Fülszöveg:
„Szent ​​Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni. 
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél. 
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.

Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…

Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.”

Eredeti cím: Az idő bolondjai
Kiadó: Grafoman
Oldalszám: 324
Kiadás éve: 2013
Műfaj: urban fantasy

Értékelésem:
Ismét egy régóta vágyott könyvet volt szerencsém elolvasni. Már jó ideje a kívánságlistámon volt, mégis a véletlen hozta úgy, hogy most olvassam el, egyszerűen csak elém sodorta a sors. Pont jókor, mert mostanában rengeteget gondolkodom az időn, szinte már megszállottan.

Sokszor hallunk az idővel kapcsolatos megjegyzéseket, bármerre járunk, az idő mindenhol jelen van, pedig fizikailag megfoghatatlan. Folyamatosan érezzük az idő múlását, van, akinek gyorsan telik, míg mások úgy érzik, ólomlábakon vánszorog az ideje. De mi a helyzet azokkal, akiknek valami miatt kevés idejük jut élni, vagy éppen azokkal, akik egész életüket az idővel, és annak megismerésével töltik? Mi is az idő? Egy folyamatosan haladó valami, amit láthatunk, érezhetünk, de meg nem foghatjuk. Sokan elvesztegetik rövid életüket, sokan pedig minden pillanatot szentként élnek meg, mert annyira értékesnek tartják az időt.

Azonban mi történik akkor, ha az idő megáll? Mit csinálsz, ha egyszer csak nem megy le a nap, nem történik semmi, megáll a közlekedés, nem kattognak az órák, nem mozdulnak a mutatók? Mit csinálsz, ha az idő egy kis időre megszűnik?

A Kron szigetén élőkkel megtörténik az, amit talán csak legmerészebb álmainkben tudnánk elképzelni: megáll az idő. Mire ez bekövetkezik, már megismerjük szereplőinket, és a saját történetüket. Van, akinek csak pár év jutott, van, akinek több évszázad. De ez mégis hogyan lehetséges? Hogyan kötődhet össze egy progériás lány, egy órásmester és egy több életet megélt ember története, mi az, ami közös bennük?  Mindannyiuknak fontos az idő, de nem ugyanúgy, mégis megvan köztük az apró kis kapocs, mindannyian érzékelik azt, hogy megállt az idő. Mind keresnek valamit, megoldást egy problémára, választ egy kérdésre.

Az olvasó szomorú, egyben gyönyörű történeteket kap, érzelmekben nincsen hiány, emellett persze bőven kijut az izgalmakból is. Nem egyszer sikerült könnyeket varázsolni a szemembe, számtalanszor elmerültem a szép leírásokban, a finom részletekben. Nagyon megszerettem Mimi Lafarge-t, a fiatal progériás lányt, aki rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül. Neki sokkal kevesebb idő jutott, mint egy átlagos embernek, és még ezt a pár évet sem élhette le úgy, ahogyan szerette volna. Talán ő nyert a legtöbbet az idő megállásával, mert hátrahagyott mindent, és egy kis kalandos útra indult, hogy megvalósítsa néhány fontos álmát.

A könyv egy számomra nagyon fontos dalt juttat eszembe, olvasás közben nagyon sokat gondoltam rá.

„Ha csak egy pillanatra is megállna az idő,
Mindent hátrahagynék én, az egész életem,
Mosolyt varázsolnék minden fáradt arcra,
És elfújnám a könnyeket, mint az őszi szél...”

Persze eszembe jutottak olyan dalok is, amelyek még nem érhetőek el semmilyen webes felületen, így azokat sajnos nem tudom megosztani veletek.

Az idő végtelenségét kihasználva a szigeten élő órásmester is elmeséli különleges történetét, azt a rengeteg időt, amit megélt. Ő is nagyon a szívemhez nőtt, már csak a neve miatt is, a Tac Lachensky találó név egy órásnak. Olvasás közben rengeteg érzés kavargott bennem, mert az tény, hogy egy csodálatos történetet kaptak az olvasók, rengeteg apró kis csoda van a lapokra sűrítve, és én személy szerint nem tudtam betelni vele!

Bonyolítja a dolgokat Manfred, a titokzatos alak megjelenése, és még egy fontos szereplőnk, akinek még az órásnál is több köze van az időhöz. De ki is ő, és mit szeretne? A könyvben megtudjuk a választ, ám személye, létezése még így is egy rejtély.

Sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy mit tennék, ha megállna az idő. Az biztos, hogy kihasználnám a lehetőséget, talán én is elindulnék egy véges-végtelen útra, és keresném a választ eddig megálaszolatlan kérdéseimre.

Tagadhatatlanul is az idő bolondjává váltam, még ha csak egy olvasás erejéig, de én is Az idő bolondjai közé tartoztam. Teljesen magába szippantott a történet, nem engedett el, rabjává váltam az időtlenségnek.

Borító: Nagyon megfogott a fogaskerekek és a zsebóra látványa, nagyon szeretem, amikor ezek az elemek szerepet kapnak valamiben, és ezen a borítón nagyon jól mutatnak. 5 pont

Karakterek: Mindenkit megismerünk, betekintést nyerhetünk az életükbe. Szinte már együtt éltem meg velük a történéseket, úgy éreztem, mintha ezek a szereplők köztünk járnának. 5 pont

Történet: Röviden, tömörem: imádtam! Tetszik, hogy különböző történeteket összekapcsol valami közös, és így egy több szálon futó történetet kapunk.  5 pont