Nemrég jelent meg a kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar új lemeze, az Életmesék, amely 13 tételével sok gyermeket tett boldoggá. Ezekhez a dalokhoz most Réka írt kísérő meséket – erről majd egy bejegyzés múlva lesz szó! Nincsen új lemez egy jó kis lemezbemutató koncert nélkül, így mielőtt még belevetettük volna magunkat a nagy karácsonyi forgatagba, mindenki kitombolhatta magát Tintanyúl módra.
Néha még a nagyokkal is megesik, hogy elegük lesz a felnőtt létből, és egy kicsit újra gyerekek szeretnének lenni. Bevallom, én az év vége közeledtével egyre sűrűbben érzek így. Sokszor elég az, ha csak elolvasok egy mesét, és máris feltöltődök, nem is olyan régen pont az Életmesék kedves kis történeteivel múlattam az időt, miközben Lengyelországból utaztam haza (lepődjetek meg, elsősorban egy koncert miatt mentem olyan messzire! :D). A könyv elolvasása, majd hazaérve a lemez többszöri meghallgatása után tudtam, hogy ha nem megyek el ennek a remek társulatnak a koncertjére, nem lesz teljes az évem. Napokkal a MOMKult-os koncert előtt lecsaptam egy jegyre a hátsó sorokban, így legalább biztosra vehettem, hogy nem takarom el az apró rajongók elől a kilátást. És hogy megbántam-e ezt a tőlem szokatlan koncertet? Egyáltalán nem!
Már a helyszín közelében járva is látható volt, hogy jó irányba haladok, bármerre néztem, mindenhol olyan anyukákat, apukákat, és gyerekeket láttam, akik megfeledkezve a hétköznapi problémákról, elengedve minden stresszt, vidáman mentek a helyszínre, majd foglalták el helyüket. Nem sokkal kezdés előtt már érzékelhető volt a várakozás izgalma, amikor sok kisember egyszerre kántálta, hogy „Rékát akarjuk!". Ez már majdnem olyan, mint amikor a kedvenc metál zenekarunkat várjuk a színpadra, nem? Csak most nem Noora Louhimo és a Battle Beast rengeti meg a deszkákat, hanem Farkasházi Réka és a Tintanyúl nyűgöz le minket varázslatos műsorával. A furcsa hasonlatot félretéve, be kell valljam, felnőtt fejjel is úgy elkapott a koncertláz, mintha tényleg valamelyik kedvenc zenekarom koncertjére mennék. Ez mégis kicsit más volt.
Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a MOM falai között volt szerencsém látni, hallani a számomra eddigi legkedvesebb intrót. Réka leült, olvasott nekünk egy kicsit az Életmesékből, és mire a végére ért a rövidke olvasásnak, máris egy másik világban jártunk, elutaztunk Meseföldre. Persze mindenki úgy hívja, ahogy akarja, én hirtelen most ezt a nevet adtam az aznapi móka helyszínének. A mese után máris jött az igazi mulatság, megérkeztek a dalok, nem csak az Életmesékről, hanem követték egymást szépen sorban a régebbi nagy kedvencek is!
A dalok között nem maradhattak el a vicces kis átvezetők, időnként csipkelődtek egymással a zenészek, azonban ez mind a műsor része volt, ezzel vált teljessé az a röpke bő egy óra, ami nagyon gyorsan elrepült. Kifejezetten tetszett, ahogyan a zenekar igyekezett bevonni a koncertbe a közönségét, együtt gyúrtunk kalácsot, és közösen számoltunk vissza karácsonyig is. Bár a teljes műsor alatt úgy éreztem, hogy újra gyerek vagyok, voltak azért komoly pillanatok is. Az egész koncertben A Nap családja című dalt szerettem a legjobban, ugyanis a dal elején Réka elindított egy nagy, földgömböt ábrázoló labdát, ami jelenlegi otthonunkat, a Földet képviselte. Réka arra kérte a gyerekeket, hogy óvatosan adják körbe, de nagyon vigyázzanak rá, és arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad dobálni! Bár talán sokaknak ez semmiségnek tűnhet, még ha csak jelképesen is, de nagyon jól megmutatja ez a kicsiknek, hogy vigyáznunk kell a Földre, a dal is erre koncentrál.
