Múlt szombaton ünnepelte meg 5. születésnapját a Dürer Kert színpadán a modern metal egyik hazai képviselője, a The Tumor Called Marla. A nem mindennapi eseményhez csatlakoztak a Waiting for Violet, a Tiansen, valamint a Dystopia zenekarok.

Ha egy szombat estén nem vágysz másra, minthogy elmerülj az ízes metal muzsikák tengerében, nem kell messzire menned, hiszen tele vagyunk olyan remek zenekarokkal, akik akár egy rövidebb műsorral is képesek alaposan megmozgatni. Így volt ez most a Dürer Kert kistermében, ahol szép számmal gyűltünk össze egy kis exkluzív szülinapi zúzásra. 

Az estét a frontcsajos Waiting for Violet nyitotta. A zenekar nem finomkodott, azonnal belecsapott a lecsóba, én pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy nem látok túl sokat a tagokból – kellett nekem hátulra állni! –, ugyanis már ekkor szép számmal gyűltünk össze, és sokan igyekeztek közelről szemlélni a műsort. A csapat neve már nem volt ismeretlen számomra, ellenben zeneileg nagyon is avatatlan voltam, ami nem baj, sőt az ismeretek hiánya kifejezetten jót is tett az első találkozásnak. Jobban szeretem, ha egy zenekar elsőnek egy élő műsor keretében nyer meg magának, fontosnak tartom, hogy ne csak online térben legyen ütős a zenekar, hanem koncerten is át tudják adni az élményt. Ennek a Waiting for Violet műsora tökéletesen eleget tett, elégedetten tapsoltam meg őket a koncert végén.

Egy gyors átszerelés után a színpadot a szintén frontcsajos Tiansen vette át. A többek között progresszív és pop-metal elemeket ötvöző csapat nálam erősítette az élőben vizsgázók táborát, de esélyem sem volt a muzsikájuk minőségét illetően aggódni. Energikus műsorukkal nagyon hamar megmutatták, hogy náluk a vegyes zenei vonal még véletlenül sem egyenlő a céltalan útkereséssel. Bátran nyúlnak a különböző zenei műfajokhoz, és mindenből csak annyit csípnek fel, amennyi elég a különös, és elvarázsoló elegyükhöz. Annak ellenére, hogy én női énekesekben kritikus és válogatós vagyok (mondjuk zeneileg alapból is), a Tiansen esetében nem találtam olyan pontot sem zeneileg, sem pedig énekügyileg, amibe beleköthetnék. Ez talán köszönhető annak is, hogy tényleg magabiztosan, és jó érzékkel nyúlnak a zenéhez.

A Tiansen után megérkezett a szülinapos csapat, a The Tumor Called Marla. Mivel egy szívemhez közel álló zenekarról van szó, hiba lett volna kihagyni a születésnapi zsúrt.  A modern metal brigád a Basement Tapes című nótával nyitotta az ünnepi műsort, a közönség pedig azonnal együtt tombolt  a zenekarral. Jobb nyitást nem is választhattak volna! Marláék egyébként sincsenek híján a remek nótáknak, de én megkérdőjelezem azt, hogy a közeljövőben fog-e születni olyan dal, ami lekörözi a Basement Tapes-t. No nem mintha nem bíznék a csapatban, egyszerűen csak arról van szó, hogy azt a hirtelen berobbanást, amivel ez a dal indít, szerintem nem a legegyszerűbb überelni. Már az első pillanattól kezdve megvolt az a tipikus „Marla-hangulat", amit egy-egy koncertjükön megtapasztalok, így hamar magaménak tudtam érezni a műsort. Ez részben köszönhető annak, amit a hangszerekkel művelnek, illetve a női és férfi ének tökéletes kombinációjának.

A repertoárból természetesen nem maradhatott ki a Distances, melynek klipjébe rengeteg időt és energiát fektett a zenekar, és még mindig azt mondhatom, hogy a kedvenc klipjeim egyike, mert van benne történet (Aki ismer, tudja, hogy én erre vagyok nagyon rákattanva, szeretem, ha egy zenei klipben megmutatkozik a kreativitás, és a képi világ valóban mond valamit). A nagyobb élményátadást a bulin elősegítette a háttérben zajló vetítés – egyébként minden dalhoz tartozott videó is –, ami növelte a vizuális élményt. A koncert során eljátszották személyes kedvencemet is, ami nem más, mint a True/Born. Bár az eredeti nótát Csongor Bálint közreműködésével rögzítették, őt gyakorlatilag lehetetlen az élő produkcióra kölcsönkérni, így most Vári Gábor, a Dystopia énekese egészítette ki a dalt énekügyileg.

Előzetesen a zenekar azt ígérte, hogy az elmúlt öt évet egy órában összefoglalva kapjuk meg, és úgy érzem, hogy ennek eleget is tettek, teljes mértékben kihasználták az időt, és egy remek műsort adtak a nagyérdeműnek. A szülinapi produkciót végül egy tortás köszöntés zárta, így már kijelenthetjük, hogy tényleg minden megvolt, ami a szülinapozáshoz kell. 

Akiben ezután még maradt energia, a Dystopia társaságában vezethette le az estét. A zenekar nem éppen most kezdett el a zenével ismerkedni, ami meg is látszott rajtuk (évek, meg a rutin, ugye?), a nap végére még egy tisztességes zúzdát biztosítottak a jelenlévőknek. Az este eddig sem volt éppen lapos, de még a záró zenekar is tartogatott egy kis meglepetést, ugyanis egyik dalukat a Marlás Gerő András Péter közreműködésével adták elő. Úgy tűnik, a két csapatnak jól megy az énekes kölcsönzés, megtalálják a közös hangot, így azon felül, hogy megvan az ilyen produkcióknak a sajátos feelingjük, még jól is esik hallgatni ezeket. Sokan úgy vannak vele, hogy nem jó sem elsőnek, sem utolsónak lenni egy koncerten (szerintem ez azért nem egészen igaz, ezen az estén szerintem megérte minden fellépőnek a szereplés!), a Dystopia remek zárást adott ennek a nem éppen hétköznapi bulinak. Bár az utolsó nóta végét már nem tudtam megvárni (vidéki élet szépségei), egyáltalán nem bántam meg, hogy a szülinaposok után még maradtam, és nem siettem el azonnal.

Végszóként már csak annyit hagyok itt, hogy jobb programot nem is választhattam volna szombat estére, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Négy remek csapat biztosította a szükséges koncertadagot, olyan zenei dózist adtak a hallgatóknak, ami nem csak arra elég, hogy elvegetáljunk a következő buliig, hanem tényleg fel is töltődjünk kicsit - függetenül attól, hogy tombolni kicsit fárasztó lehet.

Köszönöm az élményt, remélem, hamarosan ismét találkozunk!

 Cetti

The Tumor Called Marla fotók: Bands Through The Lens
Dystopia fotó: Frank Szilágyi
Tiansen fotó: @zsenim
Waiting for Violet fotó forrása: a zenekar Facebook-oldala

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Bagossy Brothers Company legújabb, Veled utazom című lemezének bemutató turnéja során ellátogatott Vácra is. Ez volt a zenekar legelső váci koncertje, amely azon felül, hogy tekinthető egyfajta bemutatkozásnak a váci közönség előtt, a helyszínnek köszöhetően többszörös premierré vált. 

