Fülszöveg:
Ennek a furcsa ötletektől hemzsegő, kalandos, vidám mesekönyvnek a szerzője, Lewis Carroll a múlt században élt, matematikaprofesszor volt az oxfordi egyetemen. Világhírűvé vált könyve első ízben 1865-ben jelent meg. Azóta – immár a világ gyermekirodalmának klasszikusaként – szinte valamennyi nemzet nyelvén napvilágot látott. Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba – amely valójában álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, a pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget. De megtalálhatjuk e könyvben az angol igazságszolgáltatás, iskolarendszer vagy éppen sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.

Eredeti cím: Alice's Adventures in Wonderland
Kiadó: Móra
Oldalszám: 98
Megjelenés éve: 1974
Eredeti megjelenés éve: 1865
Műfaj: gyermekmese
Fordította: Kosztolányi Dezső
Illusztrálta: Szecskó Tamás

Értékelésem:
Gyerekként sokszor megnéztem a mesét, sőt, még nagyobb fejjel is láttam nem egy változatát, és úgy szerettem, kisgyerekként a Disney-féle könyvváltozatát is imádtam. Amikor elkezdtem olvasni a teljes változatot, arra számítottam, hogy hasonlóan kellemes lesz az élmény, de ahogy haladtam előre a történetben, egyre nagyobb csalódás ért. Lehet, hogy velem van a baj, és már kicsit meg is kophattak az emlékeim a mesével kapcsolatban, és azért nem volt meg teljesen a varázs, de ennek ellenére örülök, hogy elolvastam, és megismertem a teljes történetet.
Nem egy mai műről van szó, több generáció felnőtt már rajta, és sokan gondolhatunk rá úgy, mint gyermekkorunk egyik kedves meséjére, és számomra ezen nem fog változtatni a könyvben való csalódásom. Amikor olvastam, édesanyám csak annyit mondott rá, hogy jó nagy zagyvaság, és sokszor én is hasonlóan éreztem. Ha úgy fogjuk fel, hogy ez csak egy álomvilág, még így is elég betegnek tűnhet, és meglepődtem azon, hogy ezt egy matematikaprofesszor írta, hiába gondolják sokan úgy, hogy a matematikusok őrültek, ez nem minden esetben igaz, viszont Lewis Carroll esetében ennek az állításnak igazat kell adnom. 
Alapjában véve ez egy jó kis mese, csak néha már túlzásokba esett az író. Tudom, érdekes dolog, hogy Alice összemegy, és meg is tud nőni, attól függetlenül, hogy eszik vagy iszik valamit, de ez egyszer is bőven elég lett volna, max kétszer, egy idő után már untam, hogy megint megnő, megint összemegy. Ez csak egy példája az író érdekes képzelőerejének, persze ott van a fakutya is, amit az átdolgozásokban nagyon bírtam, és most ő volt nálam a kedvenc, bár én macskaként emlékeztem rá.
Voltak részek, amik azért tetszettek, például a rózsafestés, a krikettezés, és persze a hosszúra nyúlt uzsonna, de ezek talán azért is, mert a korábbi mesével kapcsolatos élményimből ezek voltak a legemlékezetesebbek.
Bár ez a könyv nem lesz a kedvenceim között, a folytatására azért kíváncsi vagyok, mert azzal még semmilyen formában nem ismerkedtem.

Borító: Egy rajzos, kicsit mesés borító, a főbb szereplők megjelennek rajta. Már alapból az is szépíti, hogy nem mai darab. 4/5
Karakterek: Mindenki kicsit vicces, van, aki már-már idegesíti, igazi álombeli szereplők. 5/5
Történet: Egy-egy jelenetnél könnyen belezavarodtam, sokszor tűnt zagyvaságnak a dolog, és ezen az sem segített, hogy mindez csak álom volt. 3/5