Eredeti cím: Herding Cats

Sorozat: Sarah’s Scribbles – gyűjtemény 3.

Kiadó: Fumax

Oldalszám: 112

Megjelenés éve: 2018

Műfaj: képregény

Fordító: Tót Barbara (Deidra Nicthea)

Fülszöveg:

„Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!

Sarah Andersen egy fiatal brooklyni illusztrátor. Épp azon dolgozik, hogy csökkentse a reggelente lenyomott szundik számát. Messze még a cél.”

Értékelés:

A Felnőni kiábrándító és a Puha boldog puffancs után nem volt kérdés, hogy kíváncsi leszek-e a Macskapásztorra. Kötelességemnek éreztem lecsapni rá, mert:

1) egy új Sarah Andersen képregénygyűjteményről van szó;

2) macskás;

3) olyan, hogy rossz legyen, nem létezik.

Sarah Andersen képregényeit nem csak azért szeretem, mert viccesek és velősek, hanem azért is, mert biztosan magamra ismerek, mint ahogyan sok embertársam is megtalálja önmagát a rövid, pár kockás kis sztorikban.

Már maga a címválasztás is tökéletes volt, mint fejlődés alatt álló őrült macskás nő,úgy éreztem, ezt nekem találták ki, és ebben az elképzelésemben már az első képregényecske megerősített. Mielőtt fejest ugrunk a pár kockás „comic stripek” világába, röviden definiálva – no meg persze illusztrálva – megtudjuk, mi is az a macskapásztor, ha esetleg maga a szó nem lenne mindenkinek egyértelmű. Minden jel arra mutat, hogy belőlem is jó macskapásztor lenne, az egyes képkockák pedig megerősítik ezt.

Bár a gyűjteményben szereplő képregények jelentős része már szembejött velem az internet határtalan világában, így kevés ismeretlen tartalom várt rám, mégis jó érzés egy kötetben összefoglalva látni ezeket a gyöngyszemeket. Bevallom, ahogyan sokan mások, úgy a címből kiindulva, én is több macskás képsorra számítottam. Annak ellenére, hogy kevesebb macska volt benne a vártnál, semmit sem rontott az élményen. A szokásos önfelismerés most sem maradt el, és persze ezekben az esetekben megvolt néha a fájdalmas „csattanó” is.

Mivel ez már a harmadik gyűjtemény, és a benne szereplő képsorok nagyját már mind láthattuk, jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy tud-e még újat nyújtani az olvasóknak, van-e egyáltalán értelme kezünkbe venni az újabb könyvecskét? Ha hezitálnál, én csak bátorítani tudlak, hogy emeld le a polcról, gyönyörködj benne, szagolgasd jó könyvmoly módjára, és addig le se tedd, amíg legalább egyszer végig nem nyálaztad a „lila-csíkos” könyvet!

Hogy miért?

1) Mert ezek a képregények nem csak egyszer okoznak kellemes pillanatokat, nem csak egyszer tudnak kikapcsolni.

2) Mert gyorsan a végére lehet érni, így rövidebb utakra is magaddal viheted.

3) Mert a szórakoztató képsorokon kívül most is kaptunk egy kis pluszt, pontosabban szó esik az internet bugyraiban ránk váró „meglepetésekről”, ráadásul egy művész szemszögéből.

Az utolsó pontot személyes okokból is fontosnak tartom, ugyanis 11 évig voltam képzőművészeti tagozatos növendék, de nem mondanám éppen pozitív életszakasznak. A közel 30 oldalas kis „tanácsadás” meglehetősen általános, mégis ebben a Sarah-s formában tálalva nem tűnik annyira tartalmatlannak és üresnek, mintha csak valaki a levegőbe mondaná el a leírt sorokat. Ez a szakasz egyfajta reakció is azokra a dolgokra, amiket úgymond „hozzávágtak” azért, mert művész, ráadásul mondhatjuk azt is, hogy sokunk nevében reagál ezekre. Művésztársaim, praclit fel, ha már legalább egyszer leszólták a művész éneteket, és el akarták venni a kedveteket az alkotástól! Na ugye, hogy nem is vagyunk olyan kevesen?

Engedjétek meg, hogy egy kis spoilerrel, és ezen belül is az utolsó mondattal mondjam meg, mit is tegyetek, ha szerettek valamit csinálni:

Menj, és alkoss!

Ha rövid és gyors kikapcsolódásra vágysz, mindenképp jusson eszedbe, hogy már három Sarah’s Scribbles-gyűjtemény áll ehhez rendelkezésre, és bármelyiket is választod, biztosan nem fog csalódás érni!

Remélem, hogy az elmúlt évek szokását tartva jövőre is lesz szerencsénk egy friss megjelenéshez!

Hálám életem végéig üldözni fogja a Fumax kiadót, és persze Tót Barbarát, amiért nem hagyják képregény nélkül Sarah magyar rajongóit!

Borító: Tökéletesen beleillik a sorozatba. És macskás. 5 pont

Tartalom: Szórakoztató és zseniális. Mint mindig. 5 pont

Fülszöveg:
„Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből.
A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava…
A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preußler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.”

Eredeti cím: Der satanarchäolügenialkohöllische Wunschpunsch

Kiadó: Kolibri

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 182

Fordította: Lázár Magda

Illusztrálta: Regina Kehn

Műfaj: gyermek –és ifjúsági irodalom, fantasy

Értékelés:

Ha egy könyv valamivel felkelti az érdeklődésünket, arra már mondhatjuk, hogy félig jó, a másik fele pedig természetesen a belső tartalmon múlik. Minden könyvben van valami, ami miatt felkapjuk a fejünket, ez nem volt másképp Michael Ende könyve esetében sem, amit sokan csak a hosszú című könyvként emlegetnek, a bátrabbak pedig ki is mondják a címét.

Esetemben a cím volt az, ami legelőször vonzotta a szememet, valamint a borító színvilága. Szeretem a zöld szép árnyalatait, a nem hétköznapi címeket még jobban, a mesékért pedig teljesen odavagyok, így nem is volt kérdés, hogy olvasni akarom-e a ,,Wunschpunsch”-t. Nekem gyerekként a mesesorozat kimaradt, ezért még avatatlan fejjel vetettem bele magamat Maurizio di Mauro, a macska, és Krakél Karesz, a holló történetébe. Bár a mese nem csak róluk szól, hanem a két gonosz varázslóról, dr. Lidérczy Belzebubról és Tyrannja Vampiriáról is, mégis a két állati mesehős szerepét tartom fontosabbnak, mivel a jók oldalát képviselik.

A könyv meséhez mérten egy kicsit terjedelmesebb az átlag mesekönyveknél, de még így sem olyan rémisztően hosszú a maga 182 oldalával, ellenben részletesnek mondható, ugyanis valójában 7 óra eseményeit olvashatjuk a lapokon. Ha már az időnél tartunk, a fejezetek is időmértékkel vannak számon tartva, nem rövid címeket kapunk, amelyek utalnak az adott fejezet tartalmára, hanem egy analóg órán látjuk, hogyan telik az idő, ez pedig nem csak egy szimbolikus eleme a történetnek, ennél több jelentősége van mind a gonosz, mind pedig a jó szereplőink számára. Mindkét félnek ugyanannyi idő adatik meg feladata elvégzésére, azonban az óra csak egyiküknek üthet győzelmet.

Olvasóként szilveszter napján, délután – vagy ha úgy tetszik, este – 5 órakor pottyanunk be dr. Lidérczy Belzebub birtokára, ahol az év pusztításának előkészületei zajlanak. Itt már megjelenik mai társadalmunk egyik ferde tükre is: megmutatja, mekkora pusztításra képes az ember a pénz reményében. Persze nem lenne igazi a történet, ha nem jelennének meg a pozitív hősök, akik készek megmenteni a világot, és megküzdeni az antihősökkel. Ez már egy tökéletes alap egy akciódús, egyben varázslatos meséhez, ami lapról lapra egyre izgalmasabbá válik. Ha pedig mindezt megfűszerezzük egy kis humorral és misztikummal, létrejön a ,,pokolikőr”, ami körül most a világ forog, és amivel Bubi és Piri, a két gonosz a rontásokat készül a világra szabadítani. Ahogyan fogy az idő, úgy közeledünk a különös, tanulságos, egyben szórakoztató mese végéhez, de hogy ne legyen annyira egyszerű eljutni idáig, bőven kapunk fordulatokat, amiknek köszönhetően lehetetlen letenni a könyvet.

/Egy illusztráció a könyvből/

Mivel Bubit és Pirit szerződés köti az ezernyi rontás elszabadítására, kénytelenek gyorsan elkészíteni a puncsot, és a világra zúdítani azt a rengeteg rosszat. Miközben a puncsot kortyolgatják, és elverselik ,,jókívánságaikat”, nem maradunk nevetés nélkül, hiszen a ,,pokolikőr” nevében is benne van, hogy alkoholos italról van szó. Az alkoholos befolyáltság alatt álló gonoszok furcsa cselekedetei és képzelgései már csak adalékai a történetnek, mégis jót nevetünk rajta, főleg, ha még illusztráció is társul egy-egy furcsa esethez.

