. Ettől függetlenül szeretnék majd adni neki még egy esélyt. 2 pont

Karakterek: A karakterek nagy pozitívumai a történetnek, ugyanis bőven van bennük fantázia, és egy jobb szövegkörnyezetben sokkal jobban tudtam volna rájuk koncentrálni. 4 pont

Kiadó: Gyémántfelhő Kiadó

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 328

Műfaj: regény

Zsáner: romantikus

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötés

ISBN: 9786158042765

Fülszöveg:

„Rebecca Dewitt maga mögött hagyva múltjának sötét foltjait, New Yorkba költözik barátnőivel, hogy új életet kezdjen. Ez azonban nem könnyű. Ami egyszer megtörtént, azon már nem lehet változtatni és ezek a dolgok az életünk részévé válnak. Sebek maradnak, melyek könnyen felszakadhatnak. Matthew Daniells sikeres, gazdag, kiegyensúlyozott férfi, akinek élete fenekestül felfordul, mikor véletlenek sorának köszönhetően találkozik a szeleburdi, fiatal lánnyal, aki azonnal rabul ejti a szívét. De vajon képesek lesznek megbirkózni a korkülönbség okozta konfliktusokkal, lebontani a lány emelte falakat, és túlélni, ha lehull a lepel a titkokról?”

Ajánló:

Amikor szembe jött velem Veda Sylver első könyve, a Törékeny boldogság, nagy kihívásra vállalkoztam az elolvasásával. Többször hangoztattam már, hogy a romantikusok nem nekem valók, nehezen találom meg a helyemet a szerelmi történetek világában, de fokozatosan haladok afelé, hogy én is kedveljem a műfajt. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy na, akkor holnaptól romantikus rajongó leszek, hanem úgy, hogy ahogyan barátkozom a műfajjal, egyre kevésbé viszonyulok ridegen a szerelmes történetekhez.

Azt nem mondom, hogy most egy kis lépcsőfokon léptem feljebb, amikor a Törékeny boldogságot a kezembe vettem, szinte még zöldfülűként sikerült bedobni a mély vízbe. És furcsa, de a kezdeti riadalmam ellenére nagyon is jól megtanultam úszni a történetben.

Rebecca Dewitt élete nem egyszerű, a fiatal lány rövidke múltja tele van szomorú eseményekkel, amelyek a jelenjét is beárnyékolják. Azonban egyszer csak találkozik Matthew Daniells-szel, a sikeres, jóképű és jó humorú orvossal, és ez mindent megváltoztat. Ez egy nagyon is egyszerűnek tűnő alapvázlata egy történetnek, még az avatatlanok is értik, hogy romantikus történetről van szó. Mégis hamar kiemelkedik egyszerűségéből a sok csavarral, titokkal, melyet az írónő nagyon könnyen megszerethető stílusban tár az olvasók elé. Mondom ezt én, aki nem is olyan régen még minden romantikushoz egy kicsit is közelítő utalástól irtózott.

/eredeti kép forrása: pixabay/

Bevallom, túl sok hasonlítási alapom nincsen még a műfajban, így teljesen laikusként tudok róla vélekedni, de egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez hátrányomra válna, ugyanis Veda Sylver könyve rengeteget adott nekem, és gondolataimban hosszú ideig érzékeltem utóhatását. A Törékeny boldogságban megismertem egy olyan fiatal lányt, akivel nem bánt túl kegyesen az élet, majd megmutatta neki, hogy létezik boldogság az életben. Amikor végre úgy éreztem volna, hogy én is lehuppanok Becca mellé arra a bizonyos rózsaszín felhőre, a lány árnyékos valósága emlékeztetett, hogy ez bizony nem olyan egyszerű. Minden jel arra mutat, hogy Beccára és Mattre egy szép közös jövő várhatna, ám a lányban vannak még olyan komoly gátak, amelyeket fel kell oldani ahhoz, hogy tényleg boldogok lehessenek. Vagy éppenséggel csak meg kell tanulni ezekkel együtt élni? Erre nagyon nehéz választ adnom, ugyanis ahogyan haladunk előre a történetben a biztosnak hitt boldogság felé, az írónő úgy ránt le egy-egy nagyon halvány, ám erős fátylat azokról a mély és fájdalmas titkokról, múltbéli eseményekről, melyek miatt Becca nem tudja könnyen átvészelni a hétköznapokat.

Amikor néha már úgy éreztem, hogy kicsit sok volt nekem Becca őrlődése, akkor mindig a képbe lépett egy szereplő, aki mondhatjuk úgy, hogy mentette a helyzetet, bár nem mindig jó értelemben. Gondoljunk csak Donnára, aki időnként annyira fel tudta bosszantani Beccát, ezzel együtt az olvasót is, hogy máris másfelé terelődtek egy kicsit a gondolataink. Vagy említhetném akár Tinát, Kate-et, Cinthyát, Sly-t vagy éppen Markot, akik színesebbé teszik a történetet. A karakterek között akadtak, akik sűrűbben bukkantak fel, és persze voltak, akik kevésbé, és pont ettől éreztem egy kicsit életszerűbbnek Becca és Matt történetét.

A romantika mellett helyet kap egy kis erotika, de olyan könnyeden, hogy egy cseppet sem ütközik ki a történetből, nem üt el élesen. Az élesebb váltások inkább a boldogabb és szomorúbb pillanatok közé jutottak, amikor még azt hiszem, hogy na, innentől kezdve végre happy end következik, majd mégis történik valami, ami miatt ez tolódik. A történet mindamellett, hogy komoly problémát is felvet – gondolok itt Becca múltjára –, megmutatja, hogy mindenkinek jár a boldogság, de mivel ez egy törékeny dolog, nagyon kell rá vigyázni.

Veda Sylver könyve után bátran ki merem jelenteni, hogy teljes mértékben készen állok a romantikusok világára, ugyanis ebben a könyvben mindent megkaptam, ami az erre való megedződéshez még szükséges volt!

Ajánlom a könyvet minden romantika rajongónak, és persze azoknak, akik szeretik, ha néha egy-egy szereplő egy kicsit már az agyukra megy. Ha egy csavaros, romantikus, időnként szívszaggató és idegtépő, emellett a rózsaszín felhőkig emelő, egyben szórakoztató kötetre vágysz, akkor a Törékeny boldogság neked is szól!

Borító: Egyszerű, mégis kifejező. Még mindig nem csípem az arcképes borítókat, viszont a könyv elolvasása után egyértelművé vált számomra, hogy jobb borító nem is fejezhetné ki a tartalmat, ráadásul a modell ehhez tökéletes alanynak bizonyult. 5 pont

Történet: Távol állnak tőlem a romantikus sztorik, viszont most együtt tudtam létezni a szereplőkkel. Nekem kicsit erős volt, mint stílusban szinte avatatlan, de megkaptam azt az érzelmi vihart, amit egy romantikus kötettől el lehet várni. 5 pont

Karakterek: Nagyon emberiek, és bár sokaknak úgy tűnhet, hogy Rebecca sokszor túlzásokba esik – néha én is a falra tudtam volna tőle mászni –, karaktere nagyon jól szemlélteti, hogy milyen extrém esetek fordulhatnak elő akár a hétköznapi életben is. Mégis, az a fajta fejlődés, amin szépen lassan akár Rebecca, vagy éppen Matt keresztülmegy a történet során, szerethetővé teszi őket. 5 pont

Eredeti cím: Doktor Proktors Sensasjonelle Samling Av Dyr Du Skulle Ønske Ikke Fantes
Kiadó: Kolibri
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 56
Fordította: Petrikovics Edit
Illusztrálta: Per Dybvig, Taylor White
Zsáner: gyermek- és ifjúsági irodalom, groteszk
Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött
ISBN: 9789634370758

Fülszöveg:
„Vannak lények, amelyek olyan csúfak, hogy jobb lenne eltitkolni a létezésüket. Léteznek bestiák, amelyek mindenhol ott vannak, csak épp senki sem ismeri őket. És amelyek bár ne lennének! 
De ha te már hallottál a szörnyű holdkaméleonokról, vagy tudni szeretnéd, mire képes egy nepáli madárkutya vagy egy fojtóróka, esetleg te is megkedvelted a Doktor Proktor-sorozatból jól ismert Bulle házi kedvencét, Perryt, a hétlábú perui szívópókot, és szeretnél többet tudni róla, vagy csak szeretsz felkészülni a rád leselkedő veszélyekre… 
Akkor végre a tiéd lehet a B.A.B.N.L., vagyis a Bestiák, amelyek bár ne lennének című egyedülálló és szupertitkos gyűjtemény!”

Rendszertani besorolása:

Könyv, a papírfélék családjába tartozik.

Elterjedése:

Főként könyvesboltokban, illetve könyvmolyok otthonában fellelhető a világ bármely pontján, bizonyos nyelveken és földrészeken még folyamatban van betelepítése.

Leírása:

Kb. 176mm*231mm*11mm nagyságú és 324gr súlyú a kifejlett példány, kemény borítású, kartonpáncélja többnyire a szürke és a drapp árnyalataiban játszik, nyomokban más, fakóbb hatású színeket és képeket is tartalmazhat. Belsőszervei képekből, rajzokból, betűkből és számokból állnak, illetve sok esetben ezek keverednek is egy-egy oldalon. Belsőszerveit cérnafűzés tartja össze 3*16 oldalas, illetve 1*8 oldalas ívfüzetekben. Mérete, súlya, belsőszervei elrendezése, kötészete és színezete országonként eltérő lehet.

A Bestiák, melyek bár ne lennének Európában:

Jelenleg elterjedési területe csak nyomokban ismert, Magyarországon kb. 2018. október közepétől fellelhető.

Miért nem szeretnél találkozni vele:

A Bestiák, melyek bár ne lennének, rövidítve B.A.B.N.L. egy meglehetősen groteszk gyűjtemény, tele olyan – eddig sokunk által nem ismert – lényekkel, melyekkel nem szívesen futnánk össze az utcán vagy akár otthonunkban. Különös ismertetőjegye, hogy általános megjelenése könyv formájú, ráadásul könnyen lapozható, ezzel csalogatja magához az olvasókat. Főbb táplálékát a könyvmolyok képezik, korban és nemben nem válogat, mindenkit magához csal, aki szereti a könyveket. Miután becserkészte áldozatát, különleges képességének köszönhetően, melyet röviden sokszínűségnek emlegetünk, a könyvmolyoknak egy rövid, ám különböző érzésekben dús kalandot ígér. Míg az áldozat az egyik pillanatban még nevet, a következőben akár retteghet is támadójától.

A nap bármely szakában érdemes vigyázni vele, mert bármikor könnyen rabul ejtheti a könyvmolyokat, és utóhatásai is bármikor bekövetkezhetnek. A B.A.B.N.L. számos olyan lényt rejt magában, amely szinte megszólalásig hasonlít olyan lényekre, melyekkel naponta találkozunk, sőt, ha csak gyorsan pillantunk rá, könnyen megeshet, hogy mi is csak egy könyvnek nézzük. Nagyon könnyen be tud olvadni a többi könyv közé, így egy ínyenc olvasmánynak tűnhet a gyanútlan érdeklődők számára. Ebben rejlik varázsa is, ugyanis formára valóban egy könyv, de ennél sokkal többet rejt magában, egyszerre figyelmeztet, hogy milyen lényekkel vigyázzunk, melyek a legalattomosabbak, közben pedig hasznos információkkal lát el velük kapcsolatban. Sőt, azt is megmutatja, hogy a bestiák közül melyek ehetőek, és milyen mellékhatásokkal jár fogyasztásuk vagy már a puszta jelenlétük.

Bizonyos lények ismerősek lehetnek Doktor Proktor rajongók számára, őket határozottan könnyebben csalogatja magához a B.A.B.N.L., ám avatatlanok részére is csábító szellemi csemegének ígérkezik.

Azt nem is érzem helyesnek megindokolni, hogy a könyvmolyok különböző példányai miért ne akarjanak vele találkozni, ugyanis meglepő módon, akit a B.A.B.N.L. meglátogat, garantáltan jó élményekkel gazdagodik, csak a tartalmával érdemes vigyázni. Ha túl élénk a fantáziánk, akkor jobb, ha nem tartunk gyapjúinget vagy pulóvert a szekrényünkben, mert azzal magunkhoz csalogatjuk a Vékonybőrű Foghíjast (VF), és akkor soha nem szabadulunk meg tőle. A könyv elolvasása után biztosan vigyázni fogunk a gesztenyével is, mert nem tudhatjuk, hogy az valóban gesztenye-e vagy inkább egy Melegvérű Gesztenyerágcsáló (MG), és kerülni fogjuk a dús lombozatú fákat, nehogy elkapjon egy Fojtóróka (FR).

Számos lény rejlik még a könyv lapjaiban, így a B.A.B.N.L. tekinthető egyfajta túlélő kézikönyvnek, amely felkészít arra, hogy mire figyeljünk, amikor fantáziaföldre utazunk. Szerencsére megismerhetjük a tudományos nevüket, illetve azt is, hogy bizonyos lényekkel hogyan kell bánnunk, ha összetalálkozunk velük.

A B.A.B.N.L. fogyasztása minden könyvmolynak ajánlott, bár a kisebbeknek inkább csak akkor fogyasszák, ha már nem félnek annyira a sötétben. Magyarországi betelepülése, illetve az, hogy én is megismertem ezt a világot, a Kolibri Kiadónak köszönhető, azonban a gondos terjesztésnek hála már számos helyen belefuthatunk a kötetbe, akár házhoz is kérhetjük rendelés útján. Csak vigyázzunk, nehogy magával hozzon pár nem kívánatos ismeretlen lényt is otthonunkba, így csak akkor nyissuk ki a könyvet, ha tudjuk, hogy senki nem zavarhat meg olvasása közben! Ez azért is fontos, mert ha elkezded megismerni a benne rejlő lényeket, addig nem akarod majd letenni, míg mindegyik be nem mutatkozott.

Páncél:
Azt a hatást kelti, mintha tényleg egy komoly lexikont tartanánk a kezünkben, amely tele van ismeretlen és titkos lényekkel. 5 pont

Belsőszervek:
Nagyon jól felépített, szórakoztató gyűjtemény. Megmutatkozik benne a gazdag fantázia, és ha el akarjuk magunkat szórakoztatni, elég csak magunk köré képzelni ezeket a lényeket. 5 pont

Illusztrációk:
Kellően groteszkek, visszaadják a lapokon leírt lények megjelenését és a leírásokat kiegészítve kalauzolnak el egy teljesen más világba. 5 pont

Borító forrása: moly.hu

Képek forrása: nhm.uio.no

Eredeti cím: Close To Home
Sorozat: Adam Fawley 1.
Kiadó: 21. Század
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 400
Fordította: Gömöri Péter
Műfaj: regény
Zsáner: krimi, thriller
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötés
ISBN: 9786155759482

Fülszöveg:
„Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül?
A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy kerti grillpartiról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki.
Adam Fawley detektívfelügyelő ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.
Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből…
Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia minden sikerlistáján.

