Pár héttel ezelőtt a 88. Ünnepi Könyvhéten utamba sodort a szél egy erdélyi szerzőt, pontosabban a Fumax Kiadó standjánál bukkantam rá. Ekkor még szinte semmit nem tudtam róla, azonban hamarosan már olvashattam tőle, ugyanis a Főnix Könyvműhely legújabb, Halhatatlanok címre keresztelt anológiájában megjelent A fehér kanca című novellája. Ezután tudtam, hogy ennek bizony vallatás lesz a vége, és meg is támadtam egy szép kérdéssorral. Ahogyan azt lentebb olvashatjátok, támadásom nem érte felkészületlenül, és egy egész terjedelmes kis kérdezz-felelek lett a vége, melyben jó pár érdekességet felfedezhettek. Fogadjátok szeretettel Solymár Andrást!
Miféle föld szülötte vagy, és mit érdemes tudni rólad?
Az efféle ki fia-borja kérdésekre mindig nehéz válaszolni. Erdélyi székely, 92-es évjárat, 184 magos, széleken kissé darabos, ámbár felül szőrös, alul kemény, középen igencsak fekete és vattacukor állagú. Ámbár ha balról nézed, cifra egy figura, jobbról sem marad el kucifántosság dolgából. Hátulról ne nézd, mert az elől harap, hátul rúg érvényes, oszt egykettőre ügyibevaló* sirítés** lesz a vége annak, ki a tisztességet nem ösmeri. Na, amelyik föld ilyet tud teremni, arról volnék.
Mikor kerültél először kapcsolatba a könyvekkel, és hogyan?
Hát könyv az mindig volt a háznál, bár nem tudom miért, senki sem olvasta. Az első komoly irodalmi élményeim azok a mesekazetták voltak (ugye milyen magányosan hangzik?), ámbár azontúl nem vettem komolyan őket, mígnem Rejtő meg nem fogott magának tizennégy évesen. Arra már nem emlékszem, őt miért vettem kézbe. Azt hiszem, a „Hol a késem? Itt a hátamban.” poén tetszett meg, s aztán az első mondattól horogra akadt hal voltam.
Mi vonzott az íráshoz? Hogyan találtál rá a stílusodra?
Mivel első regényem, mit 12 évesen kezdtem el írni, egy hatalmas nagy fanfiction volt, ezért az írás célja az volt, hogy átélhesssek olyan világokat, amiket földi származásomból kifolyólag nem. Azért enyhe túlzás, hogy már rátaláltam volna a stílusomra, bár tény, hogy egységesedik. Nagyon egyszerű, végigírtam az összes írót. Írtam animésített Rejtőt, Apollinaire féle pornót, Hemingway féle töményprózát, leányregényt. Végigírtam szinte mindenkit, akit elolvastam, és megragadásra érdemesnek ítéltem.
Íróként mi volt eddig a legbizarrabb tapasztalatod?
A Double Rise fesztiválon az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezte fellépésem után megtörtént eddigi írói pályafutásom csúcsa. Egyik barátommal ülünk Hiperkarma után és Kowalsky előtt a nagyszínpad mellett a fűben, és beszélgetünk. Hirtelen odajön két felpörgött alak, kezet ráz velem és nekem szegezi a kérdést:
– Szia, úgy halottam, író vagy.
Én pironkodva, hogy immár nem bújhatok el a rajongók áradata elől, a népszerűség bárhol utolér, illetődötten bólogatok:
– Olyasféle.
– Remek! Nincs egy tollad véletlenül, nem tudjuk belökni a dugót a borosüvegbe!
Ez olyan édesnek induló, csípősen végződő élmény volt….
Mit jelent számodra az írás?
Egy őrjítő, soha véget nem érő viszketés. Ha írok, megvakarom, de az csak pillanatnyi felüdülés. Aztán újra vakarni kell. Olykor véresre vakarom, onnantól vérbe mártom a pennát, akkor a legértékesebb a munkám. Lényegében egy kényszer. Nem örömforrás, nem hivatás. Egy csuklómra vasalt kényszer.
Mennyire tartod fontosnak, hogy a szavak milyen hangulatot sugároznak? Tudatosan használod a szavakat a hangulatuk szerint?
Bár bizonyára lehet, azért ez hosszútávon nehezen fenntartható. Én inkább ösztönösen írok, próbálom a disszonanciát kiszűrni, ahogy felolvasom hangosan szerkesztés közben, olyankor indul be a javítás és a tudatosság. De addig minden nyersen, ahogy a bányából kifejtették.
Amikor írsz, mit tartasz a legfontosabb szempontnak? Mi a fő mozgatórugó?
A minőséget. Hogy ez mennyire sikerül, annak már az olvasók a megmondói, ám én arra törekszem, hogy amit papírra vetettem, az méltó legyen a szemek látásának, s ha már valaki megtisztelt életének idejével, ne távozzék tőlem keserű szájízzel. Komoly dolgokról szeretek írni, még ha fantasy vagy sci-fi köntösben is, hogy a mögötte lapuló tartalom, a felvetett gondolatok és problémák igenis elgondolkodtassák az olvasót, megrengessék világát. Persze ehhez kell az ő szándékos bevonódása, de hát én megteszem az én részem, az olvasónak is meg kell tennie az övét.
Írás közben milyen segédeszközöket használsz? Van szükséged valamilyen vázlatra, vagy egyéb segítségre?
Nincs.
Van olyan motívum, ami rendszeresen visszatér az írásaidban?
Magyar. Számomra ez egy nagy szívfájdalom, hogy kultúránk feledésbe merül. Halomban állnak a néprajzos gyűjtések, mégis a MAGYAR írók succubusról, és nem lüdércről írnak, valamilyen indián lelket rendelnek a főhős mellé, egy lüdérccsirke helyett, démonokkal és japán szellemekkel viaskodnak egy hétszűnyű koponyányimonyók, ördög, vagy küldött farkas helyett. A fegyverarzenál a legfurcsább katarokat, meg tomahawkokat tartalmazza, de egy becsületes libucütőt nem tudnának a hős kezébe adni, egy ostorról, bicskáról, vagy éppen szablyáról nem is beszélve.
Miért kell nekünk Truth (igen, rád nézek, A.M.Amarth), amikor az a lány lehetne Igaz? Miért kell nekünk Gwen”hon’varhun’ nevű tünde, mikor írhatnánk Tündérszép Ilonáról? Vagy a nagy erejű gonosz mágusok, kiknek hasonló, kimondhatótól egy jó kőhajításnyira eső neve van, amikor egy szép, torokhangú hangzással elnevezett háromfejű sárkány sokkal méltóságteljesebbnek hat?
Miért kell nekünk kitalálni bonyolultabbnál bonyolultabb világokat, amikor még a sajátunkat sem ismerjük? Ha beavatási rítus kell, nem kell elmenni oroszlánvadászatra, meg az ayahuasca trippre, nekünk ott a pünkösdi királyválasztással egybekötött legénnyé avatás. Tudniillik, onnantól mehetett be egyedül a kocsmába a fiatalember.
BÁRMIRE van szükségem a történeteimhez, azt a magyar néprajzban megkapom. Legyen az horrorelem (elvetélt gyermek), természetfeletti lény (hordófejű ember), szokás (határjárás), karakterek (pokoljáró Tar Lőrinc), mágusokra (Szent László, Szent Margit, táltosok, garabonciások) és sorolhatnám. Szomorú, de lassan olyannyira ki vannak kopva a tudatból, hogy egzotikumnak számítanak.
Jelenleg dolgozol bármilyen novellán vagy esetleg regényen?
Jelenleg egy történelmi fantasy regényen dolgozom, nektek először megsúgom, hogy „Vasalt vihar” munkacím alatt. Elég jól halad, remélhetőleg hamarosan konkrétabb információkkal is szolgálhatok, már kiadást illetően. Jelen pillanatban több, mint harminc novellám van publikálva portálokon és folyóiratokban, ezeket összegyűjtve a blogomon találhatjátok meg.
Az idei évben többször is el lehetett csípni téged Pesten, pedig nem a szomszéd városból jössz. Milyen érzés itt is jelen lenni az irodalmi életben?
Ahogy mondtad, mivel nem a szomszéd városból jövök, mégis gyakran látni, ez szerintem elmond valamit. Jó társaságra találtam, úgy írók, mint olvasók terén, szivesen járok vissza. Remélem Isten megtartja jószokásom.
Idén a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg a Halhatatlanok című antológia, melyben egy novellád helyet kapott. Hogyan kerültél kapcsolatba az antológiával?
Holló-Vaskó Péter nagymester, ki egyben mentorom is az Úr kegyelméből, közbenjárásával. Bízik bennem, tán jobban is, mint kellene, ő ajánlotta. Jöttem, láttam, bekerültem. Hatalmas élmény volt, a könyvhéttel karöltve, és egy olyan lökést adott, amiből azóta is táplálkozom. Ezúton is köszönöm neki, meg mindazoknak, kik megihlettek. Az embereknek, kik boldogan vásároltak könyvet, a tíz éves gyereknek, ki könyörgött az anyjának, hogy „Anya!! Már három napja úgy feküdtem le, hogy nincs, amit olvassak! Kérlek, vegyük meg ezt a könyveeeeeeeet!”, a bloggereknek, kik érdeklődnek irántam. Elképesztőek vagytok!
Mi ihlette A fehér kancát? Bemutatnád nekünk ezt a novelládat?
A fehér kanca című novella egy félbemaradt regény történelmi szálának a szilánkja. Röviden Mátyás király egyik álruhás útját írja le, hol egy ártatlan kis tüzes ember helyett igazi ármány bontakozik ki. Természetes Mátyás nem akárki, harci mágus, csak hogy egy kicsit megfűszerezzük a dolgokat. A készülő regényem kapcsán is valami hasonlóra lehet számítani, csak vastagabban.
Ha mód lenne rá, hogy egy ismert szerzővel jelentess meg egy közös írást, kivel dolgoznál együtt szívesen?
Vagy Stephen Kinggel, mert szerintem pocsék egy író, hadd látszódjon a kontraszt (Tényleg így gondolom. Van valami abban az emberben, ami olvastatja magát, ami különlegessé teszi, amiért megéri elolvasni, de szerintem tucatszám körözik le hazai írók is ügyességben.)
Ha pedig a realitás határain belül mozgunk, akkor fogalmam sincs. Nem hiszem hogy lehet közösen könyvet írni, de azért Holló-Vaskó Péterrel megpróbálnék egy két szálas, a végén találkozó történelmi-sci-fi munkát. Mint látható, azért van itt egy brománc*** kialakulóban. Amúgy tényleg, Petikém, megcsináljuk? Én kezdem a múltban, te a jövőben, és a jelenben találkozik. Tetszik a koncepció?
A madarak azt csiripelik, hogy nem szereted a verseket. Ki tudnád fejteni, hogy miért nem?
Amiért a céklát. Hányingerem van tőle. Vagy semmitmondó számomra egy vers, vagy taszít. A költészet nálam megáll az eposzoknál és az Arany féle költészetnél. De hát egyszerűen nincs hozzá érzékem, affinitásom. Nem kell ezt túlmagyarázni. Kinek a pap, kinek a paplan. Ki hogyan tiszteli az Urat.
Van olyan szerző, akit szíved szerint máglyára vetnél? Miért?
Az összeset. Konkurencia mind. Viccet félretéve, nem írnék listát. Sok semmitmondó, üres szerző van a piacon. Mint tudjuk, fáradt kebelnek nincsen költészete, de a kipihentnek sincs. Mindenki maga dönti el, melyik az a könyv, amelyikre kár volt életének perceit áldoznia, ha pedig egy könyvről sokan vélekednek így, azon kellene egyet szalonnázni. Az olvasó a bíra.
Milyen egyéb (publikus) elfoglaltságaid vannak?
Civilben pszichológus vagyok, emellett amatőr sportember és baranta edző. Bár megvallom, egyre nagyobb szeletet hasít ki az írás az életemből, s annak ellenére, hogy tudom, sosem fog megtérülni, nem bánom. Jó ez így.
Metált bírod? :D
Insert headbanging writer in front of typewriter . gif
Hogyan jellemeznéd magadat egy mondatban?
Lusta.
A Szellemi Csemegék olvasóinak kérdésére válaszolva, ha adnánk neked egy varázserővel rendelkező aranypennát, amely valóra váltja azt, amit leírsz, mit vetnél vele papírra?
Ugye említettem már, hogy pornóregényt és nagyon sok emberevő szörnyet írok? Nem vagyok meggyőződve, hogy amit én papírra vetek, az el kellene hagyja a neki rendelt birodalmat. Ha most ennek ellenére is rám bíznátok az aranyszerszámot (khm…khmm), akkor persze telerajzolnám a világot jó nőkkel, jó zenével, jó borral, szép dús erdőkkel, repülő mókusokkal, jóféle ingyen koncertekkel, táltos lovakkal (mik parazsat esznek és télen illatos szellentésükkel kifűtik a lakást), meg sárkányokkal (mert nem is olyan rosszak ők), meg hegyekkel, meg tavakkal, meg csatázó seregekkel, meg sok-sok elefánttal, meg repülő mókusokkal, meg cicákkal, meg a repülőmókusokat mondtam? Meg vonattal! Igen, kitörölnék minden autót és teleírnám a világot sínekkel, és vonatokkal, és léghajókkal, és zeppelinekkel, és hajókkal. A hajók alá pedig folyókat is írnék. Szóval, ott tartottam, hogy repülőmókusok (szépen lassan elhalkul, mert repül a lista, repül, ki tudja, hol áll meg).
Köszönöm az interjút!
Ha a fentebb olvasottak alapján úgy érzitek, szimpatizáltok Andrással, feltétlenül keressétek fel a lenti elérhetőségek bármelyikén!
*ügyibevaló: szemrevaló
**sirítés: ütés
***brománc : A brománc,angolul bromance a Merriam-Webster szótár megfogalmazása szerint „szoros, nem szexuális jellegű barátság férfiak között”. A kifejezés az angol brothers (testvérek) és romance (románc) szavak összerántásával keletkezett. Bővebben
