Lauer Gábor – Út sehová

Hét kis döfés

2017. október 24. - Cetti

utsehova.jpgFÜLSZÖVEG:
„Psszt! Te ott! Igen, te! Gyere velem! Na, gyere! Ne félj, nem kell lejárni a lábad, nincs messze innen. Csak bebújunk ezen a rozoga kapun, átvágunk azon a néma tisztáson (vigyázz a csalánnal középtájt), megkerüljük azt az árkot, meg azt az aprócska zavaros tavat, bebújunk a susogó, görnyedt fák közé, és már ott is vagyunk. Hogy pontosan hol? Hogy hol az az ott? Nem tudom. De tényleg. Fogalmam sincs. Nem is érdekes. Csak húzd össze a kabátod, fogd meg a kezem, és kövess…”

KIADÓ: UNDERGROUND (MAGÁNKIADÁS)
OLDALSZÁM: 208
KIADÁS ÉVE: 2016
MŰFAJ: DARK FANTASY, NOVELLA

 

KÖNYVKRITIKA:

Aki ismer, tudja, hogy szeretek magyar szerzőktől olvasni, főleg kevésbé ismertektől, mert ilyenkor adott a lehetőség, hogy ha tehetséges az illető, az elsők között mutassam be a könyvmolyoknak. Így talán nem is meglepő, hogy eljutott hozzám Lauer Gábor első könyve, az Út sehová – Hét kis döfés. Aki még jobban ismer, tudja, hogy Lauer Gábor nevével nem most találkoztam először, ugyanis amikor a Tirpunk nevű punk csapatban zúzott, Tim néven ismerhettük meg. Egykori zenei rajongásomat félretéve úgy döntöttem, elérkezett az idő arra, hogy megtudjam, Tim milyen meglepetést tartogat íróként.

Megfogadtam, hogy nagyon kritikus leszek, és szívtelen, nem fogok figyelembe venni semmilyen korábbi ismeretet. Itt már a nyomdai kivitelezésre is gondoltam, mert sajnos találkoztam már olyan Undergroundos könyvvel, aminek minden lapján rajta maradt a vágójel, és még a bígelés is el volt rontva, ami nyomdász szemmel nagy szívfájdalom, ráadásul a megszerkesztése is siralmas volt, ezzel kiadványszerkesztő énemet kergették majdnem a sírba. Emiatt kicsit félve rendeltem meg a könyvet, de amikor végre fizikai formában a kezemben tudhattam, akkora kő esett le a szívemről, hogy a megye másik végében is hallhatták.

Nem is bírtam sokáig visszafogni magam, az első adandó alkalommal a könyvre vetettem magam. A borító megvizsgálása után meglestem a tartalomjegyzéket, akkor még nem értettem, hogy ha az alcím Hét kis döfés, miért van nyolc cím, ez persze olvasás közben tisztázódott. A kötet összesen hat novellát és egy kisregényt tartalmaz, így bőven kijutott a borzongásból. Ebben a 208 oldalban találkozunk félelmekkel, függőséggel, és emberi kegyetlenséggel is, és mindegyikben van valami közös: annyira emberieknek tűnnek, mert tudjuk, hogy szinte minden nap találkozunk ilyen esetekkel.

Bemelegítésnek a rövidke Fogász című novellát ismertem meg, amely egy kislány, Lara félelmét mutatja be. Azért ismerjük be, kisgyerekként nem igazán szerettük a fogorvost, és nekünk is lehettek hasonló rémképeink, mint Larának. Bátran ki merem jelenteni, nincs ebben semmi túlzás, gyerekként tényleg hasonlóan láthatjuk a dolgokat. Az ezt követő Fullánk sem egy nyugtató esti mese, mi magunk is együtt félünk Marsha mellett a csendtől, és persze attól, ami megbújik mögötte. Szintén érdekes történet A kémény, amelyben a vidéki íz mellett felmerül egy rejtély is, és a maga kis misztikumával felébreszti az olvasót, ha ez eddig elmaradt volna. Ehhez kapcsolódik az Epilógus, amit tekinthetnénk akár lezárásnak is, az utolsó bekezdéssel mégis egy függővéget kapunk.