Amíg két állati hősünk, Maurizio és Karesz küzdenek a világ megmentéséért, érzékelhető rajtuk egy kis jellemfejlődés, ezen felül bölcs gondolatokban sem szenvedünk hiányt, pontosan olyan tálalásban kapjuk a tanulságot, kellő humorral tűzdelve, ahogyan egy gyerek is megérti és a történetet is megszereti.

A ,,Wunschpunsch” egy olyan történet, ami egyszerre kikapcsol, szórakoztat, és egy kicsit tanít is. Felnőttként lekötött, de biztos vagyok benne, hogy gyerekként is szerettem volna. Ráadásul a meseszép borítóval igencsak gyerekbarátnak mondható. Annak ellenére, hogy ez egy klasszikus mese, ebben a kiadásban is nagyon szerethető. Minden könyvmoly és gyereklelkű felnőtt nevében köszönöm a Kolibri kiadónak, hogy szívén viseli a klasszikus mesék sorsát!

Ha szeretnéd tudni, hogyan, és kinek a közbenjárásával húzta keresztbe Maurizio és Karesz a varázslók terveit, vagy csak szereted a kalandos meséket, de még nem olvastad Michael Ende ,,Wunschpunsch”-át, mindenképpen csapj le rá, nem fogod megbánni!

Borító: A borító miatt figyeltem fel rá, no meg persze a címe miatt is. Tetszik a színvilága, a grafikája, és az is, ahogyan tekeredik a cím. Kicsit olyan érzésem van tőle, mint amikor egy levegővel, megállás nélkül próbálom kimondani a címet, de a vége felé kifogyok a szuszból. Így kunkorodik, és lesz egyre kisebb a cím vége is. A kemény kötésnek, és az első borítón alkalmazott formalakknak pedig külön örültem. 5 pont
Történet: Nem csak humoros, hanem egyben tanulságos is, és remek mese kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mindenkinek szívből ajánlom! 5 pont
Karakterek: Igazi mesebeli karakterek, Mauriziót és Kareszt nagyon megkedveltem, ők a mi kis mesehőseink, akik értelmet adnak ennek a mesének, és helyrebillentik az egyensúlyt a gonoszokkal szemben. 5 pont
Illusztrációk: Szépen kivitelezettek, még a ,,csúnya” jelenetek is olyan ábrázolásban jelennek meg, amire jó ránézni. Színesben is el tudnám képzelni, de fekete-fehérben is nagyon mutatósak. 5 pont

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 386
Műfaj: sci-fi, steampunk

Fülszöveg:
“1917.: küszöbön áll az első világháború befejezése, ám egy rejtélyes gépezet feltűnése széthullással fenyegeti a kialakult szövetségeket. Mindenki célul tűzi ki a szerkezet megkaparintását, hogy a segítségével átvegye az uralmat a bolygó felett.

A brit főparancsnokság utasítására egy katonákból és tudósokból álló csapat indul útnak, hogy a fronton átverekedve magát elpusztítsa az Acélgólemet, és megakadályozza a katasztrófát.

Hőseink azonban hamar rádöbbennek, hogy a Föld csupán apró homokszem abban a kaotikus, gőz uralta multiverzumban, amelyet a misztikus káoszszívek uralnak, és ha nem tesznek semmit, az egész világegyetem darabjaira hullik.”

Értékelés:

A steampunk világában tett utazásaim során már kezdtem azt hinni, hogy nem érhet újabb meglepetés. Mindez addig tartott, míg meg nem ismertem Szilágyi Zoltán Káoszszív sorozatának első két kötetét. Nem kell misztikus legendákra gondolni a könyvvel való megismerkedésem kapcsán, egyszerű könyvmolyként vetettem bele magam ebbe a gőzös multiverzumba. A hatása azonban nem volt éppen hétköznapi, sőt, a történet legalább annyira magába szippantott, mint szereplőinket a széthullott világ egy-egy darabkája.

Az Acélgólemet elkezdve pillanatokon belül a második világháborúban találtam magam, pontosabban 1917-ben, amikor már igencsak közel volt egy borzalmas időszak vége. Mind a felépített világnak, mind pedig a remek írói stílusnak köszönhetően azonnal magával ragadott a történet, és bár először késő este kezdtem el olvasni, azon kaptam magam, hogy egy szuszra elolvastam a felét - ráadásul az sem tűnt fel, hogy milyen kényelmetlenül fekszem már jó ideje. Ha nem győz az álmosság, és a szemeim nem akarnak már nagyon lecsukódni, biztosan a másik felét is szünet nélkül olvasom tovább.

A történet során megismerhettem Dr. Cole-t, akinek múltja számtalanszor visszaköszön, ami elméje egy részét megbomlasztja - mondhatjuk úgyis, hogy beleőrül a múltjába. Annak ellenére, hogy a sors mély nyomokat hagyott benne, meghagyta neki azt a zsenialitást, amelynek köszönhetően nem csak életben marad, hanem érdekes titkokat, rejtélyeket is tár fel mind a saját világában, mint pedig az olvasók fejében. Találkoztam az Acélgólemmel, mely képes a szférák közötti ugrásra, ám kilétét és működését homály fedi. Valószínűleg nem is tudnánk meg, mi mozgatja ezt a gépezetet, ha nem lenne a képben az őrült zsenink, Dr. Cole, aki mestere a kódfejtésnek. Az Acélgólemben a valódi világ, a gőztechnológia, a tudomány, és rémlátomások sokasága keveredik, rengeteg sci-fi elemmel körülszőve. Ehhez fogható történethez még nem volt szerencsém, így örömmel vettem tudomásul, hogy új kedvencet avatok, és ekkor még csak remélni tudtam, hogy a folytatással is ugyanilyen szerencsém lesz. Persze történetünk nem csak egy szereplő körül forog, részletesen tudnék ecsetelni számos más fontos karaktert is.

/eredeti kép forrása: fourpoundsflour/

A végtelenségig tudnám sorolni, hogy mi is fogott meg az Acélgólemben, de attól tartok, hosszabb lenne a listám, mint maga a sorozatindító kötet. Már az első rész sem piskóta rövidsége ellenére, ugyanis annyi izgalmat rejt magában, és persze olyan tálalásban, hogy fel sem tűnik, mennyire sűrű a cselekmény. Az olvasás közben egyszer sem éreztem kiszámíthatónak a történéseket, sűrűn ért meglepetés, és jó párszor elgondolkodtam azon, hogy vajon lehet-e ezt még fokozni?

Ha az első részt leteszed, azonnal kezedbe akarod majd venni a másodikat, azonban most aggodalomra nincsen ok, hiszen a két rész egy kötetben is megjelent. Amikor először találkoztam a folytatással, akkor persze ez még nem így volt, de remek ötletnek tartom, hogy végre együtt is megjelent az első két rész, hiszen az Acélgólemmel éppen csak belekóstolhatunk abba a komor, és mégis magával ragadó világba, amely az Acélseregben tud kibontakozni igazán.

Már a címben is érződik, hogy az újabb résszel szintet lép a cselekmény, hiszen eddig “csak” egy Acélgólem volt kilátásban, most pedig már egy egész Acélsereg, persze nem ilyen könnyen jött ez létre, mint amilyen könnyen most ezeket a sorokat leírom. A kezdeti aggodalmamat, hogy fog-e tetszeni a folytatás, lesz-e legalább olyan jó, mint az első kötet, hamar félre tudtam tenni, ismételten azonnal eggyé váltam a történettel. Ebben a kötetben visszatérünk a tudomány és rejtély világába, melyet démoni erők és komoly veszélyek tarkítanak.

Az Acélsereg két főbb szakaszra osztható, az első felében a fiatal, tolvajlásból élő Jabari és az óramester Amram múltjába nyerünk betekintést, egészen pontosan 1902-be ugrunk vissza, Holmsa városába, amely az Afrikai Köztársaságban található. Itt találkozik Jabari Amrammal, aki mellett gyökeresen megváltozik az élete. Megismeri a Káoszszívet, annak működését és létrejöttét. Egyre jobban kiismeri magát ebben a tudományos világban, ezen felül olyan életbe csöppen, ahol nem kell tolvajként élnie, és megtanulja, mi is az a szeretet. Mindezt persze az első részben megszokott stílusban és minőségben kapjuk meg, így panaszra okunk nem lehet. Jabari megérti, hogy mi a célja Amramnak a káoszszívekkel, és az acélgólemekkel, azonban azt is meglátja, hogy a cél miért nem jó.

