FÜLSZÖVEG:

"A terrorizmus fenyegető jelenléte kísért Yasmina Khadra világhírű regényében, amely a közel-keleti arabizraeli konfliktust mutatja be egy férfi történetén keresztül. Az arab származása kényszereiből kitört Amín álomba illő körülmények között él: sikeres orvos, jómódú tel-avivi polgár, szerető és szeretett férj, megbízható barát. Egy öngyilkos merénylet azonban egyetlen villanás alatt zúzza porrá idilljét. A sérültek ellátásában kimerült sebészt a rendőrség arra kéri, azonosítsa a felesége holttestét, akiről kiderül, hogy maga volt a merénylő. A gyászában és értetlenségében fuldokló férj ámokfutásszerű nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki és mi vette rá imádott feleségét arra, hogy gyermekek életét kioltva hirdesse azokat a palesztin szabadságelveket, amelyeknek otthon sosem adott hangot. A nyomozás megrendítő eredményekhez vezet, s a sebész szeméről végül lehull a hályog. De miféle tisztánlátás az, amely a történet végén rá vár? Miféle ébredés? Vagy miféle álom?

Yasmina Khadra, az algériai származású, női álnév mögé rejtőző szerző a terrorizmus elleni harcot személyesen tapasztalta meg közel négy évtizedes katonai szolgálata során. Az írónak nem az a szerepe, hogy döntőbíró legyen – vallotta Khadra saját regényéről –, hanem a hibákra kell rámutatnia, az emberi tényező szeizmográfja kell hogy legyen. Megértetni valamit szép dolog, ám érzékennyé tenni a másikat ez még remekebb."

EREDETI CÍM: L’ ATTENTAT
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 218
MEGJELENÉS ÉVE: 2011
MŰFAJ: REGÉNY
FORDÍTÓ: BARANYAI JUDIT

Nem tudom, miért döntöttem mellette. Csak nézett rám a polcról a borító rejtélyes hölgye, és valami azt súgta a fejemben, hogy vigyem haza, és ismerjem meg a lapjaiban megbúvó szomorú történetet, tekintsek bele abba a világba, ahol a könyv sorai bármikor megtörténhetnek. Vívódtam egy kicsit magammal – „Biztos hogy kell ez nekem? Jó, jó, szép a borító, a fülszöveg is csalogató, de én ezt komolyan akarom? Nem szeretem a szomorú történeteket, nem akarom, hogy fájjon az olvasás, de…

Végül a könyv győzött.

Már a könyv fülszövege elárulta, hogy az író álnevet használ, aki négy évtizeden keresztül katonaként szolgált, és gyorsan kiderítettem, hogy a név mögött Mohammed Moulessehoul áll. Mielőtt elkezdtem olvasni, azt hittem, hogy majd egy női szereplő narrációjával ismerhetem meg a könyv tartalmát, azonban hamar rádöbbentem, hogy a főszereplőnk egy gyászoló, a miértekre választ kereső férfi. A történet ebben az esetben a végével kezdődik, majd szépen (és szomorúan!) kibontakoznak az előzmények. Az első pár oldalon tudjuk, hogy narrátorunk élete is véget ér a történetben, és amikor utolsó pillanatiban megismerjük pár régi emlékét, ezek közül is egy gondolat nagyon megfogott, ami az egész történet során aktuális:

„Aki azt mondta neked, hogy egy férfi sosem sír, nincs tisztában vele, mit jelent férfinak lenni – mondta apám, amikor könnyek között talált a pátriárka halotti ágyánál. – Nem kell szégyenkezned, amiért sírsz, fiam. A könny a legnemesebb adottságaink egyike.”

Az elismert orvos életét örökre megváltoztatja a nap, amikor felesége egy gyorsétteremben felrobbantja magát. Sokáig reménytelenül bolyongtam a sorok között, együtt keresve a választ Amín Dzsaafaríval kedvese, Szíhem tettére. Persze külső szemlélőként könnyebben felfogtam tettének okát, mint az elkeseredett özvegy, aki azt hitte, szerelmével tökéletes az élete.

A sok vívódás közepette nehéz beismerni, hogy még ha a saját életünk tökéletes is, a körülöttük lévő világban semmi sincsen rendben, vagy ezeken a problémákon átsiklunk éppen a saját bajainkkal foglalkozva. Amín sok komoly problémát figyelmen kívül hagyott, míg Szíhem érzékenyebb volt a világra, megfontoltan cselekedett, még ha ez az életébe is került. Amín ebből persze semmit nem vett észre a tökéletesség felhőjén ülve.

A történet komoly üzenetet hordoz magában, ehhez nem fér kétség. Egy olyan érzékeny témára világít rá, amitől sokan csak elfordítják a fejüket, és azt gondolják, hogy ezzel a probléma meg is van oldva, pedig ez nem ilyen egyszerű. Főszereplőnket is egészen addig elkerüli ez a komoly probléma, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg annak következményeit. Mint orvos, helyes az a gondolata, életcélja, hogy másoknak az életéért küzdjön, abban viszont nagyon helytelenül gondolkodik, hogy figyelmen kívül hagy egy olyan komoly társadalmi és politikai problémát, amely sokaknak az életét veszi el – hiszen ha az emberek életéért küzd, akkor az is fontos, hogy valamilyen formában is próbáljon megoldást találni erre az évtizedek óta tartó problémára.

Az egész történeten egy gyászoló, reményvesztett férfi vezeti végig az olvasót. Ahogyan történetünk végéhez közeledünk, egy kissé már bosszantó Amínnak ez a vaksága, mégis felfogja a helyzet komolyságát, csak sajnos már túl későn, már nincsen értelme tovább küzdenie. Az utolsó oldalakon visszaköszönnek a könyv elején olvasott sorok, minden elrendeződik, mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy az, amit sokan csak olvasunk, miért kell, hogy megtörténjen a világ más területein?

A történetet egy számomra kedves gondolat zárja le, ami egy kicsit elgondolkodtató, emellett pedig nagyon hasznos, és bölcs gondolat:

„Mindent elvehetnek tőled: a javaidat, a legszebb éveidet, az örömöt, az elismeréseidet, egészen az utolsó ingedig – de mindig a tiéd marad az álmod, hogy újrateremtsd a világot, amelyet elvettek tőled.”

A könyv befejezésével egy kicsit megkönnyebbültem, mert nagyon nyomasztó volt számomra ez a történet. Ez volt az első könyvem az írótól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó!

