Eddigi életem talán legmozgalmasabb évét tudhatom magam mögött, amelyben negatív és pozitív események is fontos szerepet játszottak. Azt leszögezném, hogy van számomra két nagyon fontos dolog: a könyvek és a zene világa, így ezeké lesz most a főszerep. Amikor történetem elkezdődött, már egy ideje figyelemmel követtem a Rockbook Rockmagazint, a Kildarát, és a Mogul kiadó létezéséről is tudtam, azt viszont nem gondoltam volna, hogy mennyire fontos szerepük lesz később az életemben,

A 2016-os évet alvással indítottam, valahogy nem  volt kedvem bulizni, de még csak kocsmázni se. Akkor még nem tudtam, hogy az év során bőven lesz mire koccintani, az alvás pedig sokszor igyekszik majd jó messzire elkerülni. Az évkezdést megfűszerezte egy komoly gondolat: a vizsgaévemben vagyok kiadványszerkesztő tanulóként. Azt hittem, szorul majd a hurok, mert gyakorlás ide, tételezés oda, sok dolog volt, amit még jó lett volna részletesebben megtanulni, de hát majd csak lesz valahogy. Ezek mellett persze fontos volt, hogy elvoltam időnként a blogommal, könyvkritikák, koncertbeszámolók, csak a szokásos... Igen ám, ez mind szép és jó, de...

Megtörtént az, amitől sokan félünk, rámtört egy kis válság... Mindig is nehezen oldottam meg az írást, saját eszköz nélkül, de mindig volt valahogy. Amikor egy könyvről, lemezről, vagy mondjuk koncertről írtam, akkor én szépen megfizettem azt, amit kellett (értsétek, nekem sem volt ingyen, nem fizettek le, persze esetenként előfordult, hogy koncertre nem engedték, hogy belépőt fizessek, de ez már baráti alapon működött). Írtam lelkesen, már közel négy éve kitartóan, de alig volt ember, aki ezt megbecsülte, a többség csak „blogolgatásnak” „írogatásnak” nevezte kedvelt hobbimat, elég lekezelő hangnemben. Nos, ebben nem volt semmi motiváló. Abban meg pláne nem, hogy sok lelkes bejegyzésem megszületését többórás (vagy akár többnapos) könyörgés előzte meg, hogy ugyan hadd írjak már nyugodtan akkor, amikor szeretnék! Nehéz volt megértetni a körülöttem élőkkel, hogy nekem ez egy fontos hóbort, én ezt szeretem csinálni, nekem erre szükségem van. Ha negatív véleményt mertem alkotni, akkor kaptam olyan durva megjegyzéseket is, amin más sírva fakadt volna. Bevallom, nekem is folyt a könnnyem néha... a nevetéstől. Tudtam mindig, hogy az írás nem egy könnyű dolog, nem is mindig hálás, mert a vélemény hiába egyéni, sokaknak tökéletes támadási alap. Egy ideig elég inaktív voltam, hagytam, hogy leülepedjem bennem a közel négy évnyi írás, a sok támadás, és mások hozzám való negatív hozzáállása. A kis pihenőm után megráztam magam, és gondoltam vágjunk bele újra!

És itt jön az, ami nagy változást hozott az életembe. 2016. Március 26. ~ délután 2 óra.

„Te ehhez nem értesz, a véleményed szart sem ér, ne te mondd már meg!”

Egy ehhez hasonló visszajelzés érkezett egy negatív, de építőnek szánt véleményemre, sajnos pontosan visszaidézni már nem tudom, mit mondtak, de a lényeg ez volt. Korábban már volt olyan zenekar, aminek tagjai kb. anyámba küldtek el azért, mert nem tetszett nekem a koncert, szóval nem nagyon vettem magamra. Azonban ebben az esetben próbáltam beszélni még a srácokkal, ebből adódóan jó későn érkeztem meg a Kildara aktuális találkozójára, ekkor még vendégként. Szinte már csak a végét kaptam el a dolgoknak, de Ada még akkor is üdvözölt, és megköszönte, hogy részt vettem a találkozón. És pont sikerült belecsöppennem egy beszélgetésbe, aminek a végkifejlete az lett, hogy nem is olyan sokkal ezután a Kildara bloggercsapatának fontos tagjává váltam. Jó, kellett kb két hónap, mire ezt aktualizálni tudtuk, mert a nyakamon volt a vizsga, sok szerkesztés, nyomdába rohangálás, magolás, szóval nem volt egy nyugodt percem sem. Mire végleg meg tudtuk beszélni, hogy a Kildara csapatát erősítem, már május 31-e volt.

