FÜLSZÖVEG:
„Szex, szerelem, Tinder.
Erről a hármasról szól ez a könyv. Semmi fikció, csakis megtörtént, igaz sztorik, valódi emberektől. A Jobbra húzott történetek olyan kalandokról és szerelmekről számol be, amelyek a Tinder nélkül talán sosem történtek volna meg. Halál gáz vagy épp mesébe illő randik, egyéjszakás kalandok, katasztrófával záruló próbálkozások, több éve tartó szerelmek, szexi részletek, nagy viharok, eljegyzés, házasság. Ezekkel mind-mind találkozhatsz a könyvben!
Akkor igazán izgalmasak a sztorik, ha azokat mindkét fél szemszögéből megismerheted. Épp ezért a ma is virágzó kapcsolatokat pontosan így mutatja be az író, hogy minél több titokról lebbenhessen le a fátyol.

Kipróbáltad már a Tindert? Akkor számodra kihagyhatatlan ez a könyv!
Még csak szemezel ezzel a randiappal? Ha belekezdesz a történetekbe, égető vágyat fogsz érezni, hogy azonnal letöltsd.”

ALCÍM: Szex, szerelem, Tinder

KIADÓ: Magánkiadás (TAD)

OLDALSZÁM: 248

KIADÁS ÉVE: 2017

MŰFAJ: riportkönyv

KÖNYVKRITIKA:

Ma már talán nem kell messzire mennünk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi is az a Tinder? Szinte mindenki – aki jobban otthon van az online világban – tudja, hogy egy társkereső alkalmazás. Ahogyan a többi társkereső oldal vagy alkalmazás, úgy a Tinder sem érdekelt soha, és sosem fordult meg a fejemben, hogy virtuálisan ismerkedjek. Számomra teljesen elveszti azt a varázst, amikor személyesen sodor felém az élet egy érdekesnek tartott személyt.

Az már persze csak a pluszt adja a dolgokhoz, hogy nagyon nem szívlelem az egyéjszakás kalandokról szóló sztorikat, illetve a „megismerem, és pár órán belül túl vagyunk mindenen, majd dúl a love” jellegű találkozásokat, hallani nem bírok róluk, mert úgy érzem, akik ilyenekbe bonyolódnak, nem értékelik saját magukat eléggé, és olcsón odadobják testüket másoknak. Ez persze az én véleményem, sokak szerint ez teljesen elfogadott, mindenkinek joga van úgy élnie az életét, ahogyan jónak látja, és azzal is tisztában vagyok, hogy a mai rohanó világban gyakorlatilag lehetetlen hosszabb időt szánni az ismerkedésre. Ebben a témában sem vagyunk egyformák, és ez így van jól.

Meglehetősen eltérő elveket vallok a korombeliek többségéhez képest, de én ezt nem bánom, én így is jól érzem magam a bőrömben. Több ismerősöm is kiöntötte már nálam a lelkét társkeresés terén, de olyan is akadt, aki a különböző kalandjairól beszámolt, többnyire vegyes reakciókkal fogadtam azokat. Ezért is gondoltam jó ötletnek elolvasni Tóth Anikó Dóra könyvét, amit én már csak „A Tinder-könyv”-ként emlegetek. Annyira nem hozzám való téma, hogy pont ezért hiba lett volna kihagynom! Amikor megérkezett hozzám a könyv, kicsit nézegettem is, és tanakodtam, hogy én ezt biztosan akarom? De már nem volt helye mesének, fejest ugrottam a Tinder világába.

Ami elsőnek szemet szúrt, az a szöveg tömöttsége, gyakorlatilag töményen letették az olvasók elé az anyagot, tördelés nélkül, kevés margóval, ami számomra kicsit élvezhetetlenné tette az olvasást. Ezen túllendülve igyekeztem a tartalomra figyelni, szerencsémre a gördülékeny megfogalmazás ebben sokat segített. Már a könyv elején kaptunk is egy kis mankót a Tinder kapcsán, gyorsan megtanultuk, hogyan is működik, és a szótár segítségével a fontos kifejezéseket is megismerhettük. Ezután pedig sorra jöttek a különböző Tinderes történetek.

A könyv felépítése már eleinte is nagyon tudatosnak érződött, mert először az egyoldalú történeteket kaptuk meg, utána jöttek a páros történetek, amikor mindkét fél elmeséli, mit adott neki a Tinder, és hogyan bukkantak az alkalmazásra, majd egymásra. Az igazat megvallva több olyan történet is volt, aminél csak fogtam a fejem, és kérdeztem magamtól, hogy „Ilyen van?!” Mert ugye sok mindent addig nem hiszünk el, amíg nem velünk történik. Egy valami biztos: nem szívesen lennék a sok csalódott Tinderező helyében.