BORÍTÓ: Szép, mégis visszafogott, a színek harmóniában vannak egymással. A borítón szereplő lányt egy ideig Szíhem alakjához társítottam, de ez a történet előrehaladtával változott, a nő alak számomra szimbolikus jelentőségűvé vált. 4 pont

FÜLSZÖVEG:

"Emma és Adam orvosként valódi szaktekintélynek számítanak. Amikor egy kutatóprogram keretében a férfinak lehetősége nyílik arra, hogy családostul egy évre Botswanába utazzon, úgy döntenek, belevágnak a nagy kalandba. A munka vészhelyzeteiből, taposómalmából és a kettejük közötti állandó versengésből végre kibillentené őket ez a soha vissza nem térő alkalom; és a nyugodtabb, egymásra jobban odafigyelő, boldogabb életről szóló álmuk talán a vadon szomszédságában valóra válhatna. 
Az álomból azonban igazi rémálom lesz: Emma egy nap üresen találja a kisfia ágyát. Afrika földjén, több ezer kilométerre az otthonuktól, valódi segítség híján maradnak. A rendőrség ugyan nyomozásba kezd, a szülők mégis úgy érzik, nekik is a gyermek nyomába kell eredniük, mert ki tudja, milyen szörnyűbbnél szörnyűbb okok állhatnak az eltűnése mögött.

Jane Shemilt – világhírű regényéhez (Lányom) hasonlóan – ebben a könyvben is a gondolatok, az érzések fénytöréseit, a kapcsolatok és az érzelmek ellentmondásosságát járja körül egy olyan történeten keresztül, amely egy percre sem enged."

EREDETI CÍM: THE DROWNING LESSON
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 272
MEGJELENÉS: 2016 (EREDETI: 2015)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: SZABÓ ISTVÁN

Sok meglepő, fordulatos könyvet olvastam már könyvmoly pályafutásom során, de Jane Shemilt új szintre emelte nálam a csodálat és a meglepettség fogalmát.

Egy olyan könyvhöz volt szerencsém, amely egyszerre gyönyörködtetett a szép leírásokkal, és megszorongatta a szívemet a szomorú eseményekkel. Jane Shemilt egyenesen Afrikába kalauzolt új könyvében, és betekintést nyerhettünk egy család életébe. Már a történet elején finoman érezhető a család mindennapjaiban megbúvó feszültség, amely beárnyékolja boldogságukat. Emma férjével és két kislányával akár egy tökéletes család is lehetne, és felhőtlenül élhetnének meg minden egyes napot. Azonban ha minden tökéletes lenne, nem olvashatnánk egy ilyen izgalmas kalandot, nem izgulhatnánk együtt a családdal.

Egy kissé nehezen kezdtem bele az olvasásba, mert nem éreztem magamhoz közel a történetet, majd rövid idő elteltével teljesen magába szippantott a család élete, közel éreztem magamhoz őket, és a problémáikat is. Szinte minden szereplőre nyomás nehezedik, küzdenek a saját problémáikkal, de közben a háttérben végig ott van valami, ami mindennél fontosabb: Emma megfeledkezik arról, hogy milyen fontos a család, és nem igazán küzd azért, hogy összetartsa, így az ideális család szépen lassan széthullik, ez pedig pont akkor teljesedik ki, amikor a legnagyobb szükségük lenne az összetartásra.

Emma családja egy lehetne a sok közül, sokáig nem is tűnnek ki más családok közül. Egy orvos házaspár éli a mindennapjait két szép kislányával, Zoéval és Alice-szel, ez pedig sokaknak egy ideális családkép lehet. Emma és férje, Adam komoly kihívás elé áll, amikor a férfi lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen egy botswanai kutatóprogramban, és dönteniük kell, hogy együtt utaznak, vagy a család kettészakad a program idejére. Emma abban reménykedik, hogy ha bővül a család, egy kicsit változtathat férje döntésén. Bár várható volt, mégis kicsit meglepő volt, hogy végül a teljes család elutazik Afrikába, vállalva a teljes életmód és életszínvonalváltást. Azonban a család most már nem négytagú, mert mire eljön az út ideje, megszületik a kis Sam. Ez egy újabb fordulatot jelent az életükben, mert a kisfiú arcán van egy anyajegy, amit Emma nem tud elfogadni, és ez kihatással van a fiához való hozzáállására, ezen felül a családban is komoly nyomot hagy ez az előítélete. Rövid időn belül kiderül, hogy Alice viselkedési problémákkal küzd, az anya-lánya kapcsolat is megromlik. Az afrikai élettől Emma sokat vár, azonban Alice problémája még így is komoly fejtörést okoz, ezt pedig a későbbiekben tetézi Sam rejtélyes eltűnése. Az eltűnést követően egy reménytelen hajsza veszi kezdetét, minden napot beárnyékol a kétségbeesés, a család életét feldúlják a nyomozással járó kellemetlen beszélgetések, a feleslegesnek tűnő körök, és az álomnak hitt afrikai élet rémálommá válik.

A történetnek komoly lélektani mondanivalója van, egy anya gyötrelmeit ismerhetjük meg. Egy olyan anyáét, akinek már a múltja sem volt felhőtlen, meg akart felelni, és a céljaiért úgy küzdött, hogy azt nem kifejezetten magáért tette. Már fiatalon kapott egy komoly leckét, amikor édesapja úszni tanította. Ha nem küzd, akkor elbukik. Az egész életében fontos szerepet játszik édesapja tanítása, ez pedig későbbiekben kihat teljes lényére, és Emmából egy kitartó nő válik. Fia eltűnése legyengíti, mégis küzd érte, ameddig erejéből telik, hónapokig nem adja fel, még akkor sem, amikor már reménytelennek tűnik a helyzete.

A könyv végéig bizonytalan voltam a befejezésben, és egészen érdekes fordulatot vesz a történet, amikor már a végére érünk.

Korábban még nem olvastam az írónőtől, így nagyon fontos volt, milyen érzéseim lesznek olvasás közben. A legelején úgy éreztem, hogy nem lesz nekem való olvasmány, és attól tartottam, hogy csalódni fogok, pedig a fülszöveg nagyon megfogott, és a borító is nehezen engedett el, a cím pedig még ezeknél is jobban fogva tartott. Egy ideig vívódtam magamban, de engedve a könyv erejének, folytattam az olvasást, és úgy érzem, hogy jól döntöttem. Amilyen nehezen békéltem meg az első oldalakkal, olyan nehezen tudtam később letenni ezt a csodálatos világban játszódó, gyötrelmekkel szorongató történetet.