De mi történt az első megbeszélés és a végleges döntés között? Nos, az április viszonylag csendesen telt ( na jó, ez is megint érdekes, magamhoz mérten volt csendes, mert ekkor költöztettem a blogomat egy másik oldalra, a hónap elején Avantasia koncert volt, a közepén pedig az Echonalddal volt egy kis Ajkai kiruccanás). A hónap vége felé a Rockbook Rockmagazin egyik szerkesztőjétől átvállaltam egy interjút, majd nem sokkal ezután kaptam az üzenetet, hogy „Üdv a csapatban!”. Na, ez nekem tényleg nagy dolog volt!  Miután már a Kildarával és a Rockbookkal is simán mentek a dolgok, még a Mogul Kiadóhoz is bekerültem, mint blogger, ezen felül az előolvasásokban is részt vehetek. Nekem ez ismételten nagy dolog. Főleg, hogy ezt négy év munka előzte meg a könyvek és a zene világában elmerülve.

Csak hogy fokozzam a dolgokat, júniusban véget ért a nagy szakmai vizsgás mizéria, és most már papíron is kiadványszerkesztő lettem. És ha ez nem lenne elég a vizsgamunkát szakmai zsűri is megvizsgálta. El tudjátok képzelni, milyen nagy szó volt, hogy maga Énekes Ferenc, aki a kiadványszerkesztéhez több tankönyvet megírt, személyesen mondta el, hogy nem talált hibát a vizsgaremekemben, és még meg is dícsért? Na, ekkor éreztem azt, hogy innentől kezdve már nagy gond nem lehet.

Bár már az év fele eltelt, még nagyon sok volt hátra belőle. Mint pályakezdő, a szakmáját frissen megszerzett ifjú harcosra, várt rám a munkakeresés. Sorra adtam le a jelentkezéseket, visszajelzés semmi nem volt. Persze rendszeresen kaptam a kérdéseket, hogy a bloggerkedős dologból mikor lesz már pénz? Rosszul esett, hogy van egy hobbim, amit szívesen csinálok, végre visszanyertem hozzá a lelkesedésemet is, több nagyszerű csapatnak is a tagja lehetek, valamikor talán bevételem is származhat belőle, de más már az elején ezzel nyaggat, hogy mikor lesz belőle pénz... köszönöm szépen. Júliusban egy újabb áttörés történt. Felvettek egy nyomdába dolgozni. És ezután itthon is jobban megbecsülték az írásaimat, már nem számított, hogy lesz belőle pénz vagy sem, mert van munkahelyem. Oké, a próbaidő bőven letelt már azóta, és nem az ígért pozíciómban vagyok, de sok dologba beletanultam, így ha esetleg váltásra kerülne sor valamikor, már nagyobb tapasztalattal lehetek egy mindenes csicska, vagy esetleg egy jobban megbecsült, tényleg a szakmájának megfelelő pozícióban dolgozó szakember(asszony! :D). Mondanom sem kell, hogy utazással együtt csak a főállás a napomból átlag 12 órát tesz ki, a maradék 12-vel pedig nagyon okosan kell bánnom...

Lényegében az év olyan történései, amelyek fontos szerepet játszottak az utam terelgetésében, júliussal bezárólag megtörténtek. 3 nagyszerű csapat, egy főállás, és ezután már csak az idővel való küzdelem következett, és továbbra is rengeteg munkám volt az írásaimban.

Persze sok régi ismerős megtalált, aki szeretett volna hasznot húzni a hobbijaimból. Volt nem egy olyan hímnemű ismerősöm, aki hirtelen „belém szeretett”, egyikük még annyira bevállalós is volt, hogy burkoltan kifejtette, arra kellenék neki, hogy eltartsam, mert biztos jó pénzek vannak abban, amit csinálok. Csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy ez most komoly? Utolsó beszélgetésünk hamar véget ért, miután mondtam, hogy „Figyelj, nekem csak a nyomdai fizetésem van, a többit nem ezért csinálom.” Amilyen hirtlen lett pár szerelmetes rajongóm, olyan hirtelen nem maradt egy sem. Szerencsére. És külön örülök, hogy ennyivel le tudok építeni egy csomó érdekembert magam körül. Mondjuk ezektől függetlenül az év legtöbbet hallott kérdése ezek voltak: „Hogy állsz a pasikkal?” „Nem rossz szinglinek lenni?” A válaszom, köszönöm, a fiú haverjaimmal jól kijövök, a szingliség meg nem rossz, ha az ember nem akar görcsösen tartozni valakihez,

Persze jó pár különleges emberrel megismerkedtem a zenei és az írói világból is, ezt nem tagadom. Vannak köztük olyan személyek, akikkel baráti a kapcsolatunk (de többekkel már azelőtt is baráti volt, hogy jött volna a Kildara, a Mogul és a Rockbook), és azt sem szégyellem kijelenteni, hogy voltak a médiában olyan személyek, akikről úgy gondoltam, hogy 1-2 találkozás vagy levélváltás bőven elég volt. Nincs szükségem érdekbarátságokra, nem akarok felsorakoztatni nagy neveket magam körül csak azért, hogy önmagamat sztároljam. Inkább a saját lelkesedésemet kihasználva szeretnék adni valamit nektek, olvasóknak, vagy éppen feltörekvő tehetségeknek egy kis lehetőséget biztosítani (interjú, ajánlók,stb.) ilyen egyszerű. Ez csak akkor működik igazán jól, ha szívből csinálja az ember. Most az, hogy a korábbi négy év munkája beérett, és időnként a postaládámban egy recenziós könyv/lemez lapul, a nevem pedig fellelhető a vendéglistán... nem jelent többet a munkám jutalmánál. És amikor valaki azzal jön, hogy neki ezt vagy azt oldjam már meg ingyen, meg milyen jó, hogy ennyi mindent csinálok, akkor már csak egy „Figyelj, ezért nekem is meg kell dolgoznom, nekem sincs ingyen, ráadásul rengeteg időt, kitartást igényel.” a válaszom.

És ha már eljutottunk idáig, volt türelmed, és kedved eddig elviselni a bejegyzésemet, kedves olvasóm, esetleg még érdekelt is történetem, akkor talán az is érdekelni fog, hogy mik voltak számomra az év „legjei”. Könyvek, zene, filmek, ami a csövön kifér!

Kicsit most nehéz eldöntenem, hogy mivel is kezdjek. De talán a könyvekkel lenne érdemes indítanom.

Az év kedvenc olvasmánya Benyák Zoltántól Az idő bolondjai volt. Nem ragozom, évek óta megfog minden, ami az idővel kapcsolatos: szeretem felfedezni a dekoratív órák aprólékosságát, szeretem azokat a dalokat, amelyben helyet kap az idő, és imádom azokat a történeteket, amelyek fő mozgatórugója az idő. Benyájk Zoltán regénye pedig gyönyörű.

Nem maradhat ki az év legnagyobb csalódása sem, ami az olvasásra vonatkozik. Több olvasmányom is vetekedhetne ezért a kinevezésért, végül arra jutottam, hogy Pista Izabellától Az erdő krónikája nyeri el ezt a kitüntetést. Kiváló példája annak, hogyan rontsunk el egy aranyosnak ígérkező történetet azzal, hogy unalmasra nyújtjuk az egészet, és hogyan utáltassuk meg a felnőttekkel azt, amit eredetileg gyerekeknek kéne olvasnia. Rajongok a gyerekmesékért, komolyan, de ezt senkinek sem adnám! Ráadásul még azzal is riogattak a borítón, hogy folytatás várható, igaz, ez 2005-re volt ígérve, azóta sem találkoztam vele. Nem is baj!

Egy könyvnél sokat számít a borító is, fontos, hogy hogyan tálaljuk a tartalmat a könyvmoloyknak. Kedvem lenne ugyanazt a két könyvet kiválasztani ide is, mint a legjobb és legrosszabb csalódásánál, de inkább teret hagyok már könyveknek, ezen felül igyekszem az év megjelenései közül választani.

A legjobban John Cure Hontalan lelkek című könyvének borítója fogott meg. Ha nem lennék már eléggé edzett lelkű, bokáig lógna a pelus, annyira „összeijedném” magam!

Ami pedig nagyon nem nyerte el tetszésemet, Egri Zsanna Egy milliomos bőrében II. című könyvének borítója volt. Nem tudom, mit mondjak rá. Még suliban volt olyan feladatunk, hogy 3 képből alkossunk egyet úgy, hogy a lehető legkevésbé legyen észrevehető a sufnituning. Na, ez pont úgy néz ki, mint amikor még csak behívom a felhasználadnó anyagokat. Zsanna, ne haragudj, de tényleg így látom.

