Sorozat: A különc varázsló 1.
Eredeti cím: The Magic Misfits
Kiadó: Maxim
Kiadói sorozat: Delfin könyvek
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 240
Fordította: Bozai Ágota
Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött
Műfaj: regény
Zsáner: gyermek- és ifjúsági irodalom
ISBN: 9789632619392

Fülszöveg:
„Miután Carter korán elveszítette szüleit, nagybátyja veszi gondjaiba. A férfinak sohasem volt munkája, szemfényvesztéssel csal ki pénzt a gyanútlan emberektől. Carter eltanulta bűvésztrükkjeit, de nem hajlandó képességeit lopásra használni, így elszökik tőle. A sors Bányavölgybe repíti, ahol megismerkedik a helyi illuzionista Dante Vernonnal, és összebarátkozik öt vele egykorú bűvésszel. De gyorsan elillan az idilli állapot, mert a mohó B. B. Bosso és bandája megérkezik a városba azzal a céllal, hogy ellopják a világ legnagyobb gyémántját. Carter barátaival együtt, és természetesen varázslattal akarja megmenteni a várost Bosso gonosz tervétől. A szemfüles szemfényvesztők hamarosan kalandra és barátságra találnak, és megtudják, mi mindenre képesek együtt.”

Ajánló:

Pszt! Te, ott! Igen, jól hallod, neked pisszegek! Hogy honnan? Ne nézz ilyen furán, itt vagyok a könyvben. Tudod… beszippantott a történet, és nem tudok kijönni innen. Na jó, bevallom, ez is igazából egy bűvésztrükk lenne, vagy valami olyasmi, hiszen ahogyan azt láthatod, ez a könyv egy különc kis varázslóról szól. Éppen hozzá indultam, és nagyban böngésztem Bányavölgy térképét, amikor a könyv lapjai úgy döntöttek, hogy innen addig nem fognak kiengedni, amíg el nem mesélem, mennyire jó könyvet írt ez a Barney Stinson… ööö mármint Neil Patrick Harris.

No tehát, kezdjük is a legelején. Mond valamit az a név, hogy Carter Locke? Neeeem? Ohh, hát nem baj, hamarosan majd többet fog jelenteni számodra. Gyere velem, de nehogy lemaradj, mert mint minden történetben, itt is vannak gonosz emberek. A varázslók világában pedig ez roppant nagy veszélyt jelent… Szóval, hogy ne tévedj el a lapok között, először érdemes figyelmesen átolvasni az első oldalakon található tartalomjegyzéket, átböngészni a térképet, és fokozott figyelemmel az előszót, valamint a „használati utasítást”. Ezek bizony nem mind azon a néven futnak, ahogyan én megneveztem őket, így magadtól kell rájönnöd, mi micsoda pontosan, de ha az első lapokon átrágtad vagy éppen átpislogtad magad, már úgy fog menni, mint a karikacsapás, vagy mint a pénzérme görgetése. Nem tudod, hogyan kell pénzérmét görgetni az ujjaidon? Van egy jó hírem! Számos bűvésztrükk mellett ezeket is meg fogod tanulni, ha nem fordulsz most vissza, hanem bátor hősként Carterrel tartasz nem éppen könnyű útján. Tudod, ezek úgy vannak elrejtve a könyvben, mint ahogyan én bújtam el, el kell jutni a történetben a megfelelő oldalig.

Várjunk csak, leragadtál ott, hogy Carter útja nem könnyű? Nem érünk rá megállni, így is eleget rizsáztam, induljunk hát! Tehát van ez a vézna kisfiú, Carter Locke, akit nagybátyja nevelt fel, de ezt már a fülszövegből is tudod. Nem, nem az én fülem, a könyvé, de ez most nem fontos. Carter nagybátyja nem tartozik a jó emberek közé, a varázslat, vagy ha jobban tetszik, a bűvésztrükkök csak arra kellenek neki, hogy galád módon csalja el a gyanútlan kíváncsiskodók pénzét, és erre felhasználja fiatal kis hősünket is. Hogy miért hős, ha éppen a gonosz nagybátyjával van? Mert ő nem akar rá hasonlítani, és mindent meg is tesz ennek érdekében. Carter elszökik nagybátyjától, és útja következő állomását Bányavölgy városa jelenti, ahol megismeri Dante Vernont, útjába sodor a sors még néhány korabeli bajtársat, és belebotlik B. B. Bossoba. Ez a sok „B” betű elég vészjóslóan hangzik, ugye?

Eltaláltad, ebben a történetben B.B. Bosso a főgonosz, és nem éppen ártatlan báránykákból álló társulattal rendelkezik. Ők is ismernek ám bűvésztrükköket, csak ők már felnőttek, míg Carter és újdonsült barátai még gyerekek, az őket támogató Mr. Vernon és Másik Mr. Vernon pedig csak útmutatást tudnak adni számukra. Carter és barátai B. B. Bosso társulatát igyekszik megállítani újabb fosztogatásában. Bizony, velük tartasz te is, így megbizonyosodhatsz róla, hogy a történet sorsa jó kezekben van. Tudod, miért jó, hogy részese vagy ennek a kalandnak? Mert nem csak sok-sok izgalomban van részed, hanem számos rejtély, csoda és trükk vár rád, és Carterék mellett te is hőssé válhatsz, amikor pedig úgy érzed, egy kicsit elfáradtál, a könyv szól, hogy pihenj egy kicsit. Hát nem remek?

Én a helyedben már biztosan a lapok közé vetettem volna magam, és az az igazság, hogy így is túl sokat árultam el arról, mi vár rád, ha belépsz Bányavölgybe. Pedig még nem is meséltem a beszélő papagájról, a Zseb-Csen csapatról, a hatalmas gyémántról, vagyis Afrika Csillagáról, a titkokról, és titkos kódokról… Ezek mind arra várnak, hogy rájuk találj!

Kicsit felnőttesebbre fordítva a szót egy fél mondat erejéig, a könyv hordoz magában pár komoly üzenetet a barátságról, az összetartozásról, és az elfogadásról, de nem szigorúan és szájbarágósan, hanem olyan formában, hogy a történetnek természetes részét képezik ezek a szálak.

Ha úgy érzed, hogy egy varázslatos, izgalmakkal, színes szereplőkkel, és trükkökkel teli könyvre vágysz, akkor A különc varázsló neked is szól!

Borító: Van itt minden, ami egy remek történethez kell, mágikus színek, ifjú hősök, nyuszi a kalapban, varázspálca… Igen, ez határozottan egy varázslatos borító! 5 pont

Történet: Mindegy, hogy kicsi vagy-e vagy éppen már nagyobbacska, fiú vagy-e vagy lány, garantáltan te is a lapok között fogsz ragadni! És mennyire megnyugtató, hogy ez még csak egy kaland kezdete volt! 5 pont

Karakterek: Egy cseppet sem tökéletesek, ám történetünkhöz éppen optimálisak, remélhetőleg a folytatásban pedig kiteljesednek! 4 pont

Kiadó: Twister Media
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 256
Műfaj: regény | Zsáner: YA, LMBTQ, ifjúsági

Fülszöveg:
„Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel.”

Értékelés:

A Twister Media nagy lépést tett, ezzel együtt lehetőséget adott a [bekezdés]-díjjal olyan tehetséges magyar szerzőknek a kibontakozásra, akik eddig nem mutathatták meg tehetségüket az itthon nem éppen kicsi olvasói tábornak. Az első [bekezdés]-díjas könyv, Krausz Emma Osztálykép című regénye egy nem mindennapi, és sokak által nehezen elfogadott témával foglalkozik. Bevallom, annak ellenére, hogy már volt pár könyvhöz szerencsém az LMBTQ világában halványabb és erősebb utalásokkal, továbbra is a komfortzónámon kívül esik ez a műfaj, de a kíváncsiság mindig nagy úr, így engedtem a kísértésnek.

Már a könyv legelején egy kellemetlen helyzetben találjuk magunkat, amikor is Levente rányit Ákosra, aki éppen rúzsozza magát az iskolai öltözőben. Lássuk be, ez nem mindennapi, és nem is könnyen kezelhető szituáció. Talán el lehetne felejteni ezt a furcsa találkozást, de amikor párban kell dolgozni egy iskolai projekten, és tanáruk egymáshoz osztja be a két fiút, már tudjuk, hogy nyakig el fogunk merülni a gimnazisták nagyon is életszagú történetében.

Az Osztálykép nem tökéletes regény, ezt nem tagadom, lehetett volna hosszabb, egy icipicit jobban felépített is, de mindezt ellensúlyozza az a hangulat, amit megkapunk a könyvben. Nagyon jól visszaadja a gimnáziumi évek légkörét: piszkálódás, szerelem, fejünk felett gyűlő viharfelhők, tartós feszültséget okozó problémák, amelyeket hiába kéne az iskola falain kívül hagyni, nem megy… Mindezt olyan könnyed hangvételben olvashatjuk, hogy hiába a szomorú háttér, mégis jól esik elidőzni a könyvvel a kezünkben.

Bár a történet viszonylag rövid, és kevés szereplő kerül előtérbe, velük már megkapjuk azt a kis közösséget, amivel betekintést nyerhetünk a tizenévesek gimnáziumi életébe. Nem mintha olyan nagyon régen lett volna nekem is, de más olvasókkal ellentétben, én nem vártam, hogy egy teljes osztálynyi ember kiemelt szerepet kapjon, hiszen mi magunk sem barátkozunk mindenkivel, egy pár fős klikk pedig már elég egy rövidebb regényhez. A legtöbbet Leventéről tudunk meg, valamint a hétköznapjait beárnyékoló gyászról, utána következik Ákos, aki kissé kettős jellem, hiszen focista létére fény derül egy olyan oldalára, amit nem vállal fel bátran. Idáról nagyon keveset sikerült megtudni, ő egy kicsit több figyelmet érdemelt volna a cselekmény formálásakor.

A történet során adódtak konfliktusok, mint minden tinédzser életében, és sokakban vannak olyan vagy hasonló sebek, mint Leventében. Nagy változáson ment keresztül, pozitív értelemben, a zárkózott, visszahúzódó fiú nyitottabbá válik, és mellette Ákosnak is megmutatkozik eddig visszaszorított énje. Annak ellenére, hogy a könyv főbb tartalmi elemei nem éppen boldogságot sugároznak, nem maradnak el a pozitív események sem, ettől pedig csak szerehetőbbé válik a történet.

Az LMBTQ amúgy is egy kényes és megosztó téma a mai napig, ezért Emma bátor volt, hogy ennek ellenére megírta az Osztályképet, ezzel egy olyan környezetbe ültette a melegszerelem témakörét, amelyben a legnagyobb problémákat okozhatja: a tinédzserkorba. Ekkor változunk mindannyian a legtöbbet, az érzelmek viharában mindenki nehezen talál magára, Levente esete pedig amennyire extrémnek tűnhet, valójában annyira hétköznapi is egyben.

Krausz Emma első könyvével nálam bizonyított, megszerettem könnyed stílusát, és bízom benne, hogy többször lesz még hozzá szerencsém!

Borító: Megadja az igazi „sulis” hangulatot, nem csak a színvilágával, és a háttér mintájával, hanem főszereplőnk ábrázolásával is. 5 pont

Történet: Komoly témával foglalkozik, mégis olyan könnyed stílusban jelenik meg előttünk Kálnoki Levente életének egy szelete. 5 pont

Karakterek: Valamennyire hétköznapiak, életszerűek, így könnyebb elképzelni őket és beépíteni a történetbe. 5 pont

Eredeti cím: Every Day

Sorozat: Nap nap után 1.

Kiadó: Maxim

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 312

Műfaj: regény

Zsáner: ifjúsági, fantasy, LMBTQ, YA, romantikus

Fordította: Vince Judit

Fülszöveg:
„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni.

David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

Értékelés:

Ritkán akad a kezembe romantikus kötet, nehezen is boldogulok ezzel a zsánerrel. Ennek ellenére sosem zárkózom el tőle, sőt néha magamtól jövök rá, hogy bizony megéri elolvasni. Minél mélyebb vizekre evezek a romantikusok világában, annyival könnyebben tudok feldolgozni egy olyan történetet, amelyben valamilyen formában megjelenik a szerelem. David Levithan nem mindennapi története, a Nap nap után már régóta piszkálgatta kíváncsiságomat, így amikor végre megadtam magam, már nem volt más dolgom, mint belemerülni Rhiannon és „A” különös történetébe.

Rhiannon egy hétköznapi lány, hétköznapi problémákkal. „A” pedig egy olyan lény, akinek nincsen teste, nincsen neme, és minden nap más testében ébred, minden nap egy másik életet él meg. Ha csak egyszer ébrednék úgy, mint ő, nagy bajban lennék, ugyanis néha az is komoly fejtörést okoz, hogy a saját napom hogyan alakul, más napjában, testében ilyen formában el sem tudnám képzelni magam, hiába hangzik izgalmasan. „A” életébe az 5994. napon csöppenünk bele, ekkor Justin testében ébred, és találkozik Rhianonnal. Egy szokásos reggel is lehetne, már ha „A” esetében beszélhetünk ilyesmiről, de ez a nap mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Ez a nap mély nyomot hagy Rhiannonban és „A”-ban is, Justinban viszont nem, ez a történet későbbi szakaszában nyer komolyabban értelmet.

„A”-nak már alapból sem lehet könnyű megélni minden napot, hiszem ő tényleg annyi életet él meg, ahány nap kezdetét veszi, és semmilyen olyan állandósság, stabilitás nincs jelen, amely mindig ugyanott tarthatná őt. Rhiannonért persze bármire képes, így igyekszik minden nap kapcsolatba kerülni a lánnyal, ezzel azonban többek életét megbonyolítja. Rövidesen képbe kerül a levakarhatatlan Nathan, akinél már csak a Rhiannonnal való kapcsolat tartása jelent nagyobb problémát.

Több kérdés is felmerült bennem a történet során. Nathannek miért jó az, ha elviselhetetlen mitugrász módjára kergeti „A”-t? Rhiannon miért nem látja be, hogy Justin mellett nem boldog? Mi várt volna „A”-ra, ha tovább tart a történet? Szerethet-e egy hús-vér ember olyasvalakit, akinek nincsen állandó neme és teste?

Olvasás közben talán fel sem tűnik, hogy mindössze negyven napra nyerhettünk betekintést „A” nem éppen hétköznapi életébe, hiszen ezeket a napokat olvasóként mi is megéltük vele, és így ez az idő jóval többnek tűnik. A napok múlása mégis jól érzékelteti a főszereplőkben lezajló érzelmi folyamatokat, változásokat.

Minden nap egy másik karaktert ismerünk meg „A” úgynevezett testvándorlásának köszönhetően, ezzel a szerző nem kis kihívást vállalt, hiszen – még ha esetenként csak felületesen is – sok különböző szereplőt kellett megalkotnia, akik egy-egy darabkát hozzátesznek a történethez. Ezen felül a szerző rávilágít az emberiség sokszínűségére is, illetve Rhiannon reakcióit bemutatva azt is látjuk, hogyan reagál egy-egy embertípusra.

A Nap nap után olvasójaként megéltem negyven napot, voltak benne hosszabbak, és rövidebbek, izgalmasabbak, és kevésbé tartalmasak, jók és rosszak egyaránt. Sajnos nagyon hamar elérkeztem az utolsó naphoz, mely a könyvben a 6033. nap. Ezt vártam a legkevésbé, mégis hajtott tovább az ijedtséggel vegyes kíváncsiság. Happy end lesz a vége, vagy szomorú búcsúzás? A végkifejlettől függetlenül megnyugtatott a tudat, hogy van folytatás, így valamilyen módon még lesz lehetőségem elmerülni David Levithan „testvándorló” világában, és ha továbbra is megtartja a szerző ezt a részben könnyed, részben pedig mégis mélyebb hangvételű stílusát, akkor engem biztosan megvett még egy pár kötet erejéig!

Ha még nem olvastad a Nap nap utánt, de már régóta szemezgetsz vele, azt javaslom, hogy ha teheted, hozd előrébb az olvasmánylistádban, nem fogsz csalódni! Ha még csak ismerkedsz a romantikus vonallal, és jobban vonzanak a pörgősebb, izgalmasabb események, amelyek mégis kikapcsolnak pár órára, akkor ezt a könyvet neked írták!

Borító: Nem rajongok túlzottan a filmes borítókért, viszont ezen a borítón a képek kiragadnak több fontos jelenetet is a történetből, és az alap egy kicsit megőriz a régi borítóból is, így jobban esik ránézni, mint egy átlagos filmes borítós könyvre. 3 pont

Történet: Egyedi, legalábbis még csak hasonlóval sem találkoztam. Tetszik, hogy a romantika nem a hétköznapi formában jelenik meg. 5 pont

Karakterek: Változatosak, ahogyan azt a történet meg is kívánja. 5 pont

Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 212
Műfaj: regény
Zsáner: gyermekkor, gyermekszemszög

Fülszöveg:
„Nagymamával ​napok óta mondogatjuk, hogy milyen bűnöket követtünk el, és hogy ezekért mind bocsánatot kérünk. Csapkodjuk a mellünket, ököllel. Bár én nem emlékszem, hogy örvendtem felebarátom baján, és hogy hamisan esküdtem volna. De az igaz, hogy mások vagyonát irigyeltem. A Kelemen rózsaszín babáit meg a lakókocsit, amiket Amerikából kapott, azokat tényleg. Nagyon. És az is igaz, hogy hajthatatlan vagyok néha a rosszban. De nagymama szerint ez nem olyan nagy baj, és biztos lehetek benne, hogy ezért beírnak az élet könyvébe. (…)” 

/saját fotó/

*** 

„ A 60-as villamosnak hosszú kocsijai vannak és nagy ablakai. Mindig világos van benne, csendesen zakatol, és a vezetőt is lehet látni a szürke függöny mellett. Ilyen villamos lesz az oroszkönyvünkben is. Láttam a Havasi testvérénél. A szocialista város. Az volt rajta és ő el tudta mondani oroszul, hogy mi van a képen. A 60-as az Erzsébet hídon megy át, és megáll a Váci utca sarkán. Ott kirakatokat lehet nézni. Sok a cipőbolt, a népművészeti bolt előtt meg a külföldi. Fényképezőgép lóg a nyakukban, gyönyörű ruháik vannak és mindig mosolyognak. Arról lehet észrevenni, hogy nem magyarok. Aztán elsétálunk az Annához. A teraszon nagymama találkozik a barátnőivel, és én bármilyen süteményt választhatok a pultnál, ő megveszi. Mosolyog, amíg eszem.
– Umberúfen – mondja, amikor leteszem a villám az üres tányérra."

Értékelés:

Korábban még nem találkoztam Lugosi Viktória könyveivel, azonban az Ajvé címe, valamint rövid ismertetője nem hagyta, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyjam. Kíváncsivá tett a nagyszüleim fiatalkorának, szüleim első éveinek ízét ígérő történet, ezért bele is vetettem magamat a hatvanas évek végébe. Lássuk be, ez ’94-es évjáratként egy elég merész próbálkozás…

Eleinte nem is tudtam megbarátkozni a történettel, hiába érdekelt, volt valami, ami nem engedte, hogy én is ott legyek a szereplők között, csak kívülről szemléltem ezt a világot, és nagyon homályosan láttam. Már majdnem el is ment a kedvem a könyvtől, nem tudtam eldönteni, hogy velem van a baj, vagy csak az írónő stílusa nem tetszik, de 40-50 oldal után megtört a jég, és én is ebben a különös zsidó családban találtam magam.

Egy gyerek szemszögéből láttam a történéseket, és a szemén keresztül láttam, milyen anya, apa, mama, Dodó, és a család többi tagja, a barátok, milyen a világ, és egy kis időre én is gyerekké váltam. Egy olyan gyerekké, aki még nem ért mindent, akire nagy nyomás nehezedik. Egy gyerek voltam, aki az egyik apukájának meg akart felelni, és feltétel nélkül tudta szeretni a másikat.

Az Ajvé története annyira életszerű, hogy aki csak egy keveset is megélt a történetből, máris magáénak érezheti. Egy olyan korba utaztam vissza, ahol még teljesen szokványos volt, hogy három generáció együtt éljen, és nem is nevezhető annyira távolinak, hiszen még nekem is kijutott a Limó-porból, a nagyszülők „mindent el kell tenni, mert sosem tudhatod, mikor lesz rá szükség” mániájából, és sok olyan hétköznapi, kellemes vagy éppen bosszantó élményből, amit csak azok élnek meg, akik valamikor többgenerációs családban éltek. Bár egy másik generáció idejében játszódik a történet, még valami megmaradt belőle az én korosztályomnak is, nagyszüleim elmeséléseiből sokat hallottam a pár évtizeddel ezelőtti életről. Ezen felül a könyv magával hozta a nagymama sütijének és lekvárjának ízét, valamint azt a megszokott hétköznapi zsörtölődést, ami szinte mindenkiben kialakul idős korára. Bevallom, a nagymama viselkedése időnként már nekem kicsit sok volt, sokszor előbújt belőle a „mártír” a legkisebb dolgok miatt is, de meg kell hagyni, volt egy igazi nagyis stílusa, ami miatt nem lehetett úgy igazán haragudni rá. Apára viszont annál inkább. Kevés olyan elégedetlen és tuskó karakterrel találkoztam olvasmányaim során, mint ő, és nem egyszer kinyílt a bicska a zsebemben egy-egy megjegyzése után. Ezt a gorombaságot kompenzálta Dodó, aki a legnagyszerűbb „pótapuka” és férj, számomra a legkedvesebb karaktere a történetnek.

/eredeti kép forrása: Pinterest/

Olvasóként egy kis betekintést is nyerünk a zsidó kultúrába, a család hitébe, és származásukat övező félelmeikbe. Nem voltak igazán jók azok az évek se, nem voltak valóban boldog szereplőink, de tudtak nevetni saját sorsukon, nem veszítették el a humorérzéküket, amitől kicsit vidámabbnak éreztük a történetet.

Eleinte kicsit furcsálltam, hogy nincsenek fejezetek, mégis jól érzékelhető volt a változás, az idő múlása, és ahogyan ugráltam narrátorunk emlékei között, úgy voltam én is egyszer fiatalabb, egyszer pedig picivel idősebb kislány. Amilyen nehéznek éreztem az indulást, olyan könnyen gördültem tovább a könyv további részén, és csak a vége felé éreztem úgy, hogy egy kicsit lassítanom kell, mert tagadhatatlanul haladtam a szomorú befejezés felé. Az írónő az olvasóra bízza, hogyan zárja le a történetet, de az utolsó jelenettől így is elfacsarodott a szívem. Visszarántott abba a szürke valóságba, amit titokban még a vidámabb perceket is beárnyékolta.

Ajvé! Én elszomorodtam!

Ajánlom minden nosztalgiázni vágyónak a könyvet, és azoknak is, akik egy kicsit többet szeretnének megízlelni szüleik, nagyszüleik fiatalkorából!

Borító: Nem vagyok túlzottan oda a rózsaszín árnyalataiért, de ez különösen kellemes a szememnek. Tetszik az esernyős minta is, csak nem tudom a történethez kapcsolni. Ezt a kis negatívumot leszámítva szép. 5 pont

Történet: Kicsit nehezen hangolódtam rá. Viszont nem bántam meg, hogy nem tettem félre, mert később teljesen belemerültem, és hagytam, hogy egy kicsit visszahúzzon az időben. 5 pont

Karakterek: Nagyon emberiek, pont ettől válik életszerűvé a történet is. 5 pont

Tavaly év végén egy kellemes meglepetés érte a krimirajongókat, amikor megjelent Tiszlavicz Mária Duplacsavar című kötete. Egy rövid, ám humoros, akciódús és egy (dupla)csavaros krimivel lettünk gazdagabbak. Nekem kedvenc lett ez a regény, így amikor lehetőséget kaptam arra, hogy Székesfehérváron a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében beszélgethessek az írónővel a Duplacsavar bemutatása céljából, eszembe sem jutott visszautasítani. Mivel egy nem mindennapi beszélgetés volt, így hiba lenne, ha nem jelenne meg írott formában is. De nem is szaporítom tovább a szót, ugorjunk vissza május 18-ára a Zichy ligetbe!

Minden könyv esetében felmerül a nagy kérdés: melyik volt hamarabb, a cím vagy a tartalom?

A cím, melyet a főszereplő nő, Amy karaktere hozott magával. A történettel kapcsolatosan Amy személyisége állt össze elsőként a fejemben, az ő szerepére utal a Duplacsavar cím. De ennél többet nem mondok, nehogy lelőjem a poént. :)

Hogy egy picit azért mégis többet tudjunk a történetről, röviden, tömören mit érdemes tudnunk a tartalomról?

A Duplacsavar egy akciódús nyomozós történet, mely Ausztriában, Klagenfurtban játszódik. Főhőse Viktor, az olasz származású nyomozó. Sok segítője akad, legfontosabb Felix, a társa. Velük szemben áll Bodan, a főgonoszunk. Bodan mélyen meg van győződve az igazáról, és mindenre képes, hogy célját elérje. Viktor és Bodan csap össze a történet során, de hogy ne legyen túl egyszerű dolguk, ott van még a másik főszereplőnk, Amy, aki jól megkavarja a szálakat. A történetben van üldözés, félrevezetés, fegyverek, gyilkosságok, sok fejtörős nyomozás és jó sok humor.

Nagyon érdekel az emberi lélek mélysége, a kapcsolatok pszichológiája, ezért a sok akció mellett komolyabb kérdéseket is boncolgatok. Pontosabban, mennyire befolyásol a szív, a sok érzelem, amikor amúgy ésszerű kérdésre kell választ adni. Mit tesz az ember, ha a szíve és az esze, a hivatástudata kerül szembe egymással?

A zsánerválasztás mennyire volt tudatos? Elhatároztad, hogy egy humoros, akciódús krimit fogsz írni, vagy már az írás folyamatában alakult úgy, hogy a krimirajongóknak kedveskedsz?

Tudatosan indultam el a krimi világában, egyrészt Amy karaktere hozta ezt is. Amy egy olyan nő, aki természetéből adódóan otthonosan mozog a nyomozás, az akció és a rejtélyek világában.

Ugyanakkor igyekeztem csavaros, elgondolkodtató bűnügyet alkotni, aminek a feltárásához meg kell dolgoztatni a szürke agysejteket. Már ennyiből is látszik, hogy nagy hatással volt rám Agatha Christie munkássága, de a talányos rejtélyt egy modern, XXI. sz-i köntösbe öltöztettem.

/Klagenfurt/

Ha írásról van szó, mindenki másképpen dolgozik. Amikor megszületett a történet ötlete, akkor egy előre eltervezett vázlat szerint haladtál, vagy hagytad, hogy kicsit sodorjanak magukkal a szálak?

Elkészítettem egy vázlatot, de hagytam, hogy a történet alakítsa önmagát. Pontosabban a karakterek voltak azok, akik néha vezettek engem. Alkalmazkodtam hozzájuk, érdeklődve figyeltem, bizonyos helyzetben hogyan alakítják a cselekményt. A végeredmény mégsem tért el nagyban az eredeti elképzeléstől.

Minden történetben fontos a szereplők jelleme, hiszen rajtuk is függ, hogy mennyire szeretjük meg az adott történetet. Nálad mi volt az elsődleges szempont a karakterek megalkotásakor?

Hogy valódi, hús-vér emberek legyenek. Egyik karakterem sem tökéletes, vannak hibás döntéseik, néha nem tudják, mi a helyes lépés. Szerintem ettől kerülnek közel az olvasóhoz, mert olyanok, mint mi. A való életben sincs sebezhetetlen vagy tévedhetetlen ember. De a karaktereim pont, hogy tökéletlenségükből kifolyólag hordozzák magukban a változás, a fejlődés ígéretét. Hatnak egymásra, vagy pozitív, vagy negatív módon. Ha felismerik, hogy szükségük van rá, segítséget kérnek. Hiszen mi is így csináljuk, nem igaz?

A könyvben említésre kerül Magyarország is, de a történet jelentősebb része Ausztriában játszódik. A helyszínválasztást mire alapoztad? Van valamilyen jelentősége számodra a történeten kívül is?

Mikor kialakult a történet nagy vonalakban, eltöprengtem, a szereplők hol tudnának élni, hol tud a cselekmény igazán kibontakozni, és eszembe jutott Klagenfurt. Nagy jelentősége van számomra ennek a városnak, mert az egyetemi éveim alatt több hetet töltöttem itt szakmai gyakorlaton, volt időm alaposan megismerkedni a várossal. A könyvben több olyan helyszín is felbukkan, ahol én is megfordultam. Szerintem ettől élvezetesebb lett a történet, közelebb tudtam vinni a város és a cselekmény hangulatát az olvasóhoz.

Egyszerűen azt éreztem, a karaktereimnek Klagenfurt az otthona, a város nagyszerű teret ad a történet kibontakozásához.

/Ki tudja megmondani, hogy a Wörthi-tó miért fontos helyszín? ;) /

Melyik részlet megírásakor izgultál a legjobban, és melyik a kedvenced?

Mindig együtt éreztem a karaktereimmel, akkor izgultam, amikor ők, velük nevettem és szomorkodtam, ha úgy alakult a sorsuk. De nem vagyok elnéző velük, beledobom őket bármilyen slamasztikába, aztán érdeklődve várom, hogyan másznak ki belőle. Szeretem, ha a szereplők elnyerik a feloldozást egy-egy nehéz helyzet után, még akkor is, ha aztán újabb nehézségek következnek. Így mutatkozik meg valódi, emberi lényük.

Nem tudnék kedvenc jelenetet kiemelni. Kedves a szívemnek a két főszereplő, Amy és Viktor egyik közös jelenete, az „erkély-jelenet” (magamban csak így hívom). Itt mind a két, amúgy kemény karakter gyengébb, érzelmesebb oldala kerül a felszínre. Jó volt megírni a két nyomozót, Viktort és Felixet munka közben, ahogy követik a nyomokat és próbálnak a dolgok mélyére ásni. Egy ilyen részletet emelnék most ki, mely szerintem jól bemutatja, hogyan dolgozik Viktor és Felix. A regény hangulata is ábrázolódik ebben a jelentben:

– Porca miseria, mi van ezekkel a vacak gépekkel? – fakadt ki Viktor, majd felpattant az asztalától, és átcsörtetett Felix számítógépéhez. – Olyan lassúak, mintha az őskorból maradtak volna itt! Nem most volt rendszerkarbantartás?

Felix letette a telefont, és türelmesen eltolta az asztalánál kontárkodó barátját.

– Ne püföld a billentyűmet, attól nem lesz gyorsabb. Nem tudom, mi folyik itt, de az egész házban belassultak a gépek. Benék is csak szentségelni tudnak. Most beszéltem vele, még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy olvashatóvá tegyék a raktárnál talált papírlapokat. Engel gépéhez csak akkor fognak hozzá, hogyha visszaáll a rend, nehogy a mostani hiba miatt elveszítsenek bármi bizonyítékot.

– És legalább már dolgoznak a hiba elhárításán? – morogta Viktor, miközben visszaült a helyére.

– Iris kisasszony már intézkedett. Amúgy hagyott itt neked egy jelentést a NeoCompról. – Felix odadobta a mappát a társának, majd folytatta: – Ben azt is mondta, hogy raktár előtt talált vér embertől származik.

Viktor rögtön kiejtette a mappát a kezéből, és izgatottan egyenesedett ki.

– Emberi vér?

– Ne ragadtasd el magad! – emelte fel a kezét Felix. – Egy csepp vér nem feltétlenül jelent gyilkosságot, még akkor sem, ha lőporokkal teli dobozok között találtuk. Lehet, valaki megvágta magát. Különben sem találtunk hullát sehol.

– Valami bíztatót nem tudnál mondani?

– Engel ujjnyomai ott voltak a raktárban.

– Igen! – csapott Viktor az asztalra. – Én megmondtam! Sajnálom, Amico, de továbbra is magadnak fizeted a kajádat!