Bár még csak tavaly nyáron csapott meg a Bagossy Brothers Company muzsikájának hegyilevegőtől könnyed szele, magabiztosan kijelenthetem, hogy fanatikussá váltam. Ez azért is éredekes, mert azelőtt nem gondoltam volna, hogy képes lennék bármiért, bárkiért is rajongani, de a BBC megtörte ezt a jeget. Azóta eltelt pár hónap, és ha mód van rá, akár egy távolabbi helyen lévő koncertre is benevezek, de nem riadok vissza attól sem, hogy egymás után több estét az első sorban töltsek el a gyergyói csapatot hallgatva.

A múlt szombati koncert nekem szerencsére közeli helyre esett, így kissé korán érkeztem meg a Madách Imre Művelődési Központhoz. Mivel nagyon régen jártam erre, tettem egy kört, hogy lássam, változott-e valami az évek során, és amint megláttam a #HEGYILEVEGŐ feliratú kisbuszt, elégedetten nyugtáztam, hogy a zenekar már nem fog hiányozni az estéről, én pedig tényleg jó helyen járok.

Miután beléptem az épületbe, hamar eligazítottak, ekkor már pár ismerős arc várakozott a Jeszenszky terem előtt. Jó ideig abban a hitben éltünk, hogy majd csak este 8-kor lesz kapunyitás, így kissé meglepődtünk, amikor már fél 8 körül beengedtek minket. Ennél már csak a terem nagyságán és berendezésén lepődtünk meg jobban, ugyanis egy balett-teremben találtuk magunkat, a színpadot három oldalról tükrök ölelték körbe, kordonként pedig balettrudak szolgáltak. Stílusosan kell koncertezni, az tény, ilyen látványban pedig amúgy sem volt még részem.

A színpad mögött található óra 8-at mutatott, amikor felcsendültek a Belépő ismerős dallamai, és miután ezt a közönség végigénekelte, a Gyere velem című dalt már a zenekartól hallhattuk, Sanyi nem hétköznapi tapsát pedig együtt próbáltuk meg eltapsolni. Aki részt vett a lemezbemutató turné bármelyik állomásán, már valamennyire ismerheti a setlistet, aki pedig idén, vagy akár életében először járt Bagossy Brothers Company koncerten, annak minden dal egy meglepetés volt. Nekünk, rendszeres koncertlátogatóknak is minden dal egy csoda, hiszen minden egyes koncerten egy kicsit más élményt adnak. 

Ha már a turné főszereplője a Veled utazom című lemez, egy dal kivételével mindet hallhattuk a korongról. A műsorban persze helyet kapott sok régebbi kedvenc is, mint pl. az Elviszlek, Van egy ház, Van ez a hely, vagy az Add vissza. Azt már megtapasztaltam párszor, hogy Bagossy-koncerteken szemtelenül gyorsan telik az idő, így néha félve tekintettem az órára, és abban reménykedtem, hogy csak hazudik a mutató, és még bőven van időnk a fiúkkal utazni.

Annak ellenére, hogy idén már a hetedik Bagossy Brothers Company koncertemen vettem részt, még mindig magával tudott ragadni a Ha rólad szólna és a Vakít a kék „kicsit másképp" verziója, sőt én több dalt is szívesen meghallgatnék egy picit átgondolva. A koncert közben érdemes volt néha a fényeket figyelni, mert bár a fényshow a koncertek elengedhetetlen kelléke, és többnyire igazodik a ritmushoz, színekben a dalok hangulatához, az Esőcseppek alatt tényleg azt a hatást érik el a fényekkel, mintha esőcseppek hullanának a háttérben.

A közönség bekiabálásából kiderült, hogy volt egy szülinaposunk is, név szerint Orsi, így a Csobban az éjben mindenki című dalt most elsősorban neki címezte a zenekar.

Mint azt már említettem, a koncert egy balett-teremben kapott helyet. Végül ezt a zenekar is kiemelte, Norbi mondta, hogy ez a koncert végülis egy premier volt, ugyanis egyszerre ennyi ember nem láthatta őket hátulról. Ezután felhívta a figyelmünket arra is, hogy ha elég szemfülesek vagyunk, talán még láthatjuk Szilárd alsógatyáját. A zenekar bőrfelelőse kissé zavarba jött, viszont a közönség lemaradt a nagy alsóvillantásról, de biztos vagyok benne, hogy az este így is mindenkinek maradandó élményt adott.

Bár értesüléseim szerint mindössze 250 főnek volt lehetősége részt venni ezen a koncerten, a terem még így is kicsinek bizonyult, a terem ajtajait nyitva kellett hagyni ahhoz, hogy mindenki láthassa is a koncertet, ne csak hallhassa azt. Igaz, Vác valamilyen szinten vidéknek számít, még itt is sikerült a teltház, és biztos vagyok benne, hogy egy dupla akkora helyet is simán megtöltöttek volna, mint a Jeszenszky terem.

Az estébe 18+2 dal fért bele, ráaadásként a Rég a mélyben és a Harmonikás segített abban, hogy még egy kicsit kibulizzuk magunkat. Kissé szomorúan érzékeltem, hogy az idő ismételten elrepült, de mivel az évből még bőven van hátra, nem aggódom afelől, hogy megkapom-e a szükséges koncert-dózisomat.

Köszönöm az élményt, jó volt egy ilyen remek koncertért ismét ellátogatni szülővárosomba!

Cetti

Múlt csütörtökön teltházzal ünnepelte negyedik születésnapját a zsámbéki gyökerű Aurevoir. zenekar. A zsúrnak az A38 Hajó adott otthont, a közönség felfűtésére pedig a The Freeborn Brothers vállalkozott.

Azok közé tartozom, akik képesek kapunyitáskor a bejáratnál toporogni csupán azért, hogy a lehető legközelebbről élvezzék majd a műsort. Ez most sem volt másképp, és társaságommal az elsők között léptünk az A38 fedélzetére – a személyzeten és a fellépőkön kívül persze. Eleinte kissé úgy tűnt, hogy nagyon lassan fog telni az idő kezdésig, ám egyszer csak azt vettük észre, hogy mindjárt este nyolc, és hirtelen meglepően sokan bukkantak fel a semmiből.

Amint elérkezett a tökéletes pillanat a lengyel The Freeborn Brothers színpadra lépésére, egy kissé meglepő, mégis érdekes látvány tárult elénk a „háromszemű” harmonikás személyében, majd döbbenetünket fokozta a többi tag, ugyanis a brigád megjelenésben is igencsak kitett magáért. Ezután ahogy belecsaptak a lecsóba… akarom mondani a Duna vizébe, megállapítottuk, hogy arra, amit ez a csapat leművel, a „rohadt jó” és egyéb jelzők meglehetősen kevésnek bizonyulnak.

Már eleve az összhatás is nagyon ott volt, és nem csak egy koncertet kaptunk, hanem egy komplett showműsort. Bár a zenekar öt tagból áll, bőven kitennének egy tízfős társulatot is, ugyanis minden tag több szerepet vállal a dalokban, mindezt pedig megfejelik egy olyan színpadi produkcióval, hogy garantáltan az álladat fogod a padlóról felkapargatni, ha csak egyszer is meglesed őket élőben. Engem nagyon hamar megvettek műsorukkal, azonban akadtak olyanok, akiknél a nagy áttörés váratott magára. Amikor a Trónok Harca főcímzenéje is felcsendült, azok is csak ámultak, akik azelőtt esetleg nem fordítottak kellő figyelmet a zenekar felé.

A műsor alatt a közönségnek is volt alkalma énekelni, sőt, még jól meg is guggoltatott minket a lengyel brigád. Azt hiszem, ennél jobban nem is tudta volna más bemelegíteni a közönséget, mire a szülinapos Aurevoir. átvette a színpadot, már kellően jókedvű volt a nagyérdemű.