/eredeti kép forrása: wallup.net/

Az Acélsereg második felében pedig ott vesszük fel a fonalat, ahol az Acélgólem véget ért, újra az aktuális szférában, történetünk jelenében vagyunk. Ekkor a gólemek gyártásáé a főszerep, ráadásul Cole életébe betoppan a szerelem, ez pedig megváltoztatja korábbi célját, felismeri azt, amiért igazán küzdenie kell. Ebben a részben jobban felpörögnek az események, mint a múltban járó, előzményeket taglaló fejezetekben, ez pedig teljes körű figyelmet igényel. A tudomány valamint a steampunk elemek itt is nagyon jól keverednek, és lehetetlenségnek tűnik akár egy percre is letenni ezt az érdekfeszítő olvasmányt.

Az Acélsereg nem csak egy új ismeretekben és izgalmakban gazdag történet, helyet kap benne egy leheletnyi humor és egy kis romantika, ezekkel pedig sokkal élettel telibb történetet kapunk, mint az Acélgólemben. A bevezető könyv komorsága után egyenesen felemelő a második rész. A sorozat egyik legnagyobb pozitívuma, hogy nem csak mesterien összetett, és nem csak az író stílusa nagyszerű, hanem mindezek mellett több műfajból is belecsempész egy kicsit, ezzel megalkotva egy sajátos irodalmi műfajt, ami még elnevezésre vár.

Ha beleveted magad ebbe a kalandba, nem árt, ha teljesen szabaddá teszed magad az olvasás idejére, ugyanis nagy valószínűséggel másra úgysem fogsz tudni figyelni, és ahogy befejezed, máris az Aratóra fog fájni a fogad! Én szóltam!

Ha szereted a sci-fi-it, és a steampunkot, de még nem volt szerencséd Szilágyi Zoltán remekműveihez, itt csaphatsz le rájuk!

Borító: Az új borító kellően megidézi a történet hangulatát, és mint minden Főnixes kiadvány esetében, most is nagyon szemrevaló. 5 pont

Történet: Maga a bejegyzés sem elég ahhoz, hogy kifejezzem, mennyire zseniális, és izgalmas! Remélem, hogy sok ilyen remek történet kerül még elő a szerző varázstollából! 5 pont

Karakterek: A szereplők egytől egyik jellegzetesek, és többen is komoly jellemfejlődésen mennek keresztül a két rész során. Ha sok más szerző legalább fele ilyen jó karaktereket tudna megálmodni, sok középkategóriás művet lehetne felrázni. 5 pont

Eredeti cím: The BFG

Kiadó: Kolibri

Oldalszám: 292

Megjelenés éve: 2016

Illusztrálta: Quentin Blake

Fordította: Nagy Sándor

Műfaj: gyermek -és ifjúsági irodalom, fantasy

A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, azaz a HABÓ nem közönséges csontkrámcsáló óriás. Ahhoz túlságosan is kedves és gyámbor. Szofi legnagyobb szerencséjére. Ha ugyanis bármelyik másik óriás rabolta volna el az éjszaka kellős közepén, hamarosan felfalta volna reggelire. Amikor Szofi megtudja, hogy az óriások Angliába loholnak, és egészben nyeldekelnek le kedves gyerkedliket, ő meg a HABÓ elhatározza, egyszer s mindenkorra véget vetnek a szörnyűséges emberevésnek!

Értékelés:

Roald Dahl nevével először nagyszüleim könyvespolcán találkoztam, és az egyik könyvét, a Szuperpempőt félre is tettem, hogy ha majd elkap a megfelelő hangulat, belemerülhessek. Annak ellenére, hogy a fentebb említett könyv még várakozik a tökéletes pillanatra, A barátságos óriás azonnali szerelem volt. Mivel éppen mesére vágytam, ráadásul már régen vágyott könyvről volt szó, így nem volt kérdés, hogy belevessem-e magam Szofi és HABÓ történetébe.

Felnőtt létemre nem tartom cikinek, hogy szeretek mesét olvasni, sőt, egy rockzenei kötet után egyenesen felüdülés volt egy kicsit gyereknek lenni. Egy ilyen varázslatos mesét ráadásul nagyon nehéz is volt letenni.

Már a mese elején egy kis misztikumba csöppenünk, történetünk a boszorkányok órájában veszi kezdetét. Szofi nem tud elaludni, az éjszaka csöndjében pedig nem bír a kíváncsiságával, muszáj leskelődnie az ablakon. Ekkor találja szembe magát egy különös alakkal, aki elrabolja őt és elviszi magával Óriásországba. Egy ilyen izgalmas és kissé ijesztő kezdéssel sem gyerek, sem pedig felnőtt nem tudná csak úgy otthagyni a történetet, máris izgatottan lapoztam tovább.

Ahogyan szépen kibontakozott a történet, én úgy merültem el egyre jobban Szofi és HABÓ különleges világában. Óriásországba csöppenve én sem éreztem volna magam biztonságban, Szofit pedig nagy veszély fenyegette a vérszomjas óriások között, még HABÓ mellett sem lehetett teljesen biztonságban. A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás nem egy tökkelütött figura, és bár alacsonyabb gonosz társainál, a szíve a helyén van, ráadásul társaival ellentétben, ő nem eszik emberbabokat, vagyis gyerekeket. De mi a helyzet Húshabzsolóval, Csontkrámcsálóval, Bordatörővel, Gyerekfalóval, Nyakfacsaróval, Bendőnyelővel, Lánycsócsálóval, Vértunkolóval és Hentes Hugóval? Nos, ők mind gonoszak, és rengeteg élet szárad a lelkükön. Vagyis száradna, ha lenne valódi lelkük…

A történetben előre haladva többet is megtudunk az óriásokról, és jobban megismerjük HABÓ-t is, végigkövetjük, hogyan alakul ki egy különleges barátság Szofi és az óriás között. Azt is látjuk, milyen változást hoznak egymás életébe, hiszen megismernek valamit másikuk világából. A mesét színesíti az álomfogás, ez volt a fejemben a legélénkebb részlet, ezt láttam magam előtt a legszínesebbnek. Persze HABÓ érdekes, ám aranyos és mulatságos beszéde sem elhanyagolható, nagyon feldobta a történetet. Fordítani is élmény lehetett, minden elismerésem Nagy Sándoré, remek munkát végzett!

A barátságos óriás persze nem csak egy aranyos történet, hanem fontos mondanivalója is van: az elfogadás, és persze azt is megmutatja, hogy a jó győzhet a rossz felett.

Milyen fontos szerepük van az álmoknak? Mi történik akkor, ha egy árva emberbab és egy óriás összefog a gonoszság ellen? Mi az az orrborka, a hopfüzsgő, no meg mi az a ropipop? És hogy kerül képbe az angol királynő?

Ebben a mesében mindez kiderül! A könyvet olvasva több hasonlóságot is találunk Szofi és HABÓ között, csak mindketten a saját világukban különböznek társaiktól. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez rossz dolog lenne, sőt, ők pont ettől különlegesek! A barátságos óriásnak van egy szomorú háttere is. Az ajánlás a szerző lánya, Olivia emlékére szól, aki nagyon fiatalon elhunyt. Ezzel az információval kicsit kerestem is a kapcsolatot Olivia és Szofi között, valamint ahogyan a szerző önmagát is beleszőtte a történetbe, még több gondolat ébredt a fejemben, amelyek a mese és a valóság közötti párhuzamot keresték.

Miután a könyvet elolvastam, sort kerítettem a filmre is. Bár akadtak bőven eltérések, mégis ugyanolyan szórakoztató volt, mint a könyv. Bátran ajánlom A barátságos óriást minden gyereknek, és gyerekszívű felnőttnek, a jó élmény garantált!

Köszönöm a Kolibri Kiadónak és a Kildarának, hogy részese lehettem Szofi és HABÓ varázslatos történetének!

Borító: Kicsit idegenkedem a filmes borítóktól, azonban ennek a borítónak a színvilága nagyon kellemes. 4 pont

Történet: Egy igazi gyerekmese, melyben találkozik a valódi világ és a fantázia. Mindezt egy nagyszerű mesemondó tollából kaptuk meg. 5 pont

Karakterek: A kedves karakterek nagyon szerethetőek, a gonoszak pedig pont olyan rosszak, hogy még csak megkedvelni sem próbáltam őket. A jó és rossz szereplők aránya egyensúlyba hozza a történetet. 5 pont

Illusztrációk: Mai szemmel nézve nagyon egyszerűek, ám mégis hangulatosak, kicsit visszaadnak valamit abból az időből, amikor a történet megszületett. 5 pont

Fülszöveg:
„A ​gitáros faszi az Anthraxből egy lebilincselő, pörgős és humoros önéletrajz Ian Scott tollából, aki a zenekarával bebizonyította, hogy a brutalitás és a szórakozás nem zárja ki egymást, sőt járhat kéz a kézben. Miközben a tagok cserélődtek, a kiadók rogyadoztak, a rock ’n’ roll világa pedig végezte a tőle megszokott széles körű és alapos pusztítást, Scott Ian rendíthetetlenül hitt a zenéjében, és mindig pozitívan állt a nagybetűs élethez. Bár a szórakoztatóipar röhejessége nyilvánvaló volt számára, zenekarát mindig halálosan komolyan vette. A koncerteken mindig beleadott apait-anyait, és ez a végtelen energia tökéletesen tükrözte, mennyire elhivatott zenész. Ugyanakkor nem hagyta, hogy a rocksztárság és a hírnév kopasz, kecskeszakállú fejébe szálljon.

