Utóhang: Ilyen volt a The Tumor Called Marla 5. szülinapi zsúrja

2019. 04.13., Dürer Kert

2019. április 18. - Cetti

Múlt szombaton ünnepelte meg 5. születésnapját a Dürer Kert színpadán a modern metal egyik hazai képviselője, a The Tumor Called Marla. A nem mindennapi eseményhez csatlakoztak a Waiting for Violet, a Tiansen, valamint a Dystopia zenekarok.

Ha egy szombat estén nem vágysz másra, minthogy elmerülj az ízes metal muzsikák tengerében, nem kell messzire menned, hiszen tele vagyunk olyan remek zenekarokkal, akik akár egy rövidebb műsorral is képesek alaposan megmozgatni. Így volt ez most a Dürer Kert kistermében, ahol szép számmal gyűltünk össze egy kis exkluzív szülinapi zúzásra. 

Az estét a frontcsajos Waiting for Violet nyitotta. A zenekar nem finomkodott, azonnal belecsapott a lecsóba, én pedig hirtelen azon kaptam magam, hogy nem látok túl sokat a tagokból – kellett nekem hátulra állni! –, ugyanis már ekkor szép számmal gyűltünk össze, és sokan igyekeztek közelről szemlélni a műsort. A csapat neve már nem volt ismeretlen számomra, ellenben zeneileg nagyon is avatatlan voltam, ami nem baj, sőt az ismeretek hiánya kifejezetten jót is tett az első találkozásnak. Jobban szeretem, ha egy zenekar elsőnek egy élő műsor keretében nyer meg magának, fontosnak tartom, hogy ne csak online térben legyen ütős a zenekar, hanem koncerten is át tudják adni az élményt. Ennek a Waiting for Violet műsora tökéletesen eleget tett, elégedetten tapsoltam meg őket a koncert végén.

waitingforviolet.jpg

Egy gyors átszerelés után a színpadot a szintén frontcsajos Tiansen vette át. A többek között progresszív és pop-metal elemeket ötvöző csapat nálam erősítette az élőben vizsgázók táborát, de esélyem sem volt a muzsikájuk minőségét illetően aggódni. Energikus műsorukkal nagyon hamar megmutatták, hogy náluk a vegyes zenei vonal még véletlenül sem egyenlő a céltalan útkereséssel. Bátran nyúlnak a különböző zenei műfajokhoz, és mindenből csak annyit csípnek fel, amennyi elég a különös, és elvarázsoló elegyükhöz. Annak ellenére, hogy én női énekesekben kritikus és válogatós vagyok (mondjuk zeneileg alapból is), a Tiansen esetében nem találtam olyan pontot sem zeneileg, sem pedig énekügyileg, amibe beleköthetnék. Ez talán köszönhető annak is, hogy tényleg magabiztosan, és jó érzékkel nyúlnak a zenéhez.

tiansen.jpg

A Tiansen után megérkezett a szülinapos csapat, a The Tumor Called Marla. Mivel egy szívemhez közel álló zenekarról van szó, hiba lett volna kihagyni a születésnapi zsúrt.  A modern metal brigád a Basement Tapes című nótával nyitotta az ünnepi műsort, a közönség pedig azonnal együtt tombolt  a zenekarral. Jobb nyitást nem is választhattak volna! Marláék egyébként sincsenek híján a remek nótáknak, de én megkérdőjelezem azt, hogy a közeljövőben fog-e születni olyan dal, ami lekörözi a Basement Tapes-t. No nem mintha nem bíznék a csapatban, egyszerűen csak arról van szó, hogy azt a hirtelen berobbanást, amivel ez a dal indít, szerintem nem a legegyszerűbb überelni. Már az első pillanattól kezdve megvolt az a tipikus „Marla-hangulat", amit egy-egy koncertjükön megtapasztalok, így hamar magaménak tudtam érezni a műsort. Ez részben köszönhető annak, amit a hangszerekkel művelnek, illetve a női és férfi ének tökéletes kombinációjának.

marla1.jpg

A repertoárból természetesen nem maradhatott ki a Distances, melynek klipjébe rengeteg időt és energiát fektett a zenekar, és még mindig azt mondhatom, hogy a kedvenc klipjeim egyike, mert van benne történet (Aki ismer, tudja, hogy én erre vagyok nagyon rákattanva, szeretem, ha egy zenei klipben megmutatkozik a kreativitás, és a képi világ valóban mond valamit). A nagyobb élményátadást a bulin elősegítette a háttérben zajló vetítés – egyébként minden dalhoz tartozott videó is –, ami növelte a vizuális élményt. A koncert során eljátszották személyes kedvencemet is, ami nem más, mint a True/Born. Bár az eredeti nótát Csongor Bálint közreműködésével rögzítették, őt gyakorlatilag lehetetlen az élő produkcióra kölcsönkérni, így most Vári Gábor, a Dystopia énekese egészítette ki a dalt énekügyileg.

Előzetesen a zenekar azt ígérte, hogy az elmúlt öt évet egy órában összefoglalva kapjuk meg, és úgy érzem, hogy ennek eleget is tettek, teljes mértékben kihasználták az időt, és egy remek műsort adtak a nagyérdeműnek. A szülinapi produkciót végül egy tortás köszöntés zárta, így már kijelenthetjük, hogy tényleg minden megvolt, ami a szülinapozáshoz kell. 

marla2.jpg

Akiben ezután még maradt energia, a Dystopia társaságában vezethette le az estét. A zenekar nem éppen most kezdett el a zenével ismerkedni, ami meg is látszott rajtuk (évek, meg a rutin, ugye?), a nap végére még egy tisztességes zúzdát biztosítottak a jelenlévőknek. Az este eddig sem volt éppen lapos, de még a záró zenekar is tartogatott egy kis meglepetést, ugyanis egyik dalukat a Marlás Gerő András Péter közreműködésével adták elő. Úgy tűnik, a két csapatnak jól megy az énekes kölcsönzés, megtalálják a közös hangot, így azon felül, hogy megvan az ilyen produkcióknak a sajátos feelingjük, még jól is esik hallgatni ezeket. Sokan úgy vannak vele, hogy nem jó sem elsőnek, sem utolsónak lenni egy koncerten (szerintem ez azért nem egészen igaz, ezen az estén szerintem megérte minden fellépőnek a szereplés!), a Dystopia remek zárást adott ennek a nem éppen hétköznapi bulinak. Bár az utolsó nóta végét már nem tudtam megvárni (vidéki élet szépségei), egyáltalán nem bántam meg, hogy a szülinaposok után még maradtam, és nem siettem el azonnal.

dystopia.jpg

Végszóként már csak annyit hagyok itt, hogy jobb programot nem is választhattam volna szombat estére, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Négy remek csapat biztosította a szükséges koncertadagot, olyan zenei dózist adtak a hallgatóknak, ami nem csak arra elég, hogy elvegetáljunk a következő buliig, hanem tényleg fel is töltődjünk kicsit - függetenül attól, hogy tombolni kicsit fárasztó lehet.

Köszönöm az élményt, remélem, hamarosan ismét találkozunk!

 Cetti

The Tumor Called Marla fotók: Bands Through The Lens
Dystopia fotó: Frank Szilágyi
Tiansen fotó: @zsenim
Waiting for Violet fotó forrása: a zenekar Facebook-oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://szellemicsemegek.blog.hu/api/trackback/id/tr3814764448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.