Az átszerelés ideje alatt úgy tűnt, hogy ólomlábakon vánszorog az idő, és sosem lép színpadra az ünnepelt csapat, de amint kezdetét vette az Aurevoir. műsora, mindannyian egy emberként – ám meglehetősen nagy hanggal – üdvözöltük a szülinapos fiúkákat. Aki volt már Aurevoir. koncerten, tudja, aki még csak most volt először, megtapasztalhatta, hogy egy ilyen bulin test nem marad szárazon. No nem kell furcsa dolgokra gondolni, nem a Dunában pancsolunk, és nem is csinálunk semmi rendkívülit, nemes egyszerűséggel mindenki izzadtra ugrálja magát.

Ez most sem történt másképp, hiszen ilyen remek dallamoknak lehetetlen ellenállni, még a falábakat is táncra csábítják. A koncert pár pörgősebb nótával indított, majd érkezett a szerelmesebb, nyugisabb blokk, ami alatt rápihenhettünk a további „ereszedelahajamra”.

Ez a születésnapi banzáj több szempontból is különleges volt. Egyrészt azért, mert bő két héttel a nagy nap előtt már minden jegy elkelt, ami azt is bizonyítja, hogy a jó muzsikára igény van. Másrészt pedig most már a felelős hegedűnyúzó szerepében Újházi Ádámot láthattuk, a szaxofon pedig Mr. SzexiSzaxi (Cseke Dániel) közreműködésével szólalt meg. Utóbbi azért is volt jó hír a nagyérdemű részére, mert így nem maradt el az egyik legnagyobb közönségkedvenc, a Vahúr. A koncert egyébként sem lett volna teljes többek között a Hopsza, a Mocsár, a Sárgavirág vagy a Renessaince Hardcore nélkül. Panaszra nem lehet okunk, ugyanis az este során megkaptuk a szükséges Aurevoir.-dózist.

Többször is érezhető volt, hogy a közönség ugrálásától picit megmozdul a hajó, de egyébként is az az igazi koncert, ami ennyire meg tudja mozgatni a jelenlévőket (kivétel persze az akusztik, és társai, ahhoz nagyon elvetemült hallgatóság kéne, hogy egy olyan műsorral hajót süllyesszünk!). Idő közben azért nem feledkeztünk meg arról sem, hogy miért is gyűltünk össze annyian, és sor került a nagy szülinapi éneklésre is. Az pedig legalább olyan menő, mint együtt világítani a telefonokkal a Kicsi borsó alatt, nem igaz?

A koncert alatt hihetetlen energia áradt a zenekarból, mint mindig, és csak magamat ismétlem, ha azt mondom, hogy kevés olyan csapatot lehet manapság látni, aminek tagjai képesek mindig ugyanolyan intenzitással felszántani a színpadot, és megtáncoltatni a közönséget. Én a buli végére rendesen elfáradtam, ettől függetlenül simán elviseltem volna egy ismétlést.

Bár az Aurevoir. amúgy sem egy kislétszámú zenekar, a koncertvégi meghajlásnál most kilencen sorakoztak fel a színpadon, ami lássuk be, nem éppen hétköznapi látvány. Mindent összegezve, egy fantasztikus este keretében ünnepeltük meg a zsámbéki csapatot, és biztos vagyok benne, hogy jövőre már nagyobb helyre lesz szükség, ha mindenki be szeretne jutni. 

A koncert után kicsit hosszú időbe telt kikeveredni a hajóról, de nem bántam, mert egy remek estében volt részem, melyen két fantasztikus zenekar húzta a talpalávalót. Bár az idei évből még elég sok van hátra, már most el merem könyvelni az idei top10-be az Aurevoir. 4 szülinapi zsúrját, mert ez tényeg fergeteges volt! Javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy ha a közelében játszik a brigád. ne hagyja ki, nem fogja meg bánni. Én már több, mint egy éve képtelen vagyok kiszeretni az Aurevoir. koncertek feelingjéből, és bízom benne, hogy ez még nagyon sokáig így marad.

Köszönöm az élményt, hamarosan ismét találkozunk!

Aurevoir. fotók: Fejér János - 33AS Studio

Cetti

Kiadó: Osiris

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 548

Műfaj: kézikönyv

Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött

ISBN: 9789632763187

Fülszöveg:

„A Szerzők és szerkesztők kézikönyvének első kiadása 1996-ban jelent meg, a második 2005-ben. Ez utóbbi kiadás óta immár 13 év telt el, s a kézikönyvek legalább egy évtizedenként jelentős átdolgozásra szorulnak. Különösen a digitális forradalom korában. Ez a folyamat ugyanis alaposan felforgatta a magyar könyvkiadás hagyományos világát is. Mindezen okok miatt több ponton újragondoltam és újrafogalmaztam a könyv téziseit és gyakorlati megoldásait. E könyv első kiadásának előszavában azt írtam, hogy egy jó kézikönyvnek csak a harmadik kiadása használható igazán. Ezek után félve bocsátom útjára ezt a munkát, tartva kissé attól, hogy nem tudok mindenben megfelelni ennek a magas elvárásnak. Végül pedig - ha nem is örök optimistaként - hiszek abban, hogy végső soron a racionálisan átgondolt szabálykövetés mindenki, tehát a kiadók, a szerzők és az olvasók számára is előnyös, hasznos és hosszú távon kifizetődő vállalkozás.

Gyurgyák János”

Ajánló:

Amikor a pályaválasztás során próbáltam eldönteni, merre vigyen majd az utam, a kiadványszerkesztés felé terelődtem. Annyit tudtam a szakmáról, hogy köze van a könyvekhez, és már ennyi is elég volt, hogy érdekeljen. Amikor pedig végre az iskolapadban ültem, és elérkezett a tanulás ideje, csak körmöltük az ajánlott, illetve kötelező olvasmányokat. Ezeknek persze a nagy része vagy nem volt kapható, vagy már elévült, így tanulmányaim során nem voltam sokkal előrébb (szerencsére így is jeles vizsgát tettem álmaim szakmájából), tudtam nagyon jól, hogy nem kell kétségbeesnem, ez egy olyan szakma, ami folyamatosan fejlődik, igazodik az aktuális trendekhez, így sosem lesz késő tanulnom. És nem is tévedtem.

Bár tanulmányaim során sok fontos szakkönyv kimaradt a fentebb említett okokból, tanáraim lelkiismeretesen megtanítottak mindent, amit lehetett, és most már elmondhatom magamról, hogy a szakmában dolgozom. Éppen frissen csöppentem bele a könyvkiadói életbe, amikor eljutott hozzám a Szerzők és szerkesztők kézikönyvének legfrissebb, idei megjelenése, amit nem győzök megköszönni az Osiris kiadónak! Jobbkor nem is jelenhetett volna meg a harmadik kiadás, hiszen a második kiadás megjelenése óta meglehetősen sok idő telt el, ezen felül nekem pont most volt szükségem a tudásom frissítésére, bővítésére.

Amikor kezembe vettem a könyvet és belelapoztam, már a gyors szemle is elég volt ahhoz, hogy tudjam, a Szerzők és szerkesztők kézikönyve alaposan bevezet majd a könyvek világába. Sokakban él az a sztereotípia, hogy egy szakkönyv csak unalmas és száraz lehet, azonban jelen esetben szó sincsen erről!