Ajánló:

Jó ideje ki voltam már éhezve egy izgalmas nyomozós sztorira, így számomra mentőövként hatott, amikor a 21. Század Kiadó megjelentette Cara Hunter első könyvét, mely magyarul az Egy közeli ismerős címet kapta.

Cím alapján, mindenféle előismeret nélkül szinte bármilyen kategóriába sorolhatnánk ezt a kötetet, de amikor már egy borítót és egy rövidke fülszöveget is tudunk társítani hozzá, máris tudhatjuk, hogy mi várhat ránk az elkövetkező 400 oldalon. És nem túlzok, ha már az elején elárulom, hogy sikerült felülmúlni ez elvárásaimat.

Egy gyermek eltűnése már csak fiktív történet szintjén is mélyen tudja érinteni az olvasót, hiszen ez egyike azon eseményeknek, melyeket nem szeretnénk a valóságban megélni, de sajnos mégis részét képezik a hétköznapoknak. Minden esetben van egy vagy akár több személy, aki felelősségre vonható az eltűnés kapcsán, ez lehet idegen, mégis sok esetben elmondható, hogy a tettes a közvetlen környezetünkben él. Arra már gondolom te is rájöttél, hogy ez nincsen másként Cara Hunter történetében sem.

Daisy Mason egy igazán életvidám kislány, mondhatjuk, hogy a családja szeme fénye, mégis rejtélyes módon eltűnik úgy, hogy azt szülei először észre sem veszik. Ezzel azonnal felbolydulni látszik az idilli család, a tökéletesnek hitt élet képe, és hirtelen mindenki gyanússá válik, még maguk a szülők is. A kezdetekben minimális, és részben megtévesztő információk ismeretében még talán mi, olvasók is könnyen képesek lennénk bárkinek a nyakába varrni a kis Daisy elrablását – mert mondjuk ki, ha eltűnik, akkor nem alaptalanul beszélhetünk gyermekrablásról –, de ahogyan a nyomozás során elkezdenek kibontakozni az eddig ismeretlen szálak, az olvasó már csak kapkodja a fejét. Néha már magam sem tudtam, mit higgyek, a történet előrehaladtával felmerült a gyilkosság és a pedofília lehetősége is, ezen felül minél nagyobb szükség lenne a szülők jelenlétére, annál jobban elzárkóznak attól, hogy segítsék a nyomozás haladását.

Ha mindez nem lenne elég, megmutatkozik a mai társadalomnak egy fő mételye: az előítéletesség, mindezt facebook és twitter-bejegyzések formájában tálalja a szerző. Manapság már jóval aktívabbak vagyunk az online térben, könnyebben értesülünk minden apró hírről, amióta nem csak a rádió, a televízió és a nyomtatott sajtó jelenti a hírszerzés fő eszközeit, és túl könnyen kapnak szárnyra hamis pletykák. Nem kell bemutatnom, hogy ilyenkor mennyire el tud harapódzni a helyzet az online kommunikációban is, hiszen sajnos ebben (is) élünk, a szerző pedig remek formában mutatja ezt meg könyvében. Néha a feszültség feloldásaként egy-egy humorosabb megjegyzéssel is találkozhatunk a történetben.

/eredeti kép forrása: sokkolade.hu/

Növeli az izgalmakat az, hogy a történetet formailag kiegészítő online bejegyzések, és a beidézett nyomozási jegyzőkönyvek nem külön fejezetként kapnak helyet, hanem kicsit életszerűbben, ahogyan folynak az események, úgy jelennek meg az ismert tényekhez kapcsolódó posztok, elmélkedések. Ezekkel kiegészülve valóságosabbnak tűnik az eset, hiszen folyamatosan jelen van az eltűnt családja, a nyomozó és a közmédia is.

Amikor már képzeletben lerágtam minden létező körmömet, még tartogatott az írónő pár meglepetést, gondolok itt a befejezésre, ami finoman szólva megdöbbentett. A történet során sokakat én is gyanúba kevertem már, és idő közben hiába volt a szemem előtt a megoldás, annyira abszurdnak tűnt, hogy csak a vége felé kezdtem elhinni a saját kis teóriámat. A lezárás számomra meglepő volt, mégis megkönnyebbültem, hogy végre erre az ügyre is rátehettem a pontot.

A szerző remek helyszínt választott történetéhez, melyet ő maga is jól ismer, így talán kicsit könnyebben tudta elképzelni az ideális közeget Oxfordban, ebben pedig elültetett egy meglehetősen valóságszagú szereplőgárdát, megmutatkozik a kirakatélet, és a mögötte rejlő kissé kesernyés és dohos valóság. A történet egyik fontos szereplője Adam Fawley detektívfelügyelő, aki egy remek kulcsember ahhoz, hogy egy sorozat épüljön köré.

Számomra Cara Hunter könyve volt a nyár egyik leghűsítőbb olvasmányélménye, remek bemutatkozó kötethez volt szerencsém, és már izgatottan várom az újabb nyomozást Adam Fawley oldalán! Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy izgalmakkal és csavarokkal teli történetre vágyik!