Köszönöm a General Press Kiadónak, hogy lehetővé tették számomra ennek a remek történetnek a megismerését!

BORÍTÓ: Egyszerű, mégis megragadja a tekintet, és a vízben lebegő lány képével a történetnek egy fontos motívumát mutatja meg. 5 pont

TÖRTÉNET: Fordulatos, a jelen, és a múlt is fontos szerepet kap, a jelen történései, és a visszaemlékezések arányosan váltakoznak. Egyszerre csodálatos és szomorú. 5 pont

KARAKTEREK: Sok karakter különleges. Nem csak a történethez közvetlenül kapcsolódó tulajdonságaikat ismerhetjük meg, hanem olyan jellemzőket, emlékeket is, amelyek bár nem a legfontosabbak, részben mégis van szerepük a történetben. 5 pont

Fülszöveg:

„Úgy érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb!

Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézenfogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!

A Felnőni kiábrándító a rajongók kedvenc képsorait tartalmazza tucatnyi új képregény mellett, amelyek csak ebben a kötetben olvashatóak. Sarah őszintesége, az olyan témáknál, mint pl. testkép, öntudat, introvertáltság, személyes kapcsolatok, és a melltartó-mosás gyakorisága, képregényeit elképesztően viccessé varázsolják – amellett, hogy mindenki magára ismerhet bennük.

Sarah munkásságát csak a Facebookon több, mint egy millióan követik, e könyv megjelenésekor a magyar rajongótábor, a Doodle Time Magyarul pedig kis híján harmincötezer rajongót tudhat magáénak!”

Eredeti cím: Adulthood Is a Myth

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 112

Megjelenés éve: 2016

Műfaj: Képregény

Fordító: Tót Barbara (Deidra Nichtea)

Értékelésem:

Sokan ismerjük Sarah Andersen képregényeit, jókat nevetünk azokon, és könnyen tudunk azonosulni a főszereplővel. Mindannyiunkban rejtőzik egy szétszórt „én”, mindannyian pechesek vagyunk valamiben, és számos olyan dolgot érezhetünk magunkénak, amivel Sarah képregényeiben találkozunk. Sarah kis képregényei feldobják a szürke hétköznapokat, és vicces formában tálalják a felnőtt élet nehézségeit, vagy éppen azt, hogy bizonyos dolgok, amelyeket tiniként túlreagáltunk, azokat felnőtt fejjel már milyen lazán tudjuk kezelni. A magyar rajongók legnagyobb örömére hazánkban is megjelent Sarah képregényeiből egy válogatás, amely sok vicces képsort tartalmaz.

Örömmel fogadtam a hírt, hogy ezek a vicces kis sztorik könyv formájában is elérhetővé válnak kis hazánkban, és ahogyan sok más rajongó, úgy én is vártam már, hogy végre a kezemben tarthassam. Azt hittem, hogy még várnom kell egy ideig, mire végre olvashatom, de miután a Fumax kiadónál tett látogatásom során ezzel a könyvvel tértem haza, már tudtam, hogy eljött az idő, el kell olvasnom!

Talán az olvasásra való előkészület tovább is tartott, mint a könyv lapjainak átböngészése, mégis úgy érzem, hogy megérte. Jó volt végre a meleg takaró alatt pihenni úgy, hogy tudtam, most nem kell majd semmit félbeszakítanom, mert egy rövid olvasmányba kezdtem bele. Már önmagában a borítóra jó ránézni, mert azonnal tudjuk, hogy ez az a lány, akivel sokan azonosulni tudunk, a könyv lapjai pedig olyan rövid, de vicces kis történeteket rejtenek magukban, amelyekben sokan magunkra ismerhetünk.

Mivel korábban az interneten követtem Sarah kis történeteit, így több már nem volt ismeretlen számomra. Ezalatt a rövid idő alatt többet nevettem szívből, mint máskor egy nap, vagy akár egy teljes hét alatt. A szürke hétköznapokat könnyen feldobhatja a sok apró vicces kis történet gyűjteménye, és a sok életunt ember között elhaladva színesebbnek tűnhetünk ki azzal, hogy a saját kis furcsaságainkon jól szórakozunk.

Szinte mindegyik kis történetben megtaláltam saját magamat, mert a bemutatott problémák, vicces esetek néhány kivételével mind megestek velem is – de ezzel sokan vagyunk ugyanígy. Nehezen tudnék kedvencet választani, mert mindegyik képsor nagyon jó, mégis a leginkább a zenével kapcsolatosak állnak hozzám a legközelebb.

Különösen jól esett, hogy egy unalmasnak ígérkező munkanap előtt egy kis vidámsággal töltődtem fel, mert sokszor úgy érzem, hogy felnőni valóban kiábrándító, és ahhoz, hogy pozitívabban álljunk hozzá a dolgokhoz, szükségünk van az olyan emberekre, mint Sarah.

Köszönöm a Fumax kiadónak, hogy részese lehettem ennek a rövid, de szórakoztató csodának!

Borító: A borító ennél jobb talán nem is lehetne, egy igazi rajongó azonnal felkapja a fejét, ha meglátja. 5 pont

Történet Teljesen úgy érzem, mintha a saját kis életemet látnám a képkockákon, annyira megragadja a lényeget. Rengeteg igazság lapokba zárva, humoros formában. 5 pont

Karakterek: A főszereplő karakterrel könnyű azonosulni, hiszen sokan egy cipőben járunk, vagy jártunk vele. 5 pont

Fülszöveg:
„Szent ​​Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. 
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. 
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.

Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…

Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.”

Eredeti cím: Az idő bolondjai
Kiadó: Grafoman
Oldalszám: 324
Kiadás éve: 2013
Műfaj: urban fantasy

Értékelésem:
Ismét egy régóta vágyott könyvet volt szerencsém elolvasni. Már jó ideje a kívánságlistámon volt, mégis a véletlen hozta úgy, hogy most olvassam el, egyszerűen csak elém sodorta a sors. Pont jókor, mert mostanában rengeteget gondolkodom az időn, szinte már megszállottan.