Egy átlagos koncerten nem meglepő, ha a közönség tagjai is fel szeretnének menni a színpadra, azonban míg egy „felnőtt koncerten” a biztonságiak tapadnának ránk egyből, addig egy ilyen koncerten varázsszó tartja távol az illetéktelen színpadbitorlókat. Történt ugyanis, hogy többen is szerettek volna felmenni Rékához, ám lássuk be, nem éppen a színpad a legbiztonságosabb hely a gyerekeknek. Réka pedig kiválóan kezelte a helyzetet, elmondta nekik, hogy ide csak azoknak szabad feljönni, akik tudják a jelszót.
Nem csak a fentebb leírt két esetből, hanem a koncert alatt tapasztalt kommunikációból is jól látszik, hogy a megfelelő hangsúllyal és szóhasználattal könnyen szót lehet érteni a gyerekekkel, a jó versekkel/dalszövegekkel értékes gondolatokat taníthatunk meg a kicsiknek, persze az sem árt, ha jó az aláfestő zene.
És hogy mitől volt nekem ez annyira nagy élmény úgymond kívülállóként? Mert végre bepillantást nyerhettem egy olyan, gyerekeknek szánt műsorba, ami az én gyermekkoromból kimaradt. Otthon csak a rádió ment a már agyoncsépelt slágerekkel, oviban esetleg néha megszólalt a Hupikék Törpikék valamelyik kazettája (amit mostani fejjel képtelen lennék végighallgatni!), igazi mesedélután pedig ritkábban volt, mint ünnepnap az évben. Szóval mondhatjuk azt, hogy nem volt kulturálisan tartalmas és élménydús gyermekkorom, így számomra külön öröm, hogy felnőttként be tudom ezt pótolni Farkasházi Rékának és a Tintanyúlnak köszönhetően, és néha én is igazán gyerek lehetek!
A koncert után is hallottam, ahogy sokan még a koncertről beszéltek, nem csak a gyerekek, hanem szüleik is. Hazafele még beugrottam a közeli bevásárlóközpontba, és amikor kifelé jöttem, szembejött velem egy család, kezükben több példány Életmesékkel. Kedvem lett volna elénekelni egy sort az egyik dalból, de talán kicsit furcsán vette volna ki magát, hiszen egy színes hajú lány énekelgetve, teljesen egyedül, gyerek/plüss/képzeletbeli barát nélkül inkább tűnhet hibbantnak, mint egy jókedvű hallgatónak. Pedig kérem szépen én teljesen normális vagyok, és a drukkersárgát is szeretem! De egy picit még így is kakukktojásnak éreztem magam. Most még… :)
Ha tehetném, minden megfáradt felnőttnek receptre írnék fel egy-egy ilyen programot, és javasolnám a rendszeres ismétlését, mert ez nem csak a gyerekeknek jó szórakozás, hanem a felnőtteket is nagyon jól ki tudja kapcsolni! Én zárásként már csak szeretném megköszönni az élményt, illetve itt teszek ígéretet arra, hogy ha éppen nagyon elfáradnék akár a munkától, akár a zúzósabb koncertektől, mindenképpen belopózok egy újabb Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertre! Egy kedves pszichológus és író barátom szavaival élve: a mesékre mindig szükség van. Én még annyival kiegészíteném ezt a mondatot, hogy ez igaz a gyerekkoncertekre is!
Fotók: Kiss Kriszti
További fotók itt.
Még nem szerezted be az Életmeséket? Akkor itt az ideje szert tenni rá, a kiadó oldalán 25% kedvezménnyel tudod megrendelni!
