Vannak olyan napok, amikor a nagyszabású buliktól megcsömörlik az ember, és inkább betér egy kisebb klub – vagy jelen esetben kocsma – koncertre, hogy ismerkedjen egy kicsit a hazai underground színtérrel. Szombaton így keveredtem a Vezér Sörözőbe, amely az Örs Vezér terén található, és amilyen picinek tűnik kívülről, annyira lep meg a falak mögött rejlő tér látványa.
Bár tőlem sosem álltak távol az underground bulik, mostanában meglehetősen elhanyagoltam a kisebb csapatokat, ezért ideje volt egy kicsit visszatérni hozzájuk, hogy új zenei ismeretekkel gazdagodjak a „kicsik” világából. Most nem csak a zenekarok, hanem maga a hely is új volt nekem, így először kissé megszeppenve közelítettem a jellegzetes kocsma hangulatú teraszhoz. Mivel a Refraction zenekart egyáltalán nem ismertem, az Anxius munkásságával pedig csak a napokban kezdtem el ismerkedni, elég merész húzás volt tőlem, hogy meglessem őket, bár azt sem tagadom, hogy az Anxius miatt érkeztem.
Bevallom, a ceglédi Refraction műsorából nem kaptam el túl sokat, de az a kevéske is bőven elég volt. Nem igazán áll közel a csapat az ízlésemhez, az élőben meghallgatott kis ízelítővel pedig nem tudta belopni magát a szívembe, az ő esetükben sajnos nem képezem a célközönség részét. Miután a Refraction átadta a terepet, kellett egy kis idő, mire rendeződtek fejemben a gondolatok az este addigi mércéjét illetően.
Ezután nem kellett túl sokat várnunk az Anxiusra. Zeneileg valamivel közelebb áll hozzám ez a csapat, ráadásul az eddig megjelent lemezeket még volt szerencsém a koncert előtti napokban meghallgatni. A zenekar eddig három lemezt jelentetett meg működése óta (História, Az örök lét határán, Szolgasors), és bár a második lemez után viszonylag sok időt kellett várni a harmadikra, ez mindenképpen a brigád javára vált. A két lemez között jól hallható a fejlődés, nem csak zeneileg, hanem ének terén is. A minimális előismeret ellenére örültem, hogy élőben is hallom bizonyítani a csapatot.
Még a koncert előtt úgy tűnt, hogy énekfronton egy kis torokprobléma fogja beárnyékolni a produkciót, de a gyógyital, és a Fishersman’s cukorka csodákra képes, a műsor alatt egyáltalán nem érződött, hogy bármilyen probléma lenne. A zenekart sokkal magabiztosabbnak, és stabilabb felállásnak éreztem, mint az első zenekart, erre pedig a közönség is ráerősített. Pedig ahogy olvastam, dobos poszton sűrű volt a változás, és a jelenlegi felállás 2015 óta működik, ehhez mérten teljesen összeszokott, koncertképes bagázsnak tűnik.
Még ha nem is mondjuk egy nagy Aréna buliról van szó, hanem egy kis klubbuliról, a hangulatra akkor sem lehetett panasz, ráadásul a produkció sem volt fapados. Látszott a tagokon, hogy nem azért zenélnek, mert az menő, és láttam azt a kellő alázatot, amit ma sok csapatból hiányolok. Éppen ezért nem is értem, hogy egy olyan csapat, ahol a tagok a zenét nem félvállról veszik, megvan bennük a zenei alázat, és még csak nem is szar az, amit csinálnak, miért nem kap több figyelmet a hazai metal körökben. Persze ezt sok más zenekarnál felvethetnénk, de a koncert során ismért sikerült megerősíteni a tényt, hogy egy kisnevű csapat is megállja a helyét ebben a nagy világban.
Az vitathatatlan, hogy az eddigi anyagok közül a Szolgasors című lemez lett a legerősebb, a címadó dal pedig egy klippel is bővült, ami sokak kedvencévé vált, talán pont azért, mert felismerik benne saját életüket, de persze nem csak egy dalból állt a koncert, felcsendült pár nóta mind a három lemezről, sőt, olyan nóta is előkerült, ami majd a következő korongon lesz hallható. A dalok számát tekintve rövidnek tűnhetett a szett, azonban időtartamban nem volt semmi probléma, egy tisztességes idejű koncertet kaptunk.
Az estén meglehetősen vegyes élményekben volt részem, ez persze nem riaszt el attól, hogy a továbbiakban is megforduljak underground körökben.
Május 5-én ismét elcsíphető az Anxius Budapesten, a Trident társaságában lépnek fel a Living Roomban. Bővebb infó az eseménynél.
A csapat idén októberben fogja ünnepelni a második X-et, amit egy nagyobb koncert keretében tervez megünnepelni, és ha a sors nekünk kedvez, akár már az új koronghoz is lesz szerencsénk. De ez legyen csak a jövő zenéje!
Képek: Lukács László