Sokszor hallunk az idővel kapcsolatos megjegyzéseket, bármerre járunk, az idő mindenhol jelen van, pedig fizikailag megfoghatatlan. Folyamatosan érezzük az idő múlását, van, akinek gyorsan telik, míg mások úgy érzik, ólomlábakon vánszorog az ideje. De mi a helyzet azokkal, akiknek valami miatt kevés idejük jut élni, vagy éppen azokkal, akik egész életüket az idővel, és annak megismerésével töltik? Mi is az idő? Egy folyamatosan haladó valami, amit láthatunk, érezhetünk, de meg nem foghatjuk. Sokan elvesztegetik rövid életüket, sokan pedig minden pillanatot szentként élnek meg, mert annyira értékesnek tartják az időt.

Azonban mi történik akkor, ha az idő megáll? Mit csinálsz, ha egyszer csak nem megy le a nap, nem történik semmi, megáll a közlekedés, nem kattognak az órák, nem mozdulnak a mutatók? Mit csinálsz, ha az idő egy kis időre megszűnik?

A Kron szigetén élőkkel megtörténik az, amit talán csak legmerészebb álmainkben tudnánk elképzelni: megáll az idő. Mire ez bekövetkezik, már megismerjük szereplőinket, és a saját történetüket. Van, akinek csak pár év jutott, van, akinek több évszázad. De ez mégis hogyan lehetséges? Hogyan kötődhet össze egy progériás lány, egy órásmester és egy több életet megélt ember története, mi az, ami közös bennük?  Mindannyiuknak fontos az idő, de nem ugyanúgy, mégis megvan köztük az apró kis kapocs, mindannyian érzékelik azt, hogy megállt az idő. Mind keresnek valamit, megoldást egy problémára, választ egy kérdésre.

Az olvasó szomorú, egyben gyönyörű történeteket kap, érzelmekben nincsen hiány, emellett persze bőven kijut az izgalmakból is. Nem egyszer sikerült könnyeket varázsolni a szemembe, számtalanszor elmerültem a szép leírásokban, a finom részletekben. Nagyon megszerettem Mimi Lafarge-t, a fiatal progériás lányt, aki rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül. Neki sokkal kevesebb idő jutott, mint egy átlagos embernek, és még ezt a pár évet sem élhette le úgy, ahogyan szerette volna. Talán ő nyert a legtöbbet az idő megállásával, mert hátrahagyott mindent, és egy kis kalandos útra indult, hogy megvalósítsa néhány fontos álmát.

A könyv egy számomra nagyon fontos dalt juttat eszembe, olvasás közben nagyon sokat gondoltam rá.

„Ha csak egy pillanatra is megállna az idő,
Mindent hátrahagynék én, az egész életem,
Mosolyt varázsolnék minden fáradt arcra,
És elfújnám a könnyeket, mint az őszi szél...”

Persze eszembe jutottak olyan dalok is, amelyek még nem érhetőek el semmilyen webes felületen, így azokat sajnos nem tudom megosztani veletek.

Az idő végtelenségét kihasználva a szigeten élő órásmester is elmeséli különleges történetét, azt a rengeteg időt, amit megélt. Ő is nagyon a szívemhez nőtt, már csak a neve miatt is, a Tac Lachensky találó név egy órásnak. Olvasás közben rengeteg érzés kavargott bennem, mert az tény, hogy egy csodálatos történetet kaptak az olvasók, rengeteg apró kis csoda van a lapokra sűrítve, és én személy szerint nem tudtam betelni vele!

Bonyolítja a dolgokat Manfred, a titokzatos alak megjelenése, és még egy fontos szereplőnk, akinek még az órásnál is több köze van az időhöz. De ki is ő, és mit szeretne? A könyvben megtudjuk a választ, ám személye, létezése még így is egy rejtély.

Sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy mit tennék, ha megállna az idő. Az biztos, hogy kihasználnám a lehetőséget, talán én is elindulnék egy véges-végtelen útra, és keresném a választ eddig megálaszolatlan kérdéseimre.

Tagadhatatlanul is az idő bolondjává váltam, még ha csak egy olvasás erejéig, de én is Az idő bolondjai közé tartoztam. Teljesen magába szippantott a történet, nem engedett el, rabjává váltam az időtlenségnek.

Borító: Nagyon megfogott a fogaskerekek és a zsebóra látványa, nagyon szeretem, amikor ezek az elemek szerepet kapnak valamiben, és ezen a borítón nagyon jól mutatnak. 5 pont

Karakterek: Mindenkit megismerünk, betekintést nyerhetünk az életükbe. Szinte már együtt éltem meg velük a történéseket, úgy éreztem, mintha ezek a szereplők köztünk járnának. 5 pont

Történet: Röviden, tömörem: imádtam! Tetszik, hogy különböző történeteket összekapcsol valami közös, és így egy több szálon futó történetet kapunk.  5 pont

Fülszöveg:
„Rejtélyes ​​gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára vár. Sorra kerülnek elő a holttestek, egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozatai… de mi az indíték? Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie… Az igazság pedig elviselhetetlenül fájdalmas… Carin Gerhardsen világhírű sorozatának első kötetében egy felejthetetlen sorozatgyilkos lelkébe látunk, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. A Mézeskalács ház igazi csemege a vérfagyasztó krimik szerelmeseinek. Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel. A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.”

Eredeti cím: Pepparkakshuset
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 326
Kiadás éve: 2013
Műfaj: krimi
Fordította: Teplán Ágnes, Markwarth Zsófia

Értékelésem:
Hű, na most komoly bajban vagyok... nagyon nem azt kaptam, amit vártam, és sajnos még csalódtam is! Egy régóta vágyott könyvet olvashattam el végre, hosszú várakozás után, és hosszú szenvedés volt az elolvasása is.

Tudtam, hogy krimiről van szó, nem véletlenül vettem a kezembe. Tudtam, hogy a címét nem kell szó szerint érteni, de azt nem tudtam, hogy nem fogom felfogni, mégis mi köze van a történetnek egy ilyen címhez. Adott volt egy nehéz sorsú karakter, és felbukkannak azok az emberek, akik fontos szerepet játszottak múltjában, és a jelenben is, illetve a jellemfejlődését is nagyban befolyásolták. Nem volt hiány bűncselekményekben, a történéseket több szemszögből is megismeheti az olvasó – rengeteg felesleges töltelékkel. Persze felmerül a kérdés, hogy miért?! Miért kellett ezt így elrontani?

