Szellemi Csemegék

Álom és varázslat, avagy a novemberi „lajhár-csomag”

Találkozásom az első igazi Book A Sloth Club-os könyvcsomaggal

2017. november 17. - Cetti

Az októberi bejegyzésemben megmutattam nektek a Book A Sloth Club mintadobozát, amit sokan kíváncsian vártunk már. A szuper kezdeményezés sikeresnek bizonyult, azt azonban nem gondoltam volna a mintacsomag megismerésekor, hogy lesz lehetőségem belekukkantania novemberi dobozba is. Köszönöm az újabb lehetőséget a BASC csapatának!

basc1.jpg

Bevallom, kicsit féltem a témától, mert az álom és varázslat egy olyan témakör, amivel lehet nagyon jól választani, és nagyon rosszul is. Éppen ezért nem is gondolkodtam azon, hogy vajon mit fog tartalmazni a csomag, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a BASC facebook oldalán megjelenő kis spoilert, a dobozok kiküldése után pedig kerültem azokat a bejegyzéseket, ahol sorstársaim nem bírtak várni az örömködéssel.

Végül többnyire spoilermentesen tekinthettem meg az első igazi hazai book boxot. Annak kifejezetten örültem, hogy most egy plusz borítékos csomagolást is kapott a doboz, így a minta nem sérülhetett. A mostani design jobban tetszik, és a nyomdai kivitelezés is sokkal szebb már, ami egy hatalmas plusz pont. A dobozt kinyitva ismét selyempapír fogadott, ami számomra csalódás volt, töltőanyagnak jobban örültem volna, az izgalmasabbá tenné a dobozban való kutakodást. Persze nem bírtam magammal, és szemügyre vettem a levelet is. Az előzőnél sokkal szebb, jobban is illeszkedik a havi témához. Tovább leskelődve a Harry Potter témájú Funko Pop! kulcstartóra figyeltem fel. Az én csomagomban Albus Dumbledore rejtőzött. Karakterben nehéz lett volna mellényúlni, így ezzel a részével nincsen probléma, ráadásul jó ötlet, hiszen sokan szeretik ezeket a kulcstartókat. Nekem annyira nem jön be a stílus, de ez már egyéni probléma. A csomagból ismét nem maradt el a tea, most erdei gyümölcsös teával ízesíthetjük könyves hétköznapjainkat.

basc2.jpg

A témaválasztásba belekerült egy klasszikus mese, az Alice Csodaországban világa is, ehhez kapcsolódóan egy nagyon apró Alice medált, és egy mutatós képeslapot találtam a csomagban. Ezeken kívül természetesen szerepelt egy BASC matrica is, illetve a már korábban megmutatott lajháros könyvjelző (Pallagi Virág munkája), ami bár aranyos, de nem nyerte el tetszésemet, és a témához is inkább csak szimbolikusan kapcsolható.

A téma fő elemét Stephanie Garber Caraval című könyve jelentette, aminek különösen örültem, mert kíváncsi voltam erre a könyvre, de nem tudtam, mikor kerül a kezembe, azonban ezen már nem kell tovább törnöm a fejemet. A borítója az egyszerűsége miatt tetszik. Az pedig külön jó pont, hogy a fő témához illeszkedő, aláírással ellátott képeslapot, matricát, illetve könyvjelzőket is rejtett a doboz, és több helyen is felbukkant az úgynevezett szlogen: „Remember, it’s only a game…” / „Ne feledd, ez csakk egy játék…”/. A kedvencem a kis fém könyvjelző lett, szeretem az üveglencsés alkotásokat, a csomagolás is nagyon szép, így jár a pacsi Petusa kézműves boltjának!

basc3.jpg

A novemberi, azaz az első igazi BASC csomag sokkal összeszedettebb, mint a mintadoboz volt, de szerintem a tartalom lehetett volna kicsit változatosabb, kissé sok volt benne a papír alapú meglepi. Szakmai szemmel vizsgálva a nyomdai tartalmakat (könyvjelzők, képeslapok, matricák, levél), feltűnt pár furcsaság, de ezek már olyan dolgok, amiktől nem dől össze a világ.

A mintacsomagot tartalmilag kicsit jobbnak éreztem, gondolok itt arra, hogy változatosabbak voltak benne a meglepik, azonban a novemberi csomag téma szempontjából sokkal átgondoltabb, több kis elem is szorosan kapcsolódik a könyvhöz.

Az ehavi könyv nekem pozitív csalódás volt, és remélem, hogy a történet is elnyeri majd tetszésemet. A decemberi téma a téli romantika lesz, ami nem túlzottan nekem való. Viszont ha neked kedvező a decemberi téma, és kedvet kaptál a csomaghoz, ne felejtsd, holnap délelőtt 10-kor startol a rendelés a webshopban. Ha ez lesz a legelső csomagod, amit megrendelsz, bátran használd a következő kódot, hogy 10% kedvezménnyel juthass hozzá a decemberi dobozhoz: SSDFZ0P8C3XS

basc4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szellemicsemegek.blog.hu/api/trackback/id/tr5413294613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása