FÜLSZÖVEG:

"A terrorizmus fenyegető jelenléte kísért Yasmina Khadra világhírű regényében, amely a közel-keleti arabizraeli konfliktust mutatja be egy férfi történetén keresztül. Az arab származása kényszereiből kitört Amín álomba illő körülmények között él: sikeres orvos, jómódú tel-avivi polgár, szerető és szeretett férj, megbízható barát. Egy öngyilkos merénylet azonban egyetlen villanás alatt zúzza porrá idilljét. A sérültek ellátásában kimerült sebészt a rendőrség arra kéri, azonosítsa a felesége holttestét, akiről kiderül, hogy maga volt a merénylő. A gyászában és értetlenségében fuldokló férj ámokfutásszerű nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki és mi vette rá imádott feleségét arra, hogy gyermekek életét kioltva hirdesse azokat a palesztin szabadságelveket, amelyeknek otthon sosem adott hangot. A nyomozás megrendítő eredményekhez vezet, s a sebész szeméről végül lehull a hályog. De miféle tisztánlátás az, amely a történet végén rá vár? Miféle ébredés? Vagy miféle álom?

Yasmina Khadra, az algériai származású, női álnév mögé rejtőző szerző a terrorizmus elleni harcot személyesen tapasztalta meg közel négy évtizedes katonai szolgálata során. Az írónak nem az a szerepe, hogy döntőbíró legyen – vallotta Khadra saját regényéről –, hanem a hibákra kell rámutatnia, az emberi tényező szeizmográfja kell hogy legyen. Megértetni valamit szép dolog, ám érzékennyé tenni a másikat ez még remekebb."

EREDETI CÍM: L’ ATTENTAT
KIADÓ: GENERAL PRESS
OLDALSZÁM: 218
MEGJELENÉS ÉVE: 2011
MŰFAJ: REGÉNY
FORDÍTÓ: BARANYAI JUDIT

Nem tudom, miért döntöttem mellette. Csak nézett rám a polcról a borító rejtélyes hölgye, és valami azt súgta a fejemben, hogy vigyem haza, és ismerjem meg a lapjaiban megbúvó szomorú történetet, tekintsek bele abba a világba, ahol a könyv sorai bármikor megtörténhetnek. Vívódtam egy kicsit magammal – „Biztos hogy kell ez nekem? Jó, jó, szép a borító, a fülszöveg is csalogató, de én ezt komolyan akarom? Nem szeretem a szomorú történeteket, nem akarom, hogy fájjon az olvasás, de…

Végül a könyv győzött.

Már a könyv fülszövege elárulta, hogy az író álnevet használ, aki négy évtizeden keresztül katonaként szolgált, és gyorsan kiderítettem, hogy a név mögött Mohammed Moulessehoul áll. Mielőtt elkezdtem olvasni, azt hittem, hogy majd egy női szereplő narrációjával ismerhetem meg a könyv tartalmát, azonban hamar rádöbbentem, hogy a főszereplőnk egy gyászoló, a miértekre választ kereső férfi. A történet ebben az esetben a végével kezdődik, majd szépen (és szomorúan!) kibontakoznak az előzmények. Az első pár oldalon tudjuk, hogy narrátorunk élete is véget ér a történetben, és amikor utolsó pillanatiban megismerjük pár régi emlékét, ezek közül is egy gondolat nagyon megfogott, ami az egész történet során aktuális:

„Aki azt mondta neked, hogy egy férfi sosem sír, nincs tisztában vele, mit jelent férfinak lenni – mondta apám, amikor könnyek között talált a pátriárka halotti ágyánál. – Nem kell szégyenkezned, amiért sírsz, fiam. A könny a legnemesebb adottságaink egyike.”

Az elismert orvos életét örökre megváltoztatja a nap, amikor felesége egy gyorsétteremben felrobbantja magát. Sokáig reménytelenül bolyongtam a sorok között, együtt keresve a választ Amín Dzsaafaríval kedvese, Szíhem tettére. Persze külső szemlélőként könnyebben felfogtam tettének okát, mint az elkeseredett özvegy, aki azt hitte, szerelmével tökéletes az élete.

A sok vívódás közepette nehéz beismerni, hogy még ha a saját életünk tökéletes is, a körülöttük lévő világban semmi sincsen rendben, vagy ezeken a problémákon átsiklunk éppen a saját bajainkkal foglalkozva. Amín sok komoly problémát figyelmen kívül hagyott, míg Szíhem érzékenyebb volt a világra, megfontoltan cselekedett, még ha ez az életébe is került. Amín ebből persze semmit nem vett észre a tökéletesség felhőjén ülve.

A történet komoly üzenetet hordoz magában, ehhez nem fér kétség. Egy olyan érzékeny témára világít rá, amitől sokan csak elfordítják a fejüket, és azt gondolják, hogy ezzel a probléma meg is van oldva, pedig ez nem ilyen egyszerű. Főszereplőnket is egészen addig elkerüli ez a komoly probléma, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg annak következményeit. Mint orvos, helyes az a gondolata, életcélja, hogy másoknak az életéért küzdjön, abban viszont nagyon helytelenül gondolkodik, hogy figyelmen kívül hagy egy olyan komoly társadalmi és politikai problémát, amely sokaknak az életét veszi el – hiszen ha az emberek életéért küzd, akkor az is fontos, hogy valamilyen formában is próbáljon megoldást találni erre az évtizedek óta tartó problémára.

Az egész történeten egy gyászoló, reményvesztett férfi vezeti végig az olvasót. Ahogyan történetünk végéhez közeledünk, egy kissé már bosszantó Amínnak ez a vaksága, mégis felfogja a helyzet komolyságát, csak sajnos már túl későn, már nincsen értelme tovább küzdenie. Az utolsó oldalakon visszaköszönnek a könyv elején olvasott sorok, minden elrendeződik, mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy az, amit sokan csak olvasunk, miért kell, hogy megtörténjen a világ más területein?

A történetet egy számomra kedves gondolat zárja le, ami egy kicsit elgondolkodtató, emellett pedig nagyon hasznos, és bölcs gondolat:

„Mindent elvehetnek tőled: a javaidat, a legszebb éveidet, az örömöt, az elismeréseidet, egészen az utolsó ingedig – de mindig a tiéd marad az álmod, hogy újrateremtsd a világot, amelyet elvettek tőled.”

A könyv befejezésével egy kicsit megkönnyebbültem, mert nagyon nyomasztó volt számomra ez a történet. Ez volt az első könyvem az írótól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó!

BORÍTÓ: Szép, mégis visszafogott, a színek harmóniában vannak egymással. A borítón szereplő lányt egy ideig Szíhem alakjához társítottam, de ez a történet előrehaladtával változott, a nő alak számomra szimbolikus jelentőségűvé vált. 4 pont