A gitáros faszi az Anthraxből egy briliáns hardrockmemoár, amely meztelenre vetkőzteti azt az embert, aki több mint 30 év óta életben tartja az Anthrax intézményét, amely nagyban hozzájárult a thrash metal stílus kialakulásához, fejlődéséhez és fennmaradásához. És ne felejtsük el, hogy egyike a Big 4-nak, a Metallica, a Slayer és a Megadeth mellett.

Dudich Ákos 
www.dudichakos.com

Scott Ian az Anthrax és a Stormtroopers of Death zenekarok társalapítója, gitárosa és fő dalszövegírója. Hatalmas Yankees-drukker. Jelenleg Kaliforniában, Los Angeles közelében él a feleségével, Pearllel és a fiával, Revellel.

Jon Wiederhorn zenei újságíró a Revolver és a Guitar World magazinoknál, de publikál a Yahoo.com, eMusic és Noisey.com oldalakon is. Jelenleg a New Jersey-i Montclairben él feleségével és két gyerekével.”

Eredeti cím: I'm The Man: The Story of That Guy from Anthrax

Kiadó: Konkrét Könyvek

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 372

Fordította: Nagy Máté

Műfaj: életrajz

Értékelés:

Sok fémszívű életének van egy olyan szakasza, amely összekapcsolja az Anthrax-szel, legyen az egy koncert, egy lemez, vagy akár csak egy dal, nevüket szinte mindenhol ismerik. Amikor tudomást szereztem Ian Scott könyvéről, nem is volt kérdés, hogy akarom-e olvasni. Kevés jól sikerült életrajzi könyvhöz volt eddig szerencsém, de A gitáros faszi az Anthraxből olvasását egyáltalán nem bántam meg, mert még véletlenül sem tartozik a rosszak közé.

Ha úgy döntenél, hogy kezedbe veszed a könyvet, jó, ha tudod: ez nem csak egy zenész életrajzi könyve, ez annál sokkal több. Olvashatsz sikerről, zenéről, piáról, csajokról, balhékról, de arról is, hogy milyen az, ha a hullámvölgynek az alját súrolja egy tehetséges zenekar.

Már a címből és a borítóból ki lehetett következtetni, hogy nem egy unalmas könyv került a kezembe, ami csak tele van évszámokkal, és jelentős eseményekkel, fontos emberekkel. A címben megbújik egy kis lazaság, Scott Ian ordító arca pedig azt sugallja, hogy ez bizony metál lesz. Ahogyan a borító is hirdeti, a könyv Kirk Hammet előszavával indít, melyben leírja, hogyan is ismerte meg a gitáros faszit, illetve zenekarát, és milyen kedves emlékek fűzik hozzá(juk), ezzel máris egy kicsit közelebb érezzük a könyvet fémszívünkhöz.

A könyvhöz mellékelve található egy külön előszó a magyar kiadáshoz, illetve a lapok fejlécében megjelennek az előrendelők nevei, akik hozzájárultak a kötet megjelenéséhez. Ez a plusz egy kicsit exkluzívabbá teszi a kiadványt, ha esetleg a képmelléklet nem lenne elég.

A könyv elején találkozunk egy érdekes, egyben vicces sztorival, amelyben azt is megtudhatjuk, milyen helyzetben szólították Scottot a gitáros faszinak, illetve ez milyen kínos szituációból mentette ki. Természetesen azt is nyugtázzuk, hogy ő sem volt egy született ártatlan bárányka. Scott Ian nem egy hétköznapi ember, és nem csak azért, mert az Anthrax révén sokan ismerjük nevét. Nem csak zenész, hanem családapa is, mindemellett pedig egy őrült figura, aki már sok mindent megélt. Sok minden hozzátett ahhoz, akivé napjainkra vált az évek során, és mindezeket nem félt papírra vetni.

Mint minden zenekarnak és zenésznek, úgy az Anthrax-nek és Scott Ian-nek is van egy története. Hallhatunk legendákat a megalakulásról, a kezdeti időkről, koncertekről, magánéletről, sőt, rengeteg sztereotípiával is szembe találhatjuk magunkat hallgatóként, rajongóként, de mint minden nagy név esetében, így most is elénk kerül a kendőzetlen igazság. Szó szerint a kezdetektől indulunk, vagyis Scott születésével. Ez nem csak azért fontos, mert tudjuk, hogy mikor született, hanem mert egy olyan helyen, amely több zenekar számára is fontos kiindulópont volt: Queens. Ha ez a kerület mesélni tudna, jó pár sztorit elvett volna főszereplőnktől, Scott-tól, de szerencsére a szavak, és így a történetek is megmaradtak ennek a karakteres, szakállas figurának. A könyvet olvasva egy kicsit megismerjük Scott családját, megtudjuk, miért ragadt rá a NOT becenév, és valamennyire mi is jelen vagyunk, amikor először találkozik azzal a zenével, amelyet később ő is képvisel. Végigkövetjük, hogyan lesz egy zsidó család fiából zeneőrült, hagyja ott az iskolát, és kezd dolgozni az álmáért: a zenéért. Olvasóként ott vagyunk, amikor Scott csajozik, próbál napirendre térni a különböző tájak hallgatói szokásai felett, amikor félve megy haza mások előítéletei vagy beszűkült látásmódja miatt, és akkor is, amikor furábbnál furább figurákkal, nagyobbnál nagyobb nevekkel találkozik. Scott nem csak azt írja le, hogyan vált belőle ismert ember, mesél arról is, hogyan születtek a dalok, albumok, milyen reakciókat váltott ki az, amikor egy kicsit más irányba kacsintgattak (I’m The Man).

Nem egy zenész ismerőstől hallottam már, hogy szívesen lenne abban az időben zenész, amikor az Anthrax indult. Tény, hogy biztosan megvolt a feelingje, azonban rengeteg akadály, kellemetlenség is volt benne – akárcsak napjainkban. A ’80-as, ’90-es években teljesen más volt a „koncertkultúra”, már ha szabad így fogalmaznom. Másképp működött a lemezre szánt anyagok mutogatása, sokszor még egy másik előadóval való közös dalszerzés is. Ha elindult egy turné, a feltörekvő csapatokból is sokan egyfolytában úton voltak, miközben napról napra éltek, sokszor bizarr helyeken hajtották álomra fejüket. A végtelenségig sorolhatnám, hogy az olvasottakat, illetve korombeli feltörekvő zenészek által elmesélteket összevetve mennyi minden más, és mik a hasonlóságok. A könyvet olvasva újabb példát látunk arra, hogy a tehetségek nem születnek híresnek, sőt, sokan meglehetősen rögös utat járnak be, és nem biztos, hogy minden esetben jó döntést hoznak. Az Anthrax esetében is volt rengeteg olyan lépés, döntés, amit utólag Scott megbánt, és ezeket sem titkolta el. A könyv több évtizedet foglal magába, és betekintést enged a kulisszák mögé is. Látjuk azt az Anthrax-et, amelyik úszik a siker hullámain, és azt is, amelyik vergődik, mint egy partra vetett hal.

A könyvből érződik, hogy Scott életét a zene teszi ki, zenekára pedig komoly küldetésként tekint, emellett persze fontos szerepet kap életében a családja, illetve barátai is. A gitáros faszi az Anthraxből nem csak rajongóknak ajánlott olvasmány, hanem minden zenekedvelőnek illetve zenésznek is, ugyanis a rengeteg személyes dolog mögött megbújik a kőkemény valóság is: egy zenész élete nem fenékig tejfel. Még a híres zenészeké sem.

Ha kíváncsi vagy a gitáros faszi és zenekara történetére, itt tudsz lecsapni rá.

A könyvben számos ismert és különleges személy említésre kerül. Scott sok őrült figurával találkozott, egyik legőrültebb talán Al Jourgensen, a Ministry zenekar frontembere, aki képes volt országokon át vezetni egy-egy Anthrax buliért. Róla többet olvashattok hamarosan magyarul is megjelenő könyvében, melyet itt tudtok előrendelni.

Mindent összevetve Scott Ian könyve több szempontból is csemege, érdemes időt szánni rá.

5/5

Ez az ajánlóm a Rockbook Rockmagazin oldalán is megjelent!

Fülszöveg:
„Válogatott ​Rock 'N' Roll interjúk az elmúlt két évtizedből
Aerosmith • Alanis Morissette • Alice Cooper • Alice in Chains • Anima Sound System • Apey and the Pea • Apollo 440 • Beat Dis • Bëlga • Bohemian Betyars • Che Sudaka • Clawfinger • Cradle of Filth • Cure • DJ Bootsie • Dropkick Murphys • Dub FX • EZ Basic • Faith No More • Fish! • Freshfabrik • Fugees • Gogol Bordello • Hangmás • Heaven Street Seven • Helmet • House of Pain • Isten Háta Mögött • Ivan & the Parazol • James Brown • Jello Biafra • Kiscsillag • Kispál és a Borz • Kolin • Mango • Manoya • Marky Ramone's Blitzkrieg • Massive Attack • Me'Shell NdegéOcello • Mitch Winehouse • Morcheeba • Neck Sprain • Nemjuci • Nomeansno • Offspring • Porno for Pyros • Primus • Prodigy • Public Enemy • Queens of the Stone Age • Quimby • Rammstein • Red Hot Chili Peppers • R. E. M. • Rex Brown • Sena • Sexepil • Skye Edwards • Slayer • Smashing Pumpkins • Specko Jedno • Stereo MC's • Suicidal Tendencies • Therapy? • Toy Dolls • Tricky • UK Subs • Vágtázó Halottkémek • Yava”

Kiadó: Konkrét Könyvek
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 472
Műfaj: interjú

Értékelés:

Dudich Ákos és Pritz Péter gondolt egy nagyot, és kiválogatták a pályafutásuk során legjobban sikerült interjúikat, majd ezeket ABC sorrendbe szedve tálalták is a zenerajongóknak egy kötet formájában. Ez azért nem pont egy hétköznapi könyv, hiszen két ember két évtizednyi munkájának legjavát tartalmazza, éppen ezért vétek lett volna kihagyni!

Ha az ember fia vagy lánya készített már interjút életében, tudja nagyon jól, hogy minden alany más, akadnak könnyebb és nehezebb esetek, szűkszavúak és szófosók, nyitottabbak és zárkózottabbak, barátságosak és mogorvák, két lábbal a földön járók, és persze olyanok is, akik mintha egy teljesen másik bolygóról érkeztek volna közénk. Ezt a listát a végtelenségig lehetne sorolni, de ennyi is bőven elég, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy ebben a kötetben is számos típussal találkozhatunk.

Miután kielemeztem a kicsit érdekes borítót – furcsa nekem ez a neonos dolog, de egy biztos: figyelemfelkeltő –, bele is vetettem magam a belív tartalmas lapjaiba. A tartalomjegyzéket végigbogarászva nyilvánvalóvá vált, hogy ez bizony nem lesz egyszerű menet, ellenben érdekességekben nem lesz hiány. Az interjúk elkövetői – Dudich Ákos és Pritz Péter – külön előszóval készültek, melyekből kiderül, hogyan is jött a kötet ötlete, no meg persze az is, hogy mindkettőjüknek akad olyan interjújuk, ami elveszett az évek során, pedig megállták volna a helyüket a könyvben megjelentek között.

Kezdésnek egy Aerosmith interjúval találtam szembe magam, és mielőtt még egy betűt is elolvastam volna belőle, máris mosolyra görbült a szám, ugyanis az idei év elején már elmerültem Steven Tyler életrajzi könyvében. A kérdezz-felelekben sem csalódtam, az ABC 0-24-hez keresve sem találhattak volna jobb kezdést.

Ezután persze szépen sorban haladunk az ismertebb és kevésbé ismertebb alanyok vallatásaival. Rengeteg olyan interjú került elő, amely egy-egy lemez megjelenése előfutáraként készült, vagy amire egy koncert előtt/után került sor, mindegyik más-más gondolatokat ébresztett bennem, de egyvalami minden esetben ugyanaz volt: keletkezésük idejétől függetlenül ezek mind időtállóak, hiába szól a legtöbb egy vagy több akkor aktuális témáról, még a mai napig csemegeként tekinthetünk rájuk.

Csak pár nevet kiemelve – Alice Cooper, Alice in Chains, Bëlga, Crade Of Filth, Fish!, Gogolo Bordello, Ivan & the Parazol, Offspring, Red Hot Chili Peppers, Slayer – láthatjuk, hogy műfaji tekintetben is nagyon széles a skála. Az interjúkban szemezgetve pedig az sem nagy titok, hogy mind különböző karakterek: a szerény, visszafogott alanyok mellett felbukkan pár laza figura is, és persze megkerülhetetlen az is, hogy egy agresszív alanyba fussunk bele. Sok interjú elnyerte tetszésemet a tartalma miatt, a legtöbb esetben mégis annak örültem a legjobban, hogy a minőséget nem az adott név ismertsége, hanem maga a tartalom határozta meg. Többek válaszaiból is kiderült, hogy nem a pénzt tartják elsődleges szempontnak, hanem a zene szeretetét, és – ami nekem a legfontosabb – a zene iránti alázatot.

Tudom, hogy elcsépelten hangzik, de nem a pénz vezérel. Imádok koncertezni, színpadon lenni. A befektetett energiát még aznap visszakapom a közönségtől.

/Alanis Morissette/

Persze azt is megtudhatjuk, hogy hazai zenészek hogyan vélekednek az itthoni zenekarok helyzetéről, hogyan látják a mai hallgatóság bizonyos részét.

Magyarországon teljesen máshogy gondolkodnak a zenéről. Egyrészt úgy, hogy a zene ingyen van. Oké, így a zenekarok ráállnak arra, hogy a koncertezésből éljenek meg. De Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a koncertezés is ingyen van. Lemennek egy helyre, és fel vannak háborodva, ha ezer forintnál több a belépő, úgy, hogy fellép, mondjuk három zenekar, és DJ-zik még két ember.

/Linczényi Márk – The Kolin/

Az már csak külön érdekesség, hogy egy-egy alannyal több interjú is készült az évek során, így lehetőségünk volt összevetni a változásokat. Ha mindez nem lenne elég, több exkluzív, máshol meg nem jelent interjú is helyet kapott a kötetben, és bármennyire furcsán hangzik, nem mindig a zene volt a fő téma, freestyle beszélgetésre is sor került.

A könyvet nem csak az alanyok színessége és az exkluzív interjúk miatt esett jól kézbe venni, külön élmény volt látni, hogy a mai könyvkiadás világában nem halt ki az igényesség. Mind szerkezetileg, mind pedig szerkesztés illetve tördelésügyileg is egy igényes kiadvány került a kezembe (és fémszívem megörült, hogy volt értelme kitanulnom a szakmát, mert láthatok még ilyen csodákat!). A zenei világgal foglalkozó könyveknek már-már védjegyévé vált, hogy tartalmaznak képanyagot, ebben itt sem szenvedünk hiányt.

Mások interjúiról nehéz nyilatkozni, hiszen ez egy olyan műfaj, amit nem igazán lehet megkritizálni, mert vagy jól sikerül, vagy nem, az is érződik, hogy mikor volt meg könnyen az összhang a kérdező és a kérdezett között. Számomra kifejezetten hasznosnak bizonyult ez a kötet, még ha néha pihentetnem is kellett a sok infót.

/A szerzők és a könyv/

Meglátásom szerint ezt a könyvet nem úgy kell kezelni, mint egy regényt, amivel csak úgy belehuppanunk egy fotelba, és olvassuk kifulladásig. Rengeteg információt tartalmaz, amit egy ideig még lehet is bírni szusszal, de az interjúk feléhez közeledve kezd egy kicsit sok lenni, legalábbis én kezdtem belefáradni. Érdemes inkább csak apránként haladni vele, szemezgetni az interjúk között, nem pedig őrült könyvmoly módjára, mert akkor egyrészt idővel összemosódik a tartalom, másrészt pedig túl tömény lesz az egész. Kicsit olyan ez, mint az alkohol: fogyasztása csak mértékkel javasolt. Bevallom, én nem tartottam be kellően a mértéket, és most jó időre megcsömörlöttem interjúk terén, pár napig egyet sem szeretnék látni!

Ha szeretnél te is fejest ugrani az interjúk világába, nem szeretnél lemaradni az exkluzív tartalmakról, és még jobban is tudod nálam tartani a mértéket, ne habozz, most akciós áron rendelheted meg a kötetet!

A legfrissebb információk szerint hamarosan új kötet várható a kiadótól, ez pedig nem más, mint a Ministry – Al Jourgensen elveszett evangéliuma. Az érdekesnek ígérkező kiadvány munkálatai lassan a finishben vannak, mint az Dudich Ákos facebook oldalán is látható.

5/5

Ez az ajánlóm a Rockbook Rockmagazin oldalán is megjelent!

Eredeti cím: Ragdoll

Kiadó: Libri - Insomnia

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 496

Műfaj: krimi, pszicho-thriller

Fordította: Illés Róbert

Borító: puhatáblás, ragasztókötött

Olvass bele!

Fülszöveg:
„Hat ember maradványaiból összevarrt egyetlen holttestet találnak egy londoni lakásban.

Az áldozatot Rongybabának nevezik el. Ki követhette el ezt a borzalmat? Van-e összefüggés a bizarr eset és a pár évvel korábbi gyilkosságsorozat közt, amely miatt William „Wolf” Fawkes nyomozót kényszer-gyógykezelésre ítélték?

William és társa, Emily Baxter őrmester nyomozását levakarhatatlan sajtóhiénák hada követi – a „Rongybabás gyilkos” eközben bestiális listát küld a vérszagra gyűlő újságíróknak: hat ember neve szerepel rajta, és a meggyilkolásuk tervezett időpontja… 
Mi kapcsolja össze a hat áldozatot? 
Miközben Wolfék versenyt futnak az idővel, a gyilkos valahol a közelben lapul…

Daniel Cole váratlan fordulatokban bővelkedő thrillerét eddig 30 nyelvre fordították le. Ahogy Jo Nesbø vagy Stieg Larsson regényei, a Rongybaba is kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasóban. Folytatás 2018-ban!”

Értékelés:

Krimi rajongóként bármikor szívesen belevetem magamat egy gyilkossági ügy nyomozásába, így Daniel Cole Rongybaba című műve sem maradhatott ki az olvasmányaim közül. A fülszöveg és a borító is nagyon megfogott, biztosra vettem, hogy nem fog csalódás érni – és bizony a megérzéseim most is helyesek voltak!

Már maga a tény, hogy egy holttest több emberi maradványból áll össze, felketette a figyelmemet, hiszen ez nem egy megszokott, sablonos krimire utal. Jelen esetben pedig még izgalmasabbá válik a történet, ugyanis a Rongybaba esetét megelőzi egy történet, elsőként ezt ismeri meg az olvasó.

Először 2010-be ugrunk vissza az időben, és ekkor egy tárgyaláson találjuk magunkat Londonban, amikor is Naugid Khalid, a „Hamvasztó Gyilkos” felett ítélkeznek a bírák. Wolf már ekkor jelen van, ugyanis ő is részt vett a nyomozásban, valamint a tárgyaláson. A tárgyalás végül dulakodásba fullad, majd ugrunk négy évet az időben…

… amikor ismét egy kegyetlen gyilkos kilétére kell fényt deríteni. A helyszín továbbra is London, kiindulópontunk pedig egy lakás, ahol felfedezik a hat emberi maradványból összevarrt holttestet, amit furcsa pózban helyezett el a gyilkos, ráadásul még egy halállistát is hagyott maga után, melyen következő áldozatait sorolta fel, eltervezett haláluk pontos dátumával. Már ekkor tudtam, hogy nagyon gyorsan le fogom darálni a történetet, minél hamarabb meg akartam tudni, hogy ki áll mindezek mögött. Mivel az áldozatok halála időhöz van kötve, és azok a napok nem állnak túlzottan messze a könyvbéli jelenünktől, minden pillanat sokat számít.

Fontos volt, hogy az áldozatok minél hamarabb biztonságba kerüljenek, a nyomozók megtalálják a Rongybaba maradványainak „tulajdonosait”, valamint elkapják a kegyetlen gyilkost is, aki nem csak a őket, hanem a médiát is folyamatosan hergeli. Úgy tűnik, a gyilkos megállíthatatlan, és a kiszemelt áldozatok is menthetetlenek minden óvintézkedés ellenére. Wolfék tehetetlenek a gyilkossal szemben. Az idő egyre csak fogy, miközben nem történik jelentős előrelépés az ügyben.

/eredeti kép forrása: goldwallpapers.com/

Még ha ez kifelé nem is látszik, de mindenki megtesz minden tőle telhetőt a haladás érdekében, még a zöldfülű Edmunds is, aki nem erre a pörgős nyomozói pályára termett. A nyomozás során nem marad el a tapasztaltabbak „erőfitogtatása” sem, azonban ha a nyomozók nem lennének kellően feszültek, fáradtak, ingerlékenyek, az olvasók sem kapnák vissza 100%-osan a könyv hangulatát. Mindezt fokozza, hogy az eseményeket váltott szemszögből ismerjük meg. Egyre jobban kezdem megkedvelni a váltott szemszöget, mert hihetetlenül izgalmas végkifejletet tud produkálni!

Ahogyan az idő, úgy fogytak a lapok is a könyvben: nagyon gyorsan. Régen volt már szerencsém ennyire érdekfeszítő és izgalmas krimihez, ami egyszerre szórakoztat, felforgatja a gyomromat, és ezeken felül még ámulatba is ejt. Bátran ki merem jelenteni, hogy Daniel Cole első könyve nálam jelesre vizsgázott!

A Rongybaba számomra több szempontból is zseniális. Az, hogy a gyilkos kilétét sokáig homály fedi, mégis folyamatosan kommunikál a nyomozókkal, illetve a médiával, csak fokozza az izgalmakat, majd az ebben rejlő csavar teljesen megdöbbentő. Bár a fő vonalat a gyilkosság adja, nem tudtam figyelmen kívül hagyni több apró pozitívumot sem. A szerző már a főszereplőnk, Wolf nevével is eljátszadozott, nem csak az áldozatokkal, és bátran váltogatta a szemszöget is. Ezeken felül nem félt használni a humort, amivel sokszor oldotta egy kicsit a feszültséget. Bizonyos tekintetben pedig még egy kis társadalomkritikát is megjelenített a történetben, megmutatta, hogyan is reagál a mai társadalom egy ilyen brutális gyilkosságot felgöngyölítő nyomozásra: nem elég, hogy már a csapból is a Rongybaba eset folyik, valaki még ebben is meglátja a bizniszlehetőséget, ami legalább annyira gyomorfogató, mint a gyilkos „műve”.

Köszönöm a Libri kiadónak és a Kildarának, hogy részese lehettem ennek a borzongós nyomozásnak! Kíváncsian várom a folytatást!

Borító: Kicsit véres, kicsit a történetre utaló. A kékes alap ad egy kis ridegséget a könyvnek, borzongóssá teszi azt, ez pedig illik a ránk váró tartalomhoz. 5 pont

Történet: Csavaros és kellemesen brutális. 5 pont

Karakterek: Érdekes karaktereket kaptunk a történetben, többen okoztak meglepetést. Amikor már úgy tűnt, hogy egy-egy szereplőt kiismertem, akkor megmutatták a másik oldalukat. 5 pont

Kiadó: Colorcom Media
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 394
Műfaj: ifjúsági, kalandregény

Fülszöveg:
„A lebilincselően izgalmas ifjúsági regény főhőse, Baltazár, tengeri és szárazföldi kalandok sorát éli és harcolja végig. A történet kezdetén Baltazár jaffnai kisiskolás, de iskola helyett csínytevésekbe keveredik. Később azonban komoly kalandok várják, felnőttek harcába csöppen. Idegen népekkel találkozik, eljut távoli helyekre, ahonnan másokat is segítve menekülnie kell. Apja, Lorenzo Gonzales, a Tűzbika hajóskapitánya, és édesanyja, a féltő Veronica nemes asszony maguk is a becsületükért, a hazájukért küzdenek az öntelt és hataloméhes don Cristobal, a jaffnai alkirály, illetve a Mór, a hírhedt Kalózkirály ellen. Többször is úgy hiszik, hogy a fiuk elveszett, nem látják többé, de Baltazár mindig tartogat újabb meglepetéseket. A Tűzbika legénységével együtt, a szárazföldi erőkkel összefogva bátran és hűségesen küzd az imádott hajóért, a szeretett városért, a csodált mesteréért.

És persze apjáért is, akihez a sok és hosszú távollét ellenére ezer szállal kötődik. A szerző a történet végére is tartogat meglepetést: olyan családi titokra derül fény, ami segít megérteni, hogy a nagy távolság ellenére mi minden közös bennünk. 

Balassa Bence (43) első szépirodalmi könyvét, a Kalózkirály fiait, fejezetenként küldte haza kisfiának az afganisztáni rendőri misszióból, ahol szolgált. Hamarosan elkészül a történet folytatásával, a könyv második részével.”

Értékelés:

Az elmúlt pár évben a kalózvilág rabjává váltam, persze csak mint külső szemlélő. Nem rajongok a kalózkodásnak azon formájáért, melyben galád módon tesznek szert az őket nem megillető zsákmányra, de a kosztümös kalózoknak, és a „kalóz-zeneként” is emlegetett muzsikáért egyenesen rajongok! Mániákusan gyűjtöm a horgonyos, kormánykerekes, vagy egyszerűen csak „kalózos holmikat”, keresem a témával bármilyen módon foglalkozó zenei, illetve irodalmi kiadványokat. Rajongásomnak köszönhetően Balassa Bence első könyve, A Kalózkirály fiai azonnal elrabolt, és bár nem egészen azt kaptam, amire vártam, az utolsó oldaláig fogva tartott.

A címre asszociálva én elsőre azt hittem, hogy egy kalózbirodalom örököseiről, valamint kalandos életükről olvashatok, amitől nem is álltam túlzottan messze, csak kicsit más tálalásban kaptam meg a történetüket.