Az alap elképzelés nagyon jó volt, hiszen van egy szereplőnk, akit soha nem fogadtak el, és mindig bántottak gyerekként. Sosem lehet tudni, hogy kire milyen hatással vannak a gyermekkorában ért attrocitások, és milyen következményei lehetnek – van, aki elfelejti, és van, aki élete végéig magával cipeli a terhet. Ebben a történetben fontos szerepet kapnak a gyermekkori lelki sérülések, és kapunk egy gyilkost, aki addig nem nyugszik, míg el nem nyerik méltónak hitt büntetésüket. Ebből akár egy nagyszerű pszichothriller is lehetett volna, ha nem lenne minden izgalmas esemény unalmasra nyújtva, és nem kéne mindig azon gondolkodni, hogy mikor ér véget egy újabb töltelékrész.

Vannak benne csavarok, a történet vége nagyon meglepő, és talán ez menti egy kicsit a tartalmat. Pozitívum, hogy megismerjük egyes szereplők jelenét, és megtudjuk, hogy milyen módon vették ki részüket a gyermekkori kegyetlen játékból, de ettől függetlenül sok mindent elhanyagolhatónak tartok.

A történetet több szemszögből ismerhetjük meg, fontos szerepet kap a gyilkos szemszöge is, napló formájában – ennek külön örülök, bár néha nem értettem egészen, hogy miről is van szó, miért van tele olyan mondatokkal, amiket egyszerűen nem tudok hova tenni. A legvége volt még számomra egy érdekes fordulat, addigra már teljesen összezavarodtam, és nem tudtam eldönteni, hogy most akkor ki kicsoda, mit csinál és miért. Sajnos ez a könyv nem került a kedvenceim közé a fentebb leírt okok miatt.

Borító: Elsőnek a borító fogott meg. Kicsit hideg, kicsit rejtélyes, és figyelemfelkeltő. 5 pont

Karakterek: A különböző jellemeket jól ábrázolta az írónő, de egyes szereplőkből talán kicsit sokat kap az olvasó. 4 pont

Történet: Sok a felesleges rész, a kevesebb néha több. 2 pont

Fülszöveg:

„Fanni, Tomi és Ádám, a három testvér a nyarat kénytelen a Nagymamánál tölteni. Új lakásba költöznek, és csak láb alatt lennének. Még sosem jártak a Nagyinál, szüleiket viszont már hallottak róla beszélni. Kicsit meg vannak szeppenve: a furcsa öregasszony az erdő közepén él egy házikóban. Se tévé, se telefon. A gyerekek életük legunalmasabb nyarára számítanak. De hamarosan kiderül, hogy az erdőben nem csak fák és állatok élnek, hanem boszorkányok, manók, szellemek és még sokan mások. A gyerekek sokat megtanulnak a világról és önmagukról mire életük legizgalmasabb nyara véget ér. És hogy mi történik, ha véget ér a nyár? Kiderül a folytatásból, amely 2005. végén jelenik meg.”

Kiadó: Szerep
Oldalszám: 340
Kiadás éve: 2005
Műfaj: ifjúsági, gyermekmese
Illusztrálta: Sasváriné Martikna Gyöngyvér és Sasvári Tibor

Értékelésem:
Amikor először találkoztam a könyvvel, sokáig nézegettem a fülszöveget, az illusztrációkat, és hosszan elgondolkodtam azon, hogy el szeretném-e olvasni. A cím érdekes volt, a borító nem sokat mutatott, de a fülszöveg megfogott. Egy mese, mesebeli lényekkel, fantáziavilág, ráadásul magyar írónőtől! Így egy határozott igennel megadtam az esélyt a történetnek.

Izgatottan kezdtem neki az olvasásnak, majd lelkesedésem nagyon hamar csalódottságba váltott. Szerettem volna megszeretni ezt a történetet, de nem teljesen azt kaptam, amire vártam. Ezzel persze nem lenne probléma, mert attól még lehet egy mese érdekes, és szerethető, hiába tér el az eredmény az elvárásoktól.

A fülszövegben volt szó mesebeli lényekről , és a történetben ennek megfelelően meg is jelentek, és a gyerekek is szépen elkezdték felfedezni az erdő titkait, érdekességeit. Szívesen részt vettem volna a kalandjaikban, ha a történet megfogalmazása jobban felkelti az érdeklődésemet. Nincs mit ragoznom, unalmasnak és vontatottnak éreztem. Egy mesevilág pedig hiába lehet tele varázslatos lényekkel, ha pont a lényeg hiányzik belőle: a varázs és az izgalom.

Nehezen rágtam át magam egy-egy oldalon, a szép illusztrációk sem kárpótoltak a csalódottságomért. Többször pihentettem a könyvet, abban reménykedve, hogy idő közben megszeretem a történetet, de végül sehogy sem tudtam rávenni magam arra, hogy folytassam az olvasást. Sajnálom, mert egy nagyon jó mesét ki lehetett volna hozni belőle!

Bár a fülszövegben van szó folytatásról, én ezzel még sehol nem futottam össze, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogok.

Borító: Egyszerű, semmi utalást nem találok a tartalomra. 2/5

Történet: Izgalmas cselekmények – vontatott, unalmas megfogalmazásban. 2/5

Karakterek: A történet pozitívumaként kiemelhetőek a szereplők, a gyerekek igazi gyerekek, a mesebeli lények valóban mesebeliek, a nagyi kicsit fura, de igazi nagymama. 4/5

