Szellemi Csemegék

Arcpirító kalózünnep a Budapest Parkban – Paddy And The Rats, Aurevoir., 2018. 09. 20.

2018. szeptember 26. - Cetti

konfetti.jpgAhogyan véget ért a nyár, és az időjárás átfordult őszbe, úgy érték egymást a szezonzáró bulik, mind a szabadtéri helyszínek, mind pedig az ilyen helyeken fellépő zenekarok igyekeztek elköszönni a szezontól egy vagy több jó buli keretében. Nem is lehetett volna jobban elengedni a nyarat, mint a Paddy And The Rats és Aurevoir. zenekarok közös koncertjével, amit már most bátran sorolok az év legjobb bulijai közé képzeletbeli kis albumomban.

A legutóbbi, Trackes patkánybuli után nagyban áradoztunk legjobb barátnőmmel, Fannival arról, hogy milyen jó lenne, ha még idén kapnánk egy szabadtéri koncertet, és milyen menő lenne mondjuk a Budapest Parkban, gyerekként tudtunk örülni a remek hírnek, hogy ezt bizony meg fogjuk kapni. Tovább álmodoztunk, és nem volt titok vágyunk, miszerint remek lenne vagy a Fatal Error vagy az Aurevoir., mint bemelegítő csapat. Fatal Errorékat megkaptuk egy másik bulin, és végül az Aurevoir.-t jelentették be, mint vendég. Még ma is tisztán emlékszem arra, ahogyan vinnyogva ugrándoztam a szkenner előtt egy hatalmas tervrajzzal a kezemben munka közben a hír hallatán, és csak reménykedtem, hogy éppen nem lát senki.Már maga a hír elég volt ahhoz, hogy egy szürke hétköznapot szebbé varázsoljon. Akkor csak sejtettem, hogy a koncert lesz az évem egyik legjobb napja, de megélni megint más dolog volt. Kapunyitás után a megszokott módon mentem a pulthoz az italomért. Mivel nyáron rendszeres látogatója voltam a Budapest Parknak, így már ismernek, és az sem volt meglepő, hogy pár szót mondok a buliról, és kicsit kommunikatívabbá válok. Egy ilyen bulin meg pláne nem zárkózhat el az ember a külvilágtól, csak annyira, amennyire kint hagyjuk a valóságot.

Ha jóval kapunyitás előtt érkezel, az tök jó, mert várakozás közben elcsípsz egy kicsit a soundcheckből, és vidáman énekelgethetsz a kapuban, csak annyi a gond, hogy kezdésig nem telik gyorsan az idő akkor sem, ha már az első sorban vagy, a koncert alatt viszont sajnos repül… Így jártunk múlt csütörtökön is. Az Aurevoir. stílusosan a Renessaince Hardcore-ral kezdett, ami avatatlan füleknek egyértelmű utalás arra, hogy itt bizony nem lesz láblógatás meg lazsálás, vagy mozogsz, vagy a többiek mozgatnak meg. A zenekart ismerő látogatóknak pedig már nincs is mit mondanom. Nem titok, hogy az Aurevoir. muzsikája számomra a Paddyékkel közös Negrás bulinak a hozadéka. Minden évben van legalább egy olyan csapat, ami szerelem első hallásra, idén az Aurevoir. határozottan vitte a pálmát etéren, és egy ideje lelkesen ugrálok az első sorokban, még akkor is, ha éppen egy ismerős sem tart velem a pesti „ereszdelahajam”-bulikra, vagy esetleg még izmaim ki sem heverték az előző bulit. (Ez volt szombaton, amikor Budakeszin a csudijó időben a leheletemet is láttam és az orromra fagyott a pára, de ez egy már egy másik történet.)

oreo2_1.jpg

/Jól látható, hogy nem voltunk kevesen./

Vannak dalok, amelyek nélkül elképzelni sem tudnék egy Aurevoir. koncertet, többek között ilyen a Vahúr, a Mocsár, és persze a Gergel is, ellenben nincsen olyan nóta, aminek ne tudnék örülni, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Csak magamat ismételném, ha azt sorolnám, mit is szeretek a zsámbéki brigádban, felesleges ragozni, hogy ügyesek és cukik, ezeket már mindenki tudja, most viszont belecsempésztek egy kis „extrát” is a műsorba, ugyanis ezen a bulin került bemutatásra a Hopsza című dalhoz készült videóklip, míg a zenekar játszott, addig a háttérben látható volt a nóta képi világa.

A koncert során közreműködött Beke István a billentyűk mögött, valamint Moldván Zsolt ütős hangszerekkel, így a megszokottnál is többen álltak színpadra és az eddigieknél is színesebb műsort kaptunk. A repertoárban helyet kapott még pár nóta, mint pl. a Kicsi borsó, Rejtettelek, Sárgavirág és a Szemed világa. Jól esett hallani, hogy mennyien éneklünk együtt a zenekarral, így tényleg mondhatjuk, hogy az Aurevoir. vendég volt ezen az estén, de már nem ismeretlen, és nem csak egy előzenekar, aki próbál megfelelni egy idegen közönségnek.

Nem is lett volna teljes az este, ha nem történik valami szokatlan, valami olyan, amit azért nem minden bulin él meg az ember lánya. Egyszer csak erőszakosan bevágódott közénk egy igencsak ittas hölgyemény, és kijelentette, hogy ő amúgy itt állt. Ez csak azért volt hiteltelen, mert aki a nyitás óta ott van, nyilván emlékszik a körülötte állókra, na meg persze ha alig két órája van nyitva a Park a vendégek részére, maximum az őrök állhattak volna ott három órája (ugyanis a hölgy esküdözött, hogy ennyi ideje van ott), és a környéken egyszer nem fordult meg sem ilyen kiállású, sem pedig ennyire részeg nő. Ezt észrevételezték a többiek is persze, és megindult a „helyvédelem”, úgy tűnt, kezdésként egy sor szitkozódás, érvelés, és az ujjai kordonról való lefeszegetése megtette hatását. Ám alanyunknak ez nem tetszett, bosszúból pedig italát kezdte el kilocsolgatni a jelenlévők lábára, melyre válaszként az arcába kapta a saját, illetve egy „helyvédő” italát is. Az tény, hogy ő már nem volt szomjas, de a haja és a bőre még lehetett az, így határozottan jól cselekedett mindenki. Amikor úgy tűnt, hogy még egy kicsit elaharapózna a helyzet, a „helyvédő” koreográfia átváltott ugrálásba, amivel már végképp nem tudott mit kezdeni szegény tolakodónk. Félretéve a túlcifrázott, már-már esti mese szintű megfogalmazást, amúgy néha vicces volt, hogy már csak azért is érdemes volt veszettül ugrálni, mert a kilocsolt italoktól meglehetősen tapadt a cipőnk talpa, és ha picit tovább állt egy helyben a lábbeli tulajdonosa, már erősebben kellett emelgetni a lábat. Bár nem ez volt a fő motiváció, nem egyszer kaptunk az oldalunkhoz, hogy „basszameg, beszorult a levegő az ugrálástól, és egy pöppet fáj”. Fájdalom ide vagy oda, akkor is megérte, és idén fogunk még az oldalunkhoz kapni Aurevoir. koncert alatt.

oreo_2.jpg

Már a kezdés sem volt éppen lightos, a hangulatot pedig fokozta az este főszereplője, a Paddy And The Rats. Amikor a One Last Ale-lel megnyitották műsorukat, csak sejteni tudtuk, hogy a végére ez a buli is fájni fog (pláne másnap), de már ekkor sem tudtunk nyugton maradni, beleadtunk apait-anyait. És szépen lassan elkezdtünk minden dal elején „bazdmegolni”, mert ha ész nélkül ugrál az ember lánya tartósan, és még közben üvöltve énekel… nos, elfárad. Nem adja fel, folytatja, mert imádja ezt az érzést, de határozottan elfárad. Persze nem csak a közönség tett ki magáért már a buli elején, a zenekarra sincsen panasz. Sokadik Paddy And The Rats koncertünk volt már ez, mégis mindig meglepnek a fiúk valamivel, most pl. egy kis arcpirító pirotechnikai kiegészítést kaptunk a műsor alatt.

Az idén már tíz éves patkányok minden évben előrukkolnak valamivel, ez egy ideje már-már hagyománnyá vált, ahogyan az is, hogy a Pesti bulikon Oláh Szabi és Varga Zoli is besegít. Mivel volt már szerencsénk hallani többek között a Despacito-t is Paddys stílusban, nem lepődtem volna meg, ha letolják a színpadon a Baby shark challenge-t, de most komolyabbra vették a formát, és az idei project inkább a régebbi dalokra irányul. Ennek többen is örülünk persze, hiszen sokunk régen játszott kedvencei csendülnek így fel a koncerteken, most pl. az ilyen „Jolly Joker” a Clock Strikes Midnight volt. Azért egy feldolgozásból nem maradtunk ki, korábban már előadták a Tavaszi Szél című dalt a saját stílusukban, és eddig is nagy sikert aratott, most viszont Tarján Zsófival, a Honeybeast csodás hangú énekesnőjével kiegészülve hallhattuk, így még különlegesebb volt.

honey.jpg

Az első zúzós szakaszban elhangzott többek között a Bastards Back Home, That’s My Nature, Where Red Paints the Ocean, Song of a Leprechaun, Pilgrim on the Road, My Sharona is, csak hogy egy pár nótát említsek. Nagyjából a műsoridő felénél elérkezett egy lassabb blokk, ilyenkor van lehetőség arra, hogy kifújjuk, vagy ha éppen érzékenyebb napunk van, jó kibőgjük magunkat, ez mindenkinek opcionális. Ezután persze folytatódott az ugrabugra, tomboltunk tovább, és sajnos lassan a levegő is azt sugallta, hogy a buli nagyján túl vagyunk, és bármennyire nem szeretnénk, hamarosan ez a nap is véget ér. Hogy ne maradjanak a patkányszívek üresen, biztos vagyok benne, hogy sokak kívánsága teljesült a Ghost from the Barrow, Castaway, Drunken Sailor, Six Rat Rovers és a Join the Riot című nótákkal, ezek is szerves részét képezik a Paddy buliknak, így talán már az lenne meglepő, ha huzamosabb ideig nem hallanánk ezeket élőben.
padi.jpg

Már mondanom sem kell, hogy zárásként bevett szokás a Freedom, még ha néha a fiúk már a hátuk közepére sem kívánják, nincs mese, a közönség megköveteli, ezt bizony el kell játszani. A Freedom pont egy olyan nóta, amit más megélni a színpadon és teljesen más a közönség soraiban. A dalban – no meg a kordoncsapkodásban és guggolásban, majd felugrásban – benne van az a felszabadító varázs, amire még szükség van a koncert végén, és mindaddig szükség is lesz, amíg nem születik egy olyan dal, amely ezt überelni tudná. De van egy rossz hírem, fiúk. Ha egyszer sikerül olyat dalt összerakni, ami üti a Freedomot, akkor meg azt kell majd addig játszanotok, míg meg nem unjátok!

A Freedom után még adott volt a lehetőség egy utolsó utáni zúzásra a Time is in My Hands alatt, ekkor még egy halálfalra is sor került. Hihetetlenül hangzik, mert rengetegen voltunk, de még így is össze tudott torlódni ez a sok ember azért, hogy a halálfal létrejöhessen. Persze ezt sem kell már bemutatnom, hiszen nem egy újkeletű dologról van szó.

fal.jpg

/Állj be középre, ha mersz!/

Úgy érzem ebben a buliban benne volt minden, amire egy fanatikus vágyhat, és most mindkét fellépőre gondolok, mind az Aurevoir., mint pedig a Paddy And The Rats odatette magát, és a közönség megkapta azt, ami a belépőért cserébe jár. Kint hagytuk a valóságot, cserébe kaptunk remek zenét, egy kis tüzet, konfettit, klippremiert, és végül, de nem utolsó sorban egy csodálatos estét. Most eltekintek attól, hogy a hangtechnikában volt kivetnivaló, nem kezdek bele negatív dolog ecsetelésébe (amúgy is ezt most eléggé bő lére eresztetem), számomra így is hatalmas buli volt, nagyszerű zárása a nyárnak. Biztos vagyok benne, hogy idén még mindkét csapatot elkapjuk párszor, ugyanis vagyunk olyan elvetemült állatok, hogy nem csak Pestre utazunk fel. Finoman, nőiesen szólva leszarjuk, hogy vidékiek vagyunk, nem riadunk vissza attól, hogy egy másik vidéki városba utazzunk a jó muzsikáért.

Köszönjük az élményt, hamarosan ismét találkozunk!

És hogy hogyan néztünk ki a koncert másnapján? Azt nem akarjátok látni, de annyi legyen elég, hogy vinnyogva röhögtünk fájó porcikáinkon, miközben kalózos bögréinkből kortyolgattuk a reggeli varázsitalunkat, a kávét.

Aurevoir. fotók: sinco

Paddy And The Rats fotók: Nagy Marci

További képek itt és itt.

miiiii.jpg

/Így zúztunk lightosabb pillanatainkban. Azt észrevettétek, hogy a nyakamban repül a horgony? Fájt volna, ha pofánvág..../

A bejegyzés trackback címe:

https://szellemicsemegek.blog.hu/api/trackback/id/tr6914265829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása