Moly.hu-s tartalom:
A nyolcadikos Krisztina álarcosbálra készül: fontos nap ez az életében. Cigánylánynak öltözve, álarcosan és minden eddigi kötöttségtől szabadulva arra készül, megkéri feleségül kedves tanárnőjét édesapja számára… Krisztina árván nőtt fel, édesanyja a háború alatt meghalt, és tudja, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, csak a körülmények és a felnőttek érzékenysége megakadályozza kettőjük kapcsolatának kiteljesedését. A szerző egyéb könyveire is jellemző izgalmas fordulatok, plasztikusan megformált jellemek sora teszi élvezetessé ezt az újabb olvasói nemzedékek körében is sikeres lányregényt.
Eredeti cím: Álarcosbál
Kiadó: Móra
Oldalszám: 234
Megjelenés éve: 1963
Eredeti megjelenés éve: 1961
Téma: háború, ifjúsági, lányregény, 20. Század
Értékelésem:
Már nem először vettem a kezembe olyan könyvet, amelyet Szabó Magda írt, és eddig nem okozott csalódást. Sőt, az eddig olvasott regényei közül ez lett a kedvencem, meg is tudjátok, miért!
Egy régebbi kiadás került a kezembe, kicsit kopott, az 53 éves lapok megsárgultak, magukban hordozzák az igazi „öreg könyvek” illatát, ami kicsit dohos, de kicsit édes is. A cím nem sokat árul el abból, hogy ezek a régen elfeledett lapok milyen varázslatos történetet hordoznak magukban, mennyi érzelmet, változást, és a borítóra tekintve nem mondaná meg senki, hogy ezek az öreg sorok könnyeket fognak fakasztani, mégis megnevettetnek, elvisznek a bálba, de haza is kísérnek.
Szabó Magda Álarcosbál című regényében megismerhetünk egy csonka családot, apa, leány, nagymama, ami nem is igazi család, mert hiába köti össze a tagokat a szeretet, a gyász még a szeretetre is árnyékot vet. Az édesanya hiánya a felnőtteket arra ösztönözte, hogy megtagadják maguktól és a félárván maradt gyermektől is a boldogságot, úgy kell felnőnie, hogy mindig sajnálják, és úgy bánnak vele, mintha még a széltől is óvni kéne. A gyermek, Boros Krisztina ezt 15 éves koráig természetesnek tartja, és bármennyire is vágyik egy anyára, elszigetelődik a világtól, és a körülötte élők ezt elfogadottnak tartják.
Amikor Krisztina és osztálya új osztályfőnököt kapnak a fiatal Megyeri Éva személyében, minden megváltozik, a tanárnő elhatározza, hogy megváltoztatja ezt a lányt, mindent elkövet annak érdekében, hogy Krisztina végre tagja legyen az osztályközösségnek. A tanárnő csak segíteni szeretne, azonban a lány édespjával kialakul egy szerelmi kötelék, de ezt egyikük sem meri bevallani a másiknak, és nem is tartanák helyesnek, ha egy párt alkotnának, a legjobban Krisztinától tartanak, és nem is tudják, hogy pont ő az, aki a legerősebben vágyik a két felnőtt egymásra találására, a lány a tanárnőt tartaná a tökéletes anyukának.
A történet persze nem ilyen egyszerű, mert Megyeri tanárnőnek elsősorban a gyermekek boldogsága a legfontosabb, a saját boldogságát is képes feláldozni a „gyerekeiért”, hiszen egy tanárnak van a legtöbb gyereke, és a rossz végkimenteltől való félelme miatt lemondott szíve választottjától.
Az iskolai bálon sikerül minden kérdést megválaszolni, mert itt Krisztina és Megyeri tanárnő álruhában őszintén tudnak beszélgetni. Mindketten elmesélik saját történetüket, és így megismerik egymást titkait, olyan apróságokat is megtudnak egymás múltjából, amiket hétköznapi körülmények között nem mondanának el, de a Cigánylány és az Álarcos ezekről nyíltan beszélhetnek, mert senki nem tudja, hogy kiket rejtenek a jelmezek, csak két beszélgető lányt látnak a bálteremben ücsörögni, míg mindenki más táncol, mulat.
Ezzel a beszélgetéssel leomlanak azok a falak, amelyek megakadályozták a főszereplőket az igazi boldogdág megélésében, de az addig megépült bizonytalan hidat megerősítették, és bár ők tudták egymásról, hogy kivel beszélnek, jelmezben sokkal könnyebb volt elmondani mindent. Krisztina tudta, hogy édesapja és a tanárnő szeretik egymást, ügyesen összehozta a két bátortalan felnőttet, és végre lett egy igazi anyukája.
Az Álarcosbál szívemnek kedves regénnyé vált, mert nem csak azt mutatja meg, milyen egy jó tanár, hanem azt is, mennyi mindent el lehet érni, ha elég elszántan küzdünk érte. Annak ellenére, hogy nem mai mű, mégis megtartotta a figyelmemet, minden mondatát szerettem az egyszavasaktól kezdve a terjedelmesebbekig. Minden sorban ott rejtőznek azok az érzelmek, amelyek csak arra várnak, hogy az olvasó is magáénak érezze valamennyire, a titkok, amelyeket csak azok nem ismernek meg, akik nem olvassák el ezt a csodálatos történetet. Egy kicsit én is ott voltam a szereplők között, úgy éreztem, mintha nekem is meg kéne őriznem a titkokat, nekem is segítenem kéne egy kicsit abban, hogy Krisztina megváltozzon, és megvalósítsa tervét, együtt örültem a szereplőkkel, amikor végre minden a helyére került.
Ajánlom mindenkinek, aki szeret olyat olvasni, ami még sok idő elteltével is maradandó.