Fülszöveg:
Az 1960-as évek elején Onetti épp újabb kötetén dolgozott, amely Santa Maríában, ebben az általa teremtett, félig mitikus, s ugyanakkor ízig-vérig latin-amerikai alakokkal és sorsokkal teli városban játszódott. Úgy dolgozott, ahogy szokott: ágyban fekve, italozva-cigarettázva rótta fura betűit egy határidőnaplóba. Ám hirtelen elhatározással félbeszakította a regényt, és belefogott egy másikba. Ebből lett aztán a szerző máig legnépszerűbb könyve, A hajógyár (1961). Mi késztette a vargabetűre? A szerzőtől tudjuk, hogy egy különös véletlen folytán elvetődött a Buenos Aires-i kikötő déli dokkjaiba, s ott egy csődbe jutott gyár vezetője kalauzolta: teljesen elhagyatott volt a telep, a bíróság már lepecsételte, kísérője mégis úgy viselkedett, mintha működne a gyár, még kulcsot is szerzett, és a hajdani luxusiroda romjai közt dolgozva igyekezett jogi úton megmenteni a vállalatot. Onetti egy különleges, indiai fából készült vesszővel tért vissza a városba – és egy készen kapott ötlettel, mellyel újabb lehetőséget, új reményt adhat állandó, kudarcos sorsú hősének, Larsennek.
Az elvileg sok szinten működő építmény, a Cég, amelyben már csak egy-két főember végzi teljesen értelmetlen munkáját, a széthullás, a hiábavalóság abszurd birodalma, s ugyanakkor tipikusan argentin-uruguayi háttér Larssen sorsához.
Larssen gesztusa, aki cégvezetőként olyan helyzetért, és rendért vállal önként bünhődést, majd újabb elkerülhetetlen kudarcot, amihez tulajdonképpen semmi köze, lehet közvetlen történelmi-politikai jóslat, lehet önzetlen társadalmi – akár krisztusi – áldozat, és lehet művészi szerepvállalás is. Mégis talán egy általános életérzés megjelenítése a döntő, ami kortól és helytől független, s amiről évekkel később így vallott Onetti: „A hajógyár nem jövendölés volt, nem is játszadozás a futorológia határtalan, kis mezején. Azt az érzést igyekezett megfogalmazni, hogy valami nagyon bűzlik, és nem csak Uruguayban vagy Dániában. Ma egyre erősebb a szag. Nem kétséges, hogy egy-kettőre itt lesznek a balzsamozók, és ideig-óráig leplezik majd a bűzt.”

Juan Carlos Onetti (1909–1994) Montevideóban született, hosszú éveken át Buenos Airesben élt, Madridban, emigrációban halt meg. Volt újságíró, könyvtáros, szerkesztő, a többi közt legendás Marcha című uruguayi folyóirat alapítója. Jelentős díjakat kapott, a legfontosabbat, a „spanyol Nobelt”, a Cervantes-díjat 1980-ban vehett át. Hatalmas életműve többkötetnyi novellát, kisregényt és hat nagyregényt tartalmaz.
Az Európa Könyvkiadó négy kötetben jelenteti meg a szerző válogatott műveit:

Egy névtelen sírra (kisregények)
A hajógyár (regény)
A megvalósult álom (elbeszélések)
Rövid az élet (regény)

Eredeti cím: El astillero
Kiadó: Európa
Oldalszám: 280
Kiadás éve: 2007
Műfaj: Regény
Fordította: Székács Vera

Értékelésem:
Nem tudom, mi keltette fel az érdeklődésemet a könyv iránt, mert a borítója számomra egyáltalán nem volt figyelemfelkető, és a fülszöveg sem hagyott bennem nyomot. Mégis el szerettem volna olvasni, de sajnos csalódnom kellett. Olvastam pár értékelést a könyvről, azok alapján azt reméltem, hogy tetszeni fog, de nem nyerte el a tetszésemet.

Ezt tartják az író legnépszerűbb könyvének, éppen ezért igyekeztem nagyon figyelni a tartalmára. A cselekmények több szálon futnak, ezt a fejezetcímek is jelölik. Egy ideig még nem zavarodtam bele a fejezetekbe, de amikor egy fejezet már több címet kapott, az nekem sok volt. Azt elismerem, hogy valamilyen módon el kell különíteni a fejezeteket, de szerintem kreatívabb megoldás is születhetett volna az ugyanolyan címek számozásánál. Nekem sajnos zavaróbb volt ez a fajta címrendszer.

A történetből sajnos túl sok nem maradt meg, csak a szereplők lényegesebb tulajdonságai, és a nyomasztó érzés, ami végig jelen volt a könyvben. Mivel egy egész rövid könyvről van szó, azt hittem, hogy majd hamar el fogom olvasni, de tévedtem. Egyre jobban untam, és már nem volt kedvem újra kezembe venni. Amikor végre végeztem vele, azt egyfajta sikerélményként fogtam fel, mert ritkán fordul elő az, hogy eny könyv ennyire ne tartsa fenn az érdeklődésemet. 

Számomra az egyik legnagyobb pozitívum a megfogalmazás volt. Még ha a történet nem is tetszett, az egy kicsit kárpótolt, hogy az író nagyon jól bánt a szavakkal – jelen esetben persze sokat számít az is, hogy szép fordításban olvashattam. Biztos vagyok benne, hogy A hajógyár nem egy rossz köny, csak sajnos nem nekem való.

Borító: Többször is elhaladtam mellette úgy, hogy nem vettem észre, még akkor is nehezen találtam meg, amikor kifejezetten ezt a könyvet kerestem. Egyáltalán nem figyelemfelkeltő. 2/5

Történet: Számomra túl vontatott volt, nem éreztem úgy, hogy lekötne. 2/5

Karakterek: Részletesebben is megismerhettem a fontosabb szereplőket, szinte már el tudtam őket képzelni. 4/5

Bár nem szokásom, de ha a nyelvezetét, a szóhasználatot pontoznám, akkor az a maximálos pontot kapná tőlem, mert a megfogalmazás tényleg szép. 5*/5

Elérkezett az a pillanat, hogy engem is meghívtak a Summer Book Tag-re, név szerint KockaCica gondolt rám a kitöltés során. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy én is kitöltsem, mert ilyet úgysem csináltam még, és én is kíváncsi leszek, mit hozok ki belőle. Na, lássuk!

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet!

Már ezzel sikerült jól megfogni, mert nem szoktam évszakokra asszociálni, ha könyvről van szó, és így kicsit nehéz is volt dönteni. Végül Viven Holloway Vérvörös horizont című könyvére esett a választásom. Bár még nem olvastam el belőle mindkét novellát (az egyikhez már korábban volt szerencsém a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek című antológiában), de a színvilága miatt nyárisanak érzem.

2.Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célállomása lenne a nyári vakációdnak!

Nem is kellett gondolkodnom a válaszon. DELTORA! Deltora földjére utaznék szívesen, és nem éppen a pihenésé lenne a főszerep. Szeretném végigkísérni, Jázmin, Lief és Barda kalandjait, velük tartani a hosszú úton. A Deltora-küldetés a kedvenc fantasym, hiába nem pont az én korosztályomnak való, de imádom, és el tudnám magamat képzelni Deltorában! Azt hiszem, itt az ideje újra elolvasni a könyvsorozatot.

3. Éppen nyaralni mész, és a repülőn ülsz. Egy olyan regényt akarsz olvasni, ami egész úton kitart. Melyik regényt vinnéd magaddal?

Ha hosszú regény, akkor gondolkodás nélkül Stephen King mesterhez fordulok. Eddig még nem okozott csalódást, kedvencem tőle A halálsoron. Bár magamat ismerve nem bírnám ki, hogy csak egy könyvet vigyek magammal, valószínűleg bepakolnék egy fél könyvtárat, gondolva arra, hogy nem csak a repülőn jöhet rám az olvashatnék!

4. Nyári szomorúság gyötör. Melyik vidám könyv csalna mosolyt az arcodra?

Kurt Vonnegut egyik művét választanám, eddig még benne sem csalódtam, de nehéz lenne választanom, hogy melyiket olvassam, mert több is van a várólistámon. Nemrég fejeztem be a Bajnokok reggelije című könyvét, és pont egy borúsabb nyári napon vettem a kezembe, feldobta a hangulatomat.

5. Éppen a tengerparton ülsz. Melyik kitalált karakter lenne a társad?

Hű, ez egy nagyon jó kérdés! Nagyon sok karaktert megkedveltem már könyvmoly létem során, így valószínűleg egy közös nyaralást szerveznék, és akkor kedvenc szereplőimmel elfoglalnánk a tengerpartot.

6. Egy fagyizás mellé kell egy fagyos, menő haver is. Melyik karakter lenne az ideális jelölt?

Nem egy ember vagy valamilyen fantázialény lenne a társam, hanem Alfimacsek! Aki olvastam már Simon Tamástól a Vérmacskát (legalább egy részt), tudja, hogy Alfi milyen macsek. Ha a valóságban tudna beszélni, biztosan elszórakoznék a stílusán, mert bár kicsit fagyos, kicsit bunkó, de közben szórakoztató is.

7. Oszd meg a nyári őrületet, és jelölj meg pár embert!

Őszinte leszek, túl sok bloggert nem ismerek. Akiket ismerek, őket pedig már kihívta más, kicsit későn is kezdtem neki a kitöltésnek, így nem jelölök meg senkit, de ha valaki úgy érzi, hogy szeretné kitölteni, ne hagyja ki!

Fülszöveg:
“Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.

Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.”

Eredeti cím:  The School for Good and Evil
Sorozat: Jók és Rosszak Iskolája
Kiadó: Twister Media
Ooldalszám: 584
Kiadás éve: 2015
Műfaj: Ifjúsági, fantasy
Fordító: Bozai Ágota
Illusztrálta: Iacopo Bruno

Jó ideje szemezgettem már a könyvvel, és nagyon vágytam rá, hogy olvashassam, fel szerettem volna fedezni, mit rejt egy ilyen csodás borító. Köszönöm a Twister Media kiadónak, hogy megkaptam erre a lehetőséget, az olvasás idejére visszatértem pár évvel korábbi világomba!

Minden mesében vannak Jók és Rosszak, a Jók mindig szépek és kedvesek, a Rosszak pedig gonoszak és csúnyák. Soman Chainani pedig elképzelt egy olyan mesét, amiben nem ilyen egyszerű a szereplők besorolása, mert a szép és kedves külső egy velejéig romlott lelket is takarhat, és a morcos, csúnyácska álarc is rejthet egy gyönyörű és kedves lényt.

Sophie egy kedves, hibátlan megjelenésű lány, tökéletes ruhákban, tökéletes élettel. Agatha egy morcos, magába fordult lány, aki nem tud beilleszkedni sehova. Úgy tűnik, ebben a két lányban semmi közös nincsen, ennek ellenére mégis barátnők. Tudnak a Jók és Rosszak Iskolájának létezéséről, és azt is tudják, hogy közeleg az az idő, amikor a Gazgató magával visz két gyermeket, egyet a Jókhoz, egyet pedig a Rosszakhoz. Amint elérkezik ez a rettegett éjszaka, a lányoknak egy célja van: bármi is történjen, nekik együtt kell maradniuk. A két lány közötti kötelék nagyon erős, és ez a bizonyos éjszaka teljesen megváltoztatja az éketüket…

Ők kerülnek be a Jók és Rosszak Iskolájába, azonban Sophie a Rosszakhoz, Agatha pedig a Jókhoz. Kicsit komikusnak tűnhet, hogy Sophie, a hercegnőként nevelt, puha bőrű, ápolt, nyafka lány egy csapat koszos, testi hibákkal teli, mogorva gyerek közé kerüljön, egy koszos toronyba, míg Agatha, a nagyon fekete megjelenésű, tükröktől írtózó, igazán rossz lány pedig a hercegek és hercegnők világában találja magát. Nagyon nehéz úgy tartozni valahova, hogy jól érezhetően nem fogadnak el, így a két lány komoly kihívásokkal áll szemben, és rengeteg meglepetés éri őket.

Az első évük a Jók és Rosszak Iskolájában meglehetősen kemény, hiszen már ebben az évben sokat kell bizonyítaniuk, ráadásul egy olyan oldalon, ami eddig teljesen idegen volt számukra. Szembesülniük kell azzal, hogy mi vár rájuk, ha nem teljesítenek jól, és megismerik a mesevilág alapjait. Bevallom, néha egy-két utalást kicsit morbidnak tartottam, amelyek a sokak által jól ismert mesékhez kapcsolódnak, de mégis viccesnek éreztem, mert az író fantáziája vitathatatlanul élénk, és a humort sem mellőzi!

– Senki nem mondja, hogy gonosz lennél, Agatha – sóhajtott Sophie. – Te csak... egyszerűen más vagy.
Agatha szeme összeszűkült.
– Más. Értem. Hogyan más?
– Hát, kezdjük azzal, hogy mindig feketében jársz.
– Mert a fekete ruha nem koszolódik.
– Alig jössz ki a házatokból.
– Az emberek itt rám se néznek.
– A Meseíróversenyre olyan mesét írtál, amiben Hófehérkét felzabálták a keselyűk, és Hamupipőke belefojtotta magát egy kád vízbe.
– Úgy gondoltam, az jobb befejezés.
– Születésnapomra döglött békát adtál.
– Hogy emlékeztesselek, hogy mind meghalunk, a föld alatt fogunk rohadni, és megesznek a kukacok, szóval addig élvezzük a szülinapjainkat, amíg élvezhetjük. Elgondolkodtatónak találtam.
– Agatha, hiszen halloweenkor menyasszonynak öltöztél.
– Az esküvő elég félelmetes.