A novellák felén már túl vagyunk, amikor ezeket egy kisregény követi Brightlight címmel. Az igazat megvallva fogalmam sem volt, mit rejthet ez a cím, és bár hamar kibontakozni látszott a történet, mégis sikerült nem egyszer meglepni. Először megismertem Jefferson Hyman Aloxinnal telített életét, és amikor már kezdtem azt hinni, hogy csak az ő függősége lesz a fő mozgatórugó, jobban betekintést nyertem Jason Borlow hétköznapjaiba. Innentől kezdve már két fontosabb szereplő szellemi pusztulását és gyötrődését követtem végig.

Ha eddig nem borzongtunk volna eleget, a Fagyasztó biztosan megteszi a hatását. Amilyen rövid, annál velősebb, és hidegrázósabb. A végén lévő kis újságcikk pedig a csattanó, megadja a történtekre a magyarázatot. Az ezt követő 04.08 sem egy könnyed olvasmány, szerintem ember még nem rettegett úgy dátumtól, mint történetünk szereplője, George Kingson. Ha találsz egy dátumot, ami vélhetően a halálod napját jósolja meg, te is elkezdesz parázni, nem? Főleg, ha nincsen senkid a macskádon kívül. Ahogyan közeledik a „nagy nap”, George egyre jobban becsavarodik, még Butsy, a bundás kedvenc sem marad ki belőle. A történet zárásával elgondolkodunk, hogy érdemes-e ennyire félni egy dátumtól, bár ha az elme elkezd megbomlani, akkor már teljesen mindegy. Itt is kapunk egy olyan zárást, ami belefér a függővégek közé, és szabad utat enged annak, hogy a továbbiakat már mi magunk képzeljük el.

utsehovaidezet.jpg

A zárónovella, amely Az ülés címet viseli, inkább elszomorító, mint hátborzongató. Buszon ülve követhetjük végig, hogyan múlnak el számunkra fontos dolgok, hogyan zúznak porrá valamit, ami az életünk része volt. Maradnak az emlékek, amiket életünk végéig magunkkal viszünk. Ezeket nem veheti el tőlünk senki, nem szólhat bele a hangosbemondó, mert az a miénk. Ez a rövidke novella egy hangulatos zárást ad a kötetnek, egy kicsit lecsendesíti a korábbi történetektől bennünk tomboló „démonokat” és idegen, szokatlan hangokat. És rájövünk, hogy megérkeztünk oda, ahová utunk vezetett… sehová.

Legtöbb esetben nem szoktam örülni annak, ha egy könyvben túl sűrű a szöveg és/vagy aprók a betűk, de az Út sehová ebben erős kivételt képez, mert ezzel is sikerült nyomasztóbbá varázsolni a hangulatot.

Egy remek kötetet olvastam, amiért hálával tartozok Lauer Gábor szüleinek, mert ha ők nincsenek, nincsen a fiuk sem, akinek elméje megszüli ezeket a történeteket. Meg persze köszönöm Gábornak is, hogy nem tartotta ezeket magában, hanem bátran az olvasók elé tette, mert ha ezek nem látnak napvilágot, én most szegényebb lennék valamivel. Biztos vagyok benne, hogy ez a kötet nem az egyszer olvasós kategóriába kerül nálam. Ebből kérek még, ha nem gond!

Ha kedvet kaptál a könyvhöz, és még moly.hu-n is fent vagy, neked való a könyvvel kapcsolatos kihívásom!

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Egyszerű, mégis gondolkodóba ejt. Illik a címhez, egyik sem árul el túl sokat a tartalomról, hagyja, hogy az olvasó képzelete is elinduljon ezen az úton. 5 pont

TÖRTÉNET: Mindegyik novellában volt valami, amire azt mondtam, hogy „Hű, ezt eddig hol tartogatta?” Nem egyszer meglepődtem, volt, hogy még a hideg is kirázott, annyira betegnek tűnt néha az, amit éppen olvasok. Remek munka! 5 pont

KARAKTEREK: Ismét csak azt tudom kérdezni, hogy eddig ezek a karakterek hol bujkáltak? Egy-egy jobban megismert szereplőnél érezhető, hogy sajnos nagyon emberiek – gondolok itt a függőségekre, és bizonyos szereplők kegyetlenségére. Nincs mit tagadni, ilyen emberek is járnak közöttünk, pont ettől hátborzongató érzés olvasni róluk. 5 pont

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szellemicsemegek.blog.hu/api/trackback/id/tr6213067342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.