Borító: Kissé rideg és sejtelmes, ez pont elég ahhoz, hogy felkeltse a célközönség figyelmét. 5 pont

Történet: Izgalmas, fordulatos, és folyamatosan fenntartja a szükséges feszültséget, így szinte letehetetlen. 5 pont

Karakterek: Nagyon vegyes, és sokszor meglepő jellemeket, karaktereket kaptunk. 5 pont

Ahogyan véget ért a nyár, és az időjárás átfordult őszbe, úgy érték egymást a szezonzáró bulik, mind a szabadtéri helyszínek, mind pedig az ilyen helyeken fellépő zenekarok igyekeztek elköszönni a szezontól egy vagy több jó buli keretében. Nem is lehetett volna jobban elengedni a nyarat, mint a Paddy And The Rats és Aurevoir. zenekarok közös koncertjével, amit már most bátran sorolok az év legjobb bulijai közé képzeletbeli kis albumomban.

A legutóbbi, Trackes patkánybuli után nagyban áradoztunk legjobb barátnőmmel, Fannival arról, hogy milyen jó lenne, ha még idén kapnánk egy szabadtéri koncertet, és milyen menő lenne mondjuk a Budapest Parkban, gyerekként tudtunk örülni a remek hírnek, hogy ezt bizony meg fogjuk kapni. Tovább álmodoztunk, és nem volt titok vágyunk, miszerint remek lenne vagy a Fatal Error vagy az Aurevoir., mint bemelegítő csapat. Fatal Errorékat megkaptuk egy másik bulin, és végül az Aurevoir.-t jelentették be, mint vendég. Még ma is tisztán emlékszem arra, ahogyan vinnyogva ugrándoztam a szkenner előtt egy hatalmas tervrajzzal a kezemben munka közben a hír hallatán, és csak reménykedtem, hogy éppen nem lát senki.Már maga a hír elég volt ahhoz, hogy egy szürke hétköznapot szebbé varázsoljon. Akkor csak sejtettem, hogy a koncert lesz az évem egyik legjobb napja, de megélni megint más dolog volt. Kapunyitás után a megszokott módon mentem a pulthoz az italomért. Mivel nyáron rendszeres látogatója voltam a Budapest Parknak, így már ismernek, és az sem volt meglepő, hogy pár szót mondok a buliról, és kicsit kommunikatívabbá válok. Egy ilyen bulin meg pláne nem zárkózhat el az ember a külvilágtól, csak annyira, amennyire kint hagyjuk a valóságot.

Ha jóval kapunyitás előtt érkezel, az tök jó, mert várakozás közben elcsípsz egy kicsit a soundcheckből, és vidáman énekelgethetsz a kapuban, csak annyi a gond, hogy kezdésig nem telik gyorsan az idő akkor sem, ha már az első sorban vagy, a koncert alatt viszont sajnos repül… Így jártunk múlt csütörtökön is. Az Aurevoir. stílusosan a Renessaince Hardcore-ral kezdett, ami avatatlan füleknek egyértelmű utalás arra, hogy itt bizony nem lesz láblógatás meg lazsálás, vagy mozogsz, vagy a többiek mozgatnak meg. A zenekart ismerő látogatóknak pedig már nincs is mit mondanom. Nem titok, hogy az Aurevoir. muzsikája számomra a Paddyékkel közös Negrás bulinak a hozadéka. Minden évben van legalább egy olyan csapat, ami szerelem első hallásra, idén az Aurevoir. határozottan vitte a pálmát etéren, és egy ideje lelkesen ugrálok az első sorokban, még akkor is, ha éppen egy ismerős sem tart velem a pesti „ereszdelahajam”-bulikra, vagy esetleg még izmaim ki sem heverték az előző bulit. (Ez volt szombaton, amikor Budakeszin a csudijó időben a leheletemet is láttam és az orromra fagyott a pára, de ez egy már egy másik történet.)

/Jól látható, hogy nem voltunk kevesen./

Vannak dalok, amelyek nélkül elképzelni sem tudnék egy Aurevoir. koncertet, többek között ilyen a Vahúr, a Mocsár, és persze a Gergel is, ellenben nincsen olyan nóta, aminek ne tudnék örülni, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Csak magamat ismételném, ha azt sorolnám, mit is szeretek a zsámbéki brigádban, felesleges ragozni, hogy ügyesek és cukik, ezeket már mindenki tudja, most viszont belecsempésztek egy kis „extrát” is a műsorba, ugyanis ezen a bulin került bemutatásra a Hopsza című dalhoz készült videóklip, míg a zenekar játszott, addig a háttérben látható volt a nóta képi világa.

A koncert során közreműködött Beke István a billentyűk mögött, valamint Moldván Zsolt ütős hangszerekkel, így a megszokottnál is többen álltak színpadra és az eddigieknél is színesebb műsort kaptunk. A repertoárban helyet kapott még pár nóta, mint pl. a Kicsi borsó, Rejtettelek, Sárgavirág és a Szemed világa. Jól esett hallani, hogy mennyien éneklünk együtt a zenekarral, így tényleg mondhatjuk, hogy az Aurevoir. vendég volt ezen az estén, de már nem ismeretlen, és nem csak egy előzenekar, aki próbál megfelelni egy idegen közönségnek.

