FÜLSZÖVEG:
„Minden legenda kezdődik valahol…

Az ifjú Sherlock Holmes élete legszemélyesebb bűntényével kerül szembe. Bátyját, Mycroftot egy holtest mellett találják késsel a kezében – egy bezárt szobában. Sherlockon kívül senki más nem hisz az ártatlanságában, így neki kell a rejtélyes eset végére járni. 

Az ügy szálai Londonból Moszkvába vezetnek, ahol Sherlock megpróbálja kideríteni, kinek áll érdekében bemártania bátyját, és vajon miért. 

Ha nem jár sikerrel Mycroft akasztófán végzi…”

„Micsoda izgalom! Hátborzongató gyilkosságok, rémisztő gonosztevők, ördögi rejtélyek megállás nélkül. Mi mást várhatnánk még? (Charlie Higson)

EREDETI CÍM: Young Sherlock Holmes – Black Ice
SOROZAT: Ifjú Sherlock Holmes 3.
KIADÓ: Főnix Könyvműhely
OLDALSZÁM: 216
KIADÁS ÉVE: 2015
MŰFAJ: Gyermek- és ifjúsági irodalom
FORDÍTÓ: Bajkán László

Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor egyik kedvenc tevékenységünket a hátunk közepére sem kívánnánk. Így jártam én az olvasással, amikor kezembe vettem Andrew Lane Fekete jég című könyvét, amely az Ifjú Sherlock Holmes sorozatnak a harmadik része. Kicsit furcsa, hogy pont ezzel a résszel találkoztam, ugyanis az első kettőt nem olvastam – amit őszintén szólva nem is bánok. Ismered azt az érzést, amikor egy könyv csukva nagyobb szolgálatot teljesít, mint kinyitva? Ez a kötet a tökéletes példája ennek!

Ha már egy Sherlock Holmes történetről van szó, azt gondolná az ember, hogy hű, ez izgi lesz! Belekezd szépen a sztoriba, rájön, hogy hiába sorozat része, önálló regényként is megállja a helyét, olvassa, hogyan kell horgászni, történik egy gyilkosság, elindul a nyomozás, majd erőteljesen fejest ugrik a csalódásba. Én legalábbis így jártam. Mivel elsősorban gyerekeknek szól a történet (11+), egy izgalmas, cselekményében mégsem túl brutális nyomozós krimit vártam. Eleinte még úgy éreztem, hogy meg is van a célközönség, a nyelvezet egyszerű, a korosztálynak megfelelő, eleinte nagyon is olvastatta magát, és a cselekmény is érdekes lehet. Kezdeti lelkesedésem azonban nem tartott sokáig. Olyan erős unalom vett rajtam erőt, hogy nem tudtam haladni vele. Sherlock horgászik, tök jó. Megtörténik a gyilkosság, pipa. Mycroft börtönben, pipa. De valahogy ki is kell juttatni, és bebizonyítani az igazát. Az igazat megvallva, már idáig is nehezen jutottam el, az első pár oldal után elszállt az érdeklődésem, nem tudtam hogyan orvosolni a helyzetet. A jó alaptörténet el lett rontva azzal, hogy az egyszerűbb dolgok túl lettek gondolva, a több figyelmet igénylő jelenetek pedig le lettek butítva, így nem kaptam meg azt a zsenialitást, amit egy Sherlock történet esetében elvárok.

Az ifjú Sherlockunk valóban fiatal, 14 éves, és korához képest szokatlan kalandba keveredik – ez tökéletes alapot adna egy gyerekhős megteremtésének! Főleg, ha azt is számításba vesszük, hogy egy éles eszű fiúról van szó, aki nem csak a nyomozásban jeleskedik, hanem zenei pályán is egy fejlődőképes, vagány kölyök, korához képest pedig különösen bölcs. Mégis van a történetben valami törés, ami a fiatal fiút illeti, mert néha úgy éreztem, mintha a korábban bölcsnek megismert karakter elbutulna, vagy éppen hajlana a brutalitás felé. Több karakterben is hasonlóan éreztem ezt a kettőséget, de számomra egyikük esete sem volt annyira zavaró, mint a főhős Sherlocké. Jó úton halad a rejtélyes gyilkosság ügyének felgöngyölítésében, de néha nem a legjobb döntéseket hozza, ami még nem is lenne probléma, mert tanul belőle. Azonban az íróra nagyon haragszom, mert egy fiatalabb korosztályt megcélzó történetbe olyan cselekményt is beleszőtt, ami sokat ront a történet értékén. Kalandja során találkozik egy csapat hajléktalan gyerekkel – ami elég erős ellentét a történetben, hiszen még ő maga is gyerek –, akik szégyenérzet nélkül képesek szinte bármire. Amikor az ifjú Sherlock úgy menekül meg tőlük, hogy gyakorlatilag egy sorstársukra uszítja rá a bagázst, akik szabályosan szétszedik társukat… úgy éreztem, ez lesz az a pillanat, amikor elégetek egy könyvet, hiába nem szokásom könyvet megalázni, legyen az bármilyen rossz. Végül nem lángolt a kötet, mert nincsenek piromán hajlamaim.

Kicsit szomorú, és csalódott vagyok, mert ez a történet nem lett volna annyira rossz, ha az író kellően letisztázza a saját fejében a dolgokat,mielőtt papírra veti azokat, és nem kever bele teljesen felesleges cselekményszálakat. Az amúgy sem hosszú történet így biztosan rövidebb lett volna, de jóval élvezhetőbb is. Sajnálom, hogy nem tudtam megszeretni a történetet, mert a borító nagyon el lett találva, régóta szemeztem is már vele. Talán jobb lett volna, ha megmaradok a szemezgetésnél, ugyanis ennél a könyvnél elérkezett az, amitől sok könyvmoly retteg: nem olvastam végig, feladtam az utolsó 40 oldalon, közel 10 nap szenvedés után. Ami lássuk be, egy 216 oldalas könyv esetében ciki. Már kollégám is cukkolt, hogy mi van velem, hát nem ezt szokta meg tőlem. Egy valami biztos: én ezt nem hogy egy gyerek kezébe nem adnám, de még felnőttébe sem, maradjunk csak inkább a klasszikus Sherlock történeteknél, mert ez nem lett az igazi.

Köszönöm a Kildarának és a Főnix Könyvműhelynek, hogy megtudhattam, az Ifjú Sherlock hogyan nyomoz.

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Kapcsolódik a történet hangulatához, montázsszerűen megmutat pár fontosabb elemet, Sherlock karakterét is beleépítve. A Kreml képe plusz pozitívum, jól képviseli a történet orosz vonalát. A színvilága különösen tetszik. 5 pont

TÖRTÉNET: Izgalmasan indul, majd egyre laposabbá, unalmasabbá válik, ebből adódóan sajnos kénytelen voltam feladni. 1 pont

KARAKTEREK: A karakterek felépítése elsőre nagyon jól sikerült, később mégis lebutítottnak érződnek. 3 pont