A könyvben sok különböző karaktert ismerhettünk meg névtelenül. Ezek az emberek bevállalták, hogy a nagyérdemű elé tárják életük történetét – legyen szó a legjobbról, vagy éppen a legcikibbről. Többször felröhögtem egy-egy durva pofára esésen, és persze megesett az is, hogy felszisszentem, amikor megpróbáltam egy-egy szereplő helyébe képzelni magam. Akadt olyan történet, amiben szinte nyilvánvaló volt, hogy a szereplő átváltott „szeretetkurva” üzemmódba, mert félt az egyedülléttől. Megértem, mert ma már ez az egyik legijesztőbb dolog (számomra is), és sokszor nehéz helyére billenteni a mérleget. Voltak esetek, amikor teljes mértékben megértettem, hogy valaki az online társkereséshez fordult, mert a nemi identitása, vagy éppen egy komoly betegség miatt rosszabb rajtszámról indult a versenyben. Persze többen voltak, akik inkább unaloműzésből nyomkodták a Tindert, vagy túl nagy elvárásokkal estek neki a keresésnek – ezeknek végül meglett a következménye, mindenki döntse el maga, hogy viccesnek tartja-e, vagy sem. Számomra az egyik legmeglepőbb figura a szereplők közül az a zenész srác volt, aki elmondása szerint már a Barba Negrában is fellépett, mégsem tud magának lányt találni. Miután felkapartam az államat, nem is kellett több, hosszas tanácskozásba kezdtem egy nagyon kedves zenész barátommal, aki már megfordult pár országban, és mindenhol tapadtak rá a csajok, de nem találtunk tökéletes magyarázatot a dologra. Ehhez persze hozzátartozik annyi háttérinfó, hogy mivel egy neves rockmagazinnál is csapkodom a klaviatúrát, már sok zenészhez volt szerencsém, de kifelé egyikükön sem azt láttam, hogy nem megy a csajozás. Ez egy történet a sok közül, de egyike azoknak, amelyek sok gondolatot indítottak el a fejemben. Az egyik legfontosabb pedig az (ahogyan a Revival is megénekelte), hogy Nem minden az, aminek látszik. Mindezt megfejelve a kifelé rocker, de családi körben mama pici fia srác sem volt piskóta, főleg, miután kiderült róla, hogy egy két lábon járó nemi betegség gyűjtő.

A záró történet, vagyis az írónő és párja Tinder sztorija tetszett a legjobban, talán azért, mert az ő történetük már nagyon régen elkezdődött, és a Tinder minimális szerepet játszott a „boldogan éltek, míg meg nem” valódi meséjükben. Fejezetükből érződött az, hogy tényleg megtalálták életük párját, és megvan közöttük az az összhang, amire olyan sokan vágynak. Azon kicsit meglepődtem, hogy az írónő az egykori Dying Wish-tag, Moldoványi János személyében találta meg a boldogságot, és ezt nem rossz értelemben gondolom. Csak tudjátok, sokakban az a tudat él, hogy egy zenész gyakorlatilag megfoghatatlan, elérhetetlen, pedig ez nagyon nem így van. A meglepetésemet leginkább az okozta, hogy egy olyan zenekar neve került említésre, ami számomra sem ismeretlen (mondjuk tőlem ezt el is várják). A történetük sokban hozzájárult ahhoz, hogy mosolyogva tegyem le a könyvet, és újra elkezdjek hinni a happy endben.

A könyv felépítésében tetszett, hogy szépen haladtunk előre, a kudarcba fulladt történetektől eljutunk addig, míg lesz egy történet, amiben hisznek az örök boldogságban. Ehhez viszont nem elég csak egyik sztoriról átugranunk a másikra, végig kell lépkedni az összesen, a páros történetekre pedig különösen érdemes figyelni, mert azokban megmutatkozik, melyik fél hogyan emlékszik a történtekre, mit tart fontosnak a másikban, és milyen jövőképet fest le, ha a közös életre gondol.

Bár a végére már egészen megkedveltem a könyvet, mégsem érzem úgy, hogy én most rá akadnám vetni magamat a Tinderre. Ettől függetlenül persze bátran ajánlom bárkinek a könyv elolvasását, mert témájában egy hiánypótló kötetet kaptak a magyar olvasók. Furcsa, de amíg a könyvet olvastam, azt vettem észre magamon, hogy szinte mindenkivel erről beszélek. A kollégáimmal, a legjobb barátaimmal, mert amennyire távolt állt tőlem a téma, annyira kíváncsi is voltam rá.

Örülök, hogy kívülállóként megismerhettem ezeket a történeteket, és köszönöm a lehetőséget a szerzőnek, valamint a Kildarának. A metál legyen veletek!

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: A tartalom fő elemét nagyon jól lekommunikálja, egyszerű, mégis lényegre törő, azonban a sárga szín nekem nagyon nem tetszett, kicsit rontotta az összképet. Tény, hogy feltűnő szín, így biztosan nem haladnék el mellette anélkül, hogy ránézzek. 3 pont

TÖRTÉNET: Lazán megírt, mesélős, sokszor tanulságos. Egy kicsit többet vártam az elmesélt történetektől, „nagyobb” csattanókat, de így is akadt benne bőven érdekes olvasnivaló. A zárása pedig kifejezetten kedves számomra. 4 pont

KARAKTEREK: A történetek szereplőit az élet írta, így adottak voltak. Úgy érzem, a könyv kellően visszaadta őket, így igazán emberi sztorikat kaptunk. 5 pont