Nem is lett volna teljes az este, ha nem történik valami szokatlan, valami olyan, amit azért nem minden bulin él meg az ember lánya. Egyszer csak erőszakosan bevágódott közénk egy igencsak ittas hölgyemény, és kijelentette, hogy ő amúgy itt állt. Ez csak azért volt hiteltelen, mert aki a nyitás óta ott van, nyilván emlékszik a körülötte állókra, na meg persze ha alig két órája van nyitva a Park a vendégek részére, maximum az őrök állhattak volna ott három órája (ugyanis a hölgy esküdözött, hogy ennyi ideje van ott), és a környéken egyszer nem fordult meg sem ilyen kiállású, sem pedig ennyire részeg nő. Ezt észrevételezték a többiek is persze, és megindult a „helyvédelem”, úgy tűnt, kezdésként egy sor szitkozódás, érvelés, és az ujjai kordonról való lefeszegetése megtette hatását. Ám alanyunknak ez nem tetszett, bosszúból pedig italát kezdte el kilocsolgatni a jelenlévők lábára, melyre válaszként az arcába kapta a saját, illetve egy „helyvédő” italát is. Az tény, hogy ő már nem volt szomjas, de a haja és a bőre még lehetett az, így határozottan jól cselekedett mindenki. Amikor úgy tűnt, hogy még egy kicsit elaharapózna a helyzet, a „helyvédő” koreográfia átváltott ugrálásba, amivel már végképp nem tudott mit kezdeni szegény tolakodónk. Félretéve a túlcifrázott, már-már esti mese szintű megfogalmazást, amúgy néha vicces volt, hogy már csak azért is érdemes volt veszettül ugrálni, mert a kilocsolt italoktól meglehetősen tapadt a cipőnk talpa, és ha picit tovább állt egy helyben a lábbeli tulajdonosa, már erősebben kellett emelgetni a lábat. Bár nem ez volt a fő motiváció, nem egyszer kaptunk az oldalunkhoz, hogy „basszameg, beszorult a levegő az ugrálástól, és egy pöppet fáj”. Fájdalom ide vagy oda, akkor is megérte, és idén fogunk még az oldalunkhoz kapni Aurevoir. koncert alatt.

Már a kezdés sem volt éppen lightos, a hangulatot pedig fokozta az este főszereplője, a Paddy And The Rats. Amikor a One Last Ale-lel megnyitották műsorukat, csak sejteni tudtuk, hogy a végére ez a buli is fájni fog (pláne másnap), de már ekkor sem tudtunk nyugton maradni, beleadtunk apait-anyait. És szépen lassan elkezdtünk minden dal elején „bazdmegolni”, mert ha ész nélkül ugrál az ember lánya tartósan, és még közben üvöltve énekel… nos, elfárad. Nem adja fel, folytatja, mert imádja ezt az érzést, de határozottan elfárad. Persze nem csak a közönség tett ki magáért már a buli elején, a zenekarra sincsen panasz. Sokadik Paddy And The Rats koncertünk volt már ez, mégis mindig meglepnek a fiúk valamivel, most pl. egy kis arcpirító pirotechnikai kiegészítést kaptunk a műsor alatt.

Az idén már tíz éves patkányok minden évben előrukkolnak valamivel, ez egy ideje már-már hagyománnyá vált, ahogyan az is, hogy a Pesti bulikon Oláh Szabi és Varga Zoli is besegít. Mivel volt már szerencsénk hallani többek között a Despacito-t is Paddys stílusban, nem lepődtem volna meg, ha letolják a színpadon a Baby shark challenge-t, de most komolyabbra vették a formát, és az idei project inkább a régebbi dalokra irányul. Ennek többen is örülünk persze, hiszen sokunk régen játszott kedvencei csendülnek így fel a koncerteken, most pl. az ilyen „Jolly Joker” a Clock Strikes Midnight volt. Azért egy feldolgozásból nem maradtunk ki, korábban már előadták a Tavaszi Szél című dalt a saját stílusukban, és eddig is nagy sikert aratott, most viszont Tarján Zsófival, a Honeybeast csodás hangú énekesnőjével kiegészülve hallhattuk, így még különlegesebb volt.

Az első zúzós szakaszban elhangzott többek között a Bastards Back Home, That’s My Nature, Where Red Paints the Ocean, Song of a Leprechaun, Pilgrim on the Road, My Sharona is, csak hogy egy pár nótát említsek. Nagyjából a műsoridő felénél elérkezett egy lassabb blokk, ilyenkor van lehetőség arra, hogy kifújjuk, vagy ha éppen érzékenyebb napunk van, jó kibőgjük magunkat, ez mindenkinek opcionális. Ezután persze folytatódott az ugrabugra, tomboltunk tovább, és sajnos lassan a levegő is azt sugallta, hogy a buli nagyján túl vagyunk, és bármennyire nem szeretnénk, hamarosan ez a nap is véget ér. Hogy ne maradjanak a patkányszívek üresen, biztos vagyok benne, hogy sokak kívánsága teljesült a Ghost from the Barrow, Castaway, Drunken Sailor, Six Rat Rovers és a Join the Riot című nótákkal, ezek is szerves részét képezik a Paddy buliknak, így talán már az lenne meglepő, ha huzamosabb ideig nem hallanánk ezeket élőben.

Már mondanom sem kell, hogy zárásként bevett szokás a Freedom, még ha néha a fiúk már a hátuk közepére sem kívánják, nincs mese, a közönség megköveteli, ezt bizony el kell játszani. A Freedom pont egy olyan nóta, amit más megélni a színpadon és teljesen más a közönség soraiban. A dalban – no meg a kordoncsapkodásban és guggolásban, majd felugrásban – benne van az a felszabadító varázs, amire még szükség van a koncert végén, és mindaddig szükség is lesz, amíg nem születik egy olyan dal, amely ezt überelni tudná. De van egy rossz hírem, fiúk. Ha egyszer sikerül olyat dalt összerakni, ami üti a Freedomot, akkor meg azt kell majd addig játszanotok, míg meg nem unjátok!

A Freedom után még adott volt a lehetőség egy utolsó utáni zúzásra a Time is in My Hands alatt, ekkor még egy halálfalra is sor került. Hihetetlenül hangzik, mert rengetegen voltunk, de még így is össze tudott torlódni ez a sok ember azért, hogy a halálfal létrejöhessen. Persze ezt sem kell már bemutatnom, hiszen nem egy újkeletű dologról van szó.

/Állj be középre, ha mersz!/

Úgy érzem ebben a buliban benne volt minden, amire egy fanatikus vágyhat, és most mindkét fellépőre gondolok, mind az Aurevoir., mint pedig a Paddy And The Rats odatette magát, és a közönség megkapta azt, ami a belépőért cserébe jár. Kint hagytuk a valóságot, cserébe kaptunk remek zenét, egy kis tüzet, konfettit, klippremiert, és végül, de nem utolsó sorban egy csodálatos estét. Most eltekintek attól, hogy a hangtechnikában volt kivetnivaló, nem kezdek bele negatív dolog ecsetelésébe (amúgy is ezt most eléggé bő lére eresztetem), számomra így is hatalmas buli volt, nagyszerű zárása a nyárnak. Biztos vagyok benne, hogy idén még mindkét csapatot elkapjuk párszor, ugyanis vagyunk olyan elvetemült állatok, hogy nem csak Pestre utazunk fel. Finoman, nőiesen szólva leszarjuk, hogy vidékiek vagyunk, nem riadunk vissza attól, hogy egy másik vidéki városba utazzunk a jó muzsikáért.

Köszönjük az élményt, hamarosan ismét találkozunk!

És hogy hogyan néztünk ki a koncert másnapján? Azt nem akarjátok látni, de annyi legyen elég, hogy vinnyogva röhögtünk fájó porcikáinkon, miközben kalózos bögréinkből kortyolgattuk a reggeli varázsitalunkat, a kávét.

Aurevoir. fotók: sinco

Paddy And The Rats fotók: Nagy Marci

További képek itt és itt.

/Így zúztunk lightosabb pillanatainkban. Azt észrevettétek, hogy a nyakamban repül a horgony? Fájt volna, ha pofánvág..../

Sorozat: A különc varázsló 1.
Eredeti cím: The Magic Misfits
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Delfin könyvek
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 240
Fordította: Bozai Ágota
Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött
Műfaj: regény
Zsáner: gyermek- és ifjúsági irodalom
ISBN: 9789632619392

Fülszöveg:
„Miután Carter korán elveszítette szüleit, nagybátyja veszi gondjaiba. A férfinak sohasem volt munkája, szemfényvesztéssel csal ki pénzt a gyanútlan emberektől. Carter eltanulta bűvésztrükkjeit, de nem hajlandó képességeit lopásra használni, így elszökik tőle. A sors Bányavölgybe repíti, ahol megismerkedik a helyi illuzionista Dante Vernonnal, és összebarátkozik öt vele egykorú bűvésszel. De gyorsan elillan az idilli állapot, mert a mohó B. B. Bosso és bandája megérkezik a városba azzal a céllal, hogy ellopják a világ legnagyobb gyémántját. Carter barátaival együtt, és természetesen varázslattal akarja megmenteni a várost Bosso gonosz tervétől. A szemfüles szemfényvesztők hamarosan kalandra és barátságra találnak, és megtudják, mi mindenre képesek együtt.”

Ajánló:

Pszt! Te, ott! Igen, jól hallod, neked pisszegek! Hogy honnan? Ne nézz ilyen furán, itt vagyok a könyvben. Tudod… beszippantott a történet, és nem tudok kijönni innen. Na jó, bevallom, ez is igazából egy bűvésztrükk lenne, vagy valami olyasmi, hiszen ahogyan azt láthatod, ez a könyv egy különc kis varázslóról szól. Éppen hozzá indultam, és nagyban böngésztem Bányavölgy térképét, amikor a könyv lapjai úgy döntöttek, hogy innen addig nem fognak kiengedni, amíg el nem mesélem, mennyire jó könyvet írt ez a Barney Stinson… ööö mármint Neil Patrick Harris.