A könyv részletesen, ám érthetően kitér minden fontos tudnivalóra, a kisebb lépésektől kezdve a nagyobb műveletekig gyakorlatilag mindenről szó esik, amit fontos tudnunk, ha a könyvszakmában találjuk meg álmaink foglalkozását, vagy csak érdeklődünk iránta. A Szerzők és szerkesztők kézikönyve az a könyv, ami bármikor is kerüljön a kezedbe, minden esetben hasznát fogod venni. Számomra több szempontból is öröm volt olvasni a könyvet, ugyanis olyan leírásokkal és példákkal is találkoztam, amik nem jöttek velem szembe tanulmányaim során, így megkaptam a szükséges kiegészítést.

Kifejezetten tetszett a könyv szerkezeti felépítése. Jól elkülönített fejezetekben mutatja be, melyek a könyvek legfontosabb elemei, és minden fejezet elején találunk egy tartalomjegyzéket, amelynek köszönhetően később is könnyen megtaláljuk azt a témakört, amelynek éppen utána szeretnénk olvasni. A könnyebb eligazodást segíti a kötet végén található tárgymutató is.

Azon felül, hogy többek között a Szerzők és szerkesztők kézikönyve megmutatja, milyen hibákba eshetünk egy könyv írása vagy szerkesztése során, és mindenre ad pár könnyen értelmezhető példát, a kötetben fontos szerepet kapnak többek között a könyvkiadással kapcsolatos fogalmak, rövidítések, segédletek is. Bőven találkozunk ajánlott irodalommal, valamint a könyvek világát érintő érdekességekkel is. Mindezek azt igazolják, hogy a kötet egy alapos munka eredménye, és nem csak felületesen nyújt betekintést a könyvek világába. A kézikönyvnek külön pozitívuma, hogy könnyen emészthető, és bármilyen hihetetlenül hangzik, nem unalmas, sőt! Kifejezetten szerethető stílusban szólítja meg az olvasót.

A könyv elsősorban azoknak szól, akik vagy szerzőként, vagy szerkesztőként kerülnek kapcsolatba a könyvkiadás világával. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem elég, ha egyszer elolvasod ezt a könyvet, majd felteszed a polcra a többi közé díszelegni, ezt jobb, ha magad mellett tartod, legyél szerző vagy éppen szerkesztő, szükséged lesz rá!

Ha tehetném, kötelező olvasmánnyá tenném mindazok számára, akik bármilyen formában tevékenykednek a könyvszakmában, mert bőven lenne hova fejlődnie a hazai könyvpiacnak, ám ahhoz, hogy ez a fejlődés egyáltalán elindulhasson, előbb a könyvkiadást kéne alaposan gatyába rázni, beleértve minden szereplőt a szerzőktől kezdve a kiadói munkatársakon át a nyomdászokig.

Hosszasan tudnám taglalni, hogy miért is van szüksége a hazai könyvszakmának a Szerzők és szerkesztők kézikönyvére, de röviden-tömören már csak azt tudom kiemelni, hogy ebben tényleg benne van az a tudás, amit ha többen telepítenénk a fejünkbe, sokkal gördülékenyebben működhetne a könyvkiadás napjainkban.

Ha a megszokott ötös skálán kéne pontoznom a kötetet, minden kertelés nélkül azt mondom, hogy A szerzők és szerkesztők kézikönyve kiérdemelte az 5 pontot!

Új tematikával és névvel indul útjára a Szegedi Nemzeti Színház Regionális Kamaraszínházi Fesztiválja, a REKAMIÉ. Határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a szegedi közönség április 8-13-ig a Kisszínházban.

Barnák László főigazgató, a program válogatója elmondta, a fesztivállal szorosabb kapcsolatot szeretnének kialakítani a határon túli magyar alkotókkal, színészekkel, intézményekkel. A REKAMIÉ új színfoltként tűnik fel a magyar fesztiválpalettán, a hosszú távú cél pedig, hogy rangos szintre emelkedjen. A rendezvény kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja, színházunk egyik ősbemutatója a programsorozat része.

Az Újvidéki Színház művészeti vezetője, Lénárd Róbert hangsúlyozta, örömmel fogadták a felkérést, büszkén vesznek részt többszörös díjnyertes előadásukkal a programsorozatban.

Jászay Tamás, a Revizor kritikusa szerint változatos és merész a fesztivál első kiadásának programja. „Mindegyik előadásban van valami, amit nagyon lehet várni, amire nagyon kíváncsinak lehet lenni.”

A bemutatók után a nézők közönségtalálkozón vehetnek részt az alkotókkal és a színészekkel, együtt beszélik meg a látottakat Proics Lilla és Jászay Tamás moderálásával.

 A REKAMIÉ programja:

2019. április 8. (hétfő) 19:00
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat
Az ördög próbája
Rendező: Radu Afrim

2019. április 9. (kedd) 19:00
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
EXIT
Rendező: Schilling Árpád

2019. április 10. (szerda) 19:00
Újvidéki Színház
Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke
Rendező: Alekszandar Popovszki 

2019. április 11. (csütörtök) 19:00
Zentai Kamaraszínház
Molnár Ferenc: Liliom
Rendező: Mészáros Tibor

2019. április 12. (péntek) 19:00
Szegedi Nemzeti Színház
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Rendező: Lukáts Andor

2019. április 13. (szombat) 19:00
Nagyváradi Szigligeti Színház
Heltai Jenő: Naftalin
Rendező: Novák Eszter

Az előadásokra már válthatók jegyek a színház jegyirodájában (Stefánia 6.) és a szinhaz.szeged.hu weboldalon.

Kiadó: Philosopheum

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 160

Műfaj: regény

Zsáner: krimi, történelmi regény, detektívtörténet

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786150038742

Fülszöveg:

„Hirám mester építette Jeruzsálem templomát, és fektette le alapjait valami titokzatosnak, amit úgy hívnak: szabadkőművesség. 
Évezredekkel később, a 19. század derekán Pest-Buda egyik dohos pincéjében őriznek egy titokzatos ládát, amelyet “Hirám koporsójának” neveznek, és erőszakkal lehetetlen hozzáférni tartalmához. Zárját egy olyan rejtvény megoldása nyitja, amely a szóbeszéd szerint, magának az ördögnek elméjében fogant. Amikor pedig az ifjú Ferenc József császár hajtóvadászatot indít a szabadkőművesek ellen, mindennél sürgősebbé válik a láda felnyitása. 
Fenyvessy Márton, az 1848–1849-es honvédsereg egykori őrnagya, a titkosírások, a rejtjelezés és a katonai kémkedés szakértője vállalja, hogy alámerül az ősi tudományok, a szabadkőműves szimbolika, a mágia és okkultizmus mélyére, hogy tulajdon lelkét kínálja fel cserébe Hirám koporsójának kulcsáért.”

Ajánló:

Mindig megosztó vitatéma lehet, hogy a kisregények mennyire érnek fel „nagyobb” társaikhoz, hiszen számos sztereotípia létezik a kisregényekkel kapcsolatban. Van, aki szerint nincs is rájuk kereslet, és van, aki úgy gondolja, hogy nincsen bennük elég tartalom. Nos, én azt gondolom, hogy ezutóbbi csak a szerzőtől függ, a keresletre viszont most nem szeretnék kitérni.

Sipos Gergő kisregénye, a Hirám koporsója tavaly decemberben jelent meg, amely nem sokkal a megjelenés után a kezem ügyébe is került. Első ránézésre nem mondhattam el sok mindent a kötetről, de formailag már ekkor meg voltam vele elégedve. A fekete kis könyvecske elfér a zsebben, jól esik kézbe venni. Nem foglal sok helyet, ám amint elkezded olvasni, rájössz, hogy a kisregény = kevés tartalom sztereotípiája megbukni látszik.

Annak ellenére, hogy már a fülszöveg is elegendő betekintést ad a kisregénybe, megmutatja a fő mozgatórugót, rengeteg meglepetést rejt magában a könyv. Már önmagában az egy kellemes meglepetés, hogy nem hétköznapi formában foglalkozik a szabadkőművességgel, hanem egy rejtélyt épít a mozgalom köré. Mivel korábban nem volt túl sok ismeretem a szabadkőművességről, így ez a könyv megadta a kellő löketet ahhoz, hogy kicsit mélyebben beleássam magam a témába. Hogy pontosan mi is kezdte el szőni fejemben a kíváncsiság fonalát? Erre a válaszom legalább annyira sokrétű lenne, mint amennyire a történet is az.

A könyv különleges hangulatát megalapozza egy Szent Ágoston idézet, ezt pedig követi egy prológus, amely kellő sejtelmességgel vezeti be az olvasót Hirám koporsójának történetébe.

Kerülve minden felesleges kertelést, hamar fejest ugrunk az események sűrűjébe. Fenyvessy Márton találkozik egy különös alakkal, aki a szabadkőműves mozgalom egyik tagja. Egy nem mindennapi kéréssel fordul hozzá, amikor arra kéri, hogy nyisson ki egy rejtélyes ládát, nevezetesen Hirám koporsóját.

Elsőre úgy tűnhet, hogy egy ládát nem lehet nagy nehézség kinyitni, ám Hirám koporsója nem csak egy egyszerű láda. Hirám koporsóját csak a pengeéles logika nyithatja ki, ezzel azonban nem mindenki rendelkezik. Hogy legyen még egy kis nehezítés, no meg persze némi izgalom is a feladatban, a küldetés cseppet sem veszélytelen, ugyanis a ládában nem kevés durranóhigany található. Az anyagnak már a neve is árulkodó, így nem is részletezem, mire képes a durranóhigany, hivatalos nevén higany(II)-fulminát. Csak hogy fokozzuk a tétet, azt sem árt tudni, hogy a láda kinyitására korlátozott idő áll rendelkezésre.

A fenti tények ismeretében nekem nem lenne elég bátorságom vállalkozni a nagy feladatra, ám Fenyvessy Márton nálam sokkal keményebb, és bátran teszi kockára életét. Ha sikeresen teljesíti a küldetést, nem kis jutalom üti markát, ha viszont hibát vét, azzal komoly árat fizet. Az egykori őrnagy ennek tudatában kezd neki a rejtély megoldásának.

Tudjuk nagyon jól, hogy az idő pereg, ám fontos, hogy Márton minden egyes lépést alaposan átgondoljon. Joggal merül fel a kérdés az olvasóban, hogy vajon képes-e megbirkózni a feladattal, és sikerül-e kinyitnia Hirám koporsóját? Én persze azon is elgondolkodnék, hogy érdemes-e egyáltalán kockára tenni az életemet egy rejtély megoldásáért…

/saját fotó/

Mindent persze nem szeretnék elárulni, hiszen akkor elrontanám az olvasás örömét. Ez nem áll szándékomban. Szerencsére a történetben csak külső szemlélőként voltam jelen, azonban pár dolgot olvasóként is könnyen megállapíthatok. A szerző alapos munkát végzett kisregénye megírásakor, így történetében megvan a szükséges hitelesség, gondolok itt például arra, miként lép reakcióba a durranóhigany, de akár a szabadkőműves jelképeket is megvizsgálhatjuk. Fentebb már említettem, hogy eddig nem igazán voltam jártas a szabadkőművességet illetően, de a könyv kíváncsivá tett, és utánaolvastam, hogy én is teljesebb képet kaphassak róla. Egyáltalán nem bántam meg, a Hirám koporsóját olvasva új ismeretekkel gazdagodtam, és a terjedelemhez mérten egy meglepően tartalmas történetben volt részem.

Mindent összegezve én úgy érzem, hogy egy jól megírt, tartalmas kisregény is képes képviselni azokat az értékeket, mint amit „nagyobb” társaik, és igenis igény van rájuk!

Köszönöm szépen Sipos Gergőnek, hogy egy számomra eddig ismeretlen világba nyerhettem betekintést, és felkeltette iránta érdeklődésemet!

Ha szereted a kisregényeket, vagy éppen ódzkodsz tőlük rövid terjedelmük miatt, de szeretnél egy rejtélyes, izgalmas, jól megírt kötetet olvasva új ismeretekre szert tenni, nyugodt szívvel ajánlom neked a Hirám koporsóját!

Borító: Bár nem vagyok oda túlzottan az arcképes borítókért, ebben az esetben jó választás volt. A sötétből kitekintő arc, valamint a címben elrejtett szabadkőműves szimbólum elég figyelemfelkeltő ahhoz, hogy a kötet kiemelkedjen könyvtársai közül. 5 pont

Történet: Rövid, de tartalmas. Izgalmas formában nyerhetünk betekintést a szabadkőművesség világába, ezen felül a rejtély és a misztikum egy különös fűszert is adnak a történetnek. 5 pont

Drámapályázatot hirdet a Budapest Bábszínház fennállásának 70. évfordulója alkalmából. A felhívásra fiatal szerzők jelentkezését várják.

A nyílt jeligés pályázati kiírás a 16 és 35 év közötti fiataloknak szól, abból az alkalomból, hogy a színház a következő évadban ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A pályázat célja a fiatal drámaírók támogatása és új bábszínpadi művek megszületésének elősegítése, amelyek kifejezetten a 13-18 éves korosztálynak szólnak, az ő problémáikat állítják a középpontba. A pályaműveket 2019. május 31-én éjfélig lehet feltölteni ezen a felületen, ahol a pályázati kiírás és minden fontos tudnivaló megtalálható.

Az alkotásokat elbíráló szakmai zsűri tagjai Dobák Lívia dramaturg, Nánay István kritikus és Tasnádi István író lesznek, a pályázat győztese bruttó 650.000 forint díjazásban részesül.

A győztes mű címét és az íróját a Budapest Bábszínház 2019. szeptember 30-án teszi közzé a honlapján, a mű szerzőjét pedig külön is értesíti e-mailen. Ezt követően a Budapest Bábszínháznak joga eldönteni, hogy a győztes mű szerzőjével egy olyan tartalmú felhasználási szerződést köt-e, amely alapján a szerződés aláírásától számított 3 évre megszerzi a győztes mű magyarországi bemutatásának kizárólagos jogát.

Kiadó: Colorcom Media

Megjelenés éve: 2018

Oldalszám: 318

Illusztrálta: Somogyi Ferenc

Műfaj: regény

Zsáner: ifjúsági, kaland

Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött

ISBN: 9786155665653

Fülszöveg:

„Egy elrabolt hercegnő, akitől egy ország jövője függ – és egy zsiványfiú, akitől az elrabolt hercegnő függ.

Johanna az egyik pillanatban a főváros felé tartó postakocsin ül, a másik pillanatban pedig szolgálói holttestén taposva rángatják ki onnan. Timar az egyik pillanatban a haramiák nem túl fényes, de kiszámítható életét éli, a következőben pedig olyan döntés elé állítja a sors, amelyért azt a keveset is el kéne dobnia, amije van. És mert a sors komisz – ha ő nem akarja eldobni, is elveszik tőle. 
Ahogy Johanna és Timar valós és képzelt üldözőik elől menekülve egyre messzebb jutnak, világossá válik számukra: csak egymásra számíthatnak.

