Fülszöveg:
„A fényfellegi fűszálak, és a hegyoldalhoz húzó hullámok mind tanúként figyelték, amikor a nippek lemészárolták, és elűzték a korallokat. Arman és Lia szerelmét a népek közti háború vérrel, és félelemmel foltozta.

Hogyan bocsátasz meg egy olyan világban, ahol az árulás nagyobb bűn, mint a gyilkosság? Hogyan élhetsz másként, amikor néped megjelöl, és kötelességek hálójába zár?”

Kiadó: Colorcom
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 188
Műfaj: misztikus regény, romantikus

Értékelés:

Vannak könyvek, amelyeknek, még ha a borítója nem is, de a címe azonnal megfog. Pálinkás Erika könyve, a Megjelölve nem sokat árul el magáról. A borító egyszerű, a fülszöveg nagyon rövid, ami nagyon kicsi betekintés enged a tartalomba és kevés ahhoz, hogy elsőre döntsünk, el szeretnénk-e olvasni, vagy sem. Pont ezért szántam el magam a könyv olvasása mellett, mert meg szerettem volna ismerni, mit is rejt maga alatt a borító.

Amikor belekezdtem a könyvbe, nem tudtam, mibe ugrok fejest, de egy biztos volt; hogy nem a Tükörbarlangból indultam el. Az igazat megvallva nem tudom megmondani pontosan, hova érkeztem, hiszen ha azt mondom, hogy Fényfellegbe, az többeknek nem sokat mond.

Egy olyan világba csöppentem, amelyben két nép – a barbár szabályok szerint élő nippek, és a békés, élettisztelő korallok – között heves gyűlölet uralkodik, azonban egy nipp lány és egy korall fiú egymásba szeretnek. Ez a szál ad egy nagyon halvány Rómeó és Júlia ízt a történetnek, viszont itt Arman és Lia van a középpontban, ráadásul teljesen más korban járunk. A két fiatalt elszakítják egymástól, de a közöttük lévő erős kötelék örökre összetartja őket. A nippek előre megfontolt tervekkel szeretnék beházasítani Liát a korallok közé, melynek következményeként a korallok elveszítenttk élőhelyüket, népük jelentős részét, és Liára árulóként tekintettek. A fiatalok végül népükből valóval házasodtak, persze akaratukon kívül. Egyikük sem érzi jól magát a jelenlegi életében, sőt, Lia nem csak szellemileg, de fizikailag is szenved, olvasóként lényegében itt vesszük fel a fonalat.

Már a történet elején nyilvánvalóvá vált, hogy váltott szemszögből fogom megismerni a történéseket, és az, ahogyan a két főszereplő, Lia és Arman szemével láthattam, szinte azonnal megpecsételte a sorsomat. A könyv belopta magát a szívembe. A fiatalok mögött van egy boldogabb múlt, ami hirtelen, egyik pillanatról a másikra megszűnik, amikor a nippek lerohanva a korallokat - közülük sokakat megölve -, elfoglalják Fényfelleget. A fiatalok azonban sosem feledkeztek meg egymásról, és ez újra elindít bennük valamit, viszont a jelenben már történt pár komoly változás, ami megnehezíti életüket, és az egymásra találásukat. Arman és Lia komoly változást hoz mind a nippek, mind pedig a korallok életébe bátorságukkal, és küzdeni akarásukkal, ám a tragikus vég nem maradhat el. Szó szerinti értelemben nem kapunk „happy endet”, mégis egyfajta szabadságérzettel tölt el, amikor a történet végére érünk.

A könyv műfajában nagyon eltér megszokott világomtól, ennek ellenére fejezetről fejezetre folyamatosan fogva tartott, nem engedte, hogy letegyem. Az írónő stílusa magával ragadó, a szomorúan romantikus történetnek pedig minden apró mozzanata kellemes perceket okoz az olvasónak. Többször is azt hittem, hogy végre minden jóra fordul, de ilyenkor mindig csavarodtak egy kicsit a szálak, és egy újabb kihívással szembesültem, még ha csak olvasója is voltam mindezeknek. Minden pillanatban átéreztem Lia és Arman vívódását, kételyeiket, és velük együtt örültem a boldog pillanatoknak.

Amikor egy olyan könyvet olvasok, amiben valamilyen formában jelen van a romantika, nem győzöm hogyan kifejezni, mennyire megfog, vagy éppen mennyire nem. Kissé távol áll tőlem a romantikus műfaj, azonban olvasmányaim során igyekszem a komfortzónámon kívül eső kötetekkel megbirkózni. Pálinkás Erika pedig olyan finoman alkalmazta a romantikus szálakat, hogy engem ezzel egy szempillantás alatt megvett, fogalmazhatnék úgy is, hogy megpuhított. Úgy érzem, hogy áttört nálam egyfajta burkot, és végre érdeklődést mutatok a szerelmet is tartalmazó történetek iránt. (Aki ismer, tudja, hogy ez felér egy igazi csodával.)

Kicsit zavart olvasás közben, hogy sok volt a hasonló név (mint pl. Adelin – Alda – Adol, Lia – Leila, Zemir – Zalan – Zenon – Zedor), kicsit összezavart, és néha el kellett gondolkodnom, hogy akkor most ki kicsoda. Ez minimálisan rontott az olvasás élményén, de nem riaszt vissza attól, hogy máskor is kézbe vegyem a könyvet.

Karakterek tekintetében Liát egy ideig nem tudtam megkedvelni, talán azért, mert nem a leghálásabb szerep jutott neki. Népe felhasználta egy álnok terv részeként, amit bővebben Arman visszaemlékezéseiből ismerhetünk meg. Sokszor úgy tűnt, hogy az erős lány tehetetlen sorsával szemben, mégis talpra állt, és igazi hősnővé vált, ennek köszönhetően sikerült megkedvelnem. Eleinte még Arman is esetlennek bizonyult, majd belőle is előbújt az igazi hős, a vezér, ezzel valamennyire helyrebillent a mérleg.

A könyvet bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy különleges történetet olvasni, és nem ijed meg attól, ha egy kicsit át kell lépnie a komfortzónáján.

Borító: Kimeli a történet egy fontos elemét, a jelölést, részben emiatt keltette fel a könyv az érdeklődésemet. A testrész megjelenítéséért nem vagyok túlzottan oda, értem a célt, azonban egy kicsit elriaszt a tartalomtól. 3 pont

Történet: Pár apróbb negatívumot leszámítva nagyon megfogott a maga kegyetlenségével és szomorkás romantikájával. 5 pont

Karakterek: A nippek és a korallok jellemének megfelelő szereplőket kaptunk, persze akadt köztük kakukktojás is. 5 pont

Ha szeretnéd megismerni Lia és Arman történetét, itt tudod megrendelni a kötetet