A felnőttekben és a gyerekekben sok közös dolog van, például mindannyian szeretjük a meséket. Legyen az klasszikus, modern, groteszk, rövidke, hosszú, valóságon alapuló, vagy a fantázia szüleménye, minden mese megtalálja a közönségét. A klasszikusokon felnőve az évek előrehaladtával egyre nagyobb szükségét érezzük annak, hogy a régi kedvencek közé becsempésszünk valami újat, ám a széles választék között nagyon nehéz rátalálni arra, ami igazán elvarázsol, és visszavisz a gyermekkorunkba. Farkasházi Réka új könyve, az Életmesék első olvasásra kedvenccé vált, a könyvhöz járó korong pedig – bevallom, hiába vagyok 25 éves – többször került lejátszásra.

Fülszöveg:
A ​kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar énekesnője ezúttal maga vállalkozott, hogy kísérő meséket ír új albumuk dalaihoz. Visszanyúl a mesélés ősi és bensőséges hagyományához, amikor a szülő a család mikrokozmoszának eseményeit szövi mesébe, hogy ezáltal érthetővé és tanulságossá tegye gyermeke számára a sok új élményt vagy akár a „felnőttesebb” dolgokat is. Az ehhez szükséges türelem és szeretet minden mesét áthat, a dalok pedig játékká hangszerelik a mindennapokat. A történetekből összeálló album – korunk családjainak albuma – tiszta és őszinte hangot kölcsönöz az együttélés nehézségeinek, a veszteségek feldolgozásának, a másság elfogadásának, egyenrangú partnerként kezelve a kis hallgatót. Ráadásul a gyermeki tisztaság és a szülői szeret hangja a kötetben foglalt meséken túl vezet: Farkasházi Réka könyvének célja, hogy az ő történeteinek mintájára minden szülő a saját hangján folytathassa és szeretve taníthassa egy elfogadó életre azokat, akiket a legjobban szeret.

Kiadó: Helikon

Megjelenés éve: 2019

Oldalszám: 100

Műfaj: album

Zsáner: mese

Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött

Illusztrálta: Szimonidesz Hajnalka

ISBN: 9789634793267

Személyes előzmény:
Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan gyerekkori emlékei, amik egy számunkra kedves meséhez kötődnek, legyen az egy mesekönyv, vagy egy rajzfilm. Magam részéről kevés ilyet tudnék mondani, mert bár anno futott nálunk is a Disney mesekönyv-sorozat, amiért rendszeresen menni kellett a postára, és mindig cipeltük valamelyiket az oviba, mert éppen az volt a kedvenc, de emlékeim szerint egyikért sem rajongtam annyira, hogy sűrűn visszatérjenek rá a gondolataim. Emlékszem, hogy valamikor a Macskarisztokratákat imádtam, máskor az Alice Csodaországban volt kedvenc, ezek mégis valahogy az idők során megkoptak. Ez talán azért is lehet így, mert ritkán volt igazi mesedélután, az oviban csak játék volt, és délutáni alvás, az óvónénik időnként morcosak voltak ahhoz, hogy meséljenek, otthon pedig a munkában megfáradt szülőknek nem az volt a legfontosabb, hogy meglegyen az esti mese. Általános iskolában hiába meséket olvastunk gyakorlásként, és sokat kaptunk házi feladatnak, no, hát az azért nem ugyanolyan, mint amikor vagy te, van a mese, és a fantáziád, és ezek találkoznak. Utólag visszagondolva, rettentően hiányoltam a gyermekkoromból az igazán jó, szívemnek kedvessé váló meséket, és annyira szerettem volna bepótolni ezt az űrt, hogy felnőttkoromra igazi meserajongó lettem! Ez sokaknak furcsának tűnhet, mert egyik nap még egy Stephen King kötetet látnak a kezemben, másnap pedig mesekönyvet. Most pedig éppen a meserajongó énem fog nektek ajánlani egy csodálatos könyvet. Jól figyeljetek, időnként egy-egy csoda is meglapulhat valahol!