Az év felfedezettjei:

Írónő: Julie Anne Peters. 2016-ban olvastam tőle először, de máris megszaggatta a lelkem. Ugye nem ciki?

Író: John Cure. Drága John, Te aztán értesz az íráshoz, és örülök, hogy idén két könyvedet is volt szerencsém olvasni!

Kedvenc írónő: Angela Marsons. Mert a legjobb gyilkosok az írónők. Kész. Pont.

Kedvenc író: Dobpergés... A. M. Aranth! Nem csak azért, mert szeretem, ahogy Peti ír. Hanem azért is, mert jó a zenei ízlése (ki hinné, hogy pont Avantasia koncerten futunk össze? ), és lehet vele sörözni! :D

Ebben a kategóriában pedig nem hozok negatívat, jó ez így, ahogy van. :)

Legjobb könyves páros: Aoi és Truth az Oculusból. A. M. Aranth álmodta meg őket, és a két barátnő nekem abszolút kedvenc lett idén.

Legrosszabb könyves páros: Nem emlékszem. A rosszakat igyekszem mindig elflejeteni, bocsi. :)

Felsorolásomba írhatnék még rengeteg dolgot, mint pl. Kedvenc karakterek, idézetek, szinte bámit, de akkor sosem érnék a végére, érkezzen tehát a zenei „legesleg”-listám, bár itt most nem szeretnék negatív dolgokat hozni, inkább csak a jó dolgokat emelném ki!

Kezdeném két olyan előadóval, akik több stílusban is jeleskednek.

Kedvenc női zeneszerzőm: Lindsey Stirling. Amit ez a csaj csinál, az valami eszméletlen! Nem elég, hogy nagyon jól nyomja, de ezeken felül a klipjei is megfognak!

Kedvenc férfi zeneszerzőm pedig már jó ideje töretlenül a szerény, nagylelkű Adrian von Ziegler. Nem hiszitek el, de ez nem egy művészi álnév, Adrian ezt a nevet kapta születésekor. Amit ez a srác tud, az hihetetlen. Nem kell itt nagy zenekarokra gondolni. Adrian egyszerűen csak... alkot. És minden hang a lelkéből jön. Éppen ezért egyszerre fájnak, és egyszerre simogatják lelkemet a dalok, amelyeket ő komponált. Van, amikor szükségem van rá, a zenéjére ahhoz, hogy el tudjak aludni. Amikor már úgy érzem, hogy nagyon megtörnék. Adrian zenél, Adrian gyógyít.

Az év lemeze: Ó, te jó ég, ezt most miért csinálom magammal? Jó hülye vagyok, de most már nem fordulok vissza! Tehát, a lemez, amely a 2016-os évben nálam a legnagyobb favorit lett... Jorn Lande Heavy Rock Radio című albuma. Tudom, feldolgozások. Na és?

Az év lemezborítója: Tapsoljuk meg Lajcsák Istvánt, mert nálam az Echonald zenekar lemezein látható munkái viszik a pálmát. Tudjuk, hogy vannak nevesebb grafikusok, tudjuk, hogy vannak, akik szakmailag nagyon elismertek, de nálam a Színvilág és a Tíz év Echonald lemezek borítói voltak a kedvencek.

Az év kedvenc videoklipjéről sajnos nem tudok nyilatkozni, mert bár rengeteg klipet megnéztem, nagyon kevés olyan volt, amire nem mondhatnám azt, hogy felejthető. Jobban szeretem, ha egy klip nem a zenekar mutogatásáról szól, hanem annak története van. Tudom, költséges dolog, de amikor azt látom, hogy egy zenekar megjelentet évente mondjuk 3-4 klippet, és az a) szöveges videó b) csak arról szól, hogy a zenekar játszik c) van egy kis történet, de a zenekar mutogatása még mindig fontosabb d) egy kis sztori, sok zenekarmutogatás + szöveg... nem fog meg. Kövezzetek meg érte.

Lassan a zenei rész végéhez érve lássuk csak, ki volt számomra az év felfedezettje? Nehéz dönteni, mert sok csapatot ismertem meg 2016-ban. De a legjobban megfogott a... Nest Of Plagues. A Rocktogon tehetségkutatóján hallottam a csapatot először, és legnagyobb örömömre a srácok nyerték meg a tehetségkutatót. Azóta volt szerencsém interjút készíteni velük, többször találkoztunk koncerteken is. Röviden, tömören, imádom a srácokat, és kész!