Hatásos kezdést kaptam már a könyv első mozgalmas mondatával is, majd tovább olvasva tudtam, hogy A Kalózkirály fiaival egy különleges kaland veszi kezdetét. Legelső felbukkanó szereplőnk a fiatal, komisz Baltazár, aki az első percben kalamajkába keveredett, ami persze nem maradt következmények nélkül. Egyértelművé vált, hogy a kisfiú lesz az egyik legfontosabb karakter, akiről később az is kiderült, hogy Lorenzo Gonzales de Navajas, a Tűzbika hajóskapitányának és Veronica nemesasszonynak a fia. Baltazárnak még az iskolapadan lenne a helye, ezt szülei is nyomatékosítják, ő mégsem tud ellenállni a csibészségek és kalandok csábításának, így hamar a Tűzbikán köt ki, és nem várt izgalmak felé veszi az utat. A fiú persze nem tartózkodhat a hajón egyszerű szórakozásból, komoly kihívások várnak rá, Takeda mester pedig kezelésbe veszi, és kemény kiképzés elé állítja a kis kalandort.

Mindeközben Jaffnában sem zajlik eseménytelenül az élet, az alkirály, don Cristobal aljas terveket sző, melyekbe Mór, a Kalózkirály is belefolyik, ezek pedig nem egészen a nép érdekeit szolgálják, a de Navajas családra pedig komoly veszélyt jelentenek. Míg Balu és a Tűzbika legénysége egy komoly küldetésben vesz részt, addig don Cristobal megkeseríti a de Navajas család többi tagjának életét, és Jaffnában, illetve a vízen is kitör a háború, melynek kimenetele nagyon kétes.

Mivel ez a háború több síkon zajlik, és az egész de Navajas családot érinti, több szemszögből követjük az eseményeket, ami még izgalmasabbá teszi a történetet. Nem szeretnék minden fontos momentumot elmesélni, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a magyarok jelenlétét a történetben. Eleinte kicsit erőltetettnek éreztem a magyar vonalat, rövidesen mégis szépen beleépült a cselekménybe, és úgy érzem, hogy nem is lett volna kerek a történet, ha a magyarok nincsenek jelen. Fokozza az izgalmakat Veronica küzdelme, ahogyan nőként helytáll egy meglehetősen nehéz időszakban, és persze Baltazár sem maradt tétlen, gyerek létére igazi hős válik belőle.

A történet során nem maradhatunk sem könnyek, sem vér nélkül, hiszen egy háború mindig életeket követel, és nem minden esetben csak a rosszakét veszi el. A legnagyobb meglepetést persze az utolsó oldalak tartalmazzák, ahol egy nagy titkot tudhatunk meg. Ez a titok, illetve a végkimenetele a történetnek részben kárpótol minket a kalandok során ért veszteségekért.

Bevallom, én a cím alapján teljesen más történetet képzeltem el, azt hittem, hogy a kalózvilágot kalózként járhatom be, de hamar tisztázódott, hogy a de Navajas család pont azokat képviseli, akik a galád kalózok ellen küzdenek. A családfő, Lorenzo sok esetben bizonyította, hogy helyén van az esze, nem egy alkalommal adott olyan tanácsot fiának, ami bizonyos értelemben életbölcsességgel is felért.

/eredeti kép forrása: Wallpaper Studio 10/

A karakterek közül többen is komoly fejlődésen mentek keresztül, például Veronica esete lenyűgöző, a legtöbbet pedig főszereplőnk, Baltazár változott, persze jó értelemben: nagyon hamar fel kellett nőnie, és már gyerekként hős vált belőle.

A Kalózkirály fiaiban érződik a tudatos felépítés, valamint a szerző gondos munkája. Nem csak egy izgalmas történetet adott az olvasóknak, hanem elrejtett benne egy kis történelmet, és sok hasznos tanácsot, melyek nem csak Baltazár életében állják meg a helyüket. Felnőtt létemre sokszor gyermekként izgultam végig egyes jeleneteket, és kerek szemekkel ámultam azon, mennyire összeszedetten épül fel az egész történet. Köszönöm az élményt, és izgatottan várom a következő részt!

Ha szeretnél te is a Tűzbikán utazni, és Baltazárt elkísérni kalandos útján, akkor itt rendelheted meg a kötetet.

Borító: Hangulatos, illik a történethez. Az égett térkép és a díszes zsebóra megidézi egy kicsit a kalózok világát. 5 pont

Történet: Izgalmas, sok titkot, és fordulatot rejt magában, és teljesen mást adott, mint amire elsőre számítottam. 5 pont

Karakterek: Könnyen megszerethetőek, emberiek, teljesen beleillenek a szerepükbe. Persze akadnak igazán utálatos szereplők is, akik biztosítják a jó és a rossz egyensúlyát. 5 pont

Kiadó: Colorcom Media
Oldalszám: 262
Megjelenés éve: 2017
Műfaj: high fantasy, kalandregény

Fülszöveg:
„Ryugen Tyr nyugodtan éli a kamasz fiúk átlagos életét. A konok nagyapja nem hajlandó mágiára tanítani, ezért az ideje nagy részét az otthona mellett fekvő kísérteties elvarázsolt erdőben tölti. Egy a többitől kezdetben semmiben nem különböző napon azonban egyetlen csapásra báty, apa, gondviselő és nem utolsó sorban hős is lesz egy védtelen kisded számára, akit vérszomjas üldöző markából ment meg. Ennek mindössze annyi az ára, hogy hátra kényszerül hagyni az addigi életét, hogy biztos helyre juttassa a rá bízott csecsemőt. Az országot átszelő kaland végén megtalálja a mestert, aki mágust farag mindkettőjükből.

A mester mellett töltött évek megkeményítették a testüket, harmóniába hozták a lelküket, azonban a fejük lágya az közel sem nőtt be. A biztonságot elhagyva megkezdik önálló életüket, mint mágus tanár és diák, annak a tudatában, hogy az üldözők valószínűleg azóta sem adták fel.”

Értékelés:

Amikor megláttam a könyv borítóját és a címet, éreztem, hogy ez bizony szerelem első látásra! A cím érdekes, akár csak a borító, és lerí róla, hogy egy fantasy akadt a kezem ügyébe. Már az első pillanatban magába szippantott a könyv, teljesen kizártam a saját világomat, és csak a történetre koncentráltam.

Belecsöppentem Ryugen Tyr izgalmas, veszélyekkel tarkított életébe. Meg kell hagyni, a sors egy percre sem engedte unatkozni főhősünket, de még az olvasót sem. A fiú élete hirtelen megváltozott, amikor a sors útjába sodorta a kis Arist, aki sokunk meglepetésére már gügyögő korában tüzet böfögött. Tyrre hirtelen nagy felelősség hárul, el kell jutnia Fejlin mesterhez. Útja során csatlakozik hozzá a hatalmas Bicepsz és Árnyék, akik elsőre javíthatatlanul rossz, nagyra nőtt gyerekeknek tűnnek, de tudnak komolyan is viselkedni.

A történet persze nem ennyiből áll, hiszen nem csak a megmentett kisgyermek, hanem Tyr is különleges, ráadásul hatalmas veszély leselkedik rájuk, ami az évek múltával nem múlik el, sőt, ahogy telik az idő, úgy nő a veszély is, de ne rohanjunk ennyire előre! Bár a nagy változás előtt nem gyakorolhatta a mágiát, a fiú valójában egy tehetséges tűzmágus, Fejlin mesternél pedig nem akármilyen kiképzést kapott. A mesterhez való megérkezésük után nem sokkal ugrunk egy nagyot az időben – pontosabban tíz évet -, ekkorra már Aris is felcseperedett, és egy komoly kalandnak vágnak neki. Míg Tyr tanárként folytatja tovább pályáját, addig Aris diákként merül bele a mágia rejtelmeibe. Mágusok esetében a tananyag meglehetősen eltér az emberi tudnivalóktól, ettől is válik izgalmassá az iskolai élet. Már maga a felvételi is tartogat meglepetéseket, az első év végén pedig a tanoncoknak meg kell szerezniük a Lélekkövüket, mely segítségével megidézhetik a Familiárisukat. Ha azt hiszitek, hogy ez olyan könnyen megy, nagyot tévedtek, egy ilyen nagy jelentőségű esemény sem múlhatott el kalandok nélkül!

/eredeti kép forrása: Travel Away/

A történet során sok különleges karakterrel találkozhatunk, lehetetlen lenne felsorolni mindenkit. Jókból és gonoszokból is akad bőven, vannak rendkívül okos, és ésszel kevésbé megáldott szereplőink, akik miatt egy-egy helyzet komikussá válik. Persze szinte mindenben Tyr vagy Aris viszi a pálmát. A fiatal tűzmágust én a „bölcs, de tökkelütött” kategóriába tudnám sorolni, számtalanszor kerül kellemetlen vagy vicces helyzetbe, sokszor saját hibájából – ez időnként fellazítja a sűrű és mozgalmas történetet. Aris kilétét pedig rejtély fedi, komoly titkok rejlenek az ifjú tanonc mögött.