De vajon hogy végződik az út két kiszolgáltatott gyerek számára egy olyan világban, ahol csak az erősnek van szava, és ahol nem lehet tudni, mi igaz és mi hamis?”

Ajánló:

A napokban érkezett meg hozzám utazókönyv formájában Szöges Emese első könyve, a Lókötők és hazugok. Maga a könyv nem volt ismeretlen számomra, sokszor szembejött már velem az online térben, és már csak a cím, és az egyszerű, de mutatós borító is hívogatott, hogy olvassam el. Így amikor adódott a lehetőség utazókönyvként elolvasni, boldogan tettem fel a kezem, hogy na, ebbe a sorba én is beállok! Nem bántam meg, mert amikor végre rám került a sor, hosszú idő után először tudtam elolvasni úgy egy könyvet, hogy nem tettem félre hosszabb időre. Nem olvastam mostanában rossz könyveket, csak van, amikor nem megy az olvasás, de szerencsére a Lókötők és hazugok olyan jól kihozott ebből, hogy azóta már néhány könyvet ledaráltam az olvasása óta.

No de tegyük csak félre a rizsát, hiszen nem ez most a legfontosabb! Amikor jobban szemügyre vettem a könyvecskét, azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon a borító, illetve a fejezetek elején található virágok kapcsolatban állnak-e a történettel, de ezen később már nem törtem a fejem. Eleinte kicsit féltem attól, hogy fog-e tetszeni a történet, és amikor az első bekezdés kicsit megakasztott a nyelvezetével, valamint a németes hangzású nevekkel, megijedtem, hogy ez az olvasmány nem fog éppen könnyen csúszni. Szerencsére a riadalom a következő bekezdésnél el is múlt, és meglepően hamar sikerült alkalmazkodnom a szövegkörnyezethez. Sőt, végül pont a történet nyelvezete volt az, ami magával ragadott. A szép megfogalmazásnak köszönhetően én is pillanatokon belül részesévé váltam Johanna és Timar történetének.

/saját fotó/

Az nem titok, hogy amint belecsöppenünk a fiktív világba, az egyik főhősünket, vagyis Johannát elrabolják a haramiák. Ő sem érti, mi történik, és eleinte az olvasó sem, de megjelenik másik főhősünk, egyben a hercegnő hőse is, Timar. Amint Timar fülébe jut, hogy Johanna jövője és biztonsága nem garantált, félve a legrosszabbtól, meszökteti a lányt. Ezzel kezdetét veszi egy végeláthatalan menekülés. A fiatalok Freienwil felé tartanak, ám útjuk cseppet sem könnyű. Innentől a cselekmény valamilyen szinten ismétlésekre épül, ugyanis a két „szökevény” szinte folyamatosan úton van, fogadókban szállnak meg, aggódnak a jövőjüket illetően, és mindezen felül minél fáradtabbak, annál nehezebbnek érzik elérni úticéljukat. Ami megtöri ezt a monotonitást, az pont Johanna és Timar kapcsolata, ugyanis útjuk során egyre többet tudnak meg egymásról, és mivel egyébként is egymásra vannak utalva, együtt kell megoldást találniuk problémáikra.

A történet persze nem merül ki ennyiben, olvasunk uralkodókról, és nincstelenről, látjuk a birodalom társadalmi szélsőségeit, és ezekbe a különbségekbe még belegondolni is rettenetes.

Kifejezetten tetszett, hogy nem E/1-ben olvashattam a történetet, hanem úgymond külső szemlélőként lehettem részese a történéseknek. Nagyon szerettem, ahogyan Johanna és Timar között szépen lassan oldódnak bizonyos gátak, és még ha útjuk nem is éppen zökkenőmentes, kitartanak magukért és a céljukért. Az írónő mindig tartogat pár meghökkentő meglepetést az olvasó számára, és szerintem ő is nagyon jól tudja, mikor gondoltam torkomban dobogó szívvel arra, hogy ezt mégsem teheti meg hőseinkkel!

A befejezéshez közeledve sikerült jól rám ijeszteni, a történet zárása pedig meghagyja a lehetőséget arra, hogy akár több alternatív befejezést is elképzeljek, ugyanis egy olyan véget kapunk, ami nem hagyja nyugodni az olvasót.

A könyvben található pár illusztráció, amik a rajzstílus miatt az iskolai kötelezőkre emlékeztetnek. Bár jobban belegondolva, maga a történet és a nyelvezet is valamiért azt juttatja eszembe, amikor kiadják a kötelező olvasmányokat, hogy na most akkor ezeket tessék szépen elolvasni. A Lókötők és hazugok viszont annyiban más, hogy egy pillanatig sem éreztem nyűgnek (nekem a kötelezők mindig azok voltak!), sőt, olyan jól esett olvasni, hogy én máris büszkén szorítok neki helyet a kedvenc olvasmányaim listáján.

/eredeti kép forrása: burst.shopify/

Annak ellenére, hogy Szöges Emesének ez az első könyve, meglepően jól ír, és egy olyan alaposan felépített történetet ad az olvasóknak, hogy kedvem lenne a könyvet azonnal betiltatni. Mind tudjuk, hogy a tiltott gyümölcs édesebb, a kötelező olvasmány meg többnyire keserű, és szívem szerint bátran javasolnám kötelező olvasmánynak, de azzal csak elvenném a fiatalok kedvét az olvasásától. Pedig a Lókötők és hazugok egy nem mindennapi, ám nagyon is szerethető történet minden egyes keserűbb és édesebb pillanatával.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek, ha kihagytam volna, most valamivel szegényebb lennék!

Borító: Nincsen túlbonyolítva, a sok-sok virág azon kívül, hogy szépen mutat, nem árulkodik a történetről, így nem is tudhatjuk, mit rejt pontosan a borító, de én pont ezt szerettem meg benne. Plusz, ahogyan azt az instagrammos képeimen láthatjátok, nekem megmozgatta rendesen a fantáziámat. 5 pont

Történet: Amikor a kezembe vettem a könyvet, nem tudtam, mi fog rám várni, így nem is futottam neki az olvasásnak nagy elvárásokkal, csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet. És milyen jól tettem! Végre egy olyan történet akadt a kezembe, ami nem hagyta magát huzamosabb ideig félretenni, mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy vajon mi lehet a két főhősünkkel. Ebből adódóan rövid idő alatt elolvastam, és azóta próbálom felfogni, hogy ez a történet ennyi volt, és most még csak esélyem sincs arra, hogy felkapjak egy folytatást, vagy egy másik kötetet a szerzőtől (de bízom benne, hogy még megörvendezteti az olvasókat sok szép történettel!) 5 pont

Karakterek: Mivel lényegében a Lókötők és hazugok karakterközpontú, és két főszereplőnk van, így közelebbről őket ismerjük meg. Az utolsó oldalakig tartogatnak meglepetéseket, a közöttük formálódó kapcsolat pedig elég látványosan, és persze érthetően mutatja meg, hogyan kedvelheti meg egymást két idegen, két olyan személy, akik talán soha nem is találkoztak volna, ha nincsen ott az a bizonyos de… Rajtuk kívül akadnak még mellékszereplők, akik esetében egy-egy jelent is elég, hogy eldöntsük, mennyire fontos a jelenlétük, vagy éppen mennyire lehetnek fontosak, ha egyáltalán nincsenek is jelen, csak névlegesen lógnak a levegőben. 5 pont

Fülszöveg:
„Szakad a hó az isten háta mögött, a hazafelé igyekvő Ector atya alig lát ki a szélvédőn. Bár kocsija ide-oda csúszkál a szerpentinen, olyan nagyon azért nem zavarja a dolog. Elvégre szombat este van. Egy „olyan” szombat este. Az „olyan” szombat estéken pedig egész egyszerűen nem történhet baj. Vagy mégis? Az út szélén felbukkanó apró csillanás egy kissé megzavarja a férfit. Mi a fene volt az? És miért volt olyan pokolian ismerős? Az egyre többször és többször felbukkanó fény felpiszkálja a pap lelkének, múltjának sötét darabkáit. Őrült hajsza kezdődik az idővel és egy furcsa fenevaddal, miközben a háttérben lassan vörösbe borul a Monte Pedro délceg csúcsa.”

Oldalszám: 308
Kiadó: Underground (magánkiadás)
Kiadás éve: 2018
Műfaj: regény
Zsáner: horror, thriller
Kötészet: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9786150027999

Ajánló:

Miután volt szerencsém Lauer Gábor első gyermekéhez, mely az Út sehová címet viseli, tudtam jól, hogy második könyve sem lesz éppen egy rózsaszín, csillámunikornisokkal tarkított tündérmese, de nem is voltak ilyen elvárásaim. Amikor kezembe vettem a második, Mindenvörös névre keresztelt gyermeket, elolvastam a fülszöveget, és megvizsgáltam a borítót, éreztem, hogy Ector atya története sok meglepetést fog számomra tartogatni. Nem is tévedtem, sőt, mondhatjuk, hogy engem is a teljes téboly kerülgetett olvasás közben.

Abel Ector atya egy papi csuhába bújt álszent, aki megkapja a lelkiismeret nagy pofonjait. Röviden talán így tudnám ajánlani a könyvet anélkül, hogy meglobogtatnám a spoilerveszély vörös zászlaját. A Mindenvörös tele van olyan részekkel, amiket kedvem lenne itt és most azonnal leírni, de akkor ugye a történet elvesztené keserédes varázsát.

Az időben viszonylag rövid, ám annál eseménydúsabb kaland egy szombat estén veszi kezdetét, amikor Abel Ector atya a másnapi misére készül – és igazából talán ez az egyetlen kapaszkodónk, ami még józanésszel felfogható, ugyanis pillanatokon belül borul minden. Annak ellenére, hogy ez is csak egy szokványos almancari szombat estének indul, egy nem éppen mindennapi találkozás felülír mindent, ami egy átlagos szombatba beleférne. Abel útját állja egy fenevad, ami a történet szerint csak akkor veszélyes, ha túl közel jön. Bár ez akár minden esetben érvényes lehetne, nem igaz? Ez az este mégis más, mert ez a fenevad nem csak szimbolikus a történetben, hanem becsülettel meg is kergeti Ector atyát – és akkor nagyon finoman fogalmaztam.

A vörös fenevaddal való találkozás lavinaként indítja el az események sorozatát, és kezdetét veszi a hajsza az idővel. No meg persze a lelkiismerettel. Hamarosan a felszínre kerülnek azok a múltbéli események, amelyek miatt fejest kellett ugranunk a tébolyult jelenbe, és ha eddig nem alakult volna ki egy negatív kép Ector atyáról, most már biztosak lehetünk benne, hogy nem az Úr egy szent szolgájához van szerencsénk. Rövidesen összekapcsoljuk a fenevadat a címmel (kapisgálod már, igaz?), és máris mindenre megtaláljuk a magyarázatot. Legalábbis azt hisszük, hogy mindent megértettünk, de nem adja olyan könnyen magát ez a történet. Abel visszaemlékezéseihez betársulnak az úgynevezett furcsa hangok, pontosabban Santilla atya szavait hallja egyfolytában. Ha mindez nem lenne elég különös, már-már természetfeletti eseményekben is részünk van, és bizony nagyon nehéz eldönteni, hogy ez most a valóság, vagy csak a képzelet szüleménye? Persze továbbra is ott lebeg a levegőben a másnapi mise gondolata…

Ector atya komoly fizikai és mentális csatát vív nem csak önmagával és múltjával, hanem a rettegett fenevaddal is. Mindezt olyan szövegkörnyezetben kapjuk meg, hogy akaratlanul is úgy érezzük, mi sem menekülhetünk el az atya nyomába szegődött vad elől, aki menet közben durva harapásokkal tépi szét az illúzió és a valóság közti leheletvékony határvonalat.

/eredeti kép forrása: Unbound Worlds/

Az igazat megvallva, nekem kicsit nehéz volt haladni a könyvvel, ugyanis sikeresen belecsöppentem egy olvasási válságba, illetve időnként annyira szorongtam tőle, hogy pár oldalanként muszáj voltam egy kis szünetet tartani. Ezutóbbit persze veheti a szerző dicséretnek is, mert eddig kevés olyan magyar szerző művével találkoztam, aki ilyen magas fokon képes minden oldalt átitatni a téboly, a veszélyérzet, és a lelkiismeret-furdalás különös elegyével. Nem hibátlan a könyv, és ha nagyon akarnék, biztosan találnék benne kivetnivalót. De most inkább csak annyit mondok, finoman, nőiesen, hogy azért néha kicsit beszartam, és ha túl későn, ráadásul fáradtan olvastam, már a macskáimban is a veszélyes fenevadat kerestem. Pedig egyikük sem vörös, a könyvben pedig… hát minden az.

Érdemes mindenre alaposan odafigyelni olvasás közben, ugyanis a történetben fontos az is, miért pont azt a szombatot választotta a sors, illetve az is kiderül, hogy a vörös fenevad milyen összefüggésben van Lacorta lakóival. Hosszasan lehetne taglalni, hogy csak egy túlreagált legendáról van-e szó, de a történet zárásával az utolsó fog, akarom mondani, a kirakós utolsó darabkája is a helyére kerül.

Ha kíváncsi vagy, mi is történt Ector atyával, illetve Lacorta többi lakójával, milyen különös erő veszi körül a helyet, és miért is lehet elátkozott, ne habozz, ess úgy neki a könyvnek, mint a fenevad Ector atyának. Ha csak egy érdekes, és cseppet sem nyugodt történetre vágysz, akkor is bátran ajánlom. Valamire azonban nagyon vigyázz… ha túl közelről les rád szemeivel egy vörös fenevad, tartsd távol magad tőle! Ha pedig kotorékszagot érzel, vigyázz az orrodra!

Borító: Egyszerű, lényegretörő, figyelemfelkeltő. 5 pont

Történet: Azt nem mondanám, hogy borzongató élmény volt számomra, inkább frusztráló. Néha már úgy éreztem, hogy ebbe a történetbe a végén még én is beleőrülök. 5 pont

Karakterek: Nincsenek sokan, és keveset tudunk róluk, de ahhoz éppen eleget, hogy puszta említésükkel is sötétebbé tegyék a könyv világát. 5 pont

Az elmúlt hétvége sokunk számára emlékezetes marad, ugyanis végre elérkezett az évnyitó Bagossy Brothers Company hétvége, melyre az A38 hajón került sor. A dupla koncert iránti érdeklődést jól mutatta, hogy már két hónappal a hétvége előtt elkelt minden jegy. Úgy tartja a mondás, hogy a jóból is megárt a sok, de szerintem Bagossyékból sosem elég, így mindkét estére jegyet váltottam, és egyáltalán nem bántam meg!

Mivel nagyon régóta vártam ezt a hétvégét, és semmiről sem szerettem volna lemaradni, mindkét napon ott voltam időben, így volt szerencsém hallani az előzenekarokat is. Már a kapunyitás utáni percekben is szép számmal gyülekeztünk a hajón, az első sorok nagyon hamar megteltek.