Majdnem végezetül pedig... az év koncertjei... Hű, ez még nehezebb! Annyi koncerten jártam az évben, amennyin azelőtt összesen soha, szóval tényleg nagyon nehéz választani. Sokat gondolkodtam ezen, végül 3 koncertet emelnék ki, azonban a sorrend nem mérvadó.

Örökre emlékezetem koncert marad nekem az április 4-i Avantasia koncert a Barba Negrában. Egy álmom vált valóra azzal, hogy egy 3 órás műsor keretében a metal zene sok jeles képviselőjét hallhattam, láthattam egy színpadon!

Mindig emlékezni fogok az Echonald zenekar december 17-i akusztikus/unplugged koncertjére. Sokan gyűltünk össze a GitárPontban, és egy olyan csodának voltunk szem- és fültanúi, amit még több embernek meg kell élnie!

A harmadik legemlékezetetbb koncert pedig a Palladio Orchestra – 100 gitár egy színpadon első koncertje volt december 28-án az Arénában. Számomra az év utolsó koncertje volt, és egy felejthetetlen műsorral ajándékozta meg sok nagyszerű zenész a nagyérdeműt.

Van még valami, pontosabban valaki, aki nem maradhat ki.!

Az év meglepetése: Hornyák Mónika. Aki nem értené: Az Echonald akusztikus bulijának női hangja, egyben dívája. :) Aki nem hiszi el, hogy jól tud énekelni, javaslom, hogy ha lesz még akusztikus buli, akkor feltétlenül hallgassa meg!

Na jó, a zenei blokk végére legyen mégis csak egy „év csalódása”.... Kevés volt a Flood In The Desert koncert!

Zárásként pedig egy kis filmes visszatekintés következzen. Ígérem, ez már nem lesz sok, mert alig filmezek, akkor is csak a személyi film- illetve zenefelelősöm javaslata alapján!

Szóval, a film, ami a legnagyobb hatással volt rám a 2016-os évben: Az emlékek őre. Igaz, hogy 2014-es film, de nekem akkor is ez volt a legesleg!

Persze jöjjön egy film, ami nagyon lefárasztott: A nagy Lebowski. Egy koncert utáni sokáig tartó sörözéskor szólalt meg filmfelelősöm éjjel 00:02-kor, hogy „Ezt még ma meg kell nézned!”. Meg is néztem aznap becsülettel, de már csak annyit mondanék rá, hogy áu.

2016-ban bele lettem ám rángatva a rosszba rendesen! Sikerült nekem mutatni egy olyan sorozatot, ami tényleg megtetszett, és hajlandó voltam nézni. Ez pedig a Sons Of Anarchy. Képzeljétek el, amúgy is forgalmas napjaimba néha még ez is belefért!

Részemről pedig jöjjön még egy fontos dolog, ez pedig az év döntése. Volt már ezelőtt is tetoválásom, de az év elején elkészült életem legmeghatározóbb mintája. Az Echonald logója már a karomon díszeleg, mert:

Erősebb kötelék nincsen, mint a véred.

Persze a minta javításra szorul, az elképzelés sokat változott, egy sokkal mutatósabb mintát szeretnék.

Sokat írhatnék még 2016-ról, hogy nekem milyen volt, hogyan éltem meg, mik voltak az év legjei, de akkor sosem érnék a végére. Akár még az év ivós haverját is megválaszthatnám, de minek? Elég volt a sok zenei és filmes ajánlás, elég volt, hogy egy sorozat függőjévé váltam, nem akarom még az éves alkoholfogyasztásomat is ugyanarra az emberre fogni, mert csak részben lenne igaz. :)

Végezetül hálával tartozom a Kildarának, a Rockbook Rockmagazinnal és persze a Mogulnak is, hogy mozgalmasabbá tették az évemet, és a csapatok tagja lehetek!

Bizonyára alig akad ember, aki ezt a többezer szavas írást végig olvasná, de aki eddig velem tartott, annak köszönöm a figyelmét, és azt, hogy kivette a részét a 2016-os évemből. Ti mind, akik ebben a bejegyzésben rejtőztök (vagy névvel, vagy név nélkül, vagy a háttérben rejtőztetek), talán elképzelni sem tudjátok, mi lett volna velem nélkületek az évben. Ha még van hozzátok elég türelmem, vagy éppen nektek hozzám, akkor 2017-ben folytatjuk! :)