A Tűzgyermek és a szellem egy új fejezetet nyitott a mágia és a misztikum világában. Az alakváltók mellett felbukkannak más különleges tehetségű mágusok, akik a négy elem (föld, víz, levegő, tűz) valamelyikét uralni tudják, megismerünk feltalálókat, és gólemekben sem szenvedünk hiányt.

Kicsit zavart az olvasásban a szöveg sűrűsége, a szöveg sajnos nem kapott túl olvasóbarát formát. Hiányoltam a tagoltságot, a tartalmilag különálló részek – helyszín vagy helyzetváltozás – nincsenek elkülönítve, egybefüggő szövegként kapjuk, ami időnként megzavarhatja az olvasót. Személy szerint a közbeszúrt történetmeséléseknél engem nagyon zavart, hogy semmilyen formában nem különül el más szövegelemektől. A párbeszédekben többször belefutottam ALL CAPS-es kiemelésekre, amit nagyon nem tudtam hova tenni, kicsit a facebookon „kiabálva író” figurákra emlékeztetett. Tudom, ez valamilyen szinten a hangsúlyt is szerette volna érzékeltetni, máskor mégis nyugodtan elhanyagolható, enélkül is teljes mértékben átjön a mondanivalója. Nem is kukacoskodok többet, mert ezeket leszámítva egy zseniális történetet olvastam, és a forma nem tudott elijeszteni a tartalomtól.

Czékmási Csaba megmutatta, hogy elsőkönyves szerzőként is lehet magas színvonalú könyvet írni. A Tűzgyermek és a szellem csak a kezdete valaminek, én kíváncsian várom a folytatást! 

Ha szereted a jó fantasyket, és nem riadsz vissza a tömött szövegtől, akkor feltétlenül el kell olvasnod ezt a könyvet! Ha pont ez a könyv hiányzik fantasy-gyűjteményedből, itt tudsz rá szert tenni. 

Borító: Azonnal magával ragadott, egyértelműen utal arra, hogy itt egy fantasyvel van dolgunk, nagyon szép munka. 5 pont

Történet: Ízig-vérig fantasy, humorral ötvözve. 5 pont

Karakterek: Változatosak, egyediek, több karakter esetében is végbemegy jelentős fejlődés. 5 pont

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 368
Műfaj: steampunk, kalandregény

Fülszöveg:
„Jason egy teljesen átlagos fiú, pedig már tizenhét éves.
Ez azért gond, mert a különlegeseket képző Birodalmi Lumen Akadémia növendéke, ahol elvárás, hogy megmutassa a tehetségét. Emiatt újabb és újabb hazugságokba kényszeríti magát, mígnem a sors váratlanul a császár ellen lázadók táborába sodorja.
Ekkor teljesen felfordul körülötte a világ. Már azt sem tudja, kiben bízhat, ki az ellenség, miközben arra is rá kell jönnie, kicsoda ő valójában. Enélkül ugyanis reménytelen, hogy valaha visszakapja az életét.

Aztán a holtidő kíméletlenül és véglegesen elsodor mindent.
Semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt.

Jason úgy érzi, nem képes lépést tartani a valósággal.
Azonban a túlélésért ezen mindenképp változtatnia kell.”

Értékelés:

Holden Rose már több műfajban is bebizonyította, hogy az írás neki való, minden korosztályban és műfajban megtalálja az olvasóhoz vezető utat, az ifjúsági irodalomban pedig egyenesen remekel. Amikor egy beszélgetésünk során szóba került, hogy egy steampunk regényen dolgozik, egyből felkeltette az érdeklődésemet, mert ezt a műfajt nagyon kedvelem.

Bevallom, nem voltak túl nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, mert tudtam, hogy komolyabb csalódás nem érhet. Most már igazolni is tudom, hogy nem tévedtem, egy remek young adult könyvhöz volt szerencsém, ami nem volt éppen kalandoktól, izgalmaktól és csavaroktól mentes.

Miután eleget tanulmányoztam a borítót, és felnyitottam a könyvet, szemügyre vettem a Birodalom térképét, majd belevetettem magam Jason nem hétköznapi történetébe. Nem kellett sok idő, hogy azonosulni tudjak a környezettel, ugyanis egy steampunk világba csöppentem, ahol a gőzgépek és a fogaskerekek teljesen hétköznapi dolgoknak számítanak, és itt főszereplőnknek, Jasonnek komoly kihívásokkal kell szembenéznie – már ennyi is elég volt, hogy megfogjon a fiatal tanonc világa, és jobban meg akarjam ismerni.

A 17 éves Jason élete teljesen megszokottnak tűnik, már ha az ő világában élőket, és kortársaikat tekintjük. A Birodalmi Lumen Akadémián tanul, ahol minden tanulónak a különleges képességére koncentrálnak, annak kiderítésére, majd fejlesztésére fektetnek nagy hangsúlyt. Aki ezen az akadémián tanul, annak nem mindennapi sorsot szánnak, később az uralkodót, valamint a Birodalmat szolgálhatják tehetségük által, persze mindezt a gőzgépek világában. Lényegében maga a tény, hogy egy steampunk környezetben játszódnak az események, sokkal különlegesebbé teszi a történetet.

Mivel a szerző a fiatal korosztályt célozza meg, így az is helyénvaló, hogy főszereplőnk és két társa – May és Magnus – kalandja az iskolában veszi kezdetét. Olvasóként akkor leszünk a történet részesei, amikor az iskolát váratlanul megtámadják a lázadók, az evakuálás során pedig leendő hőseink egy teherautóra kerülnek. Eddigi életük egyik pillanatról a másikra megváltozik, komoly kihívások várnak rájuk, amikhez elsőre túl fiataloknak tűnhetnek, mégis példaértékű bátorsággal állnak ki minden megpróbáltatást. Ezzel máris új hősöket avathatunk a fiatal olvasók körében, hiszen ebben a korban ki ne álmodozna arról, hogy majd ő is végrehajt valamilyen nagy hőstettet? Ha a tanulmányaik során szerzett tudásukat is felhasználhatják ehhez, az még jobban szabadjára engedi a fiatal könyvmolyok fantáziáját, így pedig könnyebben bele tudják képzelni magukat a kalandokba. Talán már nem is vagyunk túl messze attól az időtől, hogy a gyerekek gépek segítségével tanuljanak, így az oktatórobotok jelenléte nem tűnik annyira idegennek, ettől függetlenül érdekes jelenség, ráadásul Jason elektronikus társa, egy G – 034 – K, vagy ahogyan a fiú hívja, Gobak még az oktatórobotok közül is kitűnik.

A komoly események okozta feszültséget időnként oldja a fiatalos szleng, és persze a humor, ami egy young adult könyv elengedhetetlen része. Vár ránk pár felfedezésre váró titok, amelyek miatt hiba lenne bárhol is feladni a kalandot. Kapunk egy szerelmi szálat is, persze nem ez viszi a történet fő vonalát, azonban egy kicsit megfűszerezi az amúgy sem éppen unalmas cselekményt. A történet során számos karakterrel találkozunk, akiket nem biztos, hogy elsőre jól kiismerünk. Sok kérdés felmerül bennünk olvasás közben, később persze a könyv befejezése után is.

Mégis mit jelent a Holtidő? Mi történik azzal, aki valamilyen úton-módon belekerül? És mit tudunk kezdeni a Szitakötővel, mire való, hogyan működik? Jason miért más, mint a többiek? Mi Gobak titka? És a Birodalomé?

Ezekre, és még sok hasonló kérdésre megtaláljuk a választ, sőt, még sokkal többet is kapunk a könyvtől, mint amennyit várnánk. Ha pedig nem várunk semmit, akkor is garantált a meglepetés!

A szerző le sem tagadhatná, hogy a fiatal korosztály a célközönsége, a könyv 12 éves kortól ajánlott, és ennek megfelelő a nyelvezete, illetve a története is. A Holtidő egy könnyen érthető kalandregény, viszonylag rövid fejezetekkel – ami fiatalkori önmagamból kiindulva pluszpontot érdemel, a rövidebb fejezetekkel könnyebben meg tud birkózni bármely korosztály.

Bátran ajánlom minden fiatal könyvmolynak, és fiatal szívű nagy gyereknek is, garantáltan izgalmas kalandban lesz része mindenkinek! Köszönöm a Főnix Könyvműhelynek és Holden Rose-nak, hogy én is részese lehettem Jason és társai nem mindennapi történetének!

Borító: Látványos és hívogató. Egy fontos karaktert, May-t láthatjuk a borítón, a leírásnak megfelelően. Alakjával, illetve a címben szereplő szitakötővel visszakapunk egy kicsit a könyv tartalmából. 5 pont

Történet: Sok meglepetést, csavart tartogat magában, és tagadhatatlanul idéz a steampunk világából. 5 pont

Karakterek: Változatosak és izgalmasak. 5 pont

A szerző oldala.

A kiadó oldala.