Az első estét a Teddy Queen nyitotta. A háromtagú brigád kellemes meglepetés volt, mert amilyen szemtelenül fiatalok, olyan ügyesek. Akik időben érkeztek, és őket is meghallgatták, nem maradtak jutalom nélkül, ugyanis a zenekar bemutatott egy teljesen új dalt, amely a Kicsikét címet viseli. Első hallásra azonnal elkapott a nyárérzés, a fülbemászó dallamokon túl a refrén is könnyen nyomot hagyott, és ahogy láttam, a közönség is nagyon jó fogadta a nótát.

/fotó: Emil Chalhoub/

Bár többeknek az újdonság erejével hatott a Teddy Queen produkciója, amikor egy feldolgozásra, pontosabban a 30Y Bogozd ki című dalára került sor, szinte mindenki együtt énekelt a csapattal, és azok is jobban felengedtek, akiket eddig még nem kapott el teljesen a koncerthangulat. Jelenleg tőlük egyébként személyes kedvenc a Nem számít. :)

A kellemes bemelegítés után már nem is tűnt olyan hosszúnak az a kis szünet, ami a Bagossy Brothers Company koncertjét előzte meg. Intróként felcsendült a Kilépő, amit többszázan énekeltünk végig, ezután pedig a Gyere velem című dallal kezdetét vette a várva várt zenei utazás. Többször is körbelestem, és mindenhol boldog, éneklő, ugráló, táncoló embereket láttam, ami nagyon jól mutatja, hogy mennyire szükségünk van olyan nagyszerű zenekarokra, mint a Bagossy. Sorra követték egymást a legkedveltebb – lehet egyáltalán priorizálni? – dalok, és mi persze mindet kitörő örömmel fogadtuk.

Az este során több meglepetés is várt a jelenlévőkre, egy régóta nem játszott dal, a Ha rólad szólna most egy kicsit másképp szólalt meg. Jót tett a dalnak az átgondolás, ezzel teljesen más ízt kapott, ráadásul nagyon finom átvezetéssel követte a Vakít a kék. Szeretem, amikor egy zenekar hozzá mer nyúlni régebbi dalokhoz, és kicsit újragondolni azokat, mert ilyenkor más, újabb nézőpontból is megismerhetjük. A másik meglepetés pedig egy teljesen friss dal volt, a Maradj így, ami várhatóan pár héten belül megjelenik. Aki esetleg egyik napra sem tudott eljönni, így lemaradt volna, ne aggódjon, imádni fogja!

A koncert nem lett volna teljes egy kis technikai baki nélkül, először az Élj a mának! után döntött úgy a láthatatlan ördög, hogy az éneket időnként nem fogjuk hallani, és a Van ez a hely alatt is belekontárkodott a dalba. Norbi szerencsére jól kezelte a helyzetet, és megragadva az alkalmat, rendhagyó módon jelezte, hogy bátran énekelhetünk:

Az a terv, hogy ha én eltűnök, ti elég hangosak vagytok, és segítetek!

Úgy gondolom, hogy nem lehet ránk panasz, hangerőben a közönség részéről sem volt hiány.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Bár néha úgy éreztem, hogy egy ilyen jó esete soha nem érhet véget, kicsivel több, mint 20 dal után el kellett búcsúzzunk a zenekartól. Egyelőre még nem volt esélye sem annak, hogy erőt vegyen rajtam a koncert utáni ürességérzet, mert tudtam nagyon jól, hogy a következő napon repetázhatok egyet.

Amikor szombaton újra megérkeztem a hajóhoz, sok ismerős arcot láttam az előző estéről, így máris olyan volt, mintha egy megszokott közegbe érkeznék. Ezt az estét a 4S Street melegítette be. A meglehetősen friss formáció elég hamar bebizonyította, hogy kiérdemelték helyüket a hajó színpadán. Elhozták nekünk Egyszer fenn című dalukat, mellyel tavaly a Legszebb Erdélyi Magyar Dal díjat is bezsebelték 25 év alatti kategóriában.

A refrénből kaptunk is egy gyorstalpalót, így együtt tudtuk énekelni a zenekarral. Bár maga a dal elég rövidke – nincs összesen 3 perc –, könnyű volt megkedvelni. A koncert során a csapat még jól meg is ugráltatott minket, így nem csak a hangunkat, hanem lábainkat is kellőképpen bemelegíthettük a folytatásra.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Amikor elérkezett a Bagossy Brothers Company műsorának ideje, és felcsendültek az ismerős dallamok, olyan érzésem volt, mintha csak az előző napot ismételnénk meg – ami részben igaz is volt. A menetrend már ismerős volt, de az élmény persze nem volt teljesen ugyanaz. Most az átgondolt dalok még jobban tetszettek, a Maradj így című dalnál egy kicsit jobban rázott a hideg, és a légkör sem volt összehasonlítható az előző napival. Most a technika ördöge nem garázdálkodott, ellenben amikor Norbi egy dalban tévesztett egy sort, mindenki egy emberként fagyott le egy pillanatra, hogy utána egy mosollyal nyugtázva az élő zene egyik varázsát, folytassuk tovább az estét.

Összességében az egész koncert alatt nagyon elememben voltam, de amikor az Add vissza című dal következett, egy kicsit előbújt belőlem a gyerek, és bátorkodtam a buborékfújómmal villogni – kövezzetek meg, de nálam alap koncertkellék, és ha gyerek is van a közelben, akkor a siker garantált – , amire többen is elmosolyodtak. Bízom benne, hogy senkit nem zavartam meg a gumicukor illatú buborékokkal, és zavartalanul tudta így is élvezni az estét.

Sajnos ez az este is nagyon hamar elrepült, és a dupla teltház azt bizonyítja, hogy két koncert sem elég már a Bagossy Brothers Company rajongóknak. Kíváncsian várom, hogy a jövő évi évnyitó hány naposra nyúlik, illetve arra, hogy helyszínnek megmarad-e az A38 hajó, hiszen egy hajós bulinak megvan a maga varázsa, de az sem újdonság, hogy a hallgatói igények már nagyobb helyszínt kívánnak.

/fotó: Hegyi Júlia Lily/

Két este alatt három remek gyergyói csapatot hallhattunk, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian olyan élményekkel tértünk haza, amelyektől több napig nem találtuk a helyünket. Ha valaki feltenné nekem a nagy kérdést, hogy megérte-e mindkét estére befizetni majdnem ugyanazért a műsorért, azt tudnám mondani, hogy persze, mert a két este során nem egészen ugyanazt kaptam. Ezt persze csak azok érthetik, akiknek lételeme az élő zene, és valóban az élményért járnak koncertekre. Rólam pedig sokan tudják, hogy koncertfüggő vagyok. (:

Ha röviden kéne elmondanom, hogyan is éreztem magam a két este során, talán így tudnám kifejezni magam: Csendes vizeken evezve Úszom a nap felé, és miközben Vakít a kék, tudom jól, hogy Rég a mélyben Van ez a hely, ahol semmi más nem számít, csak az, hogy Élj a mának! Na jó, tudom, ez most gyenge volt. Azért én mindként estét imádtam, és remélem, hogy ti is! Az Akváriumban biztosan találkozunk, de ha addig nem bírok várni, akkor nem kizárt, hogy nyakamba veszem a világot egy újabb élményért!

Köszönöm az emlékezetes dupla hétvégét, méltó kezdése volt a 2019-es évnek!

Cetti