Már azzal is sikerült megalapozni a történet érdekességét, hogy a két lány nem abba az iskolába kerül, ahova számításaik szerint kerülniük kellett volna, és ez fontos része is a mesének, ezen alapulva bontakozik ki a cselekmény. Fejezetről fejezetre egyre jobban megismerjük a szereplőket, szépen lassan lehullik róluk a lepel, míg végül megmutatják valódi énjüket.

A Jók és Rosszak Iskolája egy igazi mese, tele varázslatos elemekkel, olyan lényekkel, amelyek csak a képzeletünkben létezhetnek, mégis egy kis időre úgy éreztem, mintha én is közöttük lennék. A legtöbb mese viszonylag rövid szokott lenni, azokhoz képest Sophie és Agatha története felérne akár több mesével is, terjedelmesebb, így tovább kalandozhatunk ebben a csodálatos, egyben borzasztó világban. A Jó és a Rossz oldal között sok az ellentét, ahogyan ez a mesében is beigazolódik, mégis szükséges az egyensúly, hogy ne boruljon fel a rend. Én úgy érzem, hogy ez sikerült, bár Sophie sokszor túlzottan is hisztis, ami érthető, mert hercegnőnek nevelték, de emellett néha kicsit idegesítő is. Több gonosz szereplő is van a történetben, ettől függetlenül egyikkel kapcsolatban sem érzek ellenszenvet, a karakterükkel sokat hozzátesznek a mese alakulásához.

Egy mesében van egy cukormázas és egy rothadó világ, a Jók és a Rosszak igyekeznek kerülni egymást, és elérni egy célt: legyőzni a másikat. A Jók és Rosszak Iskolája nekem olyan, mint egy mese a mesében, ez köszönhető az ismert mesefigurákra való utalásoknak is.

Ahogy egyre jobban közeledtem a történet végéhez, azt hittem, hogy több meglepetés már nem érhet. Tévedtem, mert még ekkor is sikerült csavarni egyet az eddig szépen felépített világon, én meg persze csak pislogni tudtam meglepettségemben!

Az író a modern mesébe belesző klasszikus alakokat és elemeket, kicsit átírja a„…boldogan éltek, amíg meg nem…” befejezést, megmutatja, hogy a Jók és a Rosszak között is lehet egyetértés, a külső nem minden, és létezhetnek erősebb dolgok is a szerelemnél. Külön pozitívumnak tartom azt, hogy egy férfi írótól kaptunk egy ilyen lenyűgöző mesét, és abban biztos vagyok, hogy nem csak az én szívembe lopta be magát a Jók és Rosszak Iskolája. Ez egy trilógia első része, kíváncsian várom a folytatást is, remélem, hogy hamarosan újra Agathával és Sophieval indulhatok egy újabb kalandos útra, és meg sem állunk egészen mesevilágig!

Borító: Első pillantásra megfogott. Nem csak a szépsége miatt figyelemfelkeltő, az ellentétet nagyon jól kifejezi, ahogyan a belső tartalomhoz is nagyon jól illik. 5/5

Történet: Eseménydús, fordulatos, izgalmas. Különösen tetszenek az ismert mesékre való utalások, nem egyszer sikerült mosolyt csalni az arcomra. 5/5

Karakterek: A szereplők zseniálisak! A Jóban megbújó rosszaság, a Rossz mögött rejtőző jóság, az ellentétek… minden nagyon jól érzékelhető a szereplőkben! 5/5

Fülszöveg:
Sikolya szólított, a lelke csalogatott ide. A múltadnak ma vége.

Szeretnék halott lenni. A kertedben saját véremmel festeni. Elegem van. 
Az önsanyargatás sosem lesz megoldás. Menned kellene, míg megteheted. 
Kihez beszélsz leveledben, hová tűnsz, mikor feljön a nap? Istenem, nem teheted ezt velem, fedd fel magad! 
Miért kell mindent megnehezítened, mi oly könnyű lehetne? 
Ki kell zárnom mindent a lelkemből, de a soraid nélkül már nem vagyok önmagam. 
Kértem, hogy menekülj, helyette visszavágytál a pokol ölelésébe. 
Nem kereshetem tovább holmi mesékben a megoldást. Ebből már nem kaphatok választ. 
Nem sejtetted, hogy bár mögötted lépkedtem, mindig előtted jártam.

A homokszemek pörögnek. Indulnod kell, mert lassan késő lesz…

Kiadó: Underground
Oldalszám: 216
Megjelenés éve: 2015
Műfaj: Krimi, thriller

Értékelésem:
Már régóta vágytam arra, hogy beléphessek A téboly kertjébe, és megismerhessem történetét. Molyon már sokszor szembe jött velem a könyv, de sokáig nem tudtam, mikor olvashatom majd. Amikor végre a kezembe kerül, nem bírtam várni vele, még az aktuális olvasmányomat is félbeszakítottam. Nem bántam meg, mert egy izgalmas történetet olvashattam, amiben mindig ott bújkált valamilyen rejtély.

Nem gondoltam volna, hogy egy viszonylag rövid történet ennyire megfog majd, nehezen tudtam letenni, és azt vettem észre magamon, hogy már én is izgatottan várom SL leveleit, amelyek egyszerre gyönyörűek és hátborzongatóak. Bevallom, a cím alapján teljesen más jellegű történetre számítottam, és egy kicsit meg is lepődtem, hogy nem azt kaptam, amit vártam, de még így sem okozott csalódást!

A szép megfogalmazás mögé bújt a rettenet, és egy misztikus világban éreztem magam, egyszerre tűnt valósnak, és egy kicsit elvarázsoltnak is. Növelte az izgalmat az, hogy egy szerkesztőség is fontos szerepet kapott a történetben, így egy kicsit közelebb is éreztem magamhoz a történéseket, mert mindig is vonzott a szerkesztőség, az újságok világa.

Borító: Sejtelmes, sötét, egy kicsit véres. Pont, mint a történet. 5/5

Történet: Tetszik, hogy nem csak egy egyszerű cselekményre épül, hanem fontos szerepük van a leveleknek is. 5/5

Karakterek: Minden karakter más valamiben, és annyira ismerjük meg őket, amennyire a történet megkívánja. 4/5