Ajánlás:
Egy novemberi nap volt, egy nappal a születésnapom után. A nap meglepetéseként várt rám egy csomag, tartalmát csak sejteni mertem. Izgatottam téptem a csomagolást, és örömmel láttam, hogy az lapul benne, amit már olyan régen vártam: az Életmesék. Nem kezdtem el azonnal olvasni, mert meg szerettem volna várni a tökéletes pillanatot, erre néhány nappal később és párszáz km-re otthonomtól, Lengyelországban került sor. Éppen hazafele tartottam, csípős hideg volt, és az utak melletti füvet leheletvékony hóréteg borította. A busz halkan zümmögött, és bár egy ilyen hosszú buszúton a legtöbben aludni szoktak, én inkább olvastam. Pontosabban kinyitottam egy különleges mesevilág kapuját. Ezen a kapun túl a mesék olyanok, amik a hétköznapi életünkre emlékeztetnek, de mégis van bennük valami varázslat, am miatt kicsit más, kicsit izgalmasabb, mint a mi hétköznapjaink. 

Ebben a világban mindenkinek jut egy mese. Van mese az éppen ébredőknek, a barátoknak, a csacskáknak, az ikreknek, a finnyásoknak, a szülinaposoknak, a rumlisoknak, a vendégeknek, a családoknak, a boldogoknak, a kamaszoknak, és azoknak is, akik éppen aludni készülnek. Jól hangzik, ugye? Biztosan jut mese neked is!

Hogy milyenek ezek a mesék? Jó, hogy kérdezed, éppen ezt szerettem volna neked elmesélni! Tudod, ezek olyan... igaziak. Igaziak, mert az első mese (Apa, hova futsz?) például egy iskolás lányról, Lucáról szól, akinek a szülei elfoglaltak, ezért a pótnagyija mond neki este mesét. Ugye, jól figyelsz? Ez már mese a mesében! A mesében szereplő mese egy olyan lányról szól, aki meglátta, mennyire hiányzik a szeretet a rohanó világunkban, és megpróbált ezen javítani, szeretetet és vidámságot csempészett a szomorú, morcos és fáradt felnőttek napjába. Ez egy igazán boldogan végződő mese volt, így hősünk el is aludt közben, és mire reggel felébredt, nem a pótnagyija várta reggel, hanem a mindig rohanó és mindig fáradt szülei. Ugyanis mint kiderült, megegyeztek abban, hogy kicsit egyensúlyba hozzák a dolgokat, és ez a lány  a szüleivel és a pótnagyival is annyi időt tölt el ezentúl, amennyit kell.

No de nehogy azt hidd, hogy mindegyiket így el fogom mesélni rövidítve, mert úgy már nem lenne az igazi! Csak tudod, ez az első mese azért is áll közel hozzám, mert amikor akkora voltam, mint a mesében szereplő lány, Luca, nekem is mindig rohantak munkába a szüleim, és vagy a nagyi, vagy az utcában járkáló néni – akit mi csak Indián néninek hívtunk –, foglalkozott velünk. Ők sosem siettek sehova.

A következő mesében (Kacsaláb) Katát ismerhetjük meg, akinek sok testvére van, és szereti szórakoztatni az iskolás társait. Az iskolás társai azonban nem mindig vele nevetnek, hanem rajta, és tudod, ez a kettő nem ugyanaz. Az egyik jó, a másik rossz, viszont meg lehet találni azt az utat, ami az együtt nevetéshez vezet, csak ehhez barátok is kellenek. Már most sok érdekes dolgot tanultál, igaz? Ne maradj le, mert a következő mesét is szeretni fogod! Nekem ez az egyik kedvencem, a Gödör az ég! Te azt mondod, hogy Dörög az ég!, de hát én is ezt mondom! Gödör az ég! Kiskoromban annyira féltem az éggödréstől, hogy bebújtam anyukám pulcsija alá, akkor még nem voltam annyira vakmenő, hogy ne bújjak el a villámokat szóró felhők elől. De itt most Benőről és Robiról van szó, a két civakodó testvérről. Robi mindig piszkálta az öccsét, mert hibásan mondta ki a szavakat. Pedig senki sem beszél tökéletesen, sőt, egyikünk sem hibátlan, mindenkiben van valami fura, az csak rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e ezeket, vagy sem. Ha valakit szeretünk, ezek a kis hibák nem zavarnak. Ebben a mesében megérted, miért nem szabad valakit azért piszkálni, mert valamiben más, mint a többség.