No tehát, kezdjük is a legelején. Mond valamit az a név, hogy Carter Locke? Neeeem? Ohh, hát nem baj, hamarosan majd többet fog jelenteni számodra. Gyere velem, de nehogy lemaradj, mert mint minden történetben, itt is vannak gonosz emberek. A varázslók világában pedig ez roppant nagy veszélyt jelent… Szóval, hogy ne tévedj el a lapok között, először érdemes figyelmesen átolvasni az első oldalakon található tartalomjegyzéket, átböngészni a térképet, és fokozott figyelemmel az előszót, valamint a „használati utasítást”. Ezek bizony nem mind azon a néven futnak, ahogyan én megneveztem őket, így magadtól kell rájönnöd, mi micsoda pontosan, de ha az első lapokon átrágtad vagy éppen átpislogtad magad, már úgy fog menni, mint a karikacsapás, vagy mint a pénzérme görgetése. Nem tudod, hogyan kell pénzérmét görgetni az ujjaidon? Van egy jó hírem! Számos bűvésztrükk mellett ezeket is meg fogod tanulni, ha nem fordulsz most vissza, hanem bátor hősként Carterrel tartasz nem éppen könnyű útján. Tudod, ezek úgy vannak elrejtve a könyvben, mint ahogyan én bújtam el, el kell jutni a történetben a megfelelő oldalig.

Várjunk csak, leragadtál ott, hogy Carter útja nem könnyű? Nem érünk rá megállni, így is eleget rizsáztam, induljunk hát! Tehát van ez a vézna kisfiú, Carter Locke, akit nagybátyja nevelt fel, de ezt már a fülszövegből is tudod. Nem, nem az én fülem, a könyvé, de ez most nem fontos. Carter nagybátyja nem tartozik a jó emberek közé, a varázslat, vagy ha jobban tetszik, a bűvésztrükkök csak arra kellenek neki, hogy galád módon csalja el a gyanútlan kíváncsiskodók pénzét, és erre felhasználja fiatal kis hősünket is. Hogy miért hős, ha éppen a gonosz nagybátyjával van? Mert ő nem akar rá hasonlítani, és mindent meg is tesz ennek érdekében. Carter elszökik nagybátyjától, és útja következő állomását Bányavölgy városa jelenti, ahol megismeri Dante Vernont, útjába sodor a sors még néhány korabeli bajtársat, és belebotlik B. B. Bossoba. Ez a sok „B” betű elég vészjóslóan hangzik, ugye?

Eltaláltad, ebben a történetben B.B. Bosso a főgonosz, és nem éppen ártatlan báránykákból álló társulattal rendelkezik. Ők is ismernek ám bűvésztrükköket, csak ők már felnőttek, míg Carter és újdonsült barátai még gyerekek, az őket támogató Mr. Vernon és Másik Mr. Vernon pedig csak útmutatást tudnak adni számukra. Carter és barátai B. B. Bosso társulatát igyekszik megállítani újabb fosztogatásában. Bizony, velük tartasz te is, így megbizonyosodhatsz róla, hogy a történet sorsa jó kezekben van. Tudod, miért jó, hogy részese vagy ennek a kalandnak? Mert nem csak sok-sok izgalomban van részed, hanem számos rejtély, csoda és trükk vár rád, és Carterék mellett te is hőssé válhatsz, amikor pedig úgy érzed, egy kicsit elfáradtál, a könyv szól, hogy pihenj egy kicsit. Hát nem remek?

Én a helyedben már biztosan a lapok közé vetettem volna magam, és az az igazság, hogy így is túl sokat árultam el arról, mi vár rád, ha belépsz Bányavölgybe. Pedig még nem is meséltem a beszélő papagájról, a Zseb-Csen csapatról, a hatalmas gyémántról, vagyis Afrika Csillagáról, a titkokról, és titkos kódokról… Ezek mind arra várnak, hogy rájuk találj!

Kicsit felnőttesebbre fordítva a szót egy fél mondat erejéig, a könyv hordoz magában pár komoly üzenetet a barátságról, az összetartozásról, és az elfogadásról, de nem szigorúan és szájbarágósan, hanem olyan formában, hogy a történetnek természetes részét képezik ezek a szálak.

Ha úgy érzed, hogy egy varázslatos, izgalmakkal, színes szereplőkkel, és trükkökkel teli könyvre vágysz, akkor A különc varázsló neked is szól!

Borító: Van itt minden, ami egy remek történethez kell, mágikus színek, ifjú hősök, nyuszi a kalapban, varázspálca… Igen, ez határozottan egy varázslatos borító! 5 pont

Történet: Mindegy, hogy kicsi vagy-e vagy éppen már nagyobbacska, fiú vagy-e vagy lány, garantáltan te is a lapok között fogsz ragadni! És mennyire megnyugtató, hogy ez még csak egy kaland kezdete volt! 5 pont

Karakterek: Egy cseppet sem tökéletesek, ám történetünkhöz éppen optimálisak, remélhetőleg a folytatásban pedig kiteljesednek! 4 pont