Felix hanyagul megrántotta a vállát.

– Ha már az uzsonnánál tartunk, részemről bekapnék pár falatot, aztán beszéljük át, hol tartunk.

Viktor egyetértően mordult egyet. Végül is, nem sok értelmét látta a gép előtt ülni, és várni, hogy betöltsön a kért oldal. Átsétáltak a néhány rendőrtől zsúfolt konyhába, akiknek az arca furcsa fintorba torzult.

– Mi van, mi nem ihatunk meg egy kávét délután? – förmedt rájuk Viktor.

– Javasolnám, hogy előtte mosakodjatok meg – lépett melléjük Nora. – Büdösek vagytok!

– Nem is igaz! – kiáltott fel Viktor, majd megszagolta a pólóját. Kénytelen volt megállapítani, hogy Norának igaza van, csak ők Felixszel már teljesen megszokták a szagot.

Nora igyekezett ártatlan képet vágni, de látszott rajta, hogy az ő orrát is csavarja a nyomozókból áradó kellemetlen aroma. A konyhában a járőrök szemtelenül vigyorogtak. A két nyomozó így inkább az öltözőbe vette az irányt, ahol zuhanyozás után tiszta ruhákra váltottak.

Visszaérve a tévében a bemondó épp azt közölte, hogy a krumpendorfi rendőrök egy holttestet húztak ki a kikötőből. Az áldozatot valószínűleg lelőtték.

– Tessék, ott a hullád! – bökte oldalba Viktor a barátját.

– Ja. Kár, hogy a Wörthi-tó másik felén találták!

Viktor nem mondott semmit a csípős megjegyzésre. Valami azt súgta neki, hogy a tóból kihalászott hullának igenis köze lehet a klagenfurti eseményekhez.

Ebből a részletből több dolog is kiderül: humoros is, akciódús is, és krimi is. Egy valami viszont ebben a formában nem mutatkozik meg, ez pedig a váltott szemszög, ami a regényedben erősen jelen van. Mennyire volt nagy kihívás több szereplő oldaláról megírni a történetet?

Nem éreztem nagy kihívásnak. Talán a férfi szemszög, Viktor nézőpontja volt valamivel nehezebb, tekintve, hogy lány vagyok, és nem látom, mi van a fiúk fejében. Mégis úgy gondolom, sikerült megtalálni Viktorral a közös hangot.

Szeretek váltott szemszögben mesélni, így tágabb képet kapunk az események láncolatáról, és az olvasó több szereplőt is testközelből megismerhet.

/A palivon, ami nem csak beszélgetésünk szempontjából különleges. És hopp, nem vagyunk egyedül! :) /

Mesélnél egy kicsit a borító megszületéséről?

Sok grafikust megkerestem, kikértem a véleményüket, míg az egyikük Hajnal Krisztit ajánlotta. Felvázoltam Krisztinek a történetet és a szereplőket, megtetszett neki, így belevágtunk a közös munkába. Olyan jelenetet kerestünk, ami illusztrálva jól visszaadja a zsánert és a történet hangulatát. Sok ötletünk volt, Kriszti lelkesen és készséggel csinálta a vázlatokat. Aztán ezt az égő házat választottuk ki, nekem ezt tetszett a legjobban. Ez tulajdonképpen egy osztrák vadászház, a történet egyik kulcsjelenete játszódik itt, ahol értelmet nyer a Duplacsavar cím. Szerintem maga a kép és a színvilág is nagyon passzol a könyvhöz. Szuper volt Krisztivel együtt dolgozni, remélem, nem egyszeri alkalom volt. :)

Számos szerzőnél előfordult már, hogy a megjelenés után szerettek volna változtatni valamin, vagy esetleg egy újabb kiadásban meg is tették az. Ha utólag változtathatnál valamin a Duplacsavarban, mi lenne az?

Semmi. Ezt a könyvet már elengedtem, elfogadtam olyannak, amilyen. Amikor elküldtem a kéziratot a kiadónak, minden akkori tudásom benne volt a munkában, kihoztam magamból a maximumot.

Persze tudom, hogy nem tökéletes, hiszen nem létezik tökéletes és hibátlan könyv. Az olvasóktól kapott visszajelzésekből és javasaltokból is sokat tanultam, ezeket igyekszem kamatoztatni a jövőben.

Elsősorban melyik korosztályt célzod meg a regénnyel?

Nagyon örülök bárkinek, akik elolvassa a regényt, pláne ha még tetszik is neki! :) De hangsúlyozni szeretném, felnőtteknek írtam, elsősorban a korosztályomnak, a 30-40 éveseknek, férfiaknak és nőknek egyaránt.

Kissé izgatottan és rajongva kérdezem meg: sokat kell még várnunk a folytatásra? :)

Nem merek sem igent, sem nemet mondani! :D Jelenleg egy másik könyvön dolgozom, így Viktoréknak még van egy kis idejük pihenni, mielőtt belevágunk egy új kalandba.

Mik a jövőbeli terveid, min dolgozol épp?

Maradok zsáneren belül, egy krimi-thrillert írok. Itt játszódik Fehérváron, ez a pavilon, ahol beszélgetünk, egy fontos helyszín a történetben.

A regényben a bűntény mellett elsősorban lelki dolgokra helyeztem a hangsúlyt, súlyos kérdések és döntések elé állítottam a szereplőket. Mint például milyen mélyre képes süllyedni ez ember, hogy megtartson egy felvett szerepet, még ha az terhes és hálátlan is? Milyen árat érdemes fizetni azért, hogy ne derüljön fény a hazugságainkra? Hogyan lehetünk méltóak a másik bizalmára?

Többet azonban nem szeretnék elárulni, még nagyon sok munkám lesz ezzel a kézirattal. :)

Köszönöm szépen a kimerítő válaszokat! :)

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

/Ennyire vigyorik voltunk a beszélgetés után. :) /

Kiadó: Holnap

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 168

Műfaj: regény, gyermek –és ifjúsági irodalom

Zsáner: ifjúsági regény, állatos történet

Illusztrálta: Vigovszky Rita

Fülszöveg:

„Egy nagyvárosi Maugli-történetet tartasz a kezedben.

Az elárvult Felhőt és Holdat egy Budapestre erősen hasonlító város állatkertjének farkasgondozója veszi magához – aki maga is félig farkas –, és titokban felneveli őket. Az ikrek megtanulják az állatok nyelvét, és amikor nagyobbak lesznek, kimerészkednek a városba. Felhő szerelmes lesz egy fiúba, akit egy gonosz gyárigazgató elrabol. Felhőre, Holdra és társaira vár a feladat, hogy megtalálják és kiszabadítsák. Az izgalmas kalandban szerencsére segítségükre vannak az állatkert lakói is.

Ha nem tudod, milyen egy zsiráf hátán, éjszaka vágtatni egy kivilágított sugárúton, akkor olvasd el a könyvet, és megtudod! Tarts velük a fergeteges kalandokban egy „állati jó” könyv lapjain!”

Értékelés:

Ismét egy klasszikus meséhez volt szerencsém, modern köntösben, amely mondanivalójával sokat tanít az olvasóknak. A világ folyamatos fejlődésének következtében egyre több területet lep el a beton, így már maga a cím is találó volt Felhő és Hold történetéhez. Egy betondzsungelben élünk, ráadásul a digitális kommunikáció világában. A két gyermek mégsem úgy nő fel, mint átlagos embertársaik, hanem egy állatkertben élik le életük első, és egyik legfontosabb szakaszát. Állatok között élnek, nem kifejezetten modern körülmények között, mégis mindent megkapnak, és velük egyenlőként kezelik, szeretik, sőt tisztelik is őket.

Felhő és Hold története nagyon emlékeztet Rudyard Kipling egyik legendás meséjére, A dzsungel könyvére, melyben Maugli a főhős, most azonban teljesen modern változatban, számos plusz szereplővel és cselekménnyel olvashatjuk.

A történet főszereplője egy elvárvult ikerpár – ráadásul egy fiú és egy lány –, akiket egy állatkerti gondozó, Gólem fogad be. A gyerekek felnevelésében a farkasok segítségét kéri, ezzel komoly kockázatot vállal, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az embergyerekeknek milyen életkörülményekre van szükségük. Mégis úgy látszik, hogy a farkasok között remek dolguk van, nagyszerű családot kaptak, de ahogy a gyerekek nőnek, úgy nő a lebukás veszélye is. Kamaszkorukra már igencsak nehéz titokban tartani jelenlétüket. Amikor a városban is látogatást tesznek, könnyen el tudnak vegyülni a többi gyerek között, de még az eddigieknél is jobban kell vigyázniuk magukra és egymásra.

Bár a két gyerek boldog, és élvezi a városban szerzett ismereteket, Felhő szívébe egy új érzés költözik be, ez pedig a szerelem. A lány megismerkedik Armanddal, akit nem sokkal ezután elrabolnak. Felhő, Hold, és persze az állatkert lakói bebizonyítják, hogy ember és állat össze tud fogni egy jó ügy érdekében. A fiú megmentésére indulnak, ám ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan elképzeljük! A meglehetősen vegyes társaságra nagyobb kalandok várnak a város utcáin, mint amekkorákról valaha álmodhattak az állatkert falain belül.A betondzsungel könyve nem csak egy szép történet. Szerepet kap benne a kamaszkori szerelem, az emberi kegyetlenség felett való győzelem, és az állatok szeretete, valamint tisztelete is – ezutóbbi lássuk be, napjainkban egyre égetőbb probléma. Mármint nem az, hogy szeretjük és tiszteljük az állatokat, és nem is azokkal van a gond, akiknek szívében különös helyet foglalnak el ezek a csodálatos lények, de azt hiszem, nem kell kifejtenem, mire is gondolok…

Eddig még nem volt olyan Acsai Roland által írt mű a kezemben, amit ne ajánlottam volna szívesen bárkinek. Kevés olyan szerző van, aki különböző korosztályokat érintve több műfajban is megállja a helyét, és ezekben egy f/vonalat mindig ugyanolyan szépen szőjön bele a képbe. Most sem kellett csalódnom, egy nagyon kedves könyvvé vált számomra A betondzsungel könyve. Szívesen elidőztem volna még ebben a világban!

Borító és illusztrációk: Nagyon szépek és igényesek, tökéletesen illeszkednek a történethez. 5 pont

Történet: Szerethető és tanulságos. Azt hiszem, ez lett az egyik komolyabb hangvételű kedvenc mesém. 5 pont

Karakterek: Változatosak, jókból és rosszakból, okosabbakból és butácskábbakból is akad. Nem csak az emberi, hanem az állati szereplők is egyediek. 5 pont

Sorozat: Mesék az Operából

Kiadó: Holnap

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 64

Műfaj: gyermek –és ifjúsági irodalom

Zsáner: mese

Illusztrálta: Pásztohy Panka

Fülszöveg:

„Nagy öröm éri a királyi párt, lánygyermekük születik. A keresztelőn azonban hívatlanul feltűnik a gonosz Carabosse, és megátkozza a csecsemőt. Tizenhat évvel később a rontás beteljesül, Auróra hercegnő mély álomba szenderül, amiből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel.

Ezzel a kötettel régi adósságát törleszti a Holnap Kiadó, a Diótörő és A hattyúk tava után a harmadik Csajkovszkij-balettet feldolgozó mesekönyv, a Csipkerózsika is napvilágot látott. A jól ismert történetet Acsai Roland tollából, Pásztohy Panka tündéri rajzaival nyújtjuk át az olvasónak. A könyvhöz mellékelt CD-n a balettmű legismertebb dallamai csendülnek fel.”

Értékelés:

A klasszikus mesék mindannyiunk életében jelen vannak hosszabb vagy rövidebb időre, és két kezünk sem elég ahhoz, hogy összeszámoljuk, mennyit ismerünk ezekből. Sok klasszikus meséből készült már több különböző átirat, nemrég a Holnap kiadó gondozásában Pjotr Iljics Csajkovszkij balettműve alapján, a Csipkerózsika érkezett el kicsi és nagy olvasóihoz Acsai Roland feldolgozásában, és Pásztohy Panka illusztrációival.

Amikor beharangozták a könyv megjelenését, gyermeklelkem megörült a hírnek, mert nagyon szeretem a meséket, és a hétköznapok feszült szürkeségét jól tudja oldani egy-egy gyermekeknek íródott mű elolvasása.

A klasszikus mesét senkinek sem kell bemutatnom, hiszen mindenki ismeri. Acsai Roland azonban egy új, kreatív köntösben hozta el nekünk Csipkerózsika történetét, és ehhez a csodálatos meséhez gyönyörű illusztrációkat is kaptunk. Ahogyan elmerülünk régi-új kedvelt mesénk soraiban, úgy találjuk magunkat egy-egy újabb színpompás jelenetben, a könyvet lapozgatva olvasóként is a mese részévé válunk. Az eddig kellemes olvasmányélmény pedig kiteljesedik, ha a CD-mellékleten szereplő részleteket is hallgatjuk közben, melyek Pjotr Iljics Csajkovszkij balettművéből adnak ízelítőt.

/Így teljes a szett./

Auróra hercegnő történetét különleges tálalásban kapjuk, és a gonosz boszorka, Carabossa háttértörténetébe is betekintést nyerünk. A klasszikus ízt megfűszerezi a humor és az állatok szeretete. Köztudott, hogy utóbbi a szerző egyik védjegye, éppen ezért örömmel olvastam Dióról a mókusról, aki nem csak aranyos, de néha kicsit szemtelen barát is. A plusz „adalékokkal” egy icipicit kortárssá is válik a mese, emellett megőriz valamit a többszázéves történet varázsából (és most nem a legelső változatra gondolok a 17. századból…).

Pásztohy Panka rajzai jól illeszkednek a történethez, valamint Acsai Roland remek stílusához is. Bízom benne, hogy máskor is megörvendeztetik az olvasókat egy közös munkával!

Ezt a könyvet szívből ajánlom minden gyereknek, és gyereklelkű felnőttnek, kellemes perceket fog okozni, és nem kevés meglepetést az új elemek miatt. Ha szereted a modern jelmezbe bújtatott klasszikusokat, akkor a Csipkerózsika neked is kötelező darab!

Borító és illusztrációk: Csodaszép, meseszerű, biztos vagyok benne, hogy a gyerekek imádni fogják! 5 pont

Történet: Nagyszerű átirat, felidézi a klasszikus mese világát. 5pont

Eredeti cím: A Dirty Job

Sorozat: Nagy Kaszás 1.

Kiadó: Agave Könyvek

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 368

Műfaj: regény

Zsáner: urban fantasy

Fordította: Pék Zoltán

Fülszöveg:

„HALÁLNAK LENNI MOCSKOS EGY MELÓ.
DE VALAKINEK EZT IS MEG KELL CSINÁLNI.

Charlie Asher egy normális fickó, aki kifejezetten jól érzi magát a saját kis normális életében. Ugyan kicsit neurotikus, és kicsit túlaggódja a dolgokat, de mindezt a normalitás határain belül teszi. Inkább bétahímnek lehetne nevezni őt, mint alfának, de Charlie már hozzászokott ehhez az állapothoz, ráadásul a felesége okos, csinos, bájos nő, aki pontosan azért szereti őt, mert annyira normális. Gyermekük születik, és úgy tűnik, a dolgok nem is alakulhatnának jobban.
De aztán az emberek úgy kezdenek el hullani Charlie körül, mint a legyek. Sötét árnyak suttognak neki a csatornákból, ismeretlen nevek jelennek meg a noteszében, és bizonyos tárgyak vörösen izzanak a közelében. Minden jel arra mutat, hogy valamiféle titokzatos erők új munkakörre jelölték ki Charlie Ashert. Mostantól ő lesz a Halál.
Másoknak ez a vég. De neki csak a kezdet.”

Értékelés:

Christopher Moore neve szinte már legendássá vált a könyvmoly körökben, írásairól nagyon megoszlóak a vélemények. A szerzőnek van egyfajta sajátos humora, amit lehet szeretni is, meg nem is. A Mocskos melóban erősen belenyúlt a fekete humor világába, ami sokakból válthat ki negatív gondolatokat. Mivel a humorérzék nem mindenkinél ugyanazt jelenti, így várható is volt, hogy nem csak rajongói akadnak majd a könyvnek – és most akár azt is feszegethetném, hogy aki erre nem vevő, minek kezdett bele, de akkor nem lenne meg a pontozások egészséges eloszlása sem. Mivel olvasás előtt tudtam, hogy mire vállalkoztam, így egyáltalán nem ért meglepetésként az, amit kapok. Sőt, jobbkor nem is kezdhettem volna neki!

A halál alapjáraton egy komoly téma, és az egyetlen olyan dolog, ami minden élőlényben közös: egyszer mind meghalunk. A „hogyan” már megint egy másik téma. Christopher Moore igyekezett humorosan feldolgozni a halál, valamint a gyász témakörét, ehhez a halálkereskedőket vette eszközként, főszerepben a használt holmik értékesítésével foglalkozó Charlieval, aki egyszerre lett apuka, özvegy, és halálkereskedő, bár utóbbiról ekkor még nem is tud. Már a szomorú kezdésbe is igyekezett a szerző belecsempészni egy kis humort, ami bár kicsit morbid, de figyelmezteti is az olvasót, hogy mi várható ebben a 368 oldalban.

Eleinte csak gyanús lesz Charlie számára, hogy bárhova megy, ott valaki valamilyen módon elhalálozik. De a különös egybeesések másnak is feltűnnek, és jogos is a gyanakodás Charlieval szemben, arra viszont még ő maga sem számít, hogy valaki olyan is tud a titkáról, akivel nem osztotta meg. Mégis ez az egyik szerencséje, ugyanis így talált magának egy „cinkostársat”, akivel beszélhet új hivatásáról, ha már a „szakmabeliekkel” nem tarthatja a kapcsolatot. Charlie nem az egyedüli halálkereskedő, egy ilyen komoly küldetésben mégis csak saját magára számíthat. Kívülállóként azt hihetjük, hogy ez egy haláli jó feladat, azonban ebben is vannak buktatók. Egy halálkereskedőnek mindig lesnie kell a naptárát, mert ott bukkannak fel az új nevek, és az „áldozatok” lélekedényének begyűjtési határideje. Száz szónak is egy a vége: a halál szolgálatában tevékenykedni tényleg egy mocskos meló.

/eredeti kép forrása: Butte Humane Society/

Alig lépünk túl egy haláleseten, máris a nyakunkban van a következő, de ez leginkább Charlie feladata miatt fontos. Az egyik lélekedényt gyűjti be a másik után, közben igyekszik apaként is helytállni, ez azonban nem egyszerű, főleg úgy, hogy ellenségei is bőven akadnak, nem is akármilyenek! Bár segítőkből sincsen kevés, nem tudhatja mindenki, hogy mit is csinál ez a bétahím. Csak azt látják, hogy jól fut a szekér, és persze azt, hogy mindig történik valami.

Ebben a történetben tényleg minden lehetséges. A csatornából furcsa hangok szűrődnek ki, egy hétköznapi szóval ki lehet oltani emberi életeket, különös lények bukkannak fel a legváratlanabb helyeken, és még bőven folytathatnám a felsorolást.

A vicces elszólásokban, és érdekes fordulatokban bővelkedő történetet olvasva felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ki lehet-e játszani a halált valahogy? Hiszen egyszer mindenkit elér a végzet, de akkor mégis hogyan törhetünk borsot a nagy kaszás orra alá? És mi történik, ha a kaszás elszalaszt egy, vagy esetleg több nevet? Történhet még bármi a halál után?

Többek között ezekre a kérdésekre is kapunk választ, méghozzá igazi Christopher Moore-os válaszokra lehet számítani! Ha egy humoros, fordulatos fantasyre vágysz, a Mocskos melót neked írták!

Borító: Egyszerű, mégis megmutatja egy képben a történet komikusságát. 5 pont

Történet: Fekete humorban és fordulatokban nincsen hiány, egy igazi Christopher Moore remekmű 5 pont

Karakterek: Változatosak, teljesen illenek a történethez. 5 pont

Eredeti cím: The Apartment

Kiadó: Agave Könyvek

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 272

Műfaj: regény

Zsáner: thriller, horror

Fordította: Lakatos Anna

Fülszöveg:

„Sokkoló ​történet egy házaspárról, akiknek a párizsi nyaralása rémálommá válik.

Mark és Steph boldogan él Fokvárosban a lányukkal, egy nap azonban símaszkos emberek törnek rájuk az otthonukban, és bár szerencsére fizikálisan nem bántalmazzák őket, de olyan lelki sérülést okoznak, amiből képtelenek egyhamar felépülni. Az egyik barátjuk külföldi nyaralást javasol egy népszerű lakáscserés applikáció használatával, és úgy tűnik, hogy Mark és Steph ismét boldog lehet: egy közvetlen, művészi beállítottságú párizsi házaspárnak köszönhetően létrejön a csere, és a tökéletes, romantikus utazás… Párizsban azonban semmi sem olyan, ahogy a hirdetésben szerepelt. A dolgok hirtelen erőszakos fordulatot vesznek, és Marknak és Stephnek hamarosan nem csak a házasságukban keletkezett töréssel kell szembenézniük, hanem egy természetfeletti, de nagyon valóságos gonosszal is.

Az apartman az S.L. Grey nevű, dél-afrikai írópáros – Louis Greenberg és A hármak című regénnyel már itthon is népszerű Sarah Lotz – hátborzongató bemutatkozása a magyar olvasók előtt.”

Értékelés:

Ritkán fordul elő, hogy olyan könyvet olvasok, aminek több szerzője van – most persze a novellásköteteket nem veszem bele –, valamiért nem szoktuk egymás útját keresztezni. Thrillert és horrort viszont jóval sűrűbben veszek kézbe, így az S. L. Gery művésznéven tevékenykedő írópáros könyvére könnyen felfigyeltem. Mivel a romantikusokért még mindig nem tudok 100%-osan rajongani, a borító pedig a „Romantikus utazásból vérfagyasztó rémálom” felirattal hirdette, hogy borzongás vár az olvasóra, nem pedig romantika, nem hezitáltam az olvasást illetően, belevetettem magam én is az utazásba.

Már az első oldalakat követően a mellkasomra nehezedett az a nyomás, ami a főszereplőinket sem kímélte, így viszonylag hamar alkalmazkodtam a történet beszürkült komorságához. Egy család életébe csöppentem bele, ami nem tűnik éppen különleges helyzetnek, hiszen családok mindenhol vannak. Az alapvonal akkor veszít hétköznapiasságából, amikor rövid részletekből, félmondatokból elkezd körvonalazódni egy múltbéli sokkoló esemény, amely a család mindennapjait már hosszú ideje beárnyékolja. A történet pedig akkor válik izgalmassá, amikor két főszereplőnk Mark és Steph egy barátjuk javaslatára részt vesz egy lakáscsere programban, ráadásul Párizsba utaznak. Egy ilyen lehetőség elég kecsegtetően hangzik, ám könnyen lehetnek buktatói, negatív velejárói is…

/eredeti kép forrása: Trashpasta/

…mint ahogyan ez meg is történt Mark és Steph esetében. Egy olyan lakást kapnak, ahol tényleg szinte minden kihalt, és ijesztő adalékként kapnak egy meglehetősen furcsa szomszédot. Amilyen sokat vár a házaspár ettől az utazástól, annyira zsigereli ki őket az idegen lakásban eltöltött idő. Bár romantika eddig sem nagyon akadt a történetben, így a borítón szereplő figyelemfelkeltő mondat egyik fele máris érvényét vesztette, a rémálom nem maradt el.

Izgalmakban és bosszankodásban nincsen hiány, és egész szépen bontakozik ki a történet misztikuma is. A könyv első fele pörgősebb, míg a második felében kicsit leülni látszik, így talán kissé túl könnyen elkalandozhat az olvasó figyelme, jómagam legalábbis már elkezdtem erősen gondolkodni egy másik végkifejleten. Több dolgot is szokatlanul furcsának találtam a házaspár utazásában. Az nem titok, hogy szálláshelyük borzalmas, minősíthetetlen, és túl sok a gyanús jel, az azonban érthetetlen, hogy miért voltak ezt képesek elviselni, és miért nem kerestek egy másik megoldást. Persze, ha nem maradnak ott, akkor az olvasónak sincsen min bosszankodnia.

Túl sok szereplője nincsen a történetnek, a főszerepet Mark és Steph kapja, mégis sokat vívódtam azon, hogy melyikük az idegesítőbb. Mark, a tehetetlen papucsférj, aki nem képes férfiként viselkedni, vagy Steph, a munka alól kibújó, önsajnáltató hisztérika? Akárhogy is vesszük, negatív tulajdonságokat tekintve tökéletes antihősöket kapunk, nem pedig egy mesebeli álompárt. Minimálisan javít helyzetükön a váltott szemszög, így kiderül, hogy mindketten hibbantnak hiszik a másikat. Végül is, valamennyire igazuk van. Gondolataikból és visszaemlékezéseikből teljes mértékben kiderül, mi is okozott náluk komoly törést a múltban. Itt talán picit megsajnálja őket az olvasó, bár az, ahogyan utólagosan is reagálnak a történésekre, nálam inkább azt az érzést keltette, hogy gyenge jellemű, puhány főszereplőket kaptunk, akik számára ez az utazás egyfajta kihívásként, kizökkentésként áll előttük, miközben nincsenek éppen a helyzet magaslatán. Bennem erős ellenszenvet váltott ki tehetetlenségük, és csak a misztikus vonal, valamint a furcsa szomszéd esete tudott kárpótolni mindezért.

Ha létezik olyan történet, amelyben a főszereplők nem sorolhatóak a szerethető kategóriába, akkor Az apartman tökéletes példa erre. Most nem avattam kedvencet, de nem is mondom azt, hogy ez volt életem legrosszabb olvasmányélménye, mert a sok negatívum mellett akadt pozitívum is: megkaptam a vágyott nyugtalan perceket. Ezzel a kötettel még nem nyert meg magának teljesen az írópáros, de nem is zárkózom el egy újabb kötettől, ha egyszer felém sodorja a könyvtenger.

Borító: A cím mellett a kulcs és az apró vérpöttyök keltették fel az érdeklődésemet, ezek sokat dobnak a komor hangulatú borítón, mégis megmarad a misztikuma. 5 pont

Történet: Érdekesen indult, de menet közben volt pár apró buktató, ami kicsit rontotta az olvasás és a borzongás élményét. 3 pont

Karakterek: A szereplőket nem éreztem teljesen kidolgozottnak, a legerősebbeknek sem, ellenben a két főszereplő kellően irritáló személyiség. Összességében a karakterábrázolást tartom a könyv leggyengébb pontjának. 3 pont

Eredeti cím: Les fiancés de l’hiver

Sorozat: Tükörjárók 1.

Kiadó: Kolibri

Megjelenés éve: 2017

Oldalszám: 580

Fordította: Molnár Zsófia

Műfaj: fantasy, ifjúsági

Fülszöveg:

"Anima ​lakói szerint a tárgyaknak lelkük van, különös adottságaik révén pedig kommunikálni is tudnak velük. Ujjaik alatt összeforr minden, ami szakadt vagy törött, érintésük nyomán feltárul a tárgyak és használóik múltja is. Ophélie azonban nem csak ezért különleges: briliáns ügyességgel közlekedik a tükrökön keresztül.

Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?

Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt… "

Értékelés:

Christelle Dabos első könyves szerzőként egy nem mindennapi fantasyvel debütált, mindent megadott azoknak az olvasóknak, akik különleges képességekre, varázslatra, és izgalmas, csavaros események sorozatára vágytak. Az írónő olyan elemeket gyúrt össze egyetlen egy történetben, amelyekkel nem is nagyon lehetne mellélőni, azonban rosszul összerakni vagy elrontani nagyon is könnyű. Éppen ezért egy kicsit félelemmel vegyes izgatottsággal ugrottam neki A tél jegyeseinek, amely még csak az első része egy sorozatnak. Szerencsére nem kellett csalódnom, eddigi olvasmányaim egyik legjobb élményét kaptam meg ebben az 580 oldalban.

Már a történet elején megismerhettem Ophétlie-t, aki látszatra egy meglehetősen szolid, középszerű lány, azonban a visszafogott külső alatt egy csodás képesség lapul, ami egyszerre áldás és átok is lehet – mindez csak nézőpont kérdése. A fiatal lány bizonyos szempontból nem nevezhető a családja büszkeségének, ugyanis nem sikerült még férjhez adni, ráadásul a legújabb jelölt felé sem mutat túl nagy érdeklődést, ami talán nem is meglepő, hiszen ki akarna hozzámenni olyasvalakihez, akit nem ismer, ráadásul rossz híre van? És ki akarna egy olyan helyre költözni, ahol mindig hideg van, és még biztonságban sem érezheti magát?

/eredeti kép forrása: vrgamer.it/

Sokan vagyunk úgy vele, hogy ezt a lehetőséget inkább másnak adnánk, de a kényszer nagy úr, és bizony vannak olyan helyzetek, amikor sajnos nem mi dönthetünk a sorsunk felől. Ilyen helyzet áldozatául esik a tárgyakat olvasó, és tükrök közt közlekedő Ophélie, aki eddig Animán élt, valamint a rettegett kincstárnok, Thorn, aki a Sarkon tengette monoton életét. Nem túl idilli jövőkép áll a két fiatal előtt, talán nem is igazán lehet felkészülni az elkövetkezőre, mindezen felül pedig megnehezíti dolgukat, hogy egy komoly hatalmi harcba csöppennek, ráadásul a leendő férj rokonai sem éppen kedvességgel árasztják el a lányt. Ophélie előtt komoly kihívások állnak, amelyek felett csak csellel lehet győzedelmeskedni, és még ez sem olyan egyszerű. Bevallom, így én sem akarnék megházasodni…

Hiába az izgalmas történet, nem egyszer éreztem, hogy egy kicsit szorongok is attól a kényszertől, ami Ophélie vállát nyomja. Egyszer egy kicsit hosszabb időre kénytelen voltam letenni a könyvet -mindössze pár napról van szó-, ám a rövidke szünet egyik éjszakáján még az álmaimba is beférkőzött Ophélie és Thorn története. Álmomban egy ismeretlen férfihoz akartak hozzáadni, de persze csúnyán meglógtam. Mit ne mondjak, nem volt kellemes még csak a gondolat se, ezt pedig jelnek vettem, hogy most már ideje lesz folytatnom ezt a varázslattal és álnoksággal teleszőtt kalandot, pontot kell tegyek arra a bizonyos i-re. Szerencsére Ophélie nem volt egyedül, barátokra is szert tett ebben a kegyetlen világban, akik sokat adtak hozzá a “mese” varázsához, és a lány jellemfejlődéséhez is!

Nem tudom megmondani, mi fogott meg jobban ebben a történetben. Az akaraton kívüli házasság? Küzdelem a gonosz cselszövés ellen? A varázslatos szereplők, akik sokszor hétköznapi álarc mögé bújva teljesítették küldetésüket? A fagyos környezet? A leheletnél is halványabb romantikus szál? Talán mind egy kicsit egyszerre.

Egy valamit viszont biztosan tudok: már izgatottan várom a folytatást!

A tél jegyeseit szívből ajánlom mindenkinek, aki egy olyan újdonságra vágyik, amiben minden régen szeretett elem jelen van egy páratlan, újonnan felfedezett világban!

Köszönöm a Kolibri Kiadónak, hogy a magyar molyoknak is elhozta ezt a dermesztően fagyos, egyben varázslatos történetet!

Borító: Meseszép, részletekben gazdag, tökéletes a színválasztás, az egyes elemeken felbukkanó kék fólia pedig még varázslatosabbá teszi a látványt. 5 pont

Történet: Egy izgalmakkal és csodákkal teli történet, egy leheletnyi - tényleg csak minimális! - romantikával fűszerezve. 5 pont

Karakterek: Akadnak nagyon komoly, és komolytalan karakterek is, szerethetőek és kevésbé szerethetőek is, de pont így tökéletes. 5 pont