Aranyos mese ám a Párnadal is, képzeld el, ebben van egy ikerpár! Tudod, egy időben születtek, vagyis igazából az egyikük is picikével idősebb. Ebben a mesében nem egészen egyformák az ikrek, mert az egyikük fiú, másikuk lány, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne ragaszkodhatnának úgy egymáshoz, mint más ikrek. Azt nem tudom, hogy ők szeretik-e a porcukrot, de én például nem szeretem, ha bármire ráteszik. Lehet, hogy jól néz ki, de nem olyan finom, ráadásul porzik is! Hogy honnan tudom? Megkóstoltam, és így bizonyítani tudom, hogy nem szeretem, mert nem ízlett! Pedig én nem vagyok annyira finnyás, csak vannak dolgok, amiket nem szeretek. Vagy ha valamit szeretek, nem biztos, hogy megeszem bármivel. Akkor sem húzom az orromat, ha valaki valami olyat eszik, amit én nem szeretek. Képzeld el, hogy a Porcukor című mesében például meggyűlik a szülők baja azzal, hogy a gyerekeknek valami olyat adjanak enni, amit szívesen meg is esznek. Nincs baj azzal, ha válogatós valaki, de azt fontos tudnod, hogy csak akkor mondd valamire, hogy nem szereted, ha már megkóstoltad, hiszen hogyan tudnád valamiről, hogy nem szereted, ha meg sem kóstoltad?

Ó, hogy most pont nem vagy éhes? De egy tortának nem tudnál nemet mondani, ugye? Úgy látom, hogy itt van egy szülinapi torta. Valakinek szülinapja van. Hogy is szokták mondani? Á, megvan! Telik a múlik. Hogy mi telik, mi múlik? Az évek, ezeket pedig minden évben megünnepeljük. Az a jó a születésnapokban, hogy nem mindenkinek van egyszerre, és nem is vagyunk ugyanannyi évesek, így minden napra jut szülinap, minden nap ünnepel valaki. Gyerekként még minden évben izgatottan vártam a születésnapomat, most viszont már néha, ha nem szólnak rám, eszembe sem jut, hogy eltelt egy újabb év. Mert én már sajnos rohanó felnőtt vagyok. Ebben a mesében viszont nincsen helye a rohanásnak, hanem csak az ünneplésnek, mert ünnepelni jó! A születésnapi vagy bármilyen bulik után viszont mindig jön az a munka, amit sokan nem szeretnek, a rendrakás. Máskor is rendet kell tenni, például ha a szobádban Szanaszét hagyod a játékaidat, és anyukád nem talál meg a nagy rumliban! Ahogy látom, most is nagy a rendetlenség. Ó, vagy várj, már látom, a rumli nem is rumli, hanem éppen kalózosat játszol! És még be is öltöztél. Az már majdnem olyan, mintha farsang lenne! A Mákszemek című mesében például farsang van, mindenki beöltözik, és jól érzi magát. Farsangozni lehet az oviban, az iskolában, de még a nagyok is szoktak farsangozni vagy a munkahelyükön, vagy bárhol máshol. Otthon is rendezhettek farsangi mulatságot, persze csak ha a szüleitek megengedik, és úgy az igazi, ha tényleg mindenki beöltözik, és még vendégeket is hívhattok!

Miután már eleget mulatoztunk, nem szabad megfeledkezni olyan fontos dolgokról is, mint például az, hogy az életünk milyen nagy ajándék. És milyen nagy ajándék a Föld, a Nap, a Hold, vagy éppen a csillagok. Tudod, ők egy nagy család, Hasonlóan nagy család juthat nekünk is, A Nap családja azonban nagyon más, mert ők nincsenek egymással közvetlen közelben, mégis így boldogok. Mindenkinek van olyan családtagja, aki nagyon messze lakik, a távolság ellenére mégis erős a kötelék, és így van ez a Nappal és a családjával is. Amilyen fontos a saját családod, annyira fontos a Nap családja is, rájuk is ugyanannyira kell vigyázni, mint saját szeretteinkre. Ha már tudod, hogy mennyire kell vigyázni rájuk, majdnem felnőtt vagy. Felnőttnek lenni persze nem azt jelenti, hogy minden pillanatban komolynak kell lenned, ugyanúgy lehetsz egy picit gyerek. Amikor egy felnőtt gyerekként viselkedik, rászólhatnak, hogy "Nőlj már fel!". Aki ezt mondja, lehet, hogy egy kicsit elfelejtette már, milyen boldognak lenni, de meg lehet neki mutatni, hogy néha jó gyereknek lenni!

És mi van akkor, ha valaki tényleg elkezd felnőni? Hogy is hívják, kamaszodik? No, hát az egy nagyon nehéz időszak a gyerekeknek, és a szüleiknek is. A gyerekek már nem úgy viselkednek, mint régen, lehet, hogy nem szeretik, ha a régi becenevükön szólítják őket, nem fogják meg az anyukájuk vagy az apukájuk kezét a zebránál vagy a metrón, nem akarnak annyit lógni a szüleikkel. Ilyenkor megijednek az anyukák és az apukák, ezt akár Apuzárási pániknak is nevezhetnénk. Aggodalomra semmi ok, ez az időszak is mindannyiunknál elmúlik, sőt, majd ha kicsit felnőttesebben is viselkednek, de attól még titkon szeretik, ha valamilyen becenéven szólítják, vagy csak a kistesó játszani hívja.

Érzem én, hogy sok volt mára a mese, és egy ilyen hosszú olvasnivaló után én is legszívesebben aludnék. Emlékszel még, amikor írtam, hogy ebben a mesevilágban van mese azoknak is, akik aludni készülnek? No, most jött el ennek az ideje. Mi lenne, ha alvás előtt megbeszélnénk, milyen volt a nap? Utána könnyebb lesz ám aludni! Esetleg írhatsz te magad is egy mesét, ami csak rólad szól, vagy azokról, akiket szeretsz. Most magadra is hagylak a meséddel, és majd elmeséled nekem, amikor eljön az ideje. Jó éjt!

Ha idáig eljutottál, bizonyára megfordul a fejedben, hogy itt valami nincsen rendben, nem így néz ki egy könyvajánló! Nos, ebben teljesen igazad van, a fentebb leírt mondatok mind a könyv hatására születtek, és a megszokottól eltérően szeretné felhívni az Életmesékre a figyelmet. Az Életmesék fejezeteiben meglapulnak a fenti sorok, azt fejezik ki, amit a felnőtt lényemben élő gyermek lát. Viszont ha teljes mértékben felnőtt fejjel nézem a könyvet, akkor is azt kell mondanom, hogy Farkasházi Réka mesekönyve valóban varázslatos. Varázslatos, mert tényleg a hétköznapi életből merít. Sok olyan mese létezik már, ami a mindennapokról szól, az Életmesék azonban pont attól különleges, hogy a gyermekek és a felnőttek közös nyelvén íródott. Ezeket a meséket szeretni fogják a kicsik és a nagyok is, mert azon túl, hogy könnyen érthetők, és talán néha picit egyszerűnek is tűnnek, a szeretet nyelvén szólítják meg az olvasókat. És egy mesekönyvnél ez az egyik legfontosabb dolog. Itt szó esik családról, barátokról, ezek pedig mindannyiunk számára nagyon fontos dolgok. Nem is dolgok, ajándékok! Hiszen ez az egy életünk van, és fontos benne meglátni a szépet, a jót, az Életmesék pedig ezekre is tanítja a legkisebbeket - és talán a felnőtteket is.

Ez a könyv tényleg szívből készült, és meg van töltve szeretettel, boldogsággal, érzésekkel, színekkel, ízekkel, illatokkal, és sok érdekes, tanulságos, kedves történettel. A csodálatos meséken túl gyönyörű illusztrációk is vannak a könyvben, melyek Szimonidesz Hajnalka munkái. A jó dolgoknak itt még nincsen vége, az Életmesék nem csak egy mesekönyv, hanem ennél több! Minden meséhez tartozik egy foglalkoztató feladat, ettől válik a könyv interaktívabbá, és mókásabbá a közös olvasás. A mesék között lapul például rejtvény, színező, összekötős játék és rajzolni is lehet!

Ha még mindig velem tartasz, engedd meg, hogy említsek pár szót az Életmesék című lemezről is, hiszen a könyv és a CD együtt teljes. A könyvben 12 mese található, a lemezen viszont 13 dal. Ugyanis azon felül, hogy minden mesének megvan a dalpárja, kaptunk ajándékba még egy nagyon kedves dalt, ez pedig a Homokvár (Élj soká!). A lemeznek még az a különlegessége, hogy teljesen más a hangulata, mint a meséknek olvasás közben. Nem rossz értelemben, sőt, ez így van jól! A mesék azokat teszik boldoggá, akik jobban szeretik az írott meséket, a dalok viszont olyan zenés versek, amiket a zenét jobban szerető gyerekek fognak imádni! 

Kicsit furcsán hangzik talán, hogy itt vagyok felnőtt fejjel, és már rengetegszer meghallgattam a lemezt. A szövegek is nagyon jók, kedvesek, és könnyen tanulhatók, ráadásul a gyerekek is értik a mondanivalóját, ami nagyon fontos az olyan műveknél, amiket elsősorban gyerekeknek szánnak. A zene mindig vidám, a hangszerek jobb kezekben nem is lehetnének, nem csak kiváló zenészek alkotják ezt a csapatot, a játékukból is hallatszik, hogy tényleg szeretik is ezt csinálni. Ha kinevettek érte, ha nem, bátran ki merem jelenteni, hogy 25 évesen megtaláltam a kedvenc gyermekdalokat játszó zenekaromat, ez pedig nem más, mint a Farkasházi Réka és a Tintanyúl! Néha képes vagyok a legváratlanabb esetekben hallgatni őket, például metal koncertre menet, vagy akár munka közben is, amikor épp nagy számokkal dolgozom, körülöttem papírhegyek, én meg csak vidáman bólogatok a nagy matekozások közepette. Természetesen csak a könyvek fogyását számolom, mert szerencsére a könyvszakmában dolgozom, és senkit nem zavar, ha a munkavégzéshez a zene erejét hívom segítségül. :)

Ebből az írásból könnyen levehető, hogy az Életmeséket mindenestül imádom, de a végére maradt egy kis negatív megjegyzés is: Én miért nem most vagyok gyerek?! Vagy amikor én gyerek voltam, miért nem volt Farkasházi Réka és a Tintanyúl? Biztosra veszem, hogy a fiatalabb változatuk is lenyűgözött volna!

Aki visszajáró olvasó, már megszokhatta, hogy külön pontokra szedve szoktam értékelni a borítót, a történetet, a karaktereket, és lemezek esetén is van pár szempont, de az az igazság, hogy itt most képtelen vagyok még ezt is a darabjaira szedni. Csak egy nagy, összegzett osztályzatot tudok adni az Életmesékre.

Nem is húzom tovább az időt, az Életmesékre adott osztályzat:

5*

És ezennel örömmel jelentem be, hogy a blog történetében megszületett az első csillagos 5-ös pontozás! 

Köszönöm a Helikon Kiadónak, hogy eljutott hozzám ez a remek kötet, Farkasházi Rékának és a Tintanyúlnak pedig azt, hogy zenés, és írott formában is ilyen kincseket osztanak meg velünk! Remélem, hogy sok ilyen csodához lesz még szerencsénk! 

Ha nem riasztott el a könyvtől ez a hosszabb bejegyzés, és szeretnél szert tenni a saját Életmesék példányodra, a kiadónál kedvezményes